Szeptember 4-én volt Horthy Miklós újratemetésének harmincadik évfordulója, a megemlékezésen megjelent Lázár János miniszter is, erre pedig muszáj volt reagálnia az amerikai nagykövetnek és az országos főrabbinak is.
Florida hurrikán sújtotta északnyugati vidékére látogatott Joe Biden amerikai elnök, aki felszólította a törvényhozást, hogy fogadja el 16 milliárd dolláros (mintegy 5700 milliárd forintos) igényét a szövetségi katasztrófaalap feltöltésére.
A MINI egészen alapjaitól tervezi újra palettáját, amely ugyan nyomokban tartalmaz még belsőégésű motoros modelleket, de összességében a brit prémium márka már az elektromos jövőre fókuszál. A kétajtós alapmodell, a márka lelkét adó Cooper dedikáltan elektromos hajtású platformra épül, és nagyobb méretben új formatervvel mutatja az irányt.
Balesetet szenvedett a MÁV Mezőhegyesről Békéscsabára 9:35-kor elindult 37015-ös számú személyvonata olvasható a MÁVINFORM Facebook-oldalán. Az utasok közül senki sem sérült meg.
Rengeteg kérdés merülhet fel az emberben, ha éppen hajfesték választás előtt áll. Kezdésként fontos, hogy a hajadnak és a szándékaidnak megfelelő hajfestéket válassz!
Manapság a környezetvédelmi szempontok mérlegelése rendkívül fontos az okoseszköz vásárlásakor, mivel az elektronikai eszközök gyártása és használata jelentős környezeti hatással jár, például a nyersanyagok kitermelése, az energiafelhasználás és a hulladékkezelés terén.
Megjelent a legújabb közvélemény-kutatás, mely népszerűség szerint rangsorolja a brit királyi család tagjait. Több érdekes változást is megfigyelhetünk, ha végigböngésszük a lajstromot.
Az MNB kiterjeszti a zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programjainak igénybe vételi lehetőségét. A bankok a 2025. december 31-ig folyósított zöld hiteleik után öt évig alkalmazhatják a kedvezményes tőkekövetelményeket.
Szomorú, de egyben mégis örömteli alkalomból gyűltek össze szerda délután a Nemzeti Színházban a Nemzet Színészei. A 11 tagú tanács Balázsovits Lajos július 19-i halála után új tagot választ a soraiba.
Kihirdették az eddigi legkeményebb ítéletet a Capitolium ostroma miatt: Enrique Tarrio, a Proud Boys egyik vezetője 22 év börtönbüntetést kapott, amiért megszervezte a zavargásokat.
Forró nyomon vannak a tudósok a déjà vu jelenségével kapcsolatban, amely generációk óta zavarba hozza, ugyanakkor meglehetősen kíváncsivá teszi az embereket.
Kína elrendelte, hogy a központi kormányzati szervek tisztviselői ne használjanak iPhonokat és más külföldi márkájú készülékeket a munkahelyükön – jelentette a The Wall Street Journal című amerikai lap az ügyet ismerő személyekre hivatkozva szerdán.
A Vezető Informatikusok Szövetsége (Visz) második alkalommal ítélte oda az "Év információ-biztonsági vezetője” (Ciso) díjat. A szövetség, valamint a világ egyik vezető nemzetközi IT szakmai szervezete, az Isaca magyar tagozatának közös kezdeményezésére létrejött díjat a szakmai zsűri idén Nagy Ádámnak, a K&H információbiztonsági főosztályát vezető
A fülöp-szigeteki és indonéz munkavállalók ugyanakkor sokszor durván eladósodnak a magyarországi munka érdekében, arra pedig elvileg garancia van, hogy nem mennek tovább más EU-országokba.
Az egykori válogatott játékos, akinek góljával idegenben sikerült nyernünk a szerb válogatott ellen, nem félti a csapatot a belgrádi Európa-bajnoki selejtezőtől.
Alekszej Podscsekoldin, az orosz autókereskedők szövetségének (ROAD) vezetője ismét megkongatta a vészharangot, mert szerinte egyre több az olyan autó a másodlagos piacon, amelyet áttekert kilométerórával árulnak. A szövetség adatai szerint a használt autók mintegy 30 szazalékát „megbuherált” kilométer-számlálóval kínálják. Egy év alatt az így elad
Lassuló ütemben ugyan, de tovább folytatódott az infláció csökkenése augusztusban - ez olvasható ki a Pénzcentrum által megkérdezett elemzők válaszaiból, mikor arra kértük őket, becsüljék meg a drágulás augusztusi ütemét. A fogyasztás még mindig nem tért magához, és lassan fog csak felállni a magyar gazdaság a tavaly megkapott pofonból is, mely az
Esnek az amerikai tőzsdék a nyitás után, a Dow Jones 0,4 százalékot esett, a S&P 500 0,5 százalékos mínuszban van, míg a Nasdaq 0,5 százalékkal került lejjebb.