Kihúzták az Ötöslottó 36. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a várható főnyeremény 1 milliárd 166 millió forint lesz a 37. héten.
Kevesen tudják, de az Átrium, mint kulturális tér mögött két üzletember áll: Gauder Milán, a Mastercard volt globális alelnöke, és Lakatos Péter, a Videoton társvezérigazgatója. És bár a mostani társulat belefáradt, ők folytatják. Kíváncsiak voltunk, miért és hogyan.
Dragomán György univerzuma baljós árnyak tükörlabirintusához hasonlítható. Képekből kibontakozó szövegei megérintik mindahány érzékszervet és megmozgatják a fantáziát. Hatnak ránk ezek a megható, képtelen és kegyetlen történetek, melyeknek megkopott, világvégi disztópiadíszletei közül kicsillan olykor egy-egy halvány reménysugár. Dragomán filozófus
A 38 éves szombathelyi pilóta az időmérő edzést az idén már megszokott módon megnyerte, de hiába rajtolhatott pole pozícióból a hétvége első futamán, három kör után a turbófeltöltő meghibásodása miatt lelassult, majd fel is kellett adnia a küzdelmet. A viadalt a hatszoros Európa-bajnok német Jochen Hahn nyerte, aki ezzel 25 pontot hozott az összete
Szinte már vérre menő harc folyt a The Voice stúdiójában a műsor szombat esti adásban: ugyanis olyan sok jó előadással érkeztek a jelentkezők, hogy nem győztek válogatni a coachok. A legmeghatóbb pillanatot végül mégis Curtis hozta el, amikor elénekelte saját dalát, amit az elvonón írt.
Az időskori depresszióval érintettek és környezetük sokszor az időskor természetes velejárójának tekintik a betegség tüneteit, ezért nem is keresnek segítséget. Máskor a testi tünetek, krónikus betegségek nyomják el a depresszió jeleit.
“Mi nem vizsgáljuk egyetlen ukrajnai menekültnél sem, hogy az ukránok szerint katonaköteles-e vagy sem. Magyarország nem adja ki őket Ukrajnának" - nyilatkozta Semjén Zsolt az atv.hu-nak. Kérdésünkre azt is kijelentette: az adataikat sem adják ki.
Sajtóértesülések szerint Toto Wolff nem olyan népszerű ellenfelei körében, sőt bomlasztó magatartása miatt panasz érkezett rá. Az F1 Bizottságot a sportág egyik legtitkosabb döntéshozói szervezetként jellemzik. A tagokat legfőképp a csapatok vezetői alkotják, akik a csoport segítségével formálhatják a száguldó cirkusz jövőjét. Ám a Business F1 Maga
Tóth Gabi és Majka továbbra sem férnek meg békében egymáés mellett. Tóth Gabi kamerák előtt fakadt ki: "Megint én leszek a nagyképű hisztérika" Sokk és rettegés: Temetkezési vállalkozó rémisztette halálra Majkát Tóth Gabi káromkodva hagyta el a stúdiót: "Ledaráltál a f*szba…" Aidanre keményen ráüvöltött Köllő Babett: "Cseszd meg…" Döbben
A magyar fűszerpaprika-termelőknek akkor van esélyük kiváló minőségű termékeikkel a piacon maradni, ha megkülönböztetik magukat az előállítási költségeik miatt árban kedvezőbb, de minőségben gyengébb, az európai uniós piacon komoly versenytársként megjelenő tömegárutól.
Második világháborús robbanószerek, katonai lőszerek ebben az évben már több mint 1100, robbanótestekkel kapcsolatos rendőrségi bejelentés érkezett a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezredéhez - erről Facebook oldalukon számoltak be.
Az ukrán-magyar határszakaszon 7718-an léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 11 349-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.
A közismert műsorvezető, vállalkozó, Ördög Nóra mindig nagyon kifinomult ruhákban mutatkozik, de most egy kicsit mélyebb betekintést engedett a gardróbjába, mint amilyen általában adódik. A stylisjai nyilván pontosan tudják, mit szeret viselni a ruhája alatt, de nekünk ez most titokként tárult fel.
Viktor Truhint a lánya látta utoljára szeptember 3-án. A doktor az orosz sajtó szerint él, csak éppen előzetes letartóztatásba került, mert állítólag korrupciós ügyben körözték, és Fehéroroszországba akart szökni.
Csökkenő forgalom mellett nőtt a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 56 856,01 ponton zárt pénteken, ami 1351,03 ponttal, 2,43 százalékkal magasabb, mint egy héttel korábban.
Az 59 éves Viktor Truhint szeptember 3-án a lánya látta utoljára. Orosz sajtóhírek szerint azonban a doktor előkerült, mi több, előzetes letartóztatásba helyezték.
A 74 kilométeres úton kiderül, mi a kilátóban alvás legnagyobb veszélye, mekkora fa kezet épített a fanyűvő, és mi a meditáció és a térerő közös halmaza.
Az év legforróbb napját élte át Anglia szombaton. A brit meteorológiai szolgálat bejelentette azt is, hogy szeptemberben még soha nem volt ilyen hosszú, folyamatos hőség Nagy-Britanniában.