Almási Lenke, korábbi olimpikon tornász a Blikk információi szerint összesen 35 millió forinttal károsított meg embereket. A lap kiderítette, a sportolónő július óta a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben tölti a szabadságvesztését.
Az amerikai külügyminisztérium 1,5 milliárd dollár értékben engedélyezte Stryker páncélozott szállítójárművek és egyéb rendszerek esetleges eladását Bulgáriának - közölte a Pentagon alá tartozó Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (DSCA).
A cukor finom. A cukor megnyugtat. A cukor örömet okoz. A cukor nagyon addiktív. Pedig sajnos nagy mennyiségben kifejezetten káros a szervezetre nézve.
A Belügyminisztérium azt írta, hogy nem ők, a kormány, a köznevelési államtitkárság vagy a Klebelsberg Központ dönt a köznevelési intézmények belső tereinek dekorációjáról.
Ha egy bolthálózat csak néhány üzletben csökkenti bizonyos termékek árát, a legalacsonyabb ár alapján már előbbre is rangsorolják. De mit ér a vevő azzal, ha csak Kisvárdán olcsó a trappista? A Gazdasági Versenyhivatal szóvivője a Telexnek azt mondta: ez a gyakorlat nem tiltott, de dolgoznak azon, hogy az árfigyelő rendszer minél pontosabb informác
Közös költözésük előtt egy nappal sétálni vitte a családja a 101 éves nénit, azóta a férje semmit nem tud róla. A Naphire.hu információi szerint a Heti Napló stábja megtalálta Margit nénit - a szerelmi dráma különös fordulatot vett.
Az elmúlt évben mintegy 23 millió kilométert tettek meg az autómegosztó szolgáltatások használói, és a három carsharinggel foglalkozó társaság, a GreenGo, a ShareNow és a Mol Limo szolgáltatására már több százezer ember regisztrált a Jövő Mobilitása Szövetség összegzése alapján: a szakemberek szerint a növekedés az idén is folytatódik, hiszen míg k
Észak-Korea több cirkáló rakétát lőtt ki szombat hajnalban a Kína és a Koreai-félsziget között található Sárga-tenger felé – jelentette be a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága.
Hivatali bűncselekmények gyanúja miatt nyomoznak a nyomozó ügyészek, mely során helyszíni eljárási cselekményeket folytatnak és őrizetbe vettek egy rendőri vezetőt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.
A Federal Reserve nem végezte el a házi feladatát, és félreértette az inflációs nyomást, amely az előző két évben sújtotta az Egyesült Államokat – mondta Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász a CNBC-nek.
A Bitcoin Magazine hasábjain Julian Liniger, a Relai elnevezésű BTC-váltó társalapítója és ügyvezetője, és svájci szakértő érdekes betekintést adott saját
Biztosan veled is előfordult már, hogy hirtelen megkívántál egy finom desszertet, viszont a hűtődben nem találtál meg mindent, ami szükséges az elkészítéséhez. Ha nincsen tojás otthon, akkor anélkül esélytelen a sütés – gondolhatnánk. Azonban létezik egy remek helyettesítő, amivel akármikor pótolhatjuk ezt a hozzávalót a süteményekben.Ez pedig nem
Az emberi pszichét, ezt az összetett dolgot már sokféleképpen igyekeztek ábrázolni. Egy egyszerre klisés és klasszikus módszere az űr, vagy az óceán mélye. Most is a mélységbe merülünk le, egy kísértő trauma társaságában.
Szeptember 2-án 18.30-tól ingyenes szabadtéri koncertet ad a Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök terén a főváros 150. születésnapja tiszteletére. Erdődy Orsolya menedzser-igazgatót kérdeztük.A Budapesti Fesztiválzenekar nem először ad koncertet a Hősök terén.
India sikeresen elindította szombaton első űrmisszióját a Nap tanulmányozására, kevesebb mint két héttel azután, hogy a Hold déli sarkvidéke közelében sikeres leszállást hajtott végre.