2023. szeptember 17. vasárnap

szept. 17
13:26
Globális dízelhiány: egyelőre biztosan nem számíthatunk az árak csökkenésére (Agroinform)
Mikor várható enyhülés a piacot sújtó problémákra?
szept. 17
13:27
"Csodálatos futballista!" – Szoboszlai megint lenyűgözte a brit lapokat (Mandiner)
Nem győzik dicsérni a magyar játékost.
szept. 17
13:30
Szijjártó Péter: két okból megy szembe Magyarországgal az unió (Infostart)
Az ukrajnai háború miatt a régi ellátási útvonalak elakadtak, megsemmisültek. Ezért Magyarországnak új kapcsolatokra, új utánpótlási útvonalakra van szüksége, és a türk államok hidat képezhetnek Kelet és Nyugat között – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Bloomberg hírügynökségnek Isztambulban adott, a Facebook-oldalára vasárnap feltett vide
szept. 17
13:30
Bejelentést tett a MÁV, változik a közlekedés ezen a vonalon (ATV)
Pályakarbantartás miatt a Miskolc-Hidasnémeti vonalon szeptember 18-tól 27-ig a teljes útvonalon, valamennyi vonat helyett pótlóbusz közlekedik - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján vasárnap.
szept. 17
13:30
Szalmonellás volt az akciós darált sertéshús (Agrofórum)
Szalmonellával fertőzött német sertéshús miatt indított eljárást az egyik hazánkban is jelen lévő külföldi üzletlánc ellen a Nébih.
szept. 17
13:36
Kim Dzsongun otthagyta a saját fotósait, sprintelve kellett felugraniuk a mozgó vonatra, hogy utolérjék (Blikk)
Kim Dzsongun személyes médiacsapata majdnem lemaradt a vezető luxusvonatáról, kénytelenek voltak futva felugrani a mozgó járműre.
szept. 17
13:36
Egy fideszes politikus tüntetést szervezett a záhonyi határátkelőhöz, hogy támogatásáról biztosítsa a kormányt (444.hu)
Ezt nevezem lelkesedésnek!
szept. 17
13:36
Drámai drónvideó mutatja be a líbiai pusztulást (Telex)
Az áradás után eddig 11 300 áldozatot azonosítottak, de 10 ezernél is több eltűntet keresnek még.
szept. 17
13:42
Szorcsik Viki a szerelmi életéről: "Azt, hogy Isten előtt kimondjam, csak a tiéd, csak az enyém, nagyon felelőtlen kijelentésnek tartom" (Blikk)
Szorcsik Viki kendőzetlen őszinteséggel vallott arról, hogy milyen szerelmi életre vágyik és mit gondol a házasság fogalmáról.
szept. 17
13:42
Szijjártó Péter: Magyarország orosz kapcsolatai nem tükrözik a politikai ízlésünket (SzMo)
A külgazdasági és külügyminiszter a török Bloombergnek adott interjút. Szijjártó Péter a háborúról azt mondta, szerinte elég jók a körülmények a béketárgyalásokhoz.
szept. 17
13:42
Megkongatta a vészharangot a Valutaalap: a pénzmosás rohamosan nő (Növekedés)
A bűnözés számára is jó táptalajt biztosít a pénzügyi szolgáltatók bonyolult hálózata. A pénzmosási botrányok hatására akár regionális fertőzés is kialakulhat a bankrendszerekben, sőt makroszintű hatásai is lehetnek a globalizált pénzügyi bűnözésnek. A Valutaalap a bankfelügyeletek nemzetközi együttműködésében látja a megoldást.
szept. 17
13:42
Kigyulladt a lába, azért maradt le a győzelemről Dale Earnhardt Jr. (Racingline)
A hétvégén Bristolban tért vissza a versenyülésbe Dale Earnhardt Jr., és hiába nem ült versenyautóban közel egy éve, bizonyította, hogy még mindig helyt tud állni a mezőnyben.
szept. 17
13:42
3 napos időjárás-előrejelzés: jön a hidegfront (naphire.hu)
Az igazi őszi időre még várni kell, de kedden egy hidegfront érheti el az országot.
szept. 17
13:45
A NATO-főtitkár elárulta, szerinte mikor érhet véget a háború (Mandiner)
Jens Stoltenberg gyors békét vár.
szept. 17
13:48
Aggasztó jóslatot tett a NATO főtitkára (Privátbankár)
Elhúzódik a háború.
szept. 17
13:48
Felejtős a vonat Miskolc, Hidasnémeti és Kassa között (Infostart)
Pályakarbantartás miatt a Miskolc-Hidasnémeti vonalon szeptember 18-tól 27-ig a teljes útvonalon, valamennyi vonat helyett pótlóbusz közlekedik – közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján vasárnap.
szept. 17
13:48
A háború, amelyet madarak ellen vívtak, de vesztettek (Helló Magyar)
Az emberiség ritkán vív háborút állatokkal, de a történelmi példák azt mutatják, hogy még ezt a kevés háborút is elveszítjük.
szept. 17
13:48
A repce kiváló tulajdonságai segítik a bioüzemanyag-gyártást (Magyar Mezőgazdaság)
Az idei év előrejelzései alapján a gabona, az olajos magvak kereslete jelentősen nő és a bioüzemanyagok iránti kereslet nem csak rekordot dönt, de 2024-ben várhatóan ismét növekedni fog ez a szegmens.
szept. 17
13:51
Ez ultrakínos: Brutális helyesírási hibákkal küldött ki levelet Szijjártó Péter minisztériuma (Nyugati Fény)
Nagyon gáz!
szept. 17
13:54
Miért ébredünk fel hajnali 3 és 4 óra között? (Blikk)
A hormonszintünk könnyen felborul hajnalban.
szept. 17
13:54
Több mint 11 ezer áldozata van a líbiai árvíznek (Blikk)
Még mindig keresik a holttesteket és a túlélőket Líbiában, de jelenleg már több, mint tizenegyezer áldozata van az árvíznek.
szept. 17
13:54
Szijjártó szerint nem a kormány politikai ízlését tükrözi, hogy az oroszoktól függünk (444.hu)
Ez nem kémia, ez fizika.
szept. 17
13:54
Legyőzte a vietnamiakat a férfi futsalválogatott (HírTV)
A tavasszal kinevezett spanyol Sergio Cabrera irányításával a magyar csapat pénteken már megmérkőzött az ázsiai gárdával, akkor 1-1-es döntetlen született.
szept. 17
13:54
Rendkívüli műsorváltozást jelentett be az Rtl a kedvezőtlen nézettség miatt (SzMo)
A Konyhafőnök után összeomlik a csatorna nézettsége. A mi kis falunkat küldik harcba a hétfőn kezdődő, gazdag gyerekes reality ellen.
szept. 17
14:00
Felfoghatatlan összeg: Putyin ennyi pénzt ölt bele az ukrajnai háborúba (ATV)
Oroszország mintegy 167,3 milliárd dollárt költött a háborúra az Ukrajna elleni teljes körű invázió 18 hónapja alatt - írja az Index.
szept. 17
14:00
Tragédia történt a Balatonban: egy idős férfi az áldozat (naphire.hu)
Szombaton a kora délutáni órákban eltűnt egy idős férfi a Balatonban az ábrahámhegyi strandnál.
szept. 17
14:06
A kürtőskalács kedvelőinek ez kihagyhatatlan lesz (Infostart)
Harminc különböző ízű és formájú kürtőskalácsot kóstolhat meg a közönség a Kürtőskalács Fesztiválon, amelyet a Fővárosi Állat- és Növénykertben rendeznek meg október 13-15. között.
szept. 17
14:06
Rendőrségi feljelentést tett Hadházy Ákos Orbán Viktor angol nyelvű honlapja ügyében (Media1)
Az ellenzéki képviselő szerint a miniszterelnök angol nyelvű internetes oldala túl sokba került, és nem annyi ideig működött, ameddig a szerződéses vállalás szerint kellett volna.
szept. 17
14:12
Éjjel, a földön ülve falatozik a hűtőből a várandós Szabó Erika (Blikk)
Aranyos fotót osztott meg közösségi oldalán Szabó Erika, akinek hamarosan megszületik első gyermeke.
szept. 17
14:12
Reformkor Fesztivált tartanak Balatonfüreden (ProfitLine)
Egyebek mellett viselettörténeti és táncbemutatóval, koncerttel, városi sétával várják az érdeklődőket a Romantikus Reformkor Fesztiválon, amelyet Balatonfüreden rendeznek a jövő hétvégén, péntektől vasárnapig.
szept. 17
14:12
Ursula von der Leyen kénytelen volt ellátogatni Lampedusára (Demokrata)
Az Európai Bizottság elnöke a migráció ellen tüntető lakosokkal is találkozott.
szept. 17
14:12
Elektromos üzemmódba kapcsol a Mini oxfordi gyára is (Autószektor)
A BMW Group bejelentette, hogy több mint 600 millió font befektetésével fejleszti tovább a nagy-britanniai Oxford és Swindon városokban működő gyárait. „Ezzel a befektetéssel felkészítjük oxfordi üzemünket az elektromos MINI modellek új nemzedékének érkezésére és a tisztán elektromos meghajtású modellek sorozatgyártása terén is jövőbe vezető irányt
szept. 17
14:18
A bizalmatlanság kora: Miért vitatják máig a holdra szállást? (ATV)
Manapság mindenki a Hold déli pólusára igyekszik. India épp sikeresen juttatott oda egy leszállóegységet, előtte pedig Oroszország próbálkozott ugyanezzel, sikertelenül. Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy 2025-ben újra embert küld fel, és persze Kína sem akar lemaradni.
szept. 17
14:18
Meghan Markle felvette a világ leggyönyörűbb és legszexibb ruháját: a hercegné még sosem volt ennyire szép (Femcafe)
Szombaton Harry és Meghan Németországban járt a 2023-as Invictus Games nevű sportesemény záróceremóniáján, ahol a hercegné egy merész, pánt nélküli ruhakölteményben ragyogott férje oldalán.
szept. 17
14:18
Videó: Rúzsa Magdi, ahogy még sosem láttad, de mindig is kíváncsi voltál rá (Glamour)
A népszerű énekesnővel hármas ikrei megszületésével szó szerint megfordult a világ. Fegyelmezetten, felelősségteljesen beleállt az anyaszerepbe is, de nem engedi el a karrierjét sem, sőt!
szept. 17
14:24
Hugh Jackman a válása bejelentése után már a jegygyűrűjét sem hordja (Blikk)
Hugh Jackman és felesége alig két napja, hogy bejelentették, elválnak, a színész már nem is hordja a karikagyűrűjét.
szept. 17
14:24
Száraz lábbal a kőbányai víztározóban: ilyen az 1870 óta működő föld alatti katedrális (SzMo)
Elképesztő méretű a közel 150 éve hibátlanul működő, olasz mesterek által, tatai téglából épült tározó.
szept. 17
14:24
Ha a növény jól érzi magát, a termelő is (Magyar Mezőgazdaság)
A fűszerpaprika esetében mindenekelőtt optimalizálni kell a költségeket, és a lehető legnagyobb hozamra kell törekedni.
szept. 17
14:24
Megjelent a Rally Hungary ORB versenykiírása (Racingline)
Az ERC-re vonatkozó versenykiírás után a HUMDA Országos Bajnokságra vonatkozó is megjelent, a magyar mezőnyök azonos távot teljesítenek az Eb mezőnyével, a Historic számára azonban másfélszeres szorzójú lesz a Rally Hungary.
szept. 17
14:30
Négy emberéletet követelt a terrorista erőszak tavaly az EU-ban (Infostart)
2022-ben 28 befejezett, meghiúsult vagy megakadályozott terrorista akciót jelentettek az Európai Unióban, ami növekedés a korábbi évhez képest. A terrorizmus négy ember életét követelte – áll az Europol legfrissebb jelentésében. Tóth Klaudia, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója szerint hasonló tendencia folytatódik idén is.
szept. 17
14:30
Románia hatalmas áramvezetéket épít Magyarország irányába (Portfolio)
Románia méretes villamosenergia-vezetéket épít, hogy nyugatra adja el a zöld energiáját - számolt be a Telex.
szept. 17
14:30
"Ukrajnából származó egyes mezőgazdasági termékek fuvarozása": jogszabályváltozások szeptember közepén (Üzletem)
A legfontosabb tudnivalókat a NAV szakértői foglalták össze.
szept. 17
14:30
Iszonyúan kínos helyzetbe került Donald Trump (naphire.hu)
A volt amerikai elnök szerint haladunk a második világháború felé.
szept. 17
14:33
Szijjártó: A szoros gazdasági együttműködés Törökországgal kifizetődő lenne az EU-nak is (Mandiner)
Magyarország normális módon folytatja az együttműködést Oroszországgal és Törökországgal is.
szept. 17
14:35
Ez a vállalat egyszerűen felfüggesztette az urántermelését (Mandiner)
Az Orano francia csoport – a vegyipari termékek hiányára hivatkozva – ideiglenesen leállította az uránkoncentrátum előállítását Nigerben. A vállalat bejelentése szerint ügyfelei ellátásának biztonsága nincs veszélyben.
szept. 17
14:36
Lomtalanító autó döntött ki egy fát a Ii. kerületben: egy vendéglátóegység teraszát tarolta le (Blikk)
Gyökerestül kifordított egy fát lomtalanítás közben a szállító teherautó a II. kerületi Lövőház utcában.
szept. 17
14:36
Szijjártó: A HELL energiaital egy keresztény és egy muszlim ország közös sikersztorija (Telex)
Videón is megtekinthető interjút adott a magyar külgazdasági és külügyminiszter Isztambulban.
szept. 17
14:39
Csák János: Nem hiszem, hogy ennek a nemzedéknek kellene feladnia (Mandiner)
A miniszter szerint továbbra is azon kell dolgozni, hogy megforduljon a demográfiai trend.
szept. 17
14:42
Még többet kell majd fizetni a családi nyaralásért? A kötelező szervizdíj bevezetését kérik a szállodai dolgozók (Blikk)
A szállodai szervizdíj bevezetésére vonatkozó kérést küldött a kormánynak a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége.
szept. 17
14:42
Kiderült, hogy mi Orbán Viktor két kedvenc zenéje (SzMo)
A TikTokon számoltak be a kormánytagok arról, hogy ki melyik zenét hallgatta meg életében a legtöbbször. A legviccesebb választ Varga Mihály adta.

Keresés