2023. szeptember 2. szombat

szept. 2
7:24
Megszülethet a Fidesz szélsőbalos testvérpártja (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
szept. 2
7:24
Nasa: teljesen biztos, hogy van földönkívüli élet a Naprendszerben (Helló Magyar)
Már az amerikai űrhivatal szakértője szerint is egyértelmű, hogy még a saját Naprendszerünkben sem vagyunk egyedül.
szept. 2
7:30
Újabb kamerákat vetnek be a magyar autópályákon (Infostart)
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek elege lett a figyelmetlen autósokból.
szept. 2
7:30
Magyar gasztrosiker Londonban (MMonline)
Ahogy egy erős reggeli eszpresszó, úgy fújt ébresztőt augusztus 3-án a nemzetközi kávékereskedők világában a Körmendy Sándor vezette a Pacificaffé. A kávépörkölő üzem a „Kenya Gicherori” és a „Ház kávéja” elnevezésű tételeivel nyerte el az 500 fős zsűri tetszését a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyében. A kétcsillagos minősítés, amit
szept. 2
7:30
Tengeri tragédia: Több mint négyszázan vesztették életüket, köztük, sok gyermek (Magyar Hírlap)
Augusztus 31-én éjszaka, mindössze nyolc perc alatt nyelte el a hullámsír az orosz Admiral Nahimov nevű hajót a Fekete-tengeren.
szept. 2
7:30
444 a pöcében (Mandiner)
Ők annyira, de annyira viccesek, hogy az már majdnem nácikomcsi.
szept. 2
7:30
Miért költ Franciaország a saját boraik megsemmisítésére? (Magyar Mezőgazdaság)
A támogatás emelésének hírét Marc Fesneau, Franciaország mezőgazdasági minisztere jelentette be.
szept. 2
7:36
Kína is reagált Ferenc Pápa mongóliai látogatására (HírTV)
Ferenc pápa mongóliai látogatása Peking figyelmét sem kerülte el. A Vatikán és a kínai kormány közötti feszült viszony ellenére a Szentatya jókívánságait küldte az ország vezetőjének Hszi Csin-pingnek, és a kínai népnek.
szept. 2
7:36
Jövő Mobilitása Szövetség: egyre többen használják saját autó helyett a carsharinget (Magyar Hírlap)
A nemzetközi felmérések szerint, mivel a magántulajdonú autók 96-98 százalékban az utcán állnak, a megosztott használatú autók 6-12 saját tulajdonú személygépjárművet képesek kiváltani a városi közlekedésben.
szept. 2
7:36
Tarjányi: Vannak témák, amiben igaza van Orbánnak, és vannak olyanok, ahol nem (Mandiner)
Az, hogy Trump visszatérése egyből véget vetne az orosz-ukrán háborúnak a biztonságpolitikai szakértő szerint például hiú ábránd.
szept. 2
7:36
Megalázó évnyitó: betiltotta Ukrajna a magyar zászlót és himnuszt (AC News)
Munkácson a II. Rákóczi Ferenc Középiskolából száműzték a magyar himnuszt és zászlót, a nemzeti színeket.
szept. 2
7:42
Az amerikaiak szerint az ukrán erők "figyelemre méltó előrelépést" értek el a déli fronton (444.hu)
A Fehér Ház biztonsági szóvivője szerint az elmúlt 72 órában a Zaporizzsjától délre eső területeken történt áttörés.
szept. 2
7:42
Kütyüt adni egy csecsemő kezébe? Az egyik legfelelőtlenebb döntés (Hamu és Gyémánt)
Nem olyan meglepő, de egy új tanulmány szerint jó döntés, ha a szülők korlátozzák a gyerekeik képernyő előtt töltött idejét.
szept. 2
7:42
Itt az alkalom: már Magyarországról is lehet kutatni a Loch Ness-i szörnyet (naphire.hu)
Augusztus végén az eddigi legnagyobb felderítőakciót tartották a híres-hírhedt skóciai tavon, és egyes kutatók szerint sikerült a legendás Nessie nyomára bukkanni.
szept. 2
7:48
Pazar nyárbúcsúztató Budapest felett (Igényesférfi.hu)
Több mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében búcsúzzunk. Programajánló.
szept. 2
7:48
Kulturális összefogás az iskolaév kezdetén az Ukrajnából menekült gyermekekért (Márkamonitor)
Az Ukrajnában zajló háború elől Magyarországra menekült kisiskolások számára szerette volna több civil szervezet és kulturális intézmény felhőtlenné és emlékezetessé tenni a tanév kezdetét. Négyszáz, hazánkban élő Ukrajnából menekült kisiskolást és hozzátartozójukat invitált a Nova Hvylja Ukrán Nemzetiségi Fiatalok és Családok Egyesülete, az Ország
szept. 2
7:48
Most közölték a meteorológusok: viharos szél, jégeső, markáns zuhé közeleg (Promotions)
Elsőfokú veszélyjelzést adtak ki szombatra a meteorológusok.
szept. 2
7:48
Magyarország radiátorral járul hozzá az Ariel program sikeréhez (Mínuszos)
Fontos mérföldkőhöz érkezett az Európai Űrügynökség (ESA) küldetése. A távoli exobolygók légkörének kémiai vizsgálatára tervezett Ariel sikeresen teljesítette az előzetes tervezési felülvizsgálatot. Ez döntő előrelépés az Ariel számára, mivel bizonyítja, hogy a küldetés műszercsomagja, az úgynevezett payload megfelel az összes szükséges műszaki és
szept. 2
7:48
Új expedíció indul a Titanichoz (Magyar Hírlap)
A közelmúltban történt tragikus tengeralattjáró-incidens után jövőre egy másik cég merülne le a Titanic roncsaihoz.
szept. 2
7:48
Gyerekek által teremtett falu: riportunk a Fitos Dezső Társulat tehetséggondozó táborából (egy.hu)
„Pörög a, forog a szoknya” miközben „egy pár lány, két pár lány” és az éppen hozzájuk való legények szaggatják cipőiket a kiscsőszi csűrben: zajlik a Fitos Dezső Társulat gyermek- és ifjúsági tagozatának nyári edzőtábora, közel százötven résztvevővel. Ropog a tánc, suhognak a szoknyák, izzik a levegő az amúgy is forró csűrben, de apraja-nagyja egya
szept. 2
7:51
Amerikában biztosak abban, Brüsszel fizetni fog nekünk (Menedzsment Fórum)
Továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot az amerikai hitelminősítő, a Moody’s.
szept. 2
7:51
Meglepő helyről üzenték az Orbán-kormánynak: megkapjuk az EU-s pénzeket (Privátbankár)
Továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot az amerikai hitelminősítő, a Moody’s.
szept. 2
7:54
Megőrizték a hazai várat a lilák (Magyar Hírlap)
A Megyeri úton folytatta rossz sorozatát a Kisvárda.
szept. 2
7:54
Mire készülnek? Döbbenetes tiltólistával várják a rajongókat Tóth Gabi hétvégi koncertjére (Nyugati Fény)
Szigorú biztonsági ellenőrzésre kell készülniük a vendégeknek.
szept. 2
7:54
A papír szívószál valójában rosszabb, mint a műanyag (in.hu)
A papír szívószálaknál volt a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy a PFAS-teszt pozitív lett, 90 százalékukban kimutathatóak voltak az örök vegyi anyagok.A papír szívószál használatakor azt gondolhatjuk, hogy kíméletesebbek vagyunk a bolygóval, mintha műanyagot választottunk volna. Úgy tűnik azonban, hogy ez nem így van. Egy tudóscsoport szerint
szept. 2
7:57
Nehezebb, de biztonságosabb lesz belépni a Gmailbe (Infostart)
A Google már kiadta azt a frissítést a Gmail levelezőrendszerhez, amely egy plusz azonosítási szintet vezet be a fiók használatához.
szept. 2
8:06
15 férfi kísérte az oltárhoz a menyasszonyt: könnyfakasztó, az apja miért nem volt köztük (ATV)
Az esküvők többségén az örömapa kíséri oltár elé a lányát: hogy ezen az esküvőn miért nem, az milliókat hat meg.
szept. 2
8:06
Putyin bejelentette, hogy hamarosan találkozik a kínai elnökkel (Magyar Hírlap)
Putyin elárulta, hogy a kínai vezetőt a barátjának tekinti.
szept. 2
8:06
"Valami agresszívebb megmozdulás kéne, mert ez már nem elég" – diáktüntető a 444-nek (Mandiner)
Pankotai Lili pedig úgy véli, "minél jobban fenyegeti az oktatásban érintetteket a kormány, annál nagyobb ereje lesz a tiltakozásoknak".
szept. 2
8:06
Massa egy számára fontos ügy miatt hagyja ki az Olasz Nagydíjat (Racing)
Felipe Massa az Olasz Nagydíjon nem fog eleget tenni a Forma-1 nagykövetként rábízott kötelességekre. A brazil pilóta sajtóértesülése szerint arra a bíróságra tárgyalásra fog készülni, amit a 2008-as bajnoki cím megszerzése érdekében fog indítani az ügyvédeivel. Massa azon ex-F1-es pilóták csoportját erősíti, akit a Liberty Media a sportág nagyköve
szept. 2
8:12
Korosodó görög harcos "nagymacskákkal" szelidíthetik meg az oroszokat az ukránok (Infostart)
Németország felajánlotta, hogy Görögország korszerűsített tankokat kaphat, ha átad a saját készletéből száz Leopard 1A5 típusú harckocsit.
szept. 2
8:12
Szegényített uránt tartalmazó páncéltörő lőszert küld Amerika Ukrajnának (444.hu)
Nagyobb páncéltörő hatása van, mint más lőszereknek.
szept. 2
8:12
Másodszor tért vissza Bécsbe a New York-i járat (Autószektor)
Vasárnap a Bécsből New Yorkba tartó OS87-es járatot nem sokkal felszállás után törölni kellett, mivel a gép madárrajjal ütközött. Három nappal később ugyanaz a játék: New York helyett az OS87-es járat nem sokkal a szerda esti felszállás után indult vissza Bécsbe. Ennek oka hamar kiderült – írja az osztrák napilap. Fotó: Flightradar Érdekes egybees
szept. 2
8:12
Jóval több egy szimpla modellváltozatnál az új kétmotoros Rivian (Villanyautósok)
Olcsóbb, takarékosabb, és alig ad fel valamit.
szept. 2
8:18
A magyar termelők alig boldogulnak az értékesítéssel, Spanyolországban a legkisebbeknek is sikerül? (Agroinform)
Interjú egy valenciai gyümölcstermelő szövetkezet magyar munkatársával.
szept. 2
8:18
Hátborzongató, hogyan vesztette életét a legendás zenész: rejtélyes halála a mai napig megoldatlan (Femcafe)
Chet Baker korának egyik legnagyobb hatású dzsesszmuzsikusa volt, tragikus és rejtélyes körülmények között bekövetkezett halála azonban idejekorán véget vetett fényesen ragyogó karrierjének.
szept. 2
8:18
Napi horoszkóp: A Kosra csodás nap, az Oroszlánra szenvedély vár - szeptember 2. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
szept. 2
8:18
Futballdömping várja egész hétvégén a rajongókat a Network4 csatornáin (Márkamonitor)
Pénteken a Bundesligában az eddig egy győzelemmel és egy vereséggel álló Borussia Dortmund menetelése, a francia bajnokságban két nagy csapat, a Nantes és a Marseille találkozója, a Premier Leagueben pedig a tabella második helyét elfoglaló West Ham találkozója tűnik kiemelkedően izgalmasnak.   A szombat igazi futball ünnep lesz, Dárdai Pál Hertháj
szept. 2
8:18
Legendák nyomában: miért bikavér az Egri Bikavér? (SzMo)
Most lerántjuk a leplet a legendás borról, a neve eredetén kívül még számos érdekességet elárulunk róla.
szept. 2
8:18
Újra demográfiai csúcsot rendeznek Budapesten (Magyar Hírlap)
A családpárti erők legnagyobb nemzetközi fórumaként meghirdetett esemény szeptember 14–15-én lesz a Szépművészeti Múzeumban.
szept. 2
8:18
Orbitális bukás a Szerencsekerék utolsó adásában, Donatella milliókat veszített egy egyszerű feladvány miatt (Promotions)
Kiszel Tünde lánya hatalmasat bukott a Szerencsekerék utolsó adásában.
szept. 2
8:18
Háború: Váratlanul sokat haladt előre az ukrán ellentámadás (Növekedés)
Zaporizzsja megyében törtek előre az ukránok.
szept. 2
8:18
"Oroszország legyőzhetetlen" – üzente Putyin a diákoknak (Mandiner)
Az orosz elnök családi versenyt is hirdetett a diákok között.
szept. 2
8:18
Az e-kereskedelem hozhatja el a kriptovaluták elfogadásának új hullámát (BitcoinBázis)
Az 1994-es és 1995-ös év hozta el az első igazi előretörést az e-kereskedelem területén, ekkor jelent meg az eBay, az
szept. 2
8:21
Orbán Viktor megint kitolt Lázár Jánossal (Menedzsment Fórum)
Több mint 1 milliárd forintot vonnak el a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumtól.
szept. 2
8:24
Ördög Nóri ajánlásával: Hétvégén is vár a Wellness kiállítása (Spa Trend Online)
Mivel is telhetne jobban szeptember elsőhétvégéje, mint az otthoni wellness kiállításával, az ezúttal karibi színekbe öltözött SpaTrend Expo-n. Hazánk egyik legnagyobb jakuzzi kiállítása és vására három helyszínen is várja a látogatókat. A komplett kültéri életmód vásárát az elmúlt héten Ördög Nóri is meglátogatta. Ezt a hétvégét nem érdemes kihagy
szept. 2
8:24
Újabb vendégek érkeznek Orbán Viktorhoz, ide látogat a bolgár és a szerb államfő (ATV)
A bolgár és a szerb államfő, valamint az olasz kormányfő is részt vesz a Budapesti Demográfiai Csúcson, amelyet idén rendeznek meg ötödször. A Sándor-palota honlapján közleményben számolt be a kiemelt nemzetközi előadókról és arról, hogy a családpárti erők legnagyobb nemzetközi fórumaként meghirdetett esemény szeptember 14-15-én lesz a Szépművészet
szept. 2
8:24
"Ha nem leszek itt, akkor már más országban leszek" – tüntetők a közoktatásról és arról, mi kellene szerintük egy sikeres akcióhoz (SzMo)
Az idei tanév első tüntetésére alig pár százan jöttek el. Kíváncsiak voltunk rá, hogy az eddigi előzmények után mit várnak ettől az ősztől, és mi kellene szerintük ahhoz, hogy a kormány figyeljen rájuk.
szept. 2
8:24
A gyümölcsfa-nyesedék felhasználásának módjai (Agrofórum)
Mihez kezdjünk a kertünkben levágott gallyakkal? Elégetni ma már nemigen szabad, a kukába sem férnek be, nincs is igazán helyünk tárolni őket. Gondolkozzunk hát másként: mire tudnánk felhasználni a levágott nyesedéket úgy, hogy végül ez is a hasznunkra váljon?
szept. 2
8:24
Jó a kukoricatermés idén, mennyiségben és minőségben is (Agrárágazat)
A német gazdák háromszor annyit termelnek ugyanakkora területen, van még hova fejlődnie a magyar agráriumnak.

Keresés