A magyar válogatott középpályása, Baráth Péter egyéves kölcsönszerződést kötött a lengyel bajnokság címvédőjével, a Rakov Czestochowa csapatánál folytatja.
Nagy Károly az európai történelem meghatározó alakja, aki a Nyugatrómai Birodalom bukása után újjáalakította a széttöredezett Nyugat- és Közép-Európát.
Bizonyos, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a konzervatív tábor központi szereplője, és bármilyen (európai konzervatív) együttműködés csak az ő és a Fidesz részvételével lehetséges – mondta az európai ügyekért felelős miniszter.
Megszólalt Vitézy Dávid a a kormány hivatalos oldalán közzétett nemzetközi megállapodás tervezet kapcsán, amely alapján az Egyesült Arab Emírségekből érkező befektetők terveznek egy Dubaj-szerű negyedet építeni Rákosrendezőn. A közlekedési szakértő a közösségi médiában osztotta meg 9 oldalas szakmai véleményét, melynek címzettje Lázár János, minisz
Ami biztos, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a konzervatív tábor központi szereplője, és európai konzervatív együttműködés csak az ő és a Fidesz részvételével lehetséges – nyilatkozta Bóka János a Le Monde francia lapnak adott interjúban.
Az európai ügyekért felelős miniszter egyúttal kiemelte, hazánk professzionálisan, tisztességes közvetítőként és a lojális együttműködés elve alapján viszi majd az elnökséget.
Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a férfi kézilabda-válogatott jó teljesítményt nyújtott Ausztria ellen, de a kulcspillanatokban becsúsztak hibák, ezért lett vereség a vége. A spanyol szakember szerint a torna első vesztes mérkőzése jobban összehozta a csapatot, mint bármikor, és játékosai igazi harcosok, akik egy nagy családot alkotnak.
"Gyakran szégyelljük emberi mivoltunk sötétebb részeit, pedig ezek eszközök lehetnek ahhoz, hogy jobban megismerjük magunkat. Harcolj kevesebbet, és valószínűleg jobban fogod érezni magad. Keresd a szépséget a gyászban!" – mondta Nai Palm, aki műtéti hegére arany színnel varratott motívumokat.
Fotó: Lufthansa Photographer: Oliver Roesler A járattörlés egyebek között a Frankfurt-Kolozsvár és Frankfurt-Temesvár járatokat érinti március 1-től. Március 31-től pedig megszűnnek a Frankfurt-Friedrichshafen és München-Leipzig belföldi német járatok, valamint az Innsbruck és Linz ausztriai célállomások is. Összesen heti 100 járatot szüntetnek meg
Az vagy, amit megeszel, tartja a mondás – és ez egy netflixes dokumentumfilm-sorozat címe is, amely erősen a vegán étrend mellett kampányol. Kérdés, hogy előrébb vagyunk-e ezzel a bölcsességgel, vagy csak szétszorongjuk (még ezen is) az agyunkat?
Az államilag garantált jelzálogfedezetű értékpapírok mintegy 9000 milliárd dolláros piacán lát jelentős felértékelődési potenciált a világ egyik legnagyobb kötvénybefektetője, a csaknem 1900 milliárd dolláros kezelt vagyonnal rendelkező Pimco – írja a MarketWatch.
A sikeres holdra szállásnak köszönhetően a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Kína és India után Japán az ötödik ország, amely űrmodult juttatott a Hold felszínére.
A kutatócsoport célja, hogy megfigyeljék, hogy milyen folyamatok játszódnak le kitörés előtt egy aktív vulkán belsejében. Reményeik szerint munkájuk akár új energiaforrások felfedezéséhez is vezethet.
Körülbelül egy hónapja volt, hogy minden korábbi várakozással és előítélettel szemben oda voltam meg vissza az új 5-ös BMW generációtól. Elsőnek egy 520d xDrive-ot sikerült megkaparintani tesztelésre, amit az első méterektől fogva élmény volt vezetni. A kormányzás élt a kezemben, laposan, kiegyensúlyozottan közlekedett, mégis ott volt benne az a BM
A házisertés-állományokban tavaly nyolcszorosára nőtt a járványkitörések száma a régióban, miközben a kontinens vaddisznóállományát érintő járványok száma 6% körüli növekedést mutatott.