Újabb hétszáz bölcsődei férőhely jöhet létre Magyarországon - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, Hornung Ágnes.
Úgy fest, idén nehezen lehet letaszítani a trónról a bob frizurát, mi több, szinte hetente bukkannak fel az újabbnál újabb variációk. Ilyen a plüss bob hajtrend névre keresztelt, új irányzat is, amely végre megadja a frizurádnak azt a volument, amire egy szimpla hétköznap is szükséged lehet. Vigyázat, csak izgalmas, energikus nőknek ajánlott!
Geszti Péter tíz év után mondott újra igent a televíziózásra. Augusztus végén indult műsora, az Adom a napom egyszerre merőben új formátum, ami ötvözi a streaming és a klasszikus televíziózás elemeit és egyszerre oldschool műfaj, hiszen elmondása szerint sikerült visszahozniuk valamit, egy jóval emberibb, jóval elfogadóbb, jóval normálisabb, korább
Harmadik alkalommal rendezte meg az idén 30. születésnapját ünneplő dm a Balaton Run elnevezésű futóversenyét. Az öko szemléletű rendezvényen a versenyzőket és a látogatókat számos program várta a vidámság, az egészséges életmód és a fenntarthatóság jegyében. Az esemény a gyerekszámoktól a félmaratonig az egész családot megmozgatta. A nevezők az or
A Hard Rock Hotel Budapest megújult étterme – a Sessions – örömmel mutatja be új vezető séfét, Pintér Sándort. A séf több mint tízéves tapasztalattal érkezett a budapesti szálloda és étterem konyhájának élére, széles körű szakértelemmel rendelkezik az étlap dizájn és étterem menedzsment területein. Karrierjét külföldi éttermekben alapozta meg az
Újra kellett éleszteni egy 40 éves férfit, miután rosszul lett focizás közben a pályán. Csapattársai és az egyik szurkoló felváltva küzdött azért, hogy életben tartsák a férfit, amíg a mentőhelikopter megérkezik a helyszínre.
Hétfőn inkább a gyengülés felé mozdult a forint az euróval szemben, majd a nap végére visszakapaszkodott. Így továbbra sem mozdul a 380-385-ös sávból a magyar deviza, egyelőre megjósolhatatlan, mikor és melyik irányban törhet ki innen az árfolyam.
A bankok nemzetközi üzenetküldő hálózatát működtető Swift bejelentette, hogy partnerségre lép a fintech sztár Wise-zal, hogy növelje a határokon átnyúló fizetési lehetőségeket a pénzintézetek számára - írja a Finextra.
Az orosz-ukrán háború tavaly februári kitörése óta menekülthullám indult Ukrajnából, naponta rengeteg menekült érkezik hazánk területére is a háború sújtotta szomszédos országból.
Az aktívan kezelt befektetési alapok és ETF-ek több mint fele felülmúlta a passzív társaik átlagos teljesítményét 2022 és 2023 júniusa között, pedig fél évvel ezelőtt még teljesen más volt a helyzet – írja a Financial Times a Morningstar jelentése alapján.
A TV2 bemutatja, milyen az igazán gazdag és gondtalan fiatalok élete, de úgy tűnik, hogy nem a magyar irodalom tanulmányozásával foglalatoskodnak a legtöbbet: a Himnuszba szinte mindenki belebukott.
Ludvig Orsolya Stefanie marketing és kommunikációs igazgatóként, októbertől Deák András pedig az új Digitális Fejlesztések Igazgatóság vezetőjeként felel Magyarország piacvezető könyvkereskedőjének fejlődéséért.A digitális technológia rohamléptékű innovációja az olyan klasszikus kikapcsolódási formákra is megkerülhetetlen hatással van, mint az olva
A háború kirobbanása után bekövetkezett orosz hadiipari lassulás csupán átmeneti volt. A szankciók a fegyvergyártásban sem működnek, és már Brüsszel sem beszél mosógépekből kioperált chipekről.
Megkötötte az első szárazföldi kis moduláris reaktorról (SMR) szóló megállapodást az orosz Roszatom Jakutföldön, így a Kjucsusz aranylelőhelyet és térségét egy RITM-200N reaktorral szerelt SMR egység fogja majd árammal ellátni – hívta fel a figyelmet közleményében a Roszatom.
Miközben a koronavírus-fertőzések száma a tengerentúlon és a mi régiónkban is emelkedik, a vakcinagyártók sorra állnak elő a frissített, és elvileg az új variánsok ellen is hatékony oltóanyagaikkal.
Látványosan bővült a TOP3 közeli küldőország beutazása idén július végéig. Mind a bázisévnek számító 2019-hez, mind pedig 2022-höz viszonyítva több vendég kereste fel hazánkat. A tavalyi azonos időszakhoz képest Lengyelországból…
Mark Dickey amerikai barlangász a poklot élte át a törökországi barlang mélyén, amikor súlyos gyomorvérzést kapott. Életét nagyban köszönheti a magyar mentőcsapatnak is, akik először értek oda, hogy segítsenek.
Augusztusban 3,2 százalékkal, azaz 382 milliárd forinttal 12 296 milliárd forintra nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) hétfőn az MTI-vel.
Egyszerűsített uniós intézményi rendszer, kisebb Európai Parlament, valamint a nemzeti vétójogok megszüntetése szerepel abban az intézményi reformtervezetben, amelyet a francia és német kormányok mutatnak be kedden. A berlini-párizsi paktum négy különböző szintbe sorolná a tagállamokat, ha nem sikerül áttolni az alapszerződések módosítását. Az első
Több száz futballszurkoló nyomult be a teheráni Espinas Palace Hotelbe, hogy az al-Nasszr csapatával ázsiai Bajnokok Ligája-mérkőzésre érkezett Cristiano Ronaldót láthassa.