2023. szeptember 6. szerda

szept. 6
10:24
"Egy egész országot átvertünk!" - hangzott el Hajdú Péter műsorában, elszólta magát a híres közszereplő (Promotions)
A közszereplő beismerte: mindenkit átvertek a nézettség kedvéért.
szept. 6
10:24
Amerika megfenyegette az Oroszországgal üzletelő Észak-Koreát (Magyar Hírlap)
Folynak a tárgyalások.
szept. 6
10:24
Az augusztus nem sikerült jól az agrárcégeknek a tőzsdén (Agrofórum)
Az augusztus főleg árfolyamcsökkenést hozott a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cégnél, hiszen 19 vállalat tőzsdei árfolyama mínuszban zárt saját devizában nézve, 6 vállalaté pedig emelkedett. Júliusban fordított volt az arány, míg a június is főleg árfolyamemelkedést hozott, akkor 17 vállalat tőzsdei árfolyama emelkedett és 8 vállalaté pedig csökke
szept. 6
10:26
Kihagyott ziccer az Eu techóriások megzabolázását célzó új rendelkezése (KKV Magazin)
Augusztus végén élesedett az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló jogszabálycsomagja (Dsa) azzal a nem titkolt céllal, hogy a globális techóriások egyeduralmát megtörje, és hatékonyabb fellépésre kötelezze őket a platformokon terjedő valótlan és káros tartalmak ellen. Az érintettek egyelőre vakarják a fejüket vagy éppen hivatalos úton tám
szept. 6
10:26
Többen életüket vesztették a heves esőzések okozta áradásokban Görögországban, Törökországban és Bulgáriában (Magyar Hírlap)
Az esőzés okozta ár elárasztotta az utcákat és a házakat.
szept. 6
10:27
Kérdezzen Ön is a Klasszis Klub csütörtöki vendégétől, a Transparency International jogi igazgatójától! (Menedzsment Fórum)
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálnia a szeptember 7-én, 15:30 órától online sorra kerülő adásunkra, mely vendége Ligeti Miklós lesz.
szept. 6
10:27
Ön is kérdezhet a Transparency International jogi igazgatójától a csütörtöki Klasszis Klubban! (Privátbankár)
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálnia a szeptember 7-én, 15:30 órától online sorra kerülő adásunkra, mely vendége Ligeti Miklós lesz.
szept. 6
10:30
Komoly leállás a magyar banknál: elérhetetlen a mobilapp, sokan bosszankodhatnak (Pénzcentrum)
Sem az internet- sem a mobilbank nem működik az Ersténél egy nem részletezett technikai hiba miatt.
szept. 6
10:30
10 éves mélyponton az indiai rúpia (Portfolio)
Az indiai rúpia több mint 10 hónapja a legalacsonyabb értékére zuhant, tükrözve az olajárakkal kapcsolatos aggodalmakat.
szept. 6
10:30
Nagyon cuki a magyar sztárpár pici lánya (Ripost)
Megható fotó került fel az internetre.
szept. 6
10:30
Elon Musk saját magától vett kölcsön egymilliárd dollárt (vg.hu)
Az amerikai milliárdos óriási hitelt kapott a SpaceX-től abban a hónapban, amikor létrejött a Twitter-ügylet.
szept. 6
10:30
Adele új frizurájától leesett az állunk (Glamour)
A brit származású énekesnő, Adele legutóbbi fellépésén egy csodás függönyfrufruval nyűgözte le rajongóit. Mutatjuk, mi most az egyik legtrendibb őszi frizura, ha átváltozásra vágysz!
szept. 6
10:30
Kitüntették a pásztói rendőröket, mert nem fogadtak el vesztegetési pénzt (Magyar Hírlap)
Nem sikerült a vesztegetés.
szept. 6
10:30
Védelmükbe vették az osztrákok Magyarországot: azt kérik, hogy ne vonják meg a soros elnökséget hazánktól (Mandiner)
Az osztrák külügyminiszter szerint populista követelés a soros elnökség megvonása hazánktól.
szept. 6
10:30
Nem vetnek kevesebb őszi búzát az ukránok (Magyar Mezőgazdaság)
A háborús exportválság miatti magasabb logisztikai költségek ellenére az ukrán gazdálkodók várhatóan nem csökkentik az őszi búza általuk elvetett területet a 2024-es betakarításra.
szept. 6
10:30
Hamilton: azért a Mercedest folyamatosan próbálták lassítani (Racing)
Lewis Hamilton nemrég megjegyezte, a Forma-1 rengeteg változtatást eszközölt az évek során azért, hogy lassítsa a Mercedest. 2014-ben köszöntött be a hibrid-éra a száguldó cirkuszban, aminek egyeduralkodója a csillagosok lettek. Dominanciájuk az első években volt igazán elsöprő, majd a közelükbe ért a Ferrari és a Red Bull, de 2021-ig nem talált le
szept. 6
10:30
Magyarországon az elektromos MG 3 (Villanyautósok)
Álcázva tesztelik a kisautót.
szept. 6
10:30
Bajban vannak az oroszok délen, de az ukrán ellentámadás még nem áttörést, hanem beékelődést ért el (Telex)
Olyan erőket vezényelnek az oroszok Zaporizzsja megyébe az ukrán ellentámadás megállítására, amelyek más fronton hagynak lyukat, vagy nincsenek teljesen kiképezve. Ez az orosz tartalékok hiányát mutatja, de korai még tartós ukrán sikerekről beszélni. Rácz András Oroszország-szakértővel elemeztük a front legforróbb pontján zajló harcokat.
szept. 6
10:30
Rég láttunk olyat, mint ami most a benzinkutakon történik (naphire.hu)
Váratlan hír jött, úgy tűnik, megtorpantak az árak.
szept. 6
10:32
Óriási, soha nem látott változás jön az iPhoneoknál: ezeket a töltőket ki lehet dobni? (Pénzcentrum)
Idén ősszel kerül bemutatásra az új IPhone 15-ös modellsorozat, a legnagyobb változtatás, hogy az eddig a telefonok esetén használt Lightning adapter helyett ezeknél már UBS-C típust használtak - szúrta ki a hvg.hu
szept. 6
10:32
Egy BMW és egy Porsche vívott ádáz küzdelmet az M7-esen (Mandiner)
Előbbi rászorította a szalagkorlátra az utóbbit.
szept. 6
10:36
Megvan hová tűntek a magyarok nyáron, a horvát tengerpart volt a nyerő (Piac és Profit)
Országosan 54 százalékos, a Balaton és a Velencei-tó környékén 35 százalékos adatforgalom-növekedést mért a szolgáltató, Horvátország roamingban duplázott idén nyáron az előző évhez képest.
szept. 6
10:36
Karl Nehammer: a semlegesség nem azt jelenti, hogy behunyjuk a szemünket (Infostart)
Kiállt a parlament előtt tett hamis tanúvallomással vádolt elődje, Sebastian Kurz mellett az osztrák kancellár. Karl Nehammer – aki Kurztól a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöki, egyben a kamcellári tisztséget is megörökölte – meggyőződését fejezte ki, hogy a volt kancellár tisztázza magát a vádak alól.
szept. 6
10:36
Nem elérhető az Erste mobilbankja és netbankja (Adózóna)
A George Web és George App technikai okok miatt még nem elérhető. Az internetes vásárlásnál még fennakadásokat lehet tapasztalni, de kártyával lehet fizetni, készpénzt felvenni és befizetni ATM-en keresztül. A kártyatiltás továbbra is elérhető. Az Erste Bank felé indított utalások beérkeznek, az előre beállított utalások teljesülnek – írja honlapjá
szept. 6
10:36
Ez a bizalom, 600 millió forintért vett részvényt az új vezérigazgató (Portfolio)
A Carlsberg vezérigazgatója alig néhány nappal új munkája megkezdése után mintegy 1,6 millió dollárért vásárolt részvényeket a vállalatban, ahogyan azt korábbi vezérigazgatói pozíciójában is tette - ott a gyakori vásárlásai gyakran fel is lendítették a részvényárfolyamot.
szept. 6
10:36
Traktor és kisbusz karambolozott, nyolcan kerültek kórházba (Agroinform)
A helyszínelés ideje alatt teljes útzár volt érvényben az érintett útszakaszon.
szept. 6
10:36
Előírják a gyorstöltők telepítését Németországban (autopro)
Olaf Scholz német kancellár a kínai gyártók európai terjeszkedéséről is beszélt.
szept. 6
10:36
Magyarok segítenek kimenteni 1000 méteres mélységből egy bajba jutott amerikai barlangászt Törökországban (SzMo)
A 40 éves férfi hirtelen rosszul lett, súlyos, életveszélyes állapotba került, ezért saját erejéből nem tudja elhagyni a barlangot.
szept. 6
10:36
Folytatódik Erős Antónia magazinja, a Praxis (MMonline)
Szabó Győzőt alváslaborba vitte Erős Antónia, a Vegán hegylakó gyógyteát főzött a Praxisnak – indul Erős Antónia műsorának harmadik évada az RTL-en. Mi a hosszú élet titka, meddig élhetünk egészségesen? Ezt kérdést tette fel Erős Antónia Praxis című műsora. A szeptember 6-án harmadik évadát kezdő, egészséggel, életmóddal foglalkozó műsor készítői a
szept. 6
10:36
Nyilvános vécében videózta a lányokat, most várhat a börtönre (Mandiner)
Egy húszas éveiben járó "férfi" titokban videózta a WC fülkébe betérő hölgyeket, mindezt egy balatoni fesztiválon.
szept. 6
10:36
Willi Orbán őszintén elmondta, mit gondol Szoboszlai Dominik távozásáról (Magyar Nemzet)
Az RB Leipzig védője a szerbek ellen 42. alkalommal szerepel a magyar válogatottban.
szept. 6
10:36
Jön a hidegzuhany: Óriási pénzeket vasalhatnak be Orbánék, miután szemet vetettek egy új területre (Nyugati Fény)
Kiderült, mi áll a háttérben.
szept. 6
10:36
Rövidült az Akropolisz Rally versenytávja, de további módosítás sem kizárt (Racing)
A Görögországot sújtó heves viharok és nagymennyiségű csapadék miatt a szervezők rövidítettek két gyorsaságit, de további módosítás sem kizárt.
szept. 6
10:39
Méretes szakadék a magyar boltokban, óriási meglepetés a benzinkutakon (Menedzsment Fórum)
Továbbra is nagyon széles a kiskereskedelmi olló. Miközben az összegszerű forgalom 10 százalékkal nőtt, a megvásárolt mennyiség 10 százalékkal csökkent. Aggasztó bizonyítvány jött a magyar üzletekből.
szept. 6
10:42
Döntés érkezhet hamarosan napelemes ügyben (Alternatív Energia)
Az Energiaügyi Minisztérium érdemben vizsgálja a Fidesz frakció kérését és tervezi egyeztetni a szakmai szövetségekkel és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökével, hogy méltányos elszámolási rendszert alakítsanak ki a magyar családok napelem-beruházásaihoz.
szept. 6
10:42
Így újítsd meg az otthonod, ha kirepültek a gyerekek (ProfitLine)
Megkezdődött az iskola, ami sok egyetemista életében egyúttal azt is jelenti, hogy kirepülve a családi fészekből önálló életet kezdenek. Ez a legtöbb szülő számára egy érzelmileg megterhelő időszak. Különösen az egyedülállók esetében fontos tervezni azzal a ténnyel, hogya hirtelen ürül ki az otthon. Ám, ha pozitívan, egy új fejezet kezdeteként teki
szept. 6
10:42
Kőszeg Ferenc kiborult, szerinte Gulyás Márton inkorrekt volt vele (ATV)
Hiába kérte, hogy rövidítsék le, vagy hagyják ki teljesen a pedofíliával foglalkozó részt a műsorból, helyette meghosszabbították azt a szerkesztők - állítja Kőszeg Ferenc.
szept. 6
10:42
Kifakadt az örömapa: "Leléptem a fiam esküvőjéről, és nem értem, miért haragszik ezért mindenki" (Ripost)
Nem látja át, miben hibázott.
szept. 6
10:42
Szöllősi György lett az Európai Sport Média egyik alelnöke (Ripost)
Szöllősi György lett az Európai Sport Média egyik alelnöke.
szept. 6
10:42
Megszólalt a szakértő: Harry herceg már mosolyogni is alig tud (BorsOnline)
Nagyon nyomasztó helyzetben van.
szept. 6
10:42
Biden újabb bakija: tapsot hallott, és már azonnal távozott is az ünnepségről (Magyar Hírlap)
Nincs a topon az amerikai elnök.
szept. 6
10:42
Akasztott hullát találtak Kőbányán (AC News)
Egy fára felakasztva találtak rá a férfira Budapesten a X. kerületben.
szept. 6
10:44
Már a levegőt is rontják a főpolgármester intézkedései (Magyar Hírlap)
Füstbe mentek Karácsony tervei.
szept. 6
10:48
Súlyos gond, az egyik legnagyobb magyar bank internetes felülete fagyott le (Piac és Profit)
Technikai okok miatt nem érhető el a George Web és George App, a megoldáson dolgoznak - közölte az Erste a honlapján.
szept. 6
10:48
Hibázott Lázár János, amikor Horthyt méltatta? Szavazzon! (Blikk)
Kenderesen, Horthy Miklós szülőfalujában ünnepelték a hétvégén a kettős megítélésű egykori kormányzó újratemetésének 30. évfordulóját. Itt Lázár János miniszter úgy méltatta Horthyt, hogy kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katona volt.
szept. 6
10:48
Saját kezébe veszi a vasúti utánpótlásnevelést a V-Híd (HR Portál)
Ágazati képzőközpontot hozott létre a V-Híd Zrt., hogy segítse a vasútépítésben dolgozók utánpótlását. A Mészáros Csoporthoz tartozó cég az idei tanévben 40 diákkal kötött szerződést, akik a gyakorlatban is megtanulhatják leendő szakmájukat - jelentette be a társaság.
szept. 6
10:48
Visszajött a forint (Portfolio)
További gyengüléssel kezdett szerda reggel a forint az utóbbi napok botladozása után. A magyar devizát több hír is nyomás alatt tartja a hét eleje óta, a finanszírozási igény megemelése és a reptér megvásárlásának a terve is ide sorolható.
szept. 6
10:48
Gondok vannak az egyik legnépszerűbb magyarországi banknál (Ripost)
Az internetes vásárlásnál még fennakadások tapasztalhatók.
szept. 6
10:48
Lakossági állampapírok: csendesen, de biztosan vezet a tízéves lejáratú PMÁP (vg.hu)
Több mint 110 milliárd forintnyi fogyott az új papírból.
szept. 6
10:48
Egy TikTok-kihívás miatt halt meg egy 14 éves fiú (SzMo)
Az amerikai gimnazista olyan chipset evett, ami a világ két legcsípősebb paprikájából készült.

Keresés