A levegőben és vízben található hagyományos biológiai eljárásokkal nem kezelhető szennyező anyagok ártalmatlanításának lehetőségeit vizsgálják Gyulavári Tamás vezetésével a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Novemberben szinte biztosan várható nyugdíjemelési korrekció, de a mértéke csak szeptember közepén-végén válhat ismertté - írja hírlevelében Dr.Farkas András, a Nyugdíjguru.
Töretlen a jégkrémek népszerűsége a magyarok körében, a hagyományos ízvilágú hűsítő desszertek mellett pedig egyre kelendőbbek a különleges ízű és textúrájú termékek.
Október 1-jétől Gyulai Márton lesz a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) sportigazgatója. A magyar szövetség korábbi főtitkára az InfoRádióban elmondta: gyerekként nem az volt a célja, hogy a hosszú éveken át szintén sportvezetőként tevékenykedő édesapja, Gyulai István nyomdokaiba lépjen. Számára már az nagy kincs, hogy azzal tud foglalkozni a munk
Az Arab-félszigeten elhelyezkedő Omán sokszínű ország, mely a Perzsa-öböl partjainál terül el. Homokdűnék, mesés sivatagok és lenyűgöző hegyvidékek egyaránt megtalálhatók itt. Omán gazdag történelmi örökséggel rendelkezik, mely a kereskedelmi és tengerészeti hagyományokban is megmutatkozik. Az ország kulturális élete évszázados múltra tekint vissza
Jóváhagyta a magyar jegybanktörvény tervezett módosítását az Európai Központi Bank (EKB), így az egyébként is feszített 2024-es költségvetés nagyjából 300-400 milliárd forintos időzített bombáját sikerülhet hatástalanítani. A probléma ettől persze nem oldódik meg, csak reménykedhetünk abban, hogy középtávon az MNB majdani nyeresége vissza tudja pót
Egyelőre nem világos, hogy mikor kapják meg az érintettek a pluszpénzt, és milyen mértékű lesz a korrekció. A Liga Szakszervezetek több javaslatot is megfogalmazott, az egyeztetések szeptemberben folytatódnak.
Egy ember meghalt az ítéletidő miatt Görögország középső részén, egy másikat pedig eltűntként tartanak nyilván - tájékoztatta Jannisz Artopiosz tűzoltószóvivő az ERT görög tévécsatornát kedden.
Aki gazdag akar lenni, az kizsákmányolja a világot, az embereket és a természetet is - állítja Balogh Levente az RTL Cápák között című üzleti showműsor egyik befektetője.
Szeptember 2-án, szombaton rendezték meg a Budapest Airport jótékonysági futóversenyét, a Runway Runt, amin idén 1060 futó állt rajthoz. Az immár tizenegy éves sportesemény a tavalyi nagy sikerre való tekintettel ismét a lemenő nap fényénél zajlott, és a hagyományokhoz híven idén is nemes célt szolgált; a Budapest Airport a nevezési díjakból befoly
Ellentámadásuk három hónapja alatt az ukrán fegyveres erők több mint 66 ezer embert és 7600 egységnyi fegyverzetet veszítettek - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy keddi moszkvai katonai vezetői tanácskozáson.
Nem egészen úgy sült el a minap a Reddit fórumára posztoló férfi terve, ahogyan azt gondolta: barátnője felháborodva utasította vissza ajánlatát, az internetezők pedig egy emberként döbbentek meg a hihetetlen kérésen.
"Hatalmas csapás a segélyt kapó állam jó hírnevére, hogy azoknak az államoknak a választói, akik a segítséget adják, komoly korrupciós botrányokat látnak ott" – hangsúlyozza a litván elnök.
A hollywoodi forgatókönyvírók és színészcéh (SAG-Aftra) sztrájkja komoly hatással lehet a globális filmiparra, de a Variety.com beszámolója szerint a külföldi produkciókat gyártó magyar filmstúdiók "átvészelik a hollywoodi sztrájkok viharát".
A Red Bullra tavaly kirótt büntetés után az idei szezonnak is egyik fő témája volt, hogy vajon ezúttal is akad-e csapat, amely túllépi a szigorú költségvetési korlátot. A nyáron megindult találgatásoknak most az FIA hivatalos jelentése vetett véget.
A munka világában a sikert nem csupán a szakmai és technikai készségeid vagy a végzettség és a diplomáid száma határozzák meg. Nagyon sokat számítanak az úgynevezett “puha", angolul “soft skillek, például a kommunikáció, a csapatmunka és az érzelmi intelligencia, amelyek meghatározó szerepet játszanak a karriered alakulásában. Az önbecsülésed is so
Menesztette Urbán Flórián vezetőedzőt a labdarúgó NB II-ben szereplő BVSC-Zugló labdarúgócsapata. Az 55 éves szakember alig több, mint egy évig volt a zuglóiak szakvezetője.