2023. szeptember 19. kedd

szept. 19
10:39
Meddig lehet igényelni és felhasználni a megszűnő CSOK-ot? (Bank360 blog)
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) a mostani formájában 2024-től megszűnik, és januártól már csak a kijelölt preferált kistelepüléseken lehet majd igénybe venni a támogatást. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a program vége előtt igényelt csok-ot ne lehetne felhasználni 2024-ben vagy akár később is, sőt erre több lehetőség is van. Összegyűj
szept. 19
10:39
Itt a NASA bejelentése: a földbe csapódik egy hatalmas aszteroida (Magyar Hírlap)
A becsapódás ereje 22 atombomba erejével érhet fel.
szept. 19
10:39
A NAV leghűségesebb munkatársát nem lehet átverni (Növekedés)
Több mint hatvan bőröndöt szimatolt át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) négylábú munkatársa, amikor az egyik csomagnál jelzett.
szept. 19
10:39
Zöld javaslattal rukkolt elő Brüsszel, a B-kategóriás jogsisokat büntetnék vele (Mandiner)
"Meggyőződésem, hogy az uniós döntéshozók feladata az európai polgárok segítése és a jogszabályok egyszerűsítése lenne, és nem újabbnál újabb adminisztratív és pénzügyi terhek kivetése" – reagált a tervre a Fidesz EP-képviselője.
szept. 19
10:41
Rég nem látott hadgyakorlat lesz az ország nyolc pontján (Mandiner)
A honvédség létszáma stabilizálódott. Interjú.
szept. 19
10:42
Van-e igazi HR-menedzsment Magyarországon? (HR Portál)
Papp Tamás István HR szakember szerint nincs, tisztelet a kivételnek. Különösen rossz a helyzet a munkavállalók kétharmadát foglalkoztató kkv szektorban és a közszférában. Pedig a jelenleg igen munkaerő-ínséges piac stratégiai szintű HR-ért, perszonalizált humánpolitikáért üvölt a szakember szerint. De hol akadtunk el, mik a hiányosságok, és mi a p
szept. 19
10:42
Vp-Öko 2018: 1 éves hosszabbítási lehetősége van a résztvevőknek (Agroinform)
Neked is jól jöhet a kötelezettségvállalás időszak 5 évről 6 évre történő meghosszabbítása.
szept. 19
10:42
Kiderült, mennyivel biztonságosabb a bicikli, mint az e-roller: sok balesetet kerülhetnének el (Pénzcentrum)
A magyarországi utakon közlekedők többségét, 59 százalékát leginkább a türelmetlen, agresszív vezetőtársak bosszantják, 58 százalékuk a szabálytalan sofőröket, 37 százalékuk pedig a rossz utakat jelölte meg stresszfaktorként, a felmérés szerint ezekhez hasonlóan a dugók, illetve a mikromobilitási eszközök is sokszor okoznak kellemetlenséget; a vála
szept. 19
10:42
Joe Biden tudja, hogy sokan aggódnak a kora miatt, de Trump miatt újraindul (444.hu)
Szerinte meg kell védeni a demokráciát a volt elnöktől.
szept. 19
10:45
Energiaügyi Minisztérium: a korábbi éves lakossági felhasználás másfélszerese van már a gáztárolókban (Tiszta Jövő)
A kormány intézkedéseinek köszönhetően még az előzőnél hidegebb télben is nagy biztonsággal garantálható a magyar családok zavartalan földgázellátása. A kimagasló kapacitású hazai tárolók töltöttsége 93 százaléknál utolérte az uniós átlagot - jelentette be szerdai közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
szept. 19
10:45
Rejtélyes módon halt meg egy szurkoló, miközben a kedvenc csapatát nézte (Magyar Hírlap)
A közösségi médiában elindultak a találgatások.
szept. 19
10:45
Vevőre talált az egyik legújabb budapesti irodaház (Növekedés)
A Skanska eladta a budapesti H2Offices irodakomplexum első fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak, melyet az Erste Alapkezelő Zrt. képviselt. Ez már a harmadik akvizíció a két cég együttműködésében, a Skanska Magyarország által fejlesztett Nordic Light 2016-os és a Mill Park 2018-as tranzakciók után.
szept. 19
10:45
Jön az EU-s rendelet: ezt az ötvenezres eszközt kötelező lesz minden autóra felszerelni (Mandiner)
Itt vannak a részletek.
szept. 19
10:45
Kezdődik az Ifjú Kócsagőr Program országos döntője (Magyar Mezőgazdaság)
Az első természetvédelmi őrnek állít emléket a tizedik alkalommal megrendezett Ifjú Kócsagőr program, melynek célja, hogy felkeltse a 18-24 éves korosztály érdeklődését a természetvédelem iránt
szept. 19
10:45
Előkerült a világ legpusztítóbb F-35-ös vadászbombázója (AC News)
Napokig keresték a világ legdrágább vadászrepülőjét, melyet katapultáló pilótája magára hagyott a levegőben.
szept. 19
10:45
Távozik posztjáról Tihany jegyzője (Telex)
Dr. Percze Tünde 35 évig dolgozott jegyzőként, ebből 4 évig Tihanyban. Családi okkal magyarázta döntését, a polgármester pályázatot írt ki a posztra.
szept. 19
10:48
Spontán elkezdjük bevezetni az eurót? (Menedzsment Fórum)
A magyarok nagy része már nyugodtabb lenne, ha euróban takarítana meg, és ez megmutatkozik az új szerződésekben is.
szept. 19
10:48
Tízmilliárd eurós áramhálózati fejlesztés indult Németországban (Alternatív Energia)
Elkezdődött hétfőn Németországban az utóbbi évtizedek legnagyobb szabású áramhálózati fejlesztése, a SuedLink nagyfeszültségű távvezeték kiépítése, amelyre tízmilliárd eurót fordítanak.
szept. 19
10:48
12 millió dolláros nyeremény egy nap alatt a Fairspin kaszinóban (Kripto Akadémia)
A kaszinózás a szabadidő eltöltésének egyre népszerűbb módja. Vannak akik az izgalmakat és az adrenalint, vannak akik egyszerűen csak a kikapcsolódást keresik benne. Bármiért is ülünk le játszani, a lazítás néha meglepően nagy nyereményeket hozhat. Nem először fordul elő, hogy a Fairspin játékosai hatalmas összegű nyereményekre tesznek szert.  Az i
szept. 19
10:48
Elkezdődik az alföldi energiatárolók műszaki tervezése (Portfolio)
A dél-alföldi régióban hamarosan elkezdődik olyan nagy teljesítményű energiatárolók tervezése, amelyek működésbe állítása újabb mérföldkövet jelent majd a megújulóalapú áramtermelés részarányának növelésében Magyarországon – hívja fel a figyelmet közleményében a Forest-Vill Kft., amely elnyerte az MVM Démász Áramhálózati Kft. villamosenergia-tároló
szept. 19
10:48
Jegybanki telefonszámokról támadnak a csalók (Azenpenzem)
A jegybank központi, ügyfélszolgálati, illetve az emlékpénzeket forgalmazó lakossági pénztári telefonszámainak időleges másolásával telefonálnak ismét csalók magánszemélyeknek. Egy-egy bank állítólagos problémájára hivatkozva ígérnek jegybanki segítséget, valójában azonban a beszélgetés során az ügyfelek bizalmas banki adatait, pénzét akarják megsz
szept. 19
10:48
A Skanska értékesítette a budapesti H2Offices első fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak (Márkamonitor)
A Skanska eladta a budapesti H2Offices irodakomplexum első fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak, melyet az Erste Alapkezelő Zrt. képviselt. Ez már a harmadik akvizíció a két cég együttműködésében, a Skanska Magyarország által fejlesztett Nordic Light 2016-os és a Mill Park 2018-as tranzakciói után. A Váci út és a Dózsa György út
szept. 19
10:51
Megrohamozták Magyarországot a csehek, a lengyelek és a románok (Piac és Profit)
Látványosan bővült a TOP3 közeli küldőpiacról - Csehországból, Lengyelországról és Romániából - érkezők beutazása idén július végéig: mind 2019-hez, mind pedig 2022-höz viszonyítva több vendég érkezett ezekből az országokból - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
szept. 19
10:51
Magyar pezsgősiker a legnagyobb világversenyen (Mandiner)
Ismét tarolt a Sauska pincészet!
szept. 19
10:51
Itt van Mészáros Lőrinc nagy dobása: Mostantól bárki megkóstolhatja a felcsúti gázszerelő szarvaspörköltjét (Nyugati Fény)
Az adófizetők megtekinthetik, mibe is fektették a pénzüket.
szept. 19
10:51
Rahimkulov-közeli üzletember szállodaláncában kap vezető séf pozíciót Krausz Gábor (Telex)
A szállodákat Tiborcz Istvántól vásárolta meg Zentai Péter, Tóth Gabi exférje felel majd a gasztronómiai koncepcióért.
szept. 19
10:54
Ez már Putyin keze? Váratlan dolgok történtek Észak-Koreában (Privátbankár)
Javult a helyzet Észak-Koreában, és ezt most az egyszerű állampolgárok is érzékelhetik.
szept. 19
10:54
Csalók telefonálgatnak a MNB nevében: ne dőljön be! (Adózóna)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) telefonszámainak időleges másolásával csalók telefonálnak ismét magánszemélyeknek: egy-egy bank állítólagos problémájára hivatkozva ígérnek jegybanki segítséget, valójában azonban a beszélgetés során az ügyfelek bizalmas banki adatait, pénzét akarják megszerezni – hívja fel a figyelmet közleményében a jegybank.
szept. 19
10:54
A Pécsi Tudományegyetem megerősítette kapcsolatait (ProfitLine)
Szorosabbra fűzte és hatékonyabbá tette a gazdasági és tudományos partnereivel kialakított együttműködését a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az elmúlt években egy több mint kétszáznyolcvanmillió forintos pályázati programnak köszönhetően.
szept. 19
10:54
Tóth Gabi miatt indít vizsgálatot a TV2: Adásban, kamerák előtt dohányzott az énekesnő? (Femcafe)
Már javában dübörög a Sztárban sztár leszek! negyedik évada, Tóth Gabi azonban félreérthető helyzetbe került.
szept. 19
10:57
Kőgazdag fiatalok: "A csizmám többe került, mint a féléves fizetésed!" (SzMo)
A Nagy Ő korábbi szereplője egyáltalán nem fogta vissza magát, miközben a lakásában takarító házvezetőnőjével beszélgetett.
szept. 19
10:57
Három napon át kínál programokat az Európai Bordalfesztivál Pécsen és Villányban (Magyar Hírlap)
Pénteken a villányi pincesoron vonulnak fel az együttesek, majd a népszerű, vörösborairól híres borvidék pincéiben adnak koncerteket.
szept. 19
10:57
Kibervédelem újratöltve - A logisztikai szektor is érintett (Növekedés)
Az egész EU-ban egységesen magas szintű kiberbiztonságot biztosító intézkedésekről szóló irányelvvel, a NIS2-vel még sokan lehetnek, akik nem találkoztak. Pedig hamarosan számos szereplőt érinthet a fogalom, köztük logisztikával összefüggésben dolgozókat is, derült ki a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) szeptember első felében tartott Klubnapján.
szept. 19
10:57
Dráma Józsefvárosban: lángoló kisbusz fogadta a tűzoltókat (AC News)
Vélhetően műszaki hiba okozta a bajt, teljes terjedelmében égett a kisbusz, amikor a tűzoltók a helyszínre érkeztek.
szept. 19
10:57
Tragédia Budapesten: 78 éves néni ugrott a halálba a hatodikról (naphire.hu)
A gondnok találta meg az idős nő testét, és azonnal értesítette a mentőket, de már nem tudtak segíteni rajta.
szept. 19
11:00
Muszáj bért emelni, mert elfogyott az emberek pénze (HR Portál)
A versenyszférában már zajlanak a bértárgyalások, ott nem is feltétlenül az infláció oldaláról közelítenek, hanem azt becsülik meg, hány forinttal emelkedhetett a bevásárlás havi költsége, és ebből kiindulva adnak bruttó 25–28 ezer forintos béremeléseket az alacsonyabb keresetűeknek, akár már augusztustól, szeptembertől.
szept. 19
11:00
Mi történt Pécsen? Kitört a pánik, kommandósok rohamozták meg a belvárost (ATV)
Hatalmas volt a riadalom vasárnap este a Baranya vármegyei városban.
szept. 19
11:00
Bod Péter Ákos: durva recesszióban az ország, csak így lehet majd kilábalni belőle (Pénzcentrum)
"Nincsen válság, recesszió van" fejtette ki véleményét Bod Péter Ákos a Portfolion a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéről. Részletesen kitért az elmúlt év válságaira és hogy mi várható az elkövetkezendő évben.
szept. 19
11:00
Újra támad a nyugat-nílusi láz! (Agroinform)
Augusztus közepe óta már 9 vármegyében diagnosztizálták a betegséget.
szept. 19
11:00
Gelencsér Tímea elárulta a szépségtitkát, és ezt neked is ki kell próbálnod! (Glamour)
Az őszi GLAMOUR-napok egyik meghatározó kulcsdarabjai a szépségápolásra fókuszáló GLAMOUR-kuponok. Ha belelapozol a kuponfüzetbe, te magad is meg fogsz lepődni, mennyi beautykincs vár rád kedvezményesen. Kíváncsiak voltunk, hogy a mindig elragadó és gyönyörű Gelencsér Tímea műsorvezető, sportoló, milyen szépségápolási trükkökkel őrzi meg szépségét.
szept. 19
11:03
Eladásra javasolja a Booking részvényeit egy svájci elemző (Spabook)
A Booking.com botrányától heteken át volt hangos a magyar sajtó a Spabook háttérinformációi alapján. A hatalmas médiafigyelem nyomán belépő szakpolitikai nyomásgyakorlás miatt a magyar szállásadók többsége megkapta a tartozását, viszont…
szept. 19
11:03
Iskolaőrre támadt egy nő, felfüggesztett börtönre ítélték (Magyar Hírlap)
A bíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a nőt.
szept. 19
11:03
Pásztor István: Szerbiának felül kell vizsgálnia migrációs politikáját (Demokrata)
Napról napra tarthatatlanabb a helyzet az országban – hangsúlyozta a VMSZ elnöke.
szept. 19
11:03
Nincs megállás se itthon, se Európában: ezt okozza az ukrán migráció a kontinensen (Mandiner)
Ukrán menekültek lepik el napról napra Ukrajna nyugati szomszédait még mindig, de mennyien maradnak közülük hazánkban, és milyen hatással vannak a mi mindennapi életünkre?
szept. 19
11:03
Ez most komoly? Nagyon kiakadtak a magyarok, amikor észrevették, mit tett Tóth Gabi a tévéstúdióban (Nyugati Fény)
Atyaég!
szept. 19
11:05
Ismét csalók élnek vissza az MNB nevével (Magyar Hírlap)
Kiemelik: az MNB nem végez közvetlenül lakossági vagy vállalati ügyfelek számára kereskedelmi banki elszámolási, vagy ehhez kapcsolódó adminisztrációs tevékenységet.
szept. 19
11:05
Betiltottak, és rendőri művelettel oszlatnának fel egy radikális jobboldali szervezetet Németországban (Mandiner)
A Hammerskins Deutschland tevékenysége ellentétes Németország alkotmányos rendjével – indokolta a szervezet elleni fellépést a belügyminisztérium.
szept. 19
11:06
Figyelem, téged is átverhetnek! Csalók élnek vissza az MNB nevével, így akarnak megkárosítani (Femcafe)
Ismét csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével, légy óvatos, téged is átverhetnek!
szept. 19
11:09
Neonáciknál kezdődött házkutatás (Piac és Profit)
Betiltottak egy szélsőjobboldali szervezetet Németországban, és rendőri műveletet indítottak feloszlatására - közölte a szövetségi belügyminisztérium.
szept. 19
11:09
Teljesen kiszoríthatják Magyarországot az uniós döntéshozatal érdemi részéből a német-francia reformterv alapján (SzMo)
Ma mutatják be a javaslatot, amely egyszerűsített uniós intézményi rendszert, az EP-képviselők és biztosok számának csökkentését és a nemzeti vétójogok megszüntetését irányozza elő.

Keresés