Az Exim Magyarország 968,5 milliárd forint összegű hitelkihelyezéssel zárta az első félévet, mely a 2022-es év azonos időszakához viszonyítva ötszörös növekedést jelent, és a tavalyi egész éves hitelfolyósítás értékét is közel kétszeresen haladja meg - közölte pénzintézet az MTI-vel.
Az OXO Technologies idei első félévi tőzsdei beszámolója szerint a befektető társaság a szektort érintő gazdasági kihívásokra megfelelő stratégiával hatékonyan reagált, az iparági szereplők élesedő versenyében megszilárdította kedvező helyzetét – előkészítve ezzel a más külföldi nyilvános piacon történő új kibocsátást és a jövő évben esedékes poten
Erről az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára Homorúdon, a "Margitta-sziget 92" Kft. és a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület Szója Roadshowja idei bemutató-sorozatának második állomásán beszélt.
A Virag Kerenyi márka már többször ámulatba ejtette a közönséget elképesztő fejdíszeivel és színpompás táskáival, Virág a 2024-es tavaszi/nyári kollekció tervezésekor sem fogta vissza magát.
Eladja közel 70 százalékos, csak nemrégiben szerzett részesedését a Magyar Posta Biztosítóban az állam – derült ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményéből. Ezt követően tőzsdei cégként a Waberer's kénytelen volt bejelenteni, hogy a velük július közepén kötött stratégiai együttműködési szándéknyilatkozat okafogyottá vált.
Nem ez az első alkalom, hogy Vilmos walesi herceg felesége tanújelét adja: magára nézve nem minden esetben tartja kötelező érvényűnek a királyi családban meghonosodott írott és íratlan szabályokat.
Szeptember 17-23. között rendezik meg a Together! cirkuszi sorozatot Veszprémben, ebből adtak egy kis ízelítőt az Inspirál Cirkuszközpont artistái Budapest belvárosában.
Hollywoodban immár hónapok óta tart az írók és színészek sztárjkja, amit részben a mesterséges intelligenciától való félelem indított be. Úgy tűnik, mindez megismétlődhet a játékfejlesztőknél is.
"Born From Love", azaz Szerelemből született – hiszen nyilvánvaló, hogy a képen látható kisgyerek nem a magát anya és apaként definiáló két férfi frigyéből született.
Lantos Csaba másfél hete jelentette be, hogy a lakossági napelemes rendszerek esetében a korábbi ígéretekkel szemben havi szaldóelszámolás lesz. Kocsis Máté keddi Facebook-posztja alapján azonban úgy tűnik, a kormány visszatáncol. Érdemes megnézni, hogy miért tehették.
Csodával határos módon senki sem halt meg és még csak meg sem sérült senki, amikor a török főváros lakónegyedében zuhant le egy vadászgép több száz kilogrammos külső kiegészítő üzemanyagtartálya.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A koppenhágai orosz nagykövetség szerdától felfüggeszti konzuli hivatalának működését, miután Dánia korábban korlátozta a misszió diplomáciai személyzetének létszámát - derült ki az orosz külképviselet Telegramon közzétett üzenetéből.
A vállalatvezetők csaknem fele szerint kedvezőbbek a pénzügyi kilátások, mint az év elején, de továbbra is kiszámíthatatlanok a működési körülmények – közölte nemzetközi kutatása alapján az EY.
Kedden reggel zuhanással kezdett a magyar forint, amelynek oka a dollár erősödése mellett az lehet, hogy a kormány hétfőn jócskán megemelte az éves finanszírozási igényt, aztán ma már el is indított egy új devizakötvény-kibocsátást.
8K-s lézertévét, több innovatív ULED Mini-LED készüléket és számos intelligens háztartási gépet is kiállított a Hisense az IFA-n. A berlini technológiai kiállításon a vállalatcsoport „Go Tech, and Beyond” elnevezésű standjánál a Hisense Csoport technológiai megoldásait, így többek között a Hi-Light optikai rendszert, a VIDAA OS operációs rendszert
Szabó Bálint, a Fővárosi Állat- és Növénykert volt főigazgatója ellen üzletszerűen elkövetett gazdasági csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emeltek vádat.
Leandro de Almeida is tagja lesz a hétfőn kinevezett Dejan Sztankovics stábjának. A zöld-fehér klubot a Konferencia-liga csoportkörébe vezető magyar szakemberre állítólag számítanak a továbbiakban is, kérdés milyen pozícióban.