Nyolc évvel ezelőtt jelent meg Vinkó József Szellem a fazékból című kötetének első része, aminek folytatását most adták ki Írói fogások alcímen. A könyv írója, a Magyar Konyha Magazin főszerkesztője volt az InfoRádió Aréna című műsorának a vendége.
Egy magyar alkotás, Kálmán Mátyás Fortuna vendégei című dokumentumfilmje nyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat a Heart of Europe nemzetközi televíziós fesztiválon.
Mit üzen Matolcsynak, hogy a miniszterelnök immár másodszorra mondta ki: a jegybank bicskája beletört a magas inflációba, azt a kormány “fejszével" törte le? A kormányban azonban nem szorgalmazzák az MNB elnökének a lemondását. Orbán Viktor ma azt is megjegyezte, magas a fizetése a jegybankároknak.
Lászlóval szeptember elején forgatott az RTL stábja, a férfinak akkor már csupán 500 forintja maradt a hátralévő napokra. Deák László a forgatás után, a múlt héten elhunyt.
Konzorciumi kutatás zárórendezvényén számoltak be a foltosszárnyú muslica hazai károsításával és megfigyelésével kapcsolatos eredményekről a Mate Kertészettudományi Intézet érdi telephelyén. Gyümölcsösben és szőlőben vizsgálták a kártevőt.
Idén, május 1-jén ünnepelte volna századik születésnapját Reigl Judit. Az absztrakt expresszionizmus egyik legnagyobb mesterét időskorában fedezte fel magának a világ; a centenáriumi év tiszteletére október 4-én a Műcsarnokban nyit a hét évtizedes életművet átfogó, Reigl Judit 100 | Reigl Judit és a Második párizsi iskola című tárlat.
Ópusztaszer a magyar sors és magyar örökség szimbóluma - jelentette ki a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár pénteken az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark felújított rotundájának átadásán.
A reálbérek emelkedése adhat újabb lendületet a magyar gazdaságnak, jövő januártól pedig a minimálbér 10-15 százalékos emelkedése látszik a tárgyalások alapján – mondta pénteken nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy szentendrei gyáravatón.
90 éves korában elhunyt Dianne Feinstein, aki több mint 3 évtizedes karrierjével minden idők leghosszabb ideig hivatalban lévő női szenátora volt az Egyesült Államokban.
Emelkedő forgalom mellett 1,86 milliárd forint veszteséggel zárta az idei első félévet a Nestlé Hungária Kft. a tavalyi azonos időszakban elért 1,48 milliárd forint adózott eredmény után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
Egyre több kedvenc filmünk és sorozatunk helyszínein szállhatunk meg.Az elmúlt hónapokban nem volt hiány ikonikus helyszínek hirdetéseiből az Airbnb-n. Korábban a Szex és New York Carrie-jének lakását foglalhattuk le, nemrég pedig Barbie ikonikus malibui villája tűnt fel az oldalon.Most egy közismert, mogorva skót ogre otthonát foglalhatjuk el. Shr
Lezárult a Duna Takarék Bank Zrt. 98,46 százalékos közvetlen részesedésének megvásárlása. A győri központú pénzintézet a mai naptól az MBH Bank Nyrt. 98,46 százalékos közvetlen tulajdonát képezi – tette közzé az MBH Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A tavalyi évben az Európai Unióban átlagosan 37,5 órát dolgoztak egy héten a 20 és 64 év közöttiek, a tagállamok között azonban jelentősek az eltérések.
Az eddigi rekord a Stuttgarti Egyetem csapatáé volt, elektromos autójuk pont egy évvel ezelőtt 1,461 másodperc alatt gyorsult fel álló helyzetből száz kilométeres sebességre. A zürichiek ezen az időn fél másodpercet javítottak, egyharmadot lefaragva az eddigi rekordból, ami igen tetemes előny. A Rimac Nevera labdába sem rúghat a három hónapja elé
Az ajándékozás elég gyakran fordul elő az életben, mégis sok a bizonytalanság, hogy mit lehet, hogyan is kell jól csinálni. A legfontosabb tudnivalókat dr. Kocsis Ildikó ügyvéd foglalta össze.
A recesszió ellenére is keresettek a hazai munkaerőpiacon az informatikusok: egy jellemzően 5-6 hónapos képzés után egy éven belül átlagosan havi bruttó 596 ezer forintot vihetnek haza azok, akik a karrierváltás mellett döntenek. A szakmaváltók 33,4 százaléka 5-10 év, míg további 38,4 százaléka több mint 10 év munkatapasztalattal rendelkezett, miel
A Gloster Infokommunikációs Nyrt. nettó árbevétele hetven százalékkal, 4,4 milliárd forintra nőtt, miközben adózott eredménye három százalékkal, száznegyvenkilencmillió forintra emelkedett az első fél évben az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
A párizsi ügyészség nyomozást folytat Bernard Arnault, az LVMH vezérigazgatója és egyben Európa leggazdagabb embere ellen Nyikolaj Sarkisov orosz oligarcha pénzügyi tranzakciói miatt – számol be a hírről a CNBC.
A hegyeshalmi fővonalon utazók számára továbbra is elérhetőek maradnak a railjet szerelvények belföldön és külföldön is, viszont mostantól bizonyos járatoknál Bécsben másik vonatra kell majd átszállni.
A győri központú Duna Takarék Bank mától az MBH Bank tulajdonába került. Mostantól az MBH Csoport részeként, de önállóan, saját márkanév alatt működik tovább.
Az egyik kedvenc üzletében, az Andrássy úti Max Mara üzletben járt a GLAMOUR-nak is rendszeresen dolgozó fotós, a kétgyerekes anyuka, Annoni Zita. Bár most még nehezen tudjuk elképzelni, hogy valaha hideg is lesz, azért ideje időben átgondolni a téli ruhatárat. Ezt tette Zita is a Teddy kabát tizedik születésnapja alkalmából.
"Bekopogtam a vécébe a Mekiben, erre egy női hang visszaszólt bentről: »Ki az?« – Na, erre nem számítottam, hogy be kéne mutatkoznom" Milanovich Domi felé intézték ezt a nagyon hülye kérdést, de amit DTK kapott, az mindent visz! Olvasd végig!