A magyar mentőalakulatok hajóra tudtak szállni és hétfőre már elérhetik Líbia katasztrófa sújtotta régióját, ahol azonnal megkezdik majd a munkát – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Rekordot állított fel a vasárnapi Forma–1-es Szingapúri Nagydíjon Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres világbajnok spanyol versenyzője, aki a sportág történetének első pilótája lett több mint 100 ezer megtett versenykilométerrel.
Miközben a pedofilokat mentegető kijelentései miatt a kormánypárti csatornától elbocsátották, a volt műsorvezető továbbra is tisztségviselője a polgári értékeket hirdető jobboldali médiaszervezetnek a honlapjuk szerint.
Már több mint négyezer pszichiátriai beteget, fogyatékkal élőt, szenvedélybetegeket tudott elhelyezni az állam kisebb lakásokban, házakban, az úgynevezett támogatott lakhatási program keretében.
Borkainé Havassy Myrtill az ATV-nek nyilatkozott: a férje egy törpetacskóval engesztelte ki, valamint felválva sírtak. Most pedig nagyon bízik a férjében.
Harminc különböző ízű és formájú kürtőskalácsot kóstolhat meg a közönség a Kürtőskalács Fesztiválon, amelyet a Fővárosi Állat- és Növénykertben rendeznek meg október 13-15. között.
A dúsgazdag oroszok továbbra is megtalálhatják a módját, hogy Svájcba vigyék a pénzüket annak ellenére, hogy az alpesi ország csatlakozott a háború miatt bevezetett Moszkva-ellenes szankciókhoz.
Első helyezést ért el a Győrben élő fodrász, Baranyai Vivien a párizsi fodrász-világbajnokságon, az OMC Hairworldön. A technikai fonás kategóriában mindössze 40 perc állt rendelkezésére, de neki elég volt 35 is.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Binance A Binance a magyar nyelvet is elérhetővé tette a tőzsde mobilalkal
Ahány személyiség, annyi út vezet a szívünkig. Ami működik a lassú Bikánál, az biztosan nem fog beválni a nyüzsgő Ikreknél - és fordítva. Nézzük, mi az egyes csillagjegyek szeretetnyelve, ha a flörtről és a csábításról van szó.
Minden évben szeptember 16-22. között rendezik meg Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi rendezvénysorozatát, a Mobilitási Hetet és az Autómentes Napot, amely arra ösztönzi a közlekedőket, hogy az egyéni közlekedési eszközök helyett vegyék igénybe a fenntarthatóbb, zöld közösségi közlekedést - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium
Nyár végéig több napelemes kapacitás létesült Magyarországon az idén, mint korábban bármelyik teljes évben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán pénteken.
Vonz és taszít, felnézel rá, de egyúttal tartasz is tőle, szereted, miközben látod a nehézségeket és hiányokat, amiket az életetekben okoz. Olvasónk az édesapjával való ambivalens kapcsolatáról vallott:
Az infláció és a visszaesett kereslet ellenére is fejlesztik az Alföldi Porcelángyár utódját, a Villeroy & Boch hódmezővásárhelyi üzemét, ahol már külön imaszoba van az indonéz munkásoknak.
Nemcsak Max Verstappen, de Fernando Alonso számára is véget ért egy fontos sorozat a Szingapúri Nagydíjon, hiszen az Aston Martin spanyol pilótája idén először nem szerzett pontot egy futamon. Felsorolni is nehéz, mennyi nehézség sújtotta őt és a csapatot.
Friss elemzést közölt a Bloomberg, melyben a dízelüzemanyagok gyártásáról, és a gyártókapacitás ijesztően alacsony szintjéről értekeztek. Bár a helyzet egyelőre nem katasztrofális, a lap szerint könnyen előfordulhat, hogy hiánycikk lesz a széles körben elterjedt üzemanyagból.
Moszkva tovább bővítené jelenlétét a Földközi-tengeren. Az első tartuszi kikötőjének erősítése mellett egy második hadikikötő létrehozására készül, a polgárháború sújtotta
Minden igyekezetünk ellenére folyton porosnak tűnnek a polcok, foltosak a bútorok, az edényeket pedig többórás áztatás után is csak nehezen tudjuk tisztára varázsolni? Lehet, hogy valamit rosszul csinálunk? Az alábbiakban a thekitchn.com szakértői olyan takarítással, tisztítással kapcsolatos mítoszokat árulnak el, amelyek ismerete megkímélhet bennü
Több mint ötvenezer orosz katona tartózkodik jelentős haditechnikai felszereléssel a Donyeck megyei Bahmut térségében – közölte az ukrán keleti haderőcsoport szóvivője egy vasárnapi tévéműsorban.
Az utazás nemcsak az emberekről szól, hanem a négy lábon járó családtagokról is! Azok számára, akik a házi kedvenceiket is magukkal viszik az utazásokra, a szállásfoglalás néha komoly kihívást jelent.
A pár éve kinyitott vatikáni archívumból került elő egy levél, amelyben XII. Piuszt figyelmeztették: a lengyel munkatáborokban naponta ezreket gyilkolnak meg.
Több helyen is eltűnt a nád a Balatonban. A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szakértője szerint főként azok a part menti részek érintettek, amelyeket stégek, csónakbeállók szelnek ketté.
Lassan 10 éve, hogy Magyarországon útjára indítottuk az első, kizárólag a használt autók vásárlás előtti átvizsgálására szakosodott vállalkozásunkat. A sok ezer átvizsgált autó és hasonló számú ügyfél, meg úgy általában vizsgálatok teljes lefolyásával rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk, összejött több tucat Gyakran ismételt kérdés, amelyek közül a
A riói világkupán ez a második magyar érem, pénteken ugyanis a Mészáros Eszter, Pekler Zalán kettős második lett a légpuska 10 méter vegyes csapat versenyszámban.
Még éppen csak tanuljuk az előző új variánst, az Erist, és máris egy újabb mutáció terjed szélsebesen. A szakemberek szerint az oltás adja a legjobb védelmet.
A magyar mentőalakulatok hajóra tudtak szállni és hétfőre már elérhetik Líbia katasztrófa sújtotta régióját, ahol azonnal megkezdik majd a munkát – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Továbbra is kétséges, hogy a magyar kormány tudja-e támagatni Ursula von der Leyent, ha újraindul a Bizottság elnöki posztjáért. Bóka János EU-ügyi miniszter és Hídvéghi Balázs EP-képviselő értékelésében is a “kampánybeszéd" bukkant felt. Varga Judit szerint von der Leyen már “patikamérlegen kimért gesztust gyakorol minden politikai frakció, érdekc
Egy különleges szabálynak köszönhetően mégis van IndyCar-pilóta, aki tud szuperlicenszet szerezni, és még csapata is van ahhoz, hogy bemutatkozzon az F1-ben.