Szerinte a szakemberek tömegesen hagyják el a területet, Lázár János miniszteri kinevezése óta a MÁV-nál dolgozó tíz legjobb szakember közül kilencen távoztak.
Nemzetközi grafikai munkákból álló válogatást mutatnak be az ország egyik legújabb kiállítóterében, a Nógrád vármegyei ceredi Galéria 23-ban szerdától.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium nemrég jelentette be, hogy a teljes M0-ás autópályát fizetőssé tennék, azonban Karácsony Gergely szerint ezzel csak a budapesti lakosoknak okoznának hatalmas károkat. Vitézy Dávod volt közlekedési államtitkár szerint a budapesti külvárosi és agglomerációból közlekedő autósok jelentős része eddig is megváltotta
Sébastien Ogier az első, míg Kalle Rovanpera a második helyre lépett az Akropolisz Rally tizedik szakaszán, miután Thierry Neuville az élről kényszerült kiállni.
Kínai Weibo száműzte 80 népszerű kriptovaluta influenszerét. Weibo szerint a lépések a helyi szabályozásnak megfelelően történtek, amelyek korlátozzák a spekulációt,
A polgári pikniket idén is tüntetők próbálták megzavarni, sikertelenül. Kötcse fő témája a 2024-es EP-választás lesz, Lázár János és Szijjártó Péter viszont nem futott be a találkozóra, ami Pintér Sándor késve érkezett. Schmidt Mária elmondta, ő csak vendégül látta az őt meglátogató Orbán Viktort Horvátországban.
2005-ig kertészként dolgozott Zsoldos Márton, aztán váltott. Nagy bátorság kellett hozzá, de bízott önmagában és utólag már látszik, hogy a lehető legjobb döntést hozta meg akkor.
Mozgalmas volt az idei nyár a tűzszerészeknek: csaknem négyszáz, robbanótesttel kapcsolatos bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül száz esetben volt szükség azonnali intézkedésre - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede a Facebook-oldalán szombaton.
Biztosak vagyunk abban, hogy nem egy cikk alapján döntesz majd arról, mikor házasodsz, és ez így is van jól! Ugyanakkor azon már biztosan gondolkodtál, mi köze lehet az életkornak egy házasság sikeréhez vagy kudarcához. Megpróbáljuk megfejteni!
A Bábolnai Gazdanapok megnyitó ünnepségén a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok különdíját a Porsche Hungária csapata vehette át. A gazdatalálkozón egy off-road-pálya kialakításával a Volkswagen új pickupjának a kipróbálására is lehetőséget biztosítottak.
Van olyan intézmény, ahol a fiatalabb egyetemista tanárjelöltekre egyszerűbb feladatokat bíznak – például napköziztetés vagy felügyelet –, de az is előfordul, hogy eseti helyettesítésekre, tanórák megtartására is beosztják őket.
Az eladó lakások és házak ára január óta alig változott minden település- és lakóingatlan-típust is figyelembe véve. A kereslet továbbra is visszafogott, ami korábban nem látott új egyensúlyt hozott a lakáspiacra. Ősszel élénkülés várható azoknak a nagyvárosi csokos vevőknek köszönhetően, akik még szeretnék kihasználni az elérhető lakástámogatásoka
A járműakkumulátorok tömegét a fejlesztési igazgató szerint legalább a felére kell csökkenteni. „Kemény célt tűztem ki a csapatomnak, az akkumulátorok tömegét 2030-ig legalább 50 százalékkal csökkenteni kell„ - fogalmazott. Hozzátette azonban, hogy valójában nincs elképzelése arról, miként néz majd ki a jövő akkumulátora. „Teljesen új anyagokon, új
Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy összetört Renault Mégane-t találtak az M5 autópálya 18-as kilométerszelvényénél a Budapest felé vezető oldalon. A balesetben egy 43 éves férfi életét vesztette. A rendőrök a helyszínelést befejezték, a forgalom ismét zavartalanul haladhat. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán További autós tartalmakért kövess minket Fac
Idén nyáron csaknem négyszáz, robbanótesttel kapcsolatos bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül száz esetben volt szükség azonnali intézkedésre.
Bár valószínűleg mindenkinek lesz legalább egy olyan kapcsolata, amely véget ér, vannak, akik, úgy tűnik, egy véget nem érő körforgásban ragadnak. Bizonyos személyiségjegyek hozzájárulnak ahhoz, hogy sikertelen legyen a romantikus életünk. Az alábbi személyiségtípusok nagyobb valószínűséggel kerülnek olyan kapcsolatokba, amelyek nem működnek.1. INF
Mindössze három napjuk maradt a szőlőknek, hogy írásban nyilatkozzanak arról, kérik-e a hetedik osztályos gyermekük számára a human papillomavírus (HPV) elleni ingyenes oltást.
Saly Noémi egy szerencsés találkozásnak köszönhetően került a századfordulós Budapest bűvkörébe. Első, a krisztinavárosi Philadelphia kávéházról írt tanulmányát rengeteg kutatás követte, aminek hála izgalmas írásokat olvashatunk, és legalább olyan izgalmas előadásokat hallgathatunk a Tabán múltjáról, a kávéházak titkairól, a szerzetesek konyhájáról
Már nem először kapták lencsevégre Kern Andrást, ahogyan egy belvárosi pékség bejáratáig hajt a kocsijával, majd kényelmesen leparkol a járdán, a tilosban.
Több mint száz biciklit láthatunk a Közlekedési Múzeum új kiállításán: a Bringára váltva a kerékpározás kétszáz éves történetébe nyújt majdnem teljes betekintést.
"Megértem, hogy a szurkolókat érdekli, Szoboszlai Dominik játszik-e. A Liverpoolban négy meccsen lépett pályára úgy, hogy le sem cserélték, nem látom annak akadályát, hogy a válogatottban csapatkapitányként ne így legyen vele."
Nyáron könnyen előfordul, hogy elkezd a leander levele sárgulni és lepotyog. Erre érkezett több olvasói kérdés is hozzám az elmúlt időszakban. Mi lehet a gond? Nézzük sorra a lehetséges okokat!
Kissé mintha újra igazolva lenne az az előítélet, miszerint a nők hisztisek és érzelemvezéreltek, a balos értelmiség tagjai meg befeszült, mindensz*rista nyugatimádók. Francesca Rivafinoli írása.