2023. szeptember 9. szombat

szept. 9
8:27
Súlyos a helyzet a szomszédban, folyamatos a rendőri intézkedés a magyar határon (naphire.hu)
Több mint tizenhétezren érkeztek Ukrajnából pénteken.
szept. 9
8:30
Vigyázat, az adathalászok már a Messengeren támadnak (Infostart)
Érdemes nagyon résen lenni, ha egy ismerős azt üzeni Messengeren, hogy letiltották a fiókját, és szüksége van egy kódra, amivel visszakaphatja.
szept. 9
8:30
Még hogy ősz? Nyár! Tikkasztó meleg lesz napközben: 31 fokkal indul a hétvége (Blikk)
Enyhe széllökésekre, ám kellemes nyári melegre lehet számítani a hétvégén. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint szombaton 31, vasárnap viszont 32 fok is lehet.
szept. 9
8:30
Észak- és Dél-Amerikában magas kukoricatermés várható (Agroinform)
Az USA ebben az évben előreláthatóan minden idők második legnagyobb kukoricatermését takaríthatja be.
szept. 9
8:30
Láthatatlan magyarok (Magyar Hírlap)
Ha egy középiskola megszűnik magyarnak lenni, akkor egy egész közösséget ítélnek szellemileg halálra.
szept. 9
8:30
Több szenátort is bíróság elé akartak állíttatni Donald Trump mellett (Demokrata)
Több szenátort is bíróság elé akart állíttatni a vádesküdtszék Georgia államban Trump mellett.
szept. 9
8:33
Szerb lap: a magyarok mintha Portugália vagy Spanyolország szintjén lennének (Mandiner)
Ádám Martin is szóba került, akit kinézetre a szerb éjszakai élet brutális figuráihoz hasonlítottak.
szept. 9
8:36
Balatoni nádpusztulás: "Valami olyan történik ezeken a helyeken, amire nincs magyarázatunk" (SzMo)
Tóth Viktor limnológus szerint könnyen elképzelhető, hogy a vízszint túlszabályozásának, a stégek telepítésének és a szabályozott nádaratás hiányának együttes következménye az, amit most látunk.
szept. 9
8:36
US Open: Djokovic-Medvegyev döntő lesz a férfiaknál (Magyar Hírlap)
A vasárnapi meccs visszavágást kínál majd a szerb klasszis számára.
szept. 9
8:39
Hivatalos: érkezik a G-osztály kistestvére (Autószektor)
Little G néven emlegetík a gyáriak a legendás Mercedes-Benz G-osztály kistestvérét, ami most már biztos, hogy érkezik. Maga Ola Källenius erősítette meg a CNBC-nek a Müncheni Autószalonon, hogy valóban dolgoznak egy kisebb G-osztályon, noha egyelőre nincs pontos időpont, hogy mikorra tervezik a bevezetését. „Néhány év múlva” – tette hozzá az igazga
szept. 9
8:39
Lehet még fokozni: Elképesztő módszerekkel próbálják palástolni a hatalmas pedagógushiányt Magyarországon (Nyugati Fény)
Ebből még nagy baj lesz.
szept. 9
8:42
Leváltják Kasza Tibit a Szerencsekerékben: Klausmann Viktor tér vissza a képernyőre (Blikk)
Visszatérnek a Szerencsekerék régi műsorvezetői.
szept. 9
8:42
Kirándulni mentek, örökre az élőhalottak között ragadtak – Ha bírta a Lostot, nézze meg ezt a sorozatot (Blikk)
Ki akar élete végéig egy olyan faluban ragadni, ahol éjszakánként embernek kinéző, de az átváltozásuk után leginkább zombi űrlényekre hasonlító lények mészárolják a lakosságot? Naná, hogy senki... A legvadabb rémálmokat életre keltő Kiút szereplői hiába próbálkoznak, képtelenek kijutni a városkából, kénytelenek a túlélésre berendezkedni. Az év egyi
szept. 9
8:42
Akár 200 ezer forintot is kaphatnak ideén a szerencsésebb magyar nyugdíjasok (Portfolio)
Akár 8,3 százalékos emeléssel számolhatna közel 2 millió magyar öregségi nyugdíjas, ha a kormány idén is az eddigi évek gyakorlatát követné, és a január-augusztus időszak inflációját venné alapul a nyugdíjemelésnél – írja a Pénzcentrum.
szept. 9
8:42
Újraindul a kongresszusi mandátumért 2024-ben Nancy Pelosi (Demokrata)
Újraindul a 2024-es amerikai kongresszusi választáson a korábbi demokrata házelnök.
szept. 9
8:42
Több mint tizenhétezren érkeztek Ukrajnából pénteken (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 151 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
szept. 9
8:45
Megsemmisült az Egységes Oroszország párt ukrajnai székháza (Telex)
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
szept. 9
8:45
Kern András nem bír magával, megint tilosban parkolt és megint megmagyarázta (naphire.hu)
Nem először fordul elő a dolog, szerinte azért, mert nincs megfelelő parkoló a közelben.
szept. 9
8:48
"Bűnözőnek tekintenek" – tiltakoznak az új szabályok ellen a gépjárműoktatók (Infostart)
Előre be kell jelenteniük az órákat, és a pontos útvonalat is meg kell adniuk.
szept. 9
8:48
Akár 200 ezer forintot is kaphatnak idén a szerencsésebb magyar nyugdíjasok (Portfolio)
Akár 8,3 százalékos emeléssel számolhatna közel 2 millió magyar öregségi nyugdíjas, ha a kormány idén is az eddigi évek gyakorlatát követné, és a január-augusztus időszak inflációját venné alapul a nyugdíjemelésnél – írja a Pénzcentrum.
szept. 9
8:48
Szabadon hozzáférhetővé vált Keresztury Dezső életműve (Márkamonitor)
Keresztury Dezső Széchenyi-díjas akadémikus, író, költő, irodalomtörténész, kritikus, műfordító, egyetemi tanár, kultúrpolitikus születésének 119. évfordulója alkalmából Zalaegerszegen megállapodás született jogörököse, Buzási Ádám és az Országos Széchényi Könyvtár között, amelynek értelmében a nemzeti könyvtár jogosulttá vált a teljes írói hagyaté
szept. 9
8:48
Keleti Ágnes a legmagasabb kort megélt olimpiai bajnok a világon (Igényesférfi.hu)
Péntektől Keleti Ágnes a legmagasabb kort megélt olimpiai bajnok a világon, egyben a harmadik legidősebb élő olimpikon.
szept. 9
8:48
Hugh Grant: Öreg, csúnya és kövér vagyok. Így már kevésbé utálom magam (WMN)
Közel húsz évig ő volt "a srác a romantikus vígjátékokból", az elmúlt években viszont egészen új arcát mutatta meg. Ám a humora semmit nem változott. Boldog születésnapot, Hugh Grant!
szept. 9
8:48
Elnökválasztás kezdődött a Maldív-szigeteken (Magyar Hírlap)
India és Kína egyaránt verseng a befolyásért az országban.
szept. 9
8:48
A cigányok utolsó esélye (Demokrata)
Ha el lehetne érni, hogy minden cigány dolgozzon, még akkor is három-négyszázezer külföldi vendégmunkás kellene. Forgács István romaügyi szakértővel beszélgettünk.
szept. 9
8:54
Nem is gondolná, hol toboroznak az oroszok (Privátbankár)
Az elmúlt órák háborús fejleményei röviden.
szept. 9
8:54
Virágos talajtakarók: nem csak szépek, nagyon hasznosak is (Agroinform)
Minden élőlénynek megvan a helye az ökoszisztémában. A biológiai sokféleség életünk elengedhetetlen alapja.
szept. 9
8:54
Elfogytak a hentesek, folyamatosan zárnak be a vágóhidak Németországban (Agrofórum)
A zweibrückeni vágóhíd bezárása a környékbeli termelők számára különösen rossz hír, és többen az állatállományuk leépítését fontolgatják.
szept. 9
8:54
Úgy összetörték Arnold Schwarzenegger szívét, hogy majdnem bele is halt (Promotions)
Arnold Schwarzenegger viharos válása nem múlt el nyomtalanul, nemrég az Arnold’s Pump Club című műsorában mesélt róla, hogyan került életveszélyes állapotba.
szept. 9
8:57
Neuville vezet az Akropolisz-ralin, de Ogier ott lohol a sarkában (Autószektor)
A legendás Akropolisz-rali jubileumi, 70. versenyén az első teljes nap után mindössze 2,8 másodperc választotta el egymástól a Thierry Neuville-t és Sébastien Ogier-t az élen. Annak ellenére, hogy az öt kíméletlen gyorsasági közül csak egyet nyert meg, a Hyundai belga pilótája a nap elejétől a végéig vezetett. Neuville csak a Loutrak nevű nyitószak
szept. 9
9:00
Küszöbön a nyugdíjemelés, akár 200 ezer forintra is számíthatnak egyes nyugdíjasok (ATV)
A Központi Statisztikai Hivatal pénteken tette közzé a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról szóló adatait, ami nagyban meghatározza, mekkora lehet a nyugdíjemelés mértéke novemberben.
szept. 9
9:03
Küszöbön a nyugdíjemelés, ennyi pénzre számíthatnak az érintettek (naphire.hu)
Az átlagos nyugdíj összege 227 ezer forintra emelkedhet.
szept. 9
9:06
BKK: futóverseny miatt változik a közlekedés a hétvégén a fővárosban (Alternatív Energia)
A 38. Wizz Air Nemzetközi félmaraton miatt utakat zárnak le szombaton és vasárnap a fővárosban, ezért változik a közösségi közlekedési járatok útvonala - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
szept. 9
9:06
BKK: futóverseny miatt változik a közlekedés a hétvégén a fővárosban (Tiszta Jövő)
A 38. Wizz Air Nemzetközi félmaraton miatt utakat zárnak le szombaton és vasárnap a fővárosban, ezért változik a közösségi közlekedési járatok útvonala - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
szept. 9
9:09
Soha senki ki nem találja, miben vannak a világelsők között a magyar eladók (Piac és Profit)
A vásárlók üdvözlésében a világ legjobbjai közt a magyar értékesítők, sőt mosolygósabbak is lettek az előző évhez képest.
szept. 9
9:09
Felkúszik a hőmérő higanyszála – csupán egy helyen kavarhat be az erős szél hétvégén (Nyugati Fény)
Ne tegyük messzire a fürdőruhát.
szept. 9
9:09
Ukrán hírszerzés: Nem biztos, hogy Prigozsin halott (Mandiner)
Elképesztő lebegtetés zajlik az ukránoknál.
szept. 9
9:09
Ricciardo megmutatta sebeit, miközben máris izzadtra edzi magát (Racingline)
Két héttel balesetét követően Daniel Ricciardo elkezdett visszarázódni megszokott napi rutinjába, és bár az F1-es mezőnybe való visszatérése még várat magára, új főnökének nyilatkozata szerint nem kell tartania attól, hogy a fiatalok lecsapnak a helyére.
szept. 9
9:09
A főváros napi 6000 extra autóval és dugókkal számol az utakon, ha fizetős lesz a teljes M0-s (Telex)
Lázár János minisztériuma szerint a válasz a vármegyematrica, és Vitézy Dávid is így látja.
szept. 9
9:11
A Mercedes már Hamilton pótlását készíti elő a legújabb Kimi előléptetésével? (Racingline)
A Mercedes olasz juniorja az eredeti utat lerövidítve, akár már jövőre a Forma-1 előszobájában találhatja magát.
szept. 9
9:12
Franciaországban már létezik a digitális személyi, amit a telefonodról mutogathatsz (Portfolio)
Szeptember 7-étől kezdve a franciák már telefonról mutogathatják a személyi igazolványukat – számol be a hírről a Le Point.
szept. 9
9:12
Használt gépek újrahasznosítása lendíthet a gazdaságon (ProfitLine)
A gazdaság lelassulása után ősztől egy kis fellendülésre számítanak a hazai kis- és középvállalkozások.
szept. 9
9:12
Olvasható aláírás helyett legközelebb küldjön csak egy like-ot! (444.hu)
Ez a jel az általánosan elfogadott és elterjedt értelmezésben azt jelenti, hogy "jó", állapította meg ítéletében rosztovi bíróság.
szept. 9
9:12
Az Afrikai Unió csatlakozott a G20-hoz (Magyar Hírlap)
Ez jelentős győzelem az indiai kormányfő számára.
szept. 9
9:15
Podoljak szerint Ferenc pápa oroszbarát és megbízhatatlan, így nem közvetíthet a békéért (Mandiner)
Az ukrán tanácsadó megmondta. Slussz, passz.
szept. 9
9:15
Uniós támogatással fejlesztett a szekszárdi Szakács Kft. (Üzletem)
Felújította és bővítette irodaházát, technológiai fejlesztéseket valósított meg az épületgépészettel foglalkozó, szekszárdi Szakács Kft. a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 239 millió forintos támogatásával.
szept. 9
9:15
Bárki bármit is mondjon, a villanyautók egyre olcsóbbak (Villanyautósok)
A panaszkodás helyett beszéljenek inkább a számok.
szept. 9
9:15
Csodálatos hírt közöltek a meteorológusok, ilyen idő lesz ma (naphire.hu)
Az utóbbi hetekben nem ehhez voltunk hozzászokva.
szept. 9
9:18
820 százalékos bérpótlék? Létezik, Pintér Sándorék új kibernyomozói ennyit is kaphatnak (Menedzsment Fórum)
Az új kibervédelmi egység költségeit a Belügyminisztérium állná saját büdzséből.
szept. 9
9:18
Lövések dördültek a Balatonnál (ATV)
Gázágyúkat kell bevetni a magyar tengernél.

Keresés