2023. szeptember 19. kedd

szept. 19
15:54
Több mint tízezer autóipari dolgozó sztrájkol a magasabb bérekért (Alternatív Energia)
Kormányzati illetékeseket küldött a három nagy amerikai autógyártóhoz Joe Biden amerikai elnök, hogy közreműködjenek a bérvita megoldásában, ami miatt pénteken sztrájkba lépett az amerikai szervezett autóipari munkások majdnem tizede.
szept. 19
15:54
Magyarország rekorder: két és félszer magasabb az infláció, mint az EU-s átlag (Adózóna)
Az Európai Unió 27 tagállamában 5,9 százalékra csökkent az infláció augusztusban a júliusi 6,1 százalékról. Tavaly augusztusban 10,1 százalék volt az infláció az EU-ban az Eurostat ma publikált végleges adatai szerint. Az euróövezetben 5,2 százalékra mérséklődött az infláció augusztusban a júliusi 5,3 százalékról. Egy évvel korábban 9,1 százalékon
szept. 19
15:54
Alig indult el a felújítás a fontos vasútvonalon, máris fennakadást okozott egy felsővezeték-szakadás (Portfolio)
Szárligeten 14 órára megjavították a felsővezetéket, így ismét a felújítás alatt érvényes rend szerint közlekedhetnek a vonatok – jelezte a MÁV a Facebookon azt követően, hogy korábban nagyobb fennakadás alakult ki a Budapest–Tatabánya-Győr–Hegyeshalom vasútvonal, amely a nemzetközi vonatokat is érintette.
szept. 19
15:54
Úgy vélik, moldovai áruként érkezett az ukrán gabona Romániába (Agroinform)
Súlyos vádakat fogalmaztak meg a román gazdák.
szept. 19
15:54
Zuhanyzás közben ért halálos áramütést egy férfit (ATV)
Az áldozat életét nem tudták megmenteni.
szept. 19
15:56
27 százalékot zuhant a csontos csirkemell feldolgozói ára (Agroinform)
A csirkemellfilé feldolgozói értékesítési ára is nagyot csökkent.
szept. 19
15:57
Minden, amit a Loki második évadáról tudni érdemes! (Hamu és Gyémánt)
A Thor-filmekből ismert Loki 2021-ben egy saját sorozatot kapott, amely végül óriási sikert aratott. Ennek okán októberben érkezik is az új szezon, ebben a cikkben pedig összeszedtünk minden olyan lényeges információt, amit a széria második évadáról tudni érdemes.
szept. 19
15:57
Elhagyta Csornomorszk kikötőjét egy ukrán gabonát szállító hajó (Magyar Hírlap)
Ukrajna az orosz fenyegetések ellenére tengeri folyosókat létesített mezőgazdasági termékei exportútvonalának céljára.
szept. 19
15:57
Megvalósult a Pannon homoki élőhelyek ökológiai állapotának javítása (Demokrata)
Magyarország teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent – hangzott el a sajtótájékoztatón.
szept. 19
15:57
TASZ: A rendőrség jogellenesen állta el a tüntetők útját a Várban (Telex)
A jogvédő szervezet panaszt tett, szerintük a múlt hét pénteki diáktüntetés után a rendőrségnek fel kellett volna engednie a tüntetőket a Karmelitához.
szept. 19
15:57
Budapest desszertje – Gluténmentes feketeribizlis-tonkababos süteményre esett a választás (Szakmát Szerzek)
A Sugar Design Cukrászda feketeribizlis-tonkababos-feketeszezámos süteménye lett idén Budapest desszertje. Először az Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen lehet megkóstolni 2023 szeptember 22-24 között a Szent István-bazilika előtt. Az Édes Napok Európa egyik legnagyobb csokoládé és édesség tematikájú szakvására. A Szent István-bazilika
szept. 19
15:57
Kiss Péter lett a Life TV és az Ozone TV csatornaigazgatója (Media1)
A szakembernek ettől a hónaptól a programing mellett a sales és a terjesztési terület is a felügyelete alá került, illetve ő irányítja a csatornák operatív tevékenységét is.
szept. 19
16:00
Különös hobbijáról vallott az ország Vili bácsija (Blikk)
Különös érzékkel rendelkezik Várkonyi András, vagyis az ország Vili bácsija a nyelvtanuláshoz, fiatal kora óta foglalkoztatták a különböző nyelvek. Munkája során is sok előnyt szerzett abból, hogy ilyen jól beszéli az idegen nyelveket.
szept. 19
16:00
Magyarország a 2015 előtti állapotot szeretné visszaállítani (HírTV)
Az Európai Uniónak békét kell teremtenie a szomszédságában és képesnek kell lennie arra, hogy megvédje külső határait az illegális migrációval szemben - jelentette ki Bóka János Brüsszelben az általános ügyek tanácsa előtt.
szept. 19
16:00
Csütörtök-pénteken lesz a Közgazdász-vándorgyűlés, online is közvetítik (Portfolio)
E hét csütörtök-pénteken rendezi meg a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Egerben a 61. Közgazdász-vándorgyűlést, a nagyobb érdeklődésre számot tartó szekciókat élőben az interneten is közvetíteni fogják.
szept. 19
16:00
Kiderült, hova tették ki az Orbán Viktor 7 bölcseletét tartalmazó táblát (ATV)
Németh Szilárd a KIMBA női csapatának edzésére látogatott el Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatójának és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének társaságában, melyről egy képet is közölt Facebook oldalán az alelnök. A fénykép hátterében azonban egy ismerős tábla képe sejlik fel.
szept. 19
16:03
Törvénytelenül akadályozta meg a rendőrség, hogy a tüntetők feljussanak a várba pénteken – állítja a Tasz (SzMo)
A szervezet szerint a tüntetők részéről legfeljebb verbális agresszió volt, a rendőrök azonban súlyos alapjog-korlátozást és veszélyeztető magatartást mutattak, ami így szerintük megkérdőjelezi a rendőri akció törvényességét.
szept. 19
16:03
Szökevény (Magyar Hírlap)
Fricska. A talált tárgyak osztályán sok furcsaság összegyűlt már, de az biztos, vadászrepülőgépet még nem adott le senki.
szept. 19
16:03
Nem csak az iPhone15 tarol, de az új iOS is: íme a 4 fő változás (Mandiner)
Már egy ideje a csapból is az folyik, hogy az új iPhone-t a lightning kábel helyett USB-C töltővel tarthatjuk életben. Azonban ezenkívül több újdonságot is láthattunk az új iPhone15 széria kapcsán, hiszen például a régebbi telefonokra is letölthető az új iOS szoftverfrissítés.
szept. 19
16:05
Az EU tanácsa jóváhagyta Iliana Ivanova kinevezését új bolgár biztosnak (Magyar Hírlap)
Biztosi kinevezésének jóváhagyásáról az európai ügyekért felelős miniszterek brüsszeli tanácskozásán született döntés.
szept. 19
16:05
50 százalék, hogy szétesik az EU (Mandiner)
Az EU így leginkább a Titanicra emlékeztet: ha egy, vagy két kamra sérül meg, a víz fölött marad. Ha több, csak idő kérdése, mikor süllyed el.
szept. 19
16:09
ENSZ: Több mint ezer gyermek halt meg idén szudáni menekülttáborokban (Magyar Hírlap)
Az év végéig születendő 333 ezer gyermek közül "sok ezer újszülött" várhatóan nem marad életben.
szept. 19
16:09
Még Giorgia Meloni is megértette, hogy kell a brüsszeli migrációs csomag (Mandiner)
Ha nem hajtjuk végre, akkor vagy magára hagyjuk Olaszországot, vagy elsüllyesztjük a csónakokat, amelyeket a hullámok addigra nem küldtek a tengerfenékre.
szept. 19
16:09
Felforrt a talaj Orbánék körül: Kőkeményen üzent a svéd riporter a magyar kormány kirohanása után (Nyugati Fény)
Egyre keményebb csörte kezd kialakulni.
szept. 19
16:09
Még te is "k*rvára legendás" vagy, Günther – a Haas pilótája nagyot küzdött (Racing)
Az idényben sokszor szenvedő Magnussen harmadszor szerzett pontot idén Szingapúrban, a Haas így őrzi a 8. helyet a csapatok rangsorában.
szept. 19
16:09
Borzalom Temesváron: Agyoncsapott az áram egy férfit a zuhanyzóban (naphire.hu)
Az áldozaton hiába próbáltak segíteni, nem tudták újraéleszteni.
szept. 19
16:12
Atomenergiáról is lehetne köz nélküli közmeghallgatásokat tartani (444.hu)
Semjén olyan törvénymódosítót nyújtott be, ami alapján még a paksi bővítésnél sem lenne szükség személyes közmeghallgatásokra.
szept. 19
16:12
Lettország lezárta az egyik, Fehéroroszországgal közös határátkelőjét (ATV)
A lett kormány kedden bejelentette, lezárja a Fehéroroszországgal közös két határátkelője egyikét, hogy elejét vegye az illegális bevándorlásnak - jelentette a LETA helyi hírügynökség, valamint az LSM rádió és televízió.
szept. 19
16:12
Rácz Jenő félmeztelen fotóval mutatta meg, mennyire kigyúrta magát a Sztárboxra (Femcafe)
A sztárséf már javában készül a Sztárboxos összecsapásra, most félmeztelen fotón mutatta meg fizikai fejlődését.
szept. 19
16:15
Bringás reggelivel folytatódott az Európai Mobilitási Hét programsorozata (Tiszta Jövő)
Kedden országszerte csaknem 60 helyszínen bringás reggelivel folytatódott az Európai Mobilitási Hét (EMH) belföldi programsorozata.
szept. 19
16:15
Elkészült a Püspökladány–Biharkeresztes vasútvonal villamosítása (Magyar Hírlap)
A villamosítással egyidejűleg elkészült több megálló, állomás akadálymentesítése, térvilágítások korszerűsítése is.
szept. 19
16:15
Nézze meg Budapest desszertjét - képeken a főváros süteménye (Növekedés)
Feketeribizlis-tonkababos-feketeszezámos, sütemény lett idén Budapest desszertje.
szept. 19
16:15
Ádám Martin mesterhármast lőtt az ázsiai Bajnokok Ligájában (Mandiner)
A magyar válogatott támadója nyolc gólt szerzett eddig a szezonban.
szept. 19
16:15
Dúlnak az indulatok a pénteki diáktüntetés után: Panaszt tesznek a jogászok a rendőrség ellen (Nyugati Fény)
Megfigyelőik szerint a hatóság több hibát is vétett.
szept. 19
16:15
Európa legnagyobb és leglátványosabb autótemetője Svédország buja erdejében (Autószektor)
A járműmatuzsálemek hatalmas nyugvóhelye a Varmland megyei Bastnas település közelében található, néhány kilométerre a norvég határtól.  Az autós temető története egészen a II. világháborúig nyúlik vissza, és a legenda szerint onnantól datálódik, amikor az amerikai katonák a háború után visszatértek hazájukba. A Bastnasnál hátrahagyott járműveik le
szept. 19
16:15
Tényleg úgy készülhet majd az olcsó Tesla, mint egy Matchbox (Villanyautósok)
A gyártás további egyszerűsítése az alacsony ár egyik kulcsa.
szept. 19
16:15
Itt a Sote új fejlesztése, ami várandós kismamáknak hatalmas segítség! (Kölöknet)
Bár az egyik leggyakoribb kórkép a várandósság alatt, a terhességi cukorbetegség korai előrejelzésére eddig nem létezett megfelelően hatékony módszer. A Semmelweis és a Debreceni Egyetem munkatársainak a világon először sikerült olyan paramétereket beazonosítaniuk, melyek segítségével közel 100%-os pontossággal megállapítható már az első trimeszter
szept. 19
16:17
Brüsszel saját magát lőheti lábon az ukrán gabonaimport-vitában – elemző a Mandinernek (Mandiner)
Dornfeld László szerint hazánk és a többi tagállam jól mérte fel az erőviszonyokat.
szept. 19
16:18
Rezsicsökkentés: a minisztérium is belátta, hogy fenntarthatatlan (Menedzsment Fórum)
Ha az ország szeretne hatékony energiapolitikát folytatni, akkor vélhetően le kell bontani számos akadályt, így például a rezsicsökkentés mostani rendszerét is. A napelemes rendszerek kapcsán az elmúlt hetekben komoly politikai port kavaró vita alakult ki, melynek legújabb fejleményeként maga az Energetikai Minisztérium is elkezdte feszegetni a hat
szept. 19
16:18
Drasztikus lépésre készül Oroszország, amit a magyar autósok is megérezhetnek (Portfolio)
Egészen elképesztő mértékben, 12-39-szeresére (!) tervezi emelni az orosz energetikai minisztérium az orosz finomított olajtermékek exportvámját október 1-től jövő júniusig, hogy ezzel drasztikusan visszafogja az exportot, és igyekezzen kezelni az oroszországi üzemanyaghiányt – tudta meg a Reuters.
szept. 19
16:18
Félmilliót ad osztályonként az iskolások álmaira az OTP (Azenpenzem)
Az OTP Bank idén először hirdeti meg a Class Pályázatot, amire általános- és középiskolai osztályok jelentkezhetnek. A hitelintézet két kategóriában – közösségfejlesztés, valamint az osztály, iskola környezetének rendbetétele kategóriában várja a nevezéseket. A szakmai zsűri kategóriánként két nyertest választ, további két osztály pedig OTP Fáy Ala
szept. 19
16:18
Vírusként terjed Károly király videója, a legédesebb arcát ismerheted meg benne (Glamour)
Károly király tud táncolni, ráadásul nem is akárhogyan! Mutatjuk a videót, amelyben mindenkit elvarázsol legédesebb, ritkán látott oldalával.
szept. 19
16:21
Remek év van a JYSK mögött (Piac és Profit)
A JYSK forgalma az augusztus végén zárult 2022/23-as pénzügyi évben 6,3 százalékkal nőtt, és elérte a 38,5 milliárd dán koronát (5,2 milliárd euró), ami új rekord a globális lakberendezési vállalat számára, ez idő alatt a vásárlók száma a 48 országban található több mint 3300 áruházban 1,2 millióval nőtt.
szept. 19
16:21
Sztárnyomozók és a sztárbűnözők: két fogalom a 90-es évek bűnügyeinek világából – itt az Emlékszem, amikor podcast legújabb része (SzMo)
Bezsenyi Tamás kriminológus-bűnözéstörténésszel próbáltunk a végére járni olyan kérdéseknek, mint hogy mit jelentett az olajszőkítés, miért kellett meghalnia Fenyő Jánosnak, és miért volt az évtized egyik legszimpatikusabb figurája egy egyszerű bankrabló.
szept. 19
16:21
Kate Winslet: Rohadtul megérte a MeToo! A fiatal színésznők ma már, b*ssza meg, nem félnek! (WMN)
Azért bőven van még tennivaló. "Ha szerepelsz a filmemben, szerzek pénzt a kis (!) projektedre" – ajánlotta fel "segítségét" egy rendező a világhírű, számtalan díjjal jutalmazott Kate Winsletnek, aki nagyjátékfilmes producerként debütál decemberben. Spoiler: elhajtotta.
szept. 19
16:21
Egymilliárd fa elültetésére vállalkozott egy globális projekt (Agrofórum)
Valószínűleg mindenki hallott már valamit az „Egymilliárd fa” ültetéséről. De vajon mikor indult ez a program és ki vesz benne részt? Hol tart a projekt és mit tudunk róla?
szept. 19
16:21
Pert indít a magyar állam ellen a halálbusz sofőrje (Magyar Hírlap)
Verona, Deutschlandsberg, Graz – három város, amelyek neve örökre beírta magát a tragikus magyar buszbalesetek krónikájába.
szept. 19
16:21
Egy fejbelőtt férfi holttestét találták meg Budán (Mandiner)
A II. kerületi Hímes utcát ellepték a rendőrök.
szept. 19
16:21
WHB Győr Rally 2023 – Összefoglaló (Racing)
Idén 32 év után visszatért a HUMDA Országos Bajnokság mezőnye Győrbe, a WHB Győr Rallyn pedig az abszolút bajnoki cím is eldőlt. Íme, a verseny teljes összefoglalója.
szept. 19
16:21
Egy kiskert is besegíthet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésébe (Magyar Mezőgazdaság)
A klímaváltozás kiterjedt gyökérrendszerében számos helyen megtaláljuk az emberi tevékenységek szerepének káros következményeit. De annak ellenére, hogy sokan csak kicsiny halaknak számítunk, emberként mégis mindannyiunk sorsa összefonódik.

Keresés