Kiderült, hogy a 75 millió eurós jachtot egy olyan Mészáros Lőrinchez köthető cég szerezte meg, amely a tavalyi üzleti évben 1,6 milliárdos veszteséget halmozott fel, jogszabálysértéseket követett el.
A K&H után az Erste Banknál is elindult a Garmin Pay és a Xiaomi Pay. Az ügyfelek mind a Mastercard, mint a Visa kártyákat regisztrálhatják a mobiltárcájukba, így mostantól a karóráikkal is fizethetnek a boltokban.
A hollywoodi forgatókönyvírók és színészcéh (SAG-AFTRA) sztrájkja komoly hatással lehet a globális filmiparra, de a Variety.com beszámolója szerint a külföldi produkciókat gyártó magyar filmstúdiók "átvészelik a hollywoodi sztrájkok viharát". - adta hírül az MTI Los Angelesből.
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a World Aquatics (WA) szigorú szabályok mellett az egyéni sportágakban jóváhagyta az orosz és fehérorosz versenyzők indulását semleges státuszban.
A 100 ezer forint támogatásra azok a külhoni magyar gyerekek és fiatalok jogosultak, akik tanulmányaikat a szomszédos országokban magyar nyelven végzik.
Szeptembertől elérhető az Erste kártyáival a Garmin Pay és a Xiaomi Pay is, ezzel érintéses fizetésre képes okosórájukat ilyen tranzakciókra mindkét nagy társaság (Mastercard vagy Visa) kártyáival használhatják a bank ügyfelei - derül ki a bank közleményéből. Az Erste által kibocsátott, tokenizált kártyákkal végzett fizetések aránya a tavalyi 17 sz
- Pontosan tudjuk, hogy a méhek, ezek a csodálatos beporzó rovarok a földi élet alapjait jelentik, egyes szakértők szerint méhek nélkül az ember sem tudna megélni a földön, éppen ezért a számukra oly fontos "mézelő" növények közül, hársfákat fogunk ültetni. A helyszínre érkező vendégeink pedig megkóstolhatják Kiss Zoltán különböző mézeit, és termés
Indonézia pénzügyi szabályozó hatósága (OJK) fontolóra vette, hogy az elektromos járművek akkumulátorgyártóinak áramot szolgáltató széntüzelésű erőműveket zöld finanszírozásra alkalmassá tegye - jelentette ki a hatóság vezetője kedden, ami a környezetvédők kritikáját váltotta ki.
Szeptembertől elérhető az Erste kártyáival a Garmin Pay és a Xiaomi Pay is - közölte a bank. Az ügyfelek egyszerűen és gyorsan használhatják érintéses fizetésre képes okosórájukat ilyen tranzakciókra mindkét nagy társaság (Mastercard vagy Visa) kártyáival. A kényelmes és biztonságos megoldásoknak köszönhetően a jövőben tovább nőhet az érintéses fiz
Katalin hercegné nemcsak az Egyesült Királyság, hanem az egész világ ünnepelt hercegnéje - kifinomult stílusáért, bájos személyiségéért milliók rajonganak. Meglepő módon azonban jelenleg mégsem ő a királyi család legnépszerűbb tagja. Nézzük is, ki áll a lista élén!
Magasabb fokozatba kapcsolt a kormány és a vállalatok is a kibertámadások megelőzése érdekében. Az online bűncselekmények felderítésére egy erre specializálódott nyomozóegység jön létre, de kiemelt figyelmet kapnak azok a hazai információbiztonsági vezetők is, akik nagyban hozzájárulnak a terület fejlesztéséhez. Ez utóbbiban a pénzintézetek vezető
A 20. század kiemelkedő énekhangjára, Freddie Mercuryra emlékszik vissza ez a kvízjáték, amely érinti a Queen zenekar két évtizedes tündöklését a popzenében.
Országos szinten nagyon magas a parlagfű pollenkoncentrációja, a héten jelentős változás nem várható - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kedden az MTI-t.
Szeptembertől elérhető az Erste kártyáival a Garmin Pay és a Xiaomi Pay is. Az ügyfelek egyszerűen és gyorsan használhatják érintéses fizetésre képes okosórájukat ilyen tranzakciókra mindkét nagy társaság (Mastercard vagy Visa) kártyáival. A kényelmes és biztonságos megoldásoknak köszönhetően a jövőben tovább nőhet az érintéses fizetések száma. Az
A Forma-1 utóbbi években megváltozott pontrendszere nemcsak összetettebbé teszi a számolgatást, de könnyen előidézheti azt is, hogy egy versenyző nem a nagydíj leintését követően tesz szert behozhatatlan pontelőnyre.
2023. II. negyedévben az áruszállítás teljesítménye 13 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a személyszállításé viszont – nem kis részben a vármegye- és országbérletek bevezetésének köszönhetően – jelentős mértékben nőtt.
Szeretnél egy kis életet lehelni a búsan kókadozó növényeidbe, és elősegíteni a gyorsabb növekedésüket? Akkor jó helyen jársz! Hoztunk három egyszerű hacket, amelyekkel egyből élettel telibbnek fognak tűnni.Akár egy egész kis otthoni dzsungeled van, akár csak néhány kedvenced, biztosan szembesültél már vele, hogy nem könnyű a szobanövényeket jól ta
A 2022-es év egyik legfontosabb kérdésévé az európai energia biztosítása vált. Az Oroszország és Ukrajna között kirobbant háború következtében az öreg kontinens igyekezett minél jobban függetleníteni magát az orosz energiahordozóktól is. Bár részsikerek vannak, az igazán érintett országok esetében a leválás nem tud egyik pillanatról a másikra zökke
A hétfői amerikai munkaszüneti nap után kedd reggel eséssel indított a forint, az euró jegyzései 382-ről 385-ig ugrottak, amelyben a dollár meglódulása mellett annak is szerepe lehet, hogy a kormány a múlt pénteki meglepően kevező Moody's hitelminősítői értékelés után hétfőn jócskán megemelte az éves finanszírozási igényt, aztán ma már azt is bejel
Kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) lefolytatta-e már az Euróleasing Zrt. ellenőrzését abban az időszakban, amikor a céghez került a híres Rose d'Or, azaz Aranyrózsa elnevezésű luxusjacht, amellyel a nyáron Mészáros Lőrinc és felesége, Várkonyi Andrea bejárta Európa mediterrán vidékeit.
Az EXIM Magyarország 968,5 milliárd forint összegű hitelkihelyezéssel zárta az első félévet, mely a 2022-es év azonos időszakához viszonyítva ötszörös növekedést jelent, és a tavalyi egész éves hitelfolyósítás értékét is közel kétszeresen haladja meg - közölte pénzintézet az MTI-vel.
Charlie Munger évente 70 000 dollárt (jelenlegi árfolyamon számolva 25 millió forintot) kaszál egy hat évtizeddel ezelőtti 1000 dolláros befektetésből - valószínűleg összesen már több, mint 1 millió dollárt keresett a jövedelmező ügyletből. Warren Buffett üzlettársa a Berkshire Hathaway éves részvényesi közgyűlésén hozta nyilvánosságra az olajjogdí
A Fidesz frakcióvezetője arra kéri Lantos Csaba energiaügyi minisztert, hogy a brüsszeli döntést felülírva a már megvalósult családi napelem-beruházásoknál ne vonjanak el szerzett jogokat, és a kormány döntsön az éves szaldóelszámolás visszaállításáról legalább azoknak a családoknál, amelyeket ez a korábbi szerződéseik alapján is megilletett.
Kisebbségi tulajdonrészt vásárolt a Central Csoport leányvállalata, a Central International Kft. a lengyelországi Gremi Media S.A. kiadóban. A Gremi Media legnagyobb részvényese továbbra is a holland székhelyű Pluralis B.V. maradt. A Central Csoport kisebbségi részvényesként 13,43%-os részesedést szerzett Lengyerország egyik vezető kiadójában, ami
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője arra kéri Lantos Csaba energiaügyi minisztert, hogy a brüsszeli döntést felülírva a már megvalósult családi napelem-beruházásoknál ne vonjanak el szerzett jogokat, és a kormány döntsön az éves szaldóelszámolás visszaállításáról legalább azoknak a családoknál, amelyeket ez a korábbi szerződéseik alapján is megil