Hogy néz ki? A második generációs Mercedes-Benz GLC (gyári kódja X 254) életben nagyobb, mint ami a képeken látszik - szolid, visszafogott autó benyomását kelti. Mert az is, annak ellenére, hogy a tesztautónk több mint 32 millió forintba került. A Mercedes-Benz GLC hossza 4716 milliméter (elődjénél hat centivel hosszabb), szélessége 2076 milliméter
Többek mellett Ördög Nórát is kérdeztük, de Horváth-Tokaji Hajnalka, Pohorelli Bettina, Viszkok Fruzsi, Lilu és mások is elmondták, mit gondolnak smink- és bőrápolási trendekről.
Tokodon megkezdődött egy, új 28 férőhelyes bölcsőde építése, 420 millió forintos beruházással, európai uniós támogatás felhasználásával - közölte a település önkormányzata az MTI-vel.
A szemölcsök kellemetlenek, és akár veszélyesek is lehetnek. Némelyek maguktól eltűnnek néhány nap alatt, mások viszont akár hónapokig vagy évekig is makacsul kitartanak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig megküldi az adószámla-értesítőket magánszemély és egyéni vállalkozó ügyfeleinek, az adószámla-egyenlegéről csak az kap értesítést, akinek ötezer forintnál több tartozása, vagy ezer forintnál több túlfizetése van, illetve 2022-re késedelmi pótléka keletkezett - közölte az adóhatóság csütörtökön az MT
Felsővezeték szakadás történt az M1-es autópálya felett Tatabánya térségében, melyet azonnal javítani kell – derül ki a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményéből.
Felsővezeték szakadás történt az M1-es autópálya felett Tatabánya térségében. Azonnal javítani kell, 13.30-kor, körülbelül 30-60 perc időtartamra teljes pályazár lesz.
Nemrég startolt el a milánói divathét, ahol a világ legnagyobb divatházai a 2024-es tavaszi-nyári szezon kollekcióit mutatják be. Demi Moore a Fendi bemutatójára látogatott el, ahol valósággal beragyogta az első sort.
Nem csak a befektetők, az elemzők is pozitívan fogadták, hogy múlt pénteken a magyar kormány beígérte a Magyar Telekomnak a közműadó és a távközlési pótadó kivezetését. A hírt követően több elemző felfelé módosította a részvényekre vonatkozó célárát és jelenleg nincs, aki eladásra javasolná a papírokat. Megkérdeztünk elemzőket, hogy mi hajthatja mé
Az MNB 320 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a SAFIS EVO Inc.-re engedély nélküli befektetési alapkezelési tevékenység végzése miatt, továbbá egy magánszemélyre 32 millió forint összegű piacfelügyeleti bírságot rótt ki az említett jogosulatlan tevékenységben való érdemi közreműködése okán. A jegybank a bírság mellett azonnali tiltás
Májusban osztották ki a 2022-es Év Menedzsere Díjakat. Ennek kapcsán a Menedzserszövetség és a Portfolio a Business Menü Bombera Krisztinával c. videósorozatában közelebbről is bemutatja a díjazottakat.
Izgalmas tőzsde bevezetés készülődik az amerikai tőzsdén, az orvosi kannabisz kezeléseket kínáló Kindly MD ugyanis benyújtotta az amerikai felügyeletnek az elsődleges részvénykibocsátás prospektusát – írja a Marketwatch.
Szoboszlai Dominik nagyszerűen kezdett új csapatában, eddig mind az öt tétmeccsét végigjátszotta a Liverpoolban, és az Aston Villa ellen már az első gólját is megszerezte a Premier League-ben, Ráadásul a szurkolók a magyar focistát választották augusztus legjobbjának. Most azonban mégis kispadra kerülhet.
Kétperces. J. Károlyt a halálra ítélés ötlete és a szerep sem tüzelte föl, az Eszterrel való bizonytalan végkimenetel sem elég erős érv a biztos színpadi bukással szemben.
Alighanem az egyik legfurcsább „mezőgazdasági sport” Magyarországon a rotációs kapák versenye, amelyet évek óta ilyenkor, szeptember második felében tartanak meg Lébényben. Idén is lesz!
Minden ámítás, köd és megtévesztés helyett a valóságot kell látni, mondta Matolcsy György, a jegybank elnöke Egerben a 61. közgazdász vándorgyűlésen. Mint mondta, cél, hogy a magyar elitek soha ne ismételjék meg azt az "inflációs kalandot", amit átéltünk 2021-22-en, és még most is velünk van. Az inflációs hullám szerinte egy gazdaságtörténeti tömeg
A legjobb divatheti trendek, amelyeket egész tavasszal viselni fogunk.A 2024-es tavaszi-nyári szezon divathónapja hivatalosan is elkezdődött, a tervezők New Yorkban, Londonban, Párizsban és Milánóban mutatkoznak be. A divathét nemcsak az érzékszerveinket kényezteti, hanem arra is lehetőséget ad, hogy felmérjük, milyen trendeket fogunk vásárolni az
"Készen állsz?" "Igen, igen, csapd el a seggét!" – nevetgélt a két fekete fiatal, mielőtt hátulról elütötték a bicikliző idős férfit. A gyilkosokat saját videójuk buktatta le.
Lassan újra előkerülnek a szekrény mélyéről a sálak és a sapkák. De elgondolkodtál már azon, hogy került bojt a kedvenc téli fejfedődre? Nem pusztán egy divatos kiegészítő a pompon, és eredetileg nagyon is komoly okkal került fel a satyid tetejére.
Marics Peti és Stana Alexandra annyira egymásra hangolódtak, hogy az énekes úgy érzi, nem lesz gond azzal, ha egy érzékibb, szerelmes pillanatot kell majd átadniuk a nézőknek.
Bassár el-Aszad szíriai elnök csütörtökön megérkezett a kelet-kínai Hangcsouba, így csaknem húsz év után látogat ismét az ázsiai országba, első alkalommal a több mint egy évtizede tartó diplomáciai elszigeteltség és a félmillió halálos áldozatot követelő polgárháború kezdete óta.
Az idén is markáns költésnövekedésről számoltak be a MiértRádió összefogásban részt vevő partnereink – mondja Nagy Marcell. A MiértRádió projektvezetője beszél arról is, hogy az idén is lesz Nagy Rádiós Nap, hogy a hirdetési döntéshozók figyelmét még jobban ráirányítsák a rádióban rejlő hatékony marketingkommunikációs lehetőségekre. - Mintha újból
A NAV budapesti pénzügyi nyomozói több ezer tonna mosószerrel ügyeskedő elkövető felelősségre vonását kezdték meg iparjogvédelmi jogok megsértése miatt,
Inflációs tömegbalesetről beszélt a jegybankelnök egy konferencián, és arról, hogy tavaly ősszel az árfolyamválság küszöbén volt az ország. Most viszont javul a helyzet, decemberben 7% is lehet az infláció.
A Fed szerdai kamatdöntése után gyengülésnek indult a forint az euróval szemben, így 385 fölé emelkedett a jegyzés, aztán volt egy forinterődöés, de ez csak nagyon rövid ideig tartott. A ma kezdődött közgazdász-vándorgyűlésen fontos üzenetek hangozhatnak el a gazdaságpolitika irányítóitól, amelyek akár a forint árfolyamát is befolyásolhatják.