2023. szeptember 29. péntek

szept. 29
15:51
A technológia ereje a geopolitikában: a kémkedés (Mandiner)
A kémkedés nem új keletű, azonban eddig többségében emberek hajtották végre, akik a technológiával ellentétben láthatók voltak, így könnyebb volt őket kiszűrni. A mesterséges intelligencia azonban új, nehezen észrevehető kémkedési módszert kínál, amely nem csupán a kibertérben, de a piacon és a közösségi médián keresztül is adatokhoz juthat, akár e
szept. 29
15:51
Rendkívüli: Pert nyertek a civilek az Orbán-kormánnyal szemben, azonnal intézkednie kell a hatóságnak (Nyugati Fény)
Szimbolikus helyen arattak sikert a zöldek.
szept. 29
15:51
Egyszerűen gyomorforgató, amit ez a férfi művelt a mozgáskorlátozott apjával (naphire.hu)
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozta azon többszörösen büntetett előéletű vádlottal szemben, aki megfojtotta idős, mozgáskorlátozott édesapját.
szept. 29
15:53
Engedélyezték a kitermelés elkezdését a legnagyobb brit tengeri olajmezőn (Tiszta Jövő)
Engedélyezte szerdán a brit szakhatóság a legnagyobb, művelés alatt még nem álló brit tengeri nyersolaj-lelőhely kiaknázását.
szept. 29
15:53
Exporttilalmat vezetne be az EB, hogy ne kerülhessenek nyugati alkatrészek az orosz drónokba (Magyar Hírlap)
Egy lista összeállításán dolgoznak.
szept. 29
15:53
Kitört a balhé a hazai focimeccsen: karbantartó és játékos esett ököllel egymásnak (Mandiner)
A játékos húzta a rövidebbet.
szept. 29
15:54
Rácz András szerint Putyin idén már nem mozgósít (Privátbankár)
Ennek több oka is van.
szept. 29
15:55
Fokozott védelmet rendeltek el a Kárpátaljára tartó vonatokon (Magyar Hírlap)
A biztonsági szolgálatnak jogában áll fizikai intézkedéseket alkalmazni.
szept. 29
15:57
Szijjártó: Ez a stratégiai összekapcsolódások időszaka Magyarország és Szerbia között (Magyar Hírlap)
A tárcavezető kiemelte, a felek jól állnak a térségben egyedi közös földgáz-kereskedelmi vállalat elindításával, amelyet már be is jegyeztek.
szept. 29
16:00
Thai ápolók dolgoznak Sopronban, annyira nincs már munkaerő (Infostart)
Sopron akkora bajba került, hogy thai munkaerőt kölcsönöz már.
szept. 29
16:00
Sikerült újraéleszteni azt a fiút, aki a tornaórán esett össze (ATV)
A tornaóra végén esett össze minden előzetes panasz nélkül az a 12 éves fiú, akihez tegnap kérték a mentők gyors segítségét Tiszadadára. A fiút végül szerencsésen sikerült újraéleszteni – írta az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán.
szept. 29
16:03
London legősibb street foodja évekig rejtve maradt a turisták előtt (Hamu és Gyémánt)
Fő összetevője évszázadokon át fizetőeszközként is szolgált, napjainkban viszont mindössze három helyen található meg ez a hagyományos fogás London városában.
szept. 29
16:03
Új adónemet vezethetnek be Ukrajnában (Magyar Hírlap)
Közelíteni akarnak az uniós elvárásokhoz.
szept. 29
16:03
Új évaddal folytatódik a Marvel sorozat (MMonline)
Az első évad meglepő lezárása után október 6-án folytatódik a Marvel Studios egyik közönségkedvenc sorozata a Disney+-on.Loki, a csínytevés istene visszatér, és rögtön a Téridő Variancia Alapítvány – egy időn és téren kívül létező, az idővonalat figyelő bürokratikus szervezet – megmentéséért folytatott harc kellős közepén találja magát. Mobius, B-1
szept. 29
16:03
Szijjártó Péter: a mai a stratégiai összekapcsolódások időszaka (Demokrata)
Hazánk és Szerbia között a mai a stratégiai összekapcsolódások időszaka mind az energetika, mind a közlekedés terén. Videó!
szept. 29
16:03
Fegyverkezik Románia a Duna mentén: légvédelmet telepítenek (Mandiner)
Attól tartanak, hogy eléri a NATO-t az ukrajnai háború.
szept. 29
16:03
Zajlik a kukoricahibridek betakarítása (Mezőhír)
A Corteva magyarországi termelési üzemében zajlik a kukoricahibridek betakarítása a gazdák kiszolgálása érdekében.
szept. 29
16:03
Öngyilkos merénylő robbantott egy vallási ünnepen Pakisztánban, több mint ötvenen meghaltak (Telex)
Egy nap alatt két robbantásos merénylet történt mecseteknél az országban.
szept. 29
16:05
Magyar nyelvtanárt keresnek Salzburgban (Magyar Hírlap)
Kéne két ember a katedrára.
szept. 29
16:05
Ezt hozta a nyár a lakáspiacon (MMonline)
Továbbra is a hazai lakáspiac egyik motorja az alku, tűnik ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb lakásértékesítési adataiból. A nyári hónapokban ez átlagosan 6,5 százalékos árcsökkentésre adott lehetőséget, ami éppen megfelel az előző negyedévben elérhetőnek. Ám a látszólagos stagnálás mögött ellentétes irányú mozgások jellemzik az egyes részpiacokat.
szept. 29
16:09
Október 8-án rózsaszínbe borul a Lánchíd – a mellrákra hívják fel a figyelmet (SzMo)
Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen rendezvénysorozaton a mellrákkal kapcsolatos tudnivalókról, szűrésről, vizsgálatról, kezelésről és az önvizsgálat fontosságáról lesz szó.
szept. 29
16:09
Az amerikai külügyminisztérium szerint az Ukrajnának szánt fegyverek nem kerülnek rossz kezekbe (Magyar Hírlap)
Mentegetőzött egy sort Matthew Miller.
szept. 29
16:09
Szijjártó Péter: a mai a stratégiai összekapcsolódások időszaka (Demokrata)
Hazánk és Szerbia között a mai a stratégiai összekapcsolódások időszaka mind az energetika, mind a közlekedés terén. Videó!
szept. 29
16:09
Messze még a vége: Ismét elfogatóparancsot adtak ki az egykori válogatott focista ellen (Nyugati Fény)
Siethetett a rendőrségre magyarázkodni.
szept. 29
16:09
Newey elárulta, Rosberg hogyan nyitotta fel a szemét a pattogásról (Racing)
A Red Bull tervezőzsenije, Newey kifejtette, évtizedekkel ezelőtt hogyan szerzett életre szóló tapasztalatot Keke Rosberg vezetése láttán.
szept. 29
16:12
Bóka János: az uniós ígérgetés ellenére nem sok minden történt (Infostart)
Európai Unió jövőbeli bővítése volt a legfőbb téma az EU Általános Ügyek Tanácsa Spanyolországban tartott informális ülésén. A tanácskozás részt vett Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter, akinek az elmondása szerint a tagállamok fokozatos integrációval gyorsítanák a Nyugat-Balkáni országok csatlakozását.
szept. 29
16:12
A középiskolásokat segítik a Tanítsunk Magyarországért program mentorai (ProfitLine)
A munka- és továbbtanulási lehetőségektől távol eső településekről középiskolában tovább tanuló diákok ötvennégy százaléka korai iskolaelhagyóvá válik - mondta György László, a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos pénteken a Miskolci Egyetemen tartott előadásában.
szept. 29
16:15
Brutálisan megemelkedett tavalyhoz képest a Földközi-tengeren eltűntek száma (ATV)
Háromszor annyi migráns tűnt el vagy halt meg a Földközi-tengeren az idén nyáron, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) pénteki sajtóközleménye szerint.
szept. 29
16:15
Demi Moore meztelenruhás fotóval keres új férjet - jobban mondva a lánya, Rumer Willis (Glamour)
Hetek kérdése, és Demi Moore betölti a 61. születésnapját, ezt azonban valószínűleg soha senki nem mondaná meg róla. A színésznő ragyog, elégedett az életével és boldog, pedig komoly kudarcok állnak mögötte, melyeket ő inkább izgalmas és tanulságos fejezetként élt meg. Arról nem is beszélve, hogy a mai napig támogatja volt férjét, Bruce Willist, és
szept. 29
16:15
"Azt hiszem, átalakulóban vagyok" – Angelina Jolie a Vogue címlapján (WMN)
A világhírű színésznő, rendező és korábbi humanitárius nagykövet új projektjéről mesélt a Vogue-nak, de közben őszintén vallott magánéleti válságáról és belső megéléseiről is.
szept. 29
16:15
Magányosan (Mandiner)
Már a magyar-lengyel barátságnak is vége.
szept. 29
16:15
Milyen hely is a Boldogok szigetei, és hol van most? (Helló Magyar)
Vajon megtaláljuk valaha?
szept. 29
16:15
Reszkessetek betörők: így néz ki a magyar szupertank (AC News)
A Magyar Honvédség a világon elsőként rendszeresítené a harci járművek gyártását. A kormány 300 millió forinttal támogatja az indítást.
szept. 29
16:18
Óriási változások jönnek a leggazdagabb magyar brókercégénél (Portfolio)
Az Interactive Brokers Group bejelentette európai brókercégeinek konszolidációját, amelynek keretében a budapesti székhelyű Interactive Brokers Central Europe ügyfélkörét és tevékenységét beolvasztja az Interactive Brokers Ireland cégbe - írja a Bloomberg.
szept. 29
16:21
Magyar nagykövet adta át megbízólevelét Belaruszban, elsőként az EU-ból a 2020-as illegitim választások óta (444.hu)
Továbbá Zimbabwe, Egyenlítői-Guinea, Angola, Uganda, Kambodzsa, Fülöp-szigetek, Jordánia és Kolumbia nagykövetei is átadták megbízólevelüket.
szept. 29
16:21
A víz minden egyes cseppje érték Szingapúrban (Magyar Hírlap)
Egyre növekszik a vízigény.
szept. 29
16:21
Spanyolország: Ismét nem választották kormányfővé a konzervatív Néppárt jelöltjét (Demokrata)
A második parlamenti szavazáson sem választották miniszterelnökké a konzervatív Néppárt jelöltjét.
szept. 29
16:21
A Dunaferr már csak az Európai Unió fúzió kontrolljának lezárására vár (Növekedés)
A Dunaferr már csak az Európai Unió fúzió kontrolljának lezárására vár - tájékoztatta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken az MTI-t.
szept. 29
16:21
Íme az első elektromos Volkswagen Gti (Autószektor)
Jól megszórt minket autós hírekkel a hétvégi Müncheni Autószalon, a legnagyobb hazai gyártó standján viszont egyértelműen elvitte a showt az új ID. GTI koncepció, ami a Volkswagen első olyan elektromos modelljét vetití elő, ami GTI jelvényt fog viselni. Thomas Schäfer, a VW vezérigazgatója megerősítette: "Már döntöttünk a gyártásáról, az elektromos
szept. 29
16:21
Mit, hogyan és főként: miből? – Haltakarmányozási körkép a KÁN-on (Magyar Mezőgazdaság)
Bár a rovar alapú fehérje kétségkívül nagy jövő előtt áll a takarmányozásban, valószínűleg nem a haltermelésben fog az elsők közt hasznosulni, hanem a jóval fizetőképesebb, és kevésbé árérzékeny petfood piacon.
szept. 29
16:21
Megjött az MNB inflációs becslése, lehet számolgatni, mennyit fognak fizetni a prémium állampapírok (Telex)
Jövőre 19 százalékos kamatok is elérhetők az inflációkövető állampapírokkal.
szept. 29
16:23
A vártnál jobban mérséklődött az infláció szeptemberben az euróövezetben (Növekedés)
Szeptemberben a vártnál jobban mérséklődött az éves infláció az euróövezetben - közölte nem végleges adatként az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
szept. 29
16:24
Mindenkinek szüksége van erős jövőképre - bemutatták Matolcsy György új könyvét (Infostart)
A Neumann János Egyetem hallgatói és a meghívott vendégek jelenlétében tartották meg Matolcsy György jegybankelnök új, Magyar jövőkép és stratégia című kötetének ünnepélyes bemutatóját. A Pallas Athéné Könyvkiadó gondozásában megjelent könyv a Magyar Nemzeti Bank első emberének három éven át publikált, magyar nyelvű cikksorozatának írásait gyűjti ö
szept. 29
16:24
Orbán Viktor: Szoros, sikeres a szerb-magyar együttműködés (HírTV)
A szerb-magyar politikai és gazdasági együttműködés szoros, a gazdasági együttműködés kifejezetten sikeres - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Belgrádban, Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnökkel közösen adott sajtónyilatkozatában.
szept. 29
16:24
77 példány készül belőle: itt az egyedi Porsche 911 GT3 R Rennsport (Auto Pult)
A Porsche már önmagában is a határokat feszegeti, azonban a Rennsport közbenjárásával ezúttal még tovább emelik a tétet a zuffenhauseniek. A karbon elemekkel dúsított farmotoros különlegesség módosított erőforrással és 620 lóerővel karcolja a csúcsokat, ráadásul mindösszesen 77 darab készül belőle.
szept. 29
16:24
1500 illegálisan tartott csirkének kellett pusztulnia (Agroinform)
Az állattartó az állatok származását semmilyen dokumentummal nem tudta igazolni.
szept. 29
16:24
Reagált az ukrán külügy a miniszterelnök pénteki rádióinterjújára, amelyben Ukrajna EU-s csatlakozása miatt aggódott (ATV)
Oleh Nyikolenko, a kijevi külügyi tárca szóvivője Facebook-oldalán reagált arra, hogy a magyar miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában azt mondta: Ukrajna területi háborúban van, tehát nem tudjuk, hogy mekkora a területe.
szept. 29
16:24
Osztalékfizetésről szóló bejelentésre szárnyal a Commerzbank (Portfolio)
Több mint 11%-ot emelkedett a német tőzsdén a Commerzbank árfolyama, miután a társaság közölte, hogy átalakítja osztalékfizetési politikáját, és 2024-re a nyereség legalább 70%-ának kifizetését tűzte ki célul.
szept. 29
16:25
A korábban becsültnél jobban teljesített a brit gazdaság a koronavírus-járvány kezdete óta (Növekedés)
A felülvizsgált adatok szerint a brit gazdaság a korábban becsültnél számottevően jobban teljesített a koronavírus-járvány első sokkja okozta zuhanás óta.
szept. 29
16:26
Nagy Márton, Hernádi Zsolt, Navracsics Tibor: a legfontosabb gazdasági szereplők hamarosan a Portfolio konferenciáján (Portfolio)
Lassan a felkészülés utolsó két hetére fordulunk, ami azt is jelenti, hogy kezd véglegessé válni az október 17-i Budapest Economic Forum programja. Idén is neves külföldi szakembereket, illetve a magyar gazdaság legfontosabb szereplőit gyűjtöttük össze, hogy megbeszéljük, hol tart most a magyar gazdaság, illetve mik a legnagyobb kihívások a követke

Keresés