2023-ban több mint lehetséges pénzt keresni, számos lehetőség áll rendelkezésére, hogy azonnal, vagy rövid időn belül pénzhez jusson. A szabadidő alatt megkeresett pénz jelensége ma már a lakosság jelentős részének a jövő világáról alkotott elképzelésének része, ami főleg az internetnek köszönhető. A lehetőségek tárháza végtelen, amelyből ismertetü
A Magyar Nemzeti Bank elnöke a magyar kormányzat gazdaságpolitikáját kritizálta Egerben, a Közgazdász Vándorgyűlésen. Matolcsy a beszédét azzal kezdte, hogy ő most tényleg a valóságról fog beszélni.
Kína földgázkereslete a 2022-eshez képest erősödő gazdasági növekedésnek és a csökkenő gázáraknak köszönhetően az idén 8 százalékkal nőhet, nagyobb mértékben a korábbi előrejezéseknél - jelentette ki Hszie Hszükuang, az állami CNOOC gáz- és olajipari konszern kutatási részlegének munkatársa egy konferencián.
Az első két Harry Potter-filmet Chris Columbus rendezte, a direktor pedig egy interjúban elárulta, hogy gyakorlatilag megállás nélkül azon szorongott, hogy ki fogják-e rúgni.
A minisztériumoknál és háttérintézményeiknél több álláshely megszüntetésére kerül sor egy, a nyár folyamán megjelent kormányrendelet szerint. A közszférából elbocsátott, védett korban lévő alkalmazottak újbóli foglalkoztatását segítheti az utánuk igénybe vehető szochokedvezmény, amelynek részleteit az alábbiakban ismertetjük. Az adókedvezményre von
Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Közgazdasági Társaság vándorgyűlésén tartott előadást, ahol elmondta, hogy a költségvetési mutatók nem úgy alakultak az idén, ahogyan azt várták. Így a kormány szeptember végéig felülvizsgálja az idei költségvetést, ami kilátásba helyez újabb megszorító intézkedéseket is.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig megküldi az adószámla-értesítőket magánszemély és egyéni vállalkozó ügyfeleinek, az adószámla-egyenlegéről csak az kap értesítést, akinek ötezer forintnál több tartozása, vagy ezer forintnál több túlfizetése van, illetve 2022-re késedelmi pótléka keletkezett - közölte az adóhatóság csütörtökön az MT
Mai vendégem Szabó Béla, a Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója. Bevezetésképpen beszélünk Béla szakmai pályafutásának kezdeteiről, amikor nagy reklámügynökségeknél dolgozott vezető pozícióban. Ám már ügynökségi emberként is többnyire telco ügyfeleken dolgozott, a Magyar Telekom előtt volt a Vodafone-nál is négy évig, így összességében igen
Egy új vegyület hamarosan több százmillió embernek hozhat enyhülést a gyulladt, pattanásos bőrbetegségben, az acne vulgarisban szenvedők számára - állítja egy új tanulmány.A gyulladt bőrbetegséget a Cutibacterium acnes nevű bőrbaktérium túlszaporodása okozza, amely pattanásokból álló kellemetlen kitöréseket eredményez a bőrön.Bár vannak módszerek a
A tanároknak szeptember közepéig kellett megkapniuk a tájékoztatást a januártól várható bérükről. A pedagógusok nagy része körülbelül 5 százalékos fizetésemelésre számíthat. Várhatóan a gyakornokok fizetése alig fog eltérni a több évtizede pályán lévő kollégáiktól. A Fazekas tanára szerint nem látszik a logika, mi alapján kap valaki több emelést, m
Informatikai átállást hajt végre az MBH Bank. Ezért szeptember 29. (péntek) 12:30 és október 3. (kedd) 12:00 között nem egybefüggően, részleges és teljes bankszünnapokat tart.
A Fed tegnap esti közleménye alaposan elrontotta a hangulatot a tőzsdéken, számottevő csökkenéssel zárták a kereskedést az irányadó amerikai indexek, ma reggel a főbb ázsiai indexek is 1 százalék körüli mínuszban állnak és az európai börzéken is csökkenéssel indul a nap. A magyar tőzsdén tovább rontotta a helyzetet az OTP esése, miután Varga Mihály
Megérkezett a generatív mesterséges intelligenciával hajtott Alexa is, melytől a vállalat azt reméli, hogy végre sikerül veszteséges termékéhez vonzania a felhasználókat az egyre élesebb piaci verseny közepette.
Miért futott fel ilyen magasra az infláció? Mit okozott a termelékenység emelkedésénél gyorsabb reálbér növekedés? Milyen okból van saját tőkéje a jegybanknak? Vissza kell pótolni az MNB veszteségét? Nem naptári évre kellene számítani a költségvetést? Milyen irányba fejlődik az ÁSZ? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Windisch László, az Állami S
Magyarországra két éve 3 zárt kapus meccset és 100 ezer dollár büntetést szabott ki az UEFA . A román szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt Románia csak 1 zárt kapus meccset és 40 ezer eurós büntetést kapott.
Lezárult a 35 milliárd forint keretösszegű új innovációs támogatási program társadalmi egyeztetése, megjelent a három fő területre koncentráló pályázat - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A magas infláció letörése kiemelten fontos a kormány számára, bizonyos ágazatok ugyanakkor idén rekordbevételt értek el, ami mérlegelési szempont a kormány számára – jelentette ki a pénzügyminiszer a 61. Közgazdász-vándorgyűlésen Egerben. Varga Mihály arról is beszélt, hogy kabinet több intézkedést is tett az infláció elleni küzdelem sikerességéért
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége delegációt szervez az őszi Kantoni import-export vásárra. A világ legnagyobb vásárát idén már 134. alkalommal rendezik meg 35 000 kiállító részvételével, akik 74 000 standon, 1,55 millió négyzetméternyi területen állítják ki termékeiket 2023. október 15. és november 4. között a Guangzhou Kantoni Vásá
Lengyelország leállítja a fegyverszállítást Ukrajnába. Varsó ezt azzal indokolta, hogy további szállítmányok helyett mostantól arra koncentrál, hogy megvédje magát. A lépés hátterében azonban a gabonaimport körüli vita áll.
Varsó elvárt volna némi hálát Kijevtől a leszállított harckocsikért cserébe, amikkel egyáltalán működött a nyári ellentámadás; nagy bajuk lehet az ukránoknak a "gabonaháborúból" a szakértő szerint.
Mintha a legendás Cambridge-ben járnánk, pedig bizony még mindig Borsodban vagyunk: 21. századi módszerekkel és körülmények között oktatják a fiatalokat óvodás kortól egészen 18 éves korukig.
Folyamatban van Romániában a medvék genetikai minták alapján történő egyedbecslése. Az előzetes eredmények alapján több ezer medvének nem jut megfelelő élőhely. A helyzetet csak rontja, hogy ezen élőhelyek is egyre csak veszítenek eltartóképességükből. Bukarestből Hermann Endre tudósított.
Lexikális tudás helyett gyakorlati tapasztalat: rohamléptekkel alakítja át a digitalizáció a fogászati ellátást. Milyen lehetőségeket rejt a szakma 10 éves távlatban és hogy áll most a legmodernebb technológiák adaptációja a gyakorlatban a fogorvosok új generációja szerint?
Szeptember 7-én megszületett Puskás-Dallos Peti és Puskás-Dallos Bogi első gyermeke. A kis Ábel bearanyozza a szülei életét, akik már néhány szívmelengető fotót is megosztottak róla a közösségi médiában.