2023. szeptember 29. péntek

szept. 29
18:51
Medve kóborol az Aggteleki-karszton, most Jósvafőnél látták (Magyar Hírlap)
Nem kizárható az előfordulása az elkövetkező napokban a Vörös-tónál.
szept. 29
18:51
Orbán Viktor: Szoros, sikeres a szerb-magyar együttműködés (Mandiner)
A belgrádi csúcstalálkozón téma volt a migráció kérdése, Brüsszel kérdése és az Európai Unió bővítése és az utóbbival kapcsolatos határidő.
szept. 29
18:51
Csődbe ment Európa egyik legnagyobb utazásszervező cége, a Vacansoleil (Telex)
A hollandiai székhelyű családi vállalkozás évente félmillió embernek biztosított szállást főként kempingekben, és 22 országban van jelen.
szept. 29
18:54
Mi történik a szomszédban? Két nap alatt több mint 20 polgármester mondott le Szerbiában (Blikk)
Lemondott több mint húsz polgármester csütörtökön és pénteken Szerbiában, köztük a belgrádi főpolgármester, így az érintett településeken akár már december 17-én előrehozott önkormányzati választásokat tarthatnak.
szept. 29
18:54
Dobrev Klára: az a feladatunk, hogy visszavegyük az államot (Infostart)
Az állam a mienk, tízmillió magyar állampolgáré, az a feladatunk, hogy az államot visszavegyük - jelentette ki a Demokratikus Koalíció EP-képviselője az ellenzéki párt pénteki, budapesti rendezvényén.
szept. 29
18:57
Dacia 1300 a BMW E46 ellen: ez lenne a román Halálos Iramban? (Autónavigátor)
Magyarországi szemmel szinte már szavak sincsenek arra a videóra, amelyet az ismert román youtuber, Edi Vasile töltött fel a csatornájára
szept. 29
18:57
Német–lengyel és német–cseh határigazgatási együttműködés indul az embercsempészet visszaszorítására (Magyar Hírlap)
A határigazgatásért felelős szövetségi rendőrség (Bundespolizei) egységei a lengyel és a cseh partnerekkel együtt járőröznek a jövőben.
szept. 29
18:57
Karácsony közzétett egy felvételt, amin simán elfér egy mentőautó az oszlopokkal védett Üllői úti biciklisávon (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
szept. 29
18:57
A zebra közepén állt meg a porschés: példás büntetést kapott (Mandiner)
Nem igazán türtőztette magát a gyalogos.
szept. 29
19:00
Újabb európai ország tiltja ki az orosz rendszámú autókat (Menedzsment Fórum)
Norvégia pénteken bejelentette, hogy a jövő héttől megtiltja az orosz rendszámú személygépkocsik belépését területére.
szept. 29
19:00
Bálint Antónia a szakításáról: "Megmondtam neki, hogy nem vagyok átjáróház" (Blikk)
Még el sem indult a Nyerő Páros, máris újra fellángoltak az indulatok, miután Bársony Farkas, aki a hétfőn induló műsorban még Bálint Antónia párjaként tűnik fel, meglepő gondolatokat osztott meg Facebook-oldala kommentszekciójában.
szept. 29
19:00
Kétmilliárd eurós kötvényprogram indul a Molnál (Portfolio)
A Mol és leányvállalata a Mol Group Finance Zrt. kötvényprogramot indít, melynek keretösszege kétmilliárd euró – közölte a társaság a BÉT honlapján pénteken.
szept. 29
19:03
Előre hozott parlamenti választást tartanak szombaton Szlovákiában (Magyar Hírlap)
A voksoláson az önálló Szlovákia 1993-as létrejötte óta kilencedszer dönthetnek a választók.
szept. 29
19:03
Lemondott több mint húsz polgármester Szerbiában, köztük a belgrádi főpolgármester (Mandiner)
Előrehozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választásokat tarthatnak Szerbiában.
szept. 29
19:05
Orosz külügy: Moszkva külső befolyás nélküli együttműködésre számít Asztanával (Magyar Hírlap)
A minisztérium hangsúlyozta, hogy Moszkva nem avatkozik bele Kazahsztán harmadik országokkal való kapcsolataiba.
szept. 29
19:06
Érkezik a hidegfront és az eső? Mutatjuk a friss előrejelzést (Blikk)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9-14 fok között várható.
szept. 29
19:06
Íme ezek a legfenntarthatóbb magyar úti célok (Infostart)
Mennyire számít a magyar turistáknak, kirándulóknak a fenntarthatóság, és kinek kell azzal foglalkoznia, nekik, vagy a szolgáltatóknak?
szept. 29
19:06
Megszólalt a szabolcsi iskolában holtan összeeső kisfiú édesapja: "Szülőként nagyon rossz érzés látni a saját gyermeked, hogy ott fekszik, lélegeztetik" (Blikk)
Megszólalt annak a 12 éves kisfiúnak az édesapja, aki csütörtökön a tiszadadai iskolában holtan esett össze. Az apa a kórházból beszélt a gyerek állapotáról.
szept. 29
19:09
Curtis botrányosan viselkedett a The Voice-ban, közbe kellett lépni (Promotions)
Curtis olyat tett a The Voice műsorában, hogy azonnal közbe kellett avatkozni
szept. 29
19:09
Nemzetközi sztárzenekarok és világklasszis szólisták érkeznek jövőre a Müpába (Magyar Hírlap)
A komolyzene rajongóit a hagyományokhoz híven 2024-ben is Fischer Ádám várja elsőként.
szept. 29
19:09
Megtört a jég: ismét erősödött a forint (Mandiner)
Kezd végre ismét magához térni a magyar fizetőeszköz.
szept. 29
19:09
Itt az újabb botrány: Az egész EU felfigyelt az Orbán-kormány döbbenetes lépésére (Nyugati Fény)
Egyedül Magyarország teszi ezt.
szept. 29
19:09
Hamiltont nem segíti, hogy szorosabb lett a mezőny (Racing)
A Mercedes mérnöke említette meg ezt annak kapcsán, hogy Lewis Hamilton mostanában nem megy jól az időmérőkön.
szept. 29
19:11
Baleset történt az űrben, NASA-rekordot döntött egy amerikai űrhajós (Mandiner)
Frank Rubio egy mikrometeoroid becsapódásának "köszönheti", hogy a tervezett fél év helyett 371 napot töltött a világűrben.
szept. 29
19:12
Januárban indul a kötelező visszaváltási rendszer (ProfitLine)
Januárban indul a kötelező visszaváltási rendszer a meghatározott űrtartalmú fém, üveg és műanyag palackokra és dobozokra, a fogyasztóbarát megoldást a koncessziós társaság működteti majd a gyártók és kereskedők együttműködésével - mondta Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára péntek
szept. 29
19:12
Tanácsok a derékfájás megelőzéséhez (WebBeteg)
A derékfájdalom jó eséllyel megelőzhető a fizikai állapot karbantartásával, erős gerinc körüli izomzat kialakításával, megfelelő testtartással, illetve helyes mozgás- és emelési technikákkal. Az alábbi módszerekkel tarthatja hátát egészségesen és erősen.
szept. 29
19:15
Király Linda: "Teljesen mindegy, hány kiló vagyok, jól tudom érezni magam" (Glamour)
Király Linda hihetetlen bátorsággal, gátlások nélkül vágott bele élete egyik nagy kalandjába, a Dancing with The Stars című műsorba. Egyáltalán nem zavarta, hogy testalkatával kissé kilóg a táncosnők sorából. Profi partnerével, Suti Andrissal be fogják bizonyítani, hogy teltebben is lehet nagyon jól és látványos koreográfiával táncolni, és élvezni
szept. 29
19:15
Több mint 2 és fél milliós ruhában telik egy átlagos hétköznapja Kőgazdag Katának (SzMo)
A legdrágább tétel a Jimmy Choo kristálytáskája volt, amiért 1,5 millió forintot fizetett.
szept. 29
19:15
Orbán Balázs: A Lampedusáról érkező hírek is bizonyítják, hogy az uniós migrációs paktum megbukott (Magyar Hírlap)
A miniszterelnök politikai igazgatója kiemelte, Brüsszel a brutális migrációs nyomásban nem a megoldás része, hanem részben maga a probléma.
szept. 29
19:15
Szégyen Magyarországról jönni (Mandiner)
Vajon, hány magyar honfitársunk érzett már hasonlóan?
szept. 29
19:15
A közösségi közlekedés fotós szemmel - pályázat (Autószektor)
A VOLÁN Egyesülés a közösségi közlekedést népszerűsítő fotópályázatot hirdet A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS FOTÓS SZEMMEL címmel. Lelkes amatőrök és hobbifotósok képeit várják. A közösségi közlekedést használod vagy egyszerűen csak kedveled ezeket a járműveket? Kíváncsiak vagyunk, hogy mi kelti fel leginkább a figyelmedet, érdeklődésedet.A KÖZÖSSÉGI KÖZLEK
szept. 29
19:17
Karabah kaputt, Arcah feladta a harcot: így ért véget az örmények évtizedes álma (Mandiner)
A tragikus sorsú térségből most menekültáradat indul meg Örményország felé, a történelem során sokadszor. De egyáltalán mi volt ez a fura ék-államocska Azerbajdzsánban, és hogy került oda?
szept. 29
19:18
Elemző: Orbán rálépett a fékre (ATV)
A jegybanknak beletört a bicskája az infláció elleni küzdelembe – ezt mondta Orbán Viktor az állami rádióban. A miniszterelnök szerint: ez nem az MNB hibája, mert az infláció fává nőtt, amihez fejsze kell, az pedig csak a magyar kormánynak van. A híradónknak nyilatkozó elemző úgy véli, Orbán Viktor rálépett a fékre, és belátta, hogy nem élezheti to
szept. 29
19:21
Krajnyik Cintia: Közel 20 éve eltéphetetlen a kötelék köztem és A Grace klinika között (WMN)
Meredith Grey felnövéstörténete sokkal több egy szimpla kórházsorozatnál. Krajnyik Cintia mesél arról, mi mindent köszönhet a közel két évtizede futó Grace klinikának.
szept. 29
19:21
A mocskolódás éve (Mandiner)
Biden kétségtelenül egy "baki-gép", igen sűrűn követi el apró, de kellemetlen hibákat.
szept. 29
19:21
Hamilton ellentmondott főnökének a Mercedes idei autójával kapcsolatban (Racing)
Toto Wolff-fal ellentétben Lewis Hamilton szerint nem fogják kukázni az idei Mercedest, 2024-et illetően pedig óvatosan fogalmazott.
szept. 29
19:21
Tévedésből keltették a volt békéscsabai focista halálhírét, nem először (Telex)
Fabulya György kritikus állapotban kórházban fekszik, de életben van.
szept. 29
19:24
Okos volt, aki várt az euróvásárlással (Menedzsment Fórum)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
szept. 29
19:24
Németország és Franciaország a lengyel kormány megbuktatásához kérhette Kijev segítségét (HírTV)
Sajtóhírek szerint Németország és Franciaország gyors uniós belépést ígért Ukrajnának, ha az segít megbuktatni a regnáló lengyel kormányt. A HírTV-nek Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője is nyilatkozott az esetről.
szept. 29
19:24
A magyar kormány az ukránok egyik leghangosabb kritikusa, de az uniós ülésre el se ment (Portfolio)
Csütörtökön tartotta tizenegyedik koordinációs ülését az ukrán mezőgazdasági exportot vizsgáló uniós testület, azonban Magyarország és Lengyelország nem képviseltette magát a találkozón – mondta a Reutersnek az Európai Bizottság szóvivője. A tagállamok számára a részvétel nem kötelező, azonban épp a magyar és a lengyel kormány az ukrán gabonaexport
szept. 29
19:24
Idén is közzétették Izrael legfontosabb keresztény szövetségeseinek listáját (ATV)
Az Izrael Szövetségesei Alapítvány negyedik alkalommal nevezte meg Izrael legfontosabb keresztény szövetségeseinek listáját, amelyet idén az Izrael és az Öböl-menti arab országok megbékélésében, valamint az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetésében kulcsszerepet játszó Mike Pompeo volt amerikai külügyminiszter vezet. A lista második helyez
szept. 29
19:27
EBRD: Hamarosan eléri a hárommilliárd eurós célt az Ukrajnának folyósított támogatás (Magyar Hírlap)
A bank elnöke, Odile Renaud-Basso Kijevbe látogatott, ahol fogadta őt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
szept. 29
19:27
Kényelmesen, bárhonnan: csak néhány kattintásra van egy jó állampapír-befektetés (Bank360 blog)
A magas infláció az állampapírokat tette a lakosság legkeresettebb befektetéseivé. Ehhez jellemzően értékpapírszámlát kell nyitni, amit a Gránit Bank ügyfelei már a mobilapplikáción keresztül is megtehetnek. A számla a nyitást követő napon teljeskörűen használhatják is, így kényelmesen, néhány kattintással tudnak állampapírt vásárolni és eladni.
szept. 29
19:27
Putyin elnök önkéntes harci egységek megalakításáról tárgyalt (Demokrata)
Az orosz elnök fogadta a védelmi miniszterhelyettest és a Wagner katonai magánvállat volt vezérkari főnökét.
szept. 29
19:29
Otthonában gyártotta a cigarettát családjának egy kékcsi férfi (Magyar Hírlap)
A földeken maradt dohányleveleket összeszedte és megszárította.
szept. 29
19:30
Kiszámolták: a nyugdíjasok felének csak néhány ezer forintot jelent a novemberi emelés (Pénzcentrum)
A nyugdíjasok felének kevesebb mint havi 5740 forintot jelent a csütörtökön bejelentett kiegészítő emelés.
szept. 29
19:33
Reagált a Máv az osztrák vasút intézkedéseire, miszerint München felé át kell majd szállni Bécsben (SzMo)
Ahhoz, hogy az ÖBB Bécsben ne kényszerítse átszállásra a Budapest felől érkező utasokat, olyan lépéseket kellett volna megtenniük, amelyek a magyarországi belföldi közlekedést érintették volna aránytalanul hátrányosan.
szept. 29
19:33
Hét uniós ország rendelt lőszert Ukrajna megsegítésére (Demokrata)
Információk szerint a hét érintett ország között van Litvánia és Luxemburg.
szept. 29
19:33
Összeomlás: Egy rakás polgármester lemondott Orbán legközelibb szövetségesének hazájában, amikor a magyar kormányfő éppen ott volt (Nyugati Fény)
Ráadásul pont akkor, amikor Orbánnal tárgyalt.
szept. 29
19:33
Pályázati menetrend készül (Magyar Mezőgazdaság)
Szerencsés találkozás, hogy időben és térben egyszerre rendezték idén a KÁN Egyetemi Napokat és az Állattenyésztők Napját. Az ágazat helyzetét értékelő eseményen előadást tartott Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár

Keresés