A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalnak új eljárást kell lefolytatnia az új határozat kiadásához, sőt, szakhatósági állásfoglalást is be kell szereznie.
Pécsen kezdődött 2023-ban az ország legnagyobb műszaki pályaválasztó fesztiválsorozata. Danyi Vilmossal a rendezvény alapítójával a pécsi különleges helyszínről, a diákok motiválásáról, a trendi műszaki területekről, robotikáról, drónokról és egy kis rock zenéről beszélgettünk.A Szakmát Szerzek! stábja kvízjátékkal és egy kis ajándékkal készült az
Szeptember 30-tól három egymást követő hétvégén végeznek hídszigetelési javítást a Kacsóh Pongrác úti felüljárón. A beavatkozások idején jelentős forgalomkorlátozás lesz a felüljárón.
Nincs szégyenkeznivalója Magyarországnak a zöld átállásban és a klímavédelemben - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök az Index hírpoltálnak adott, csütörtökön megjelent interjújában.
Új és egyedi hibrid gumiabroncs, új sorozat és nemzetközi szakértői csapat – ezekkel jelentkezik a Yokohama Off-Highway Tires az idei Agritechnica mezőgazdasági szakkiállításon.
2023. szeptember 19-20-án a Közép Európai műanyagipar meghatározói szereplői Budapesten egyeztettek a műanyag termékek kötelező újrahasznosított anyag tartalmáról. Ennek megvalósíthatóságáról, valamint a technológiai megoldásokról.
A Háború Ukrajnában adásának vendégei Stier Gábor a Moszkvatér.com főszerkesztője és Vukics Ferenc katonai szakértő voltak. Az adásban szó volt többek között arról, hogy az ukránok amerikai segédlettel próbálhatták elsüllyeszteni az Ivan Khurst orosz kémhajót, amely a Török Áramlatot védte.
Régóta foglalkoztat már minket a magaságyás építésének gondolata, nem csak az ismert kényelmi szempontok miatt, hanem mert kertünk egy része a szomszédos épületek miatt a kívántnál árnyékosabb, a talajszint megemelésével ezen viszont sokat javíthatunk.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Equilor Alapkezelő írását olvashatják:
A gyógyfürdő-üzemeltető szállodamárka ezúttal a Fekete-tenger partján tűzte ki zászlóját, hiszen hamarosan megkezdi működését az Aquahouse Hotel & Spa, ami így a szállodalánc első bulgáriai szállodája lesz – írja a…
Napokon belül indul az új uniós rendszer, amelyet a kvótakereskedelem hibáinak orvoslására találtak ki. Itthon az érintett cégek sokasága még csak nem is tudja, hogy januárban ez már adatszolgáltatási kötelezettséggel jár majd. A karbonvám távlati hatása pedig továbbgyűrűző drágulás lehet az érintett ágazatokban.
Az attraktív támadófocijával bármelyik szurkolótábort képes megnyerni magának a Tottenhamhez nyáron érkezett Ange Postecoglou, aki nagy kerülő után Európába érve villámgyorsan a legjobb edzők közé került. Őszintesége, elkötelezettsége és embersége miatt a Premier League egyik legjobb edzősztorijává emelkedett, ezen az úton pedig az apja mellett nem
A MÁV közleményben tudatta, hogy a cseh vasúton történő pályafelújítási munkák miatt módosul a Metropol EuroNight (EN 476) és a Metropolitan EuroCity (EC 270) közlekedése. Van azonban egy furcsaság is a közleményben: azoknak a Berlinbe vagy Varsóba közlekedőknek, akik önhibájukon kívül nem érik el a csatlakozást Břeclav állomáson, azt javasolják, h
A Duna Takarék Bank csatlakozott az MBH Csoporthoz, a takarék ügyfeleinek a változás miatt nincs teendőjük - közölte az MBH Bank Nyrt. pénteken az MTI-vel.
Egy nappal azt követően, hogy ismét felfüggesztették az adósságválsággal küszködő Evergande részvényeinek kereskedését a hongkongi tőzsdén, a vállalat nyilvánosságra hozta, hogy vezetőjét bűncselekmények gyanúja miatt vizsgálják - írja a CNBC.
A Nemzetközi Paralimpia Bizottság (IPC) manámai kongresszusán a küldöttek úgy döntöttek, hogy engedélyezik az orosz sportolók indulását a jövő évi, párizsi paralimpián.
A rendezvényen a környék legkiválóbb éttermei, borászatai, cukrászdái mutatják be a balatoni gasztronómiát, és azt, hogy a Balaton ősszel is kiváló úticél lehet.
A rendezvényen a környék legkiválóbb éttermei, borászatai, cukrászdái mutatják be a balatoni gasztronómiát, és azt, hogy a Balaton ősszel is kiváló úticél lehet.
Az IFR (International Federation of Robotics) adatai szerint 2022-ben 553 ezer ipari robotot telepítettek és helyeztek üzembe termelő egységeknél, 5 százalékkal többet mint az előző évben. Fényező robot a BMW Group regensburgi gyárában. Fotó: BMW Az egy év alatt telepített ipari robotok száma 2021-ben lépte át első alkalommal a félmilliót a járvá
Timo Glock nem győzött szuperlatívuszokban beszélni az első dobogós helyezését megszerző Oscar Piastriról. Az év elején még a pontokért is kemény csatákat kellett megvívnia a McLarennek, ám a fejlesztési programjuk során Japánban már a második erőt képviselték a Red Bull mögött. A legújabb csomagot Suzukában próbálhatta ki az ausztrál (Norris már
Távozik a rádió legfontosabb zenei szerkesztője is, akihez a Szimfonik Live és a Petőfi Akusztik műsorok is köthetők. Úgy tudjuk, hogy az M1-nél és az M5 kulturális csatornánál is voltak elbocsátások.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Belgrádba utazott, ahol részt vesz Szerbia, az Egyesült Arab Emírségek és Magyarország vezetőinek hármas csúcstalálkozóján.
Mit szólna hozzá, ha létezne egy olyan világ, ahol az álmok tényleg valóra válnak? Nos, a Disney új animációjában, a Wisben szereplő mesés Rosas birodalma pont ilyen. Ezen a helyen ugyanis a kívánságok, álmok és remények formálják a világot, de azért persze van egy kis bökkenő.
Több, mint luxus, ezt már tudjuk jól a masszázsmedencéről: új dimenzióba helyezi a kertünket, teraszunkat, és másképp gondolunk az otthoni pihenésre, felfrissülésre is. A prémium kategóriába tartozó jakuzzik kiváló hőszigeteléssel rendelkeznek, a szabadban történő használatuknak nincs akadálya, így egész évben élvezhetjük a kényeztetést.
A magyar vállalkozók több mint fele átélte már azt a kellemetlen érzést, hogy késve jut a pénzéhez, közel negyedük számára gyakori élmény, hogy tartoznak nekik – derül ki a hazai vállalkozók pénzügyi helyzetéről, mindennapi nehézségeikről a Számlázz.hu és az Opinio által készíttetett reprezentatív online felmérésből.