2024. január 19. péntek

jan. 19
6:54
Már a legelején veszélybe került Krausz Gábor és Mikes Anna kapcsolata (naphire.hu)
Ráadásul a TV2 állt volna a táncosnő és a sztárséf közé, azonban Krausz ezt nem engedte.
jan. 19
7:00
Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak, most ő mondta el, mi az igazság (Blikk)
Egyesek szerint véget érhetett Megyeri Csilla és vőlegénye, Molnár Zsolti kapcsolata, a sztárpár közösségi oldalain ugyanis igencsak megfogyatkoztak a közös posztok. Most Megyeri Csilla maga árulta el, mi is áll ennek a hátterében.
jan. 19
7:00
Bérajánlatok 2024: általánosnak tekinthető a 10 százalék feletti fizetésemelkedés (HR Portál)
A fogyasztás emelkedése lehet a gazdasági növekedés motorja az idén Magyarországon, emellett továbbra is szükség lesz magas beruházási rátára - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.
jan. 19
7:00
"Még ne temessenek" - Müller Péter szívszorító üzenete a szívrohama után (ATV)
Az elmúlt időszakban a Kossuth-díjas író veszítette az erejéből, de az életkedve mit sem változott.
jan. 19
7:00
Rágyújtott a repülőn, rendőrök vitték el a Wizz Air járatáról Budapesten (444.hu)
3000 eurós büntetés, de akár a repüléstől való eltiltás is járhat annak, aki rágyújt egy repülőn.
jan. 19
7:00
Colton Herta indulni akart a Daytona 500-on, de nem kapott ülést (USAracing)
A Nascar koronaékszerének számító Daytona 500 mezőnyébe már olyan ismert, külsős versenyzők kvalifikálták magukat az...
jan. 19
7:00
Magyar géniuszok kvíze: 10/10 csak egy százaléknak sikerülhet (Promotions)
Rettenetesen nehéz kérdések következnek.
jan. 19
7:00
Washington szankcióval sújtott egy orosz kőolajat szállító hajózási vállalkozást (Magyar Hírlap)
A cég nem tartotta be a nemzetközi ársapkát.
jan. 19
7:00
Kutatás: Trump sokkal népszerűbb már Bidennél (Mandiner)
Bár az összes szavazó körében még mindig szoros a versen Trump és Biden között, a bizonytalanok körében jelenleg a volt elnök határozottan népszerűbb.
jan. 19
7:00
Colton Herta indulni akart a Daytona 500-on, de nem kapott ülést (Racing)
A Nascar koronaékszerének számító Daytona 500 mezőnyébe már olyan ismert, külsős versenyzők kvalifikálták magukat az...
jan. 19
7:00
Mosdóban dohányzó utas miatt intézkedtek a rendőrök a Wizz Air egyik járatán (Telex)
A férfi a személyzet többszöri figyelmeztetését is figyelmen kívül hagyta, megsértve a biztonsági előírásokat.
jan. 19
7:00
Tízéves termelési rekord dőlt meg tavaly az Audi győri gyárában (Gyártástrend)
Tízéves termelési rekord dőlt meg tavaly az Audi győri gyárában, a 177 ezer autó kiemelkedő teljesítményt jelent - írta meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.
jan. 19
7:06
A jemeni lázadók és az amerikai haderő is csapásokat hajtott végre a Vörös-tenger térségében (HírTV)
A héten már negyedszer támadta amerikai légierő az irán által támogatott húszi lázadók állásait Jemenben. Elejét akarják venni a Vörös-tengeri kereskedelmi hajók elleni támadásoknak.
jan. 19
7:06
Jim Carrey Adam Sandlerrel ünnepelte a születésnapját (SzMo)
A kanadai komikus szerdán lett 62 éves. A buliján igazi sztárparádé volt.
jan. 19
7:06
Két és fél év után tért haza családjához Zeusz, a "magyar Lassie" (Magyar Hírlap)
Megható felvételen látható a gyerekekkel való találkozás.
jan. 19
7:06
Kedves EP-képviselők, nem unják még? (Mandiner)
A gondolkodás nem változik, csak az eszköz: ami régen a Gulag volt, ma a szavazati jog megvonása.
jan. 19
7:06
Verstappen, Schumacher, Hamilton, Senna: a nehézségekre egyikük eddig jobban reagált (Racing)
Senna, Hamilton, Verstappen és Schumacher karrierjét összemértük olyan szempontból, hogy az alkalmazkodókészsége kinek tűnt a legjobbnak.
jan. 19
7:08
Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét (Magyar Hírlap)
A rendezvény több évtizedes hagyományra tekint vissza.
jan. 19
7:09
Új állása van az MSZP volt elnökének (Infostart)
Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármesterének munkatársaként dolgozik december óta Tóbiás József.
jan. 19
7:12
Súlyos döntéseket hozott Orbán Viktor (Blikk)
Megjelentek Orbán Viktor legújabb határozatai a magyar közlönyben.
jan. 19
7:12
Pályázatot ír ki Hódmezővásárhely (ProfitLine)
A hódmezővásárhelyi közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén elfogadotat előterjesztés szerint nyílt közbeszerzési pályázatot írnak ki a helyi autóbuszjáratok üzemeltetésére.
jan. 19
7:12
Zuglóban, Horváth Csaba mellett dolgozik Tóbiás József, az Mszp volt elnöke (444.hu)
Visszatért.
jan. 19
7:12
Élő adásban pofozták fel a Mokka riporterét, ráadásul nem is akárkinek járt el a keze (Femcafe)
Oszvald Marika, a Kossuth- és Jászai-díjas operetténekes váratlan gesztusra ragadtatta magát a műsorban.
jan. 19
7:12
A zuglói polgármester kabinetjében kapott állást Tóbiás József, az MSZP volt elnöke (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 19
7:12
Infarktust kapott és összeesett az előadásán Müller Péter (naphire.hu)
Müller Péter az összes soron következő fellépését lemondta, és most néhány hétre egy - orvosi háttérrel rendelkező - idősek otthonába került, miután infarktus kapott egy előadásán.
jan. 19
7:15
Ilyen még nem volt a magyar boltokban: mutatjuk, hogy működnek a pénzvisszaadó automaták (Portfolio)
Január elsején indult el az új italcsomagolás-visszaváltási rendszer: ekkortól kerülhetnek fogalomba az új vonalkódos palackok, amelyeket az elsősorban a boltokban működő REpontokon tudunk visszaváltani. A több mint 1800 automatánál háromféleképpen is dönthetünk arról, mit kezdünk a visszatérítéssel: kérhetünk papír alapú vocuhert, eladományozhatju
jan. 19
7:18
Észak-Korea tesztelte a rettegett, víz alatti nukleáris fegyverrendszerét (Blikk)
Észak-Korea tesztelte víz alatti nukleáris fegyverrendszerét, állításuk szerint válaszul az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán e heti hadgyakorlataira.
jan. 19
7:18
Kanye West kicsapta a biztosítékot, 300 milliós titánműfogsort villantott (ATV)
A rappernek ismét sikerült a hírekbe kerülnie.
jan. 19
7:18
Negyedik alkalommal rendezik meg a Benedek Tibor emléktornát (HírTV)
A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónak ezúttal is szeretett klubja, az Uvse állít emléket az utánpótlástornával.
jan. 19
7:18
Kreatív és kommunikációs igazgatóságot hoz létre a Central Médiacsoport (Márkamonitor)
Ennek célja a változó médiapiaci igényeknek megfelelve a teljes iparági vertikumot lefedő szolgáltatáscsomagot nyújtani. A Kreatív és kommunikációs igazgatóság összefogja és koordinálja a Central Content üzletág működését, a multimédiás tartalomgyártó csapatot, a vállalati és B2B kommunikációt, valamint a sales és termékoldali natív csapatok munkaf
jan. 19
7:18
Ágyhoz láncolták, fürödni sem engedték 13 gyereküket a horrorházban szüleik - egyikükből azóta TikTok sztár lett (SzMo)
2018-ban az egész világot megdöbbentette, hogy a kaliforniai szülők két évtizeden át szó szerint lakat alatt tartották a gyerekeiket. Bár még egyikük sem tette túl magát a traumán, közülük a most 23 éves Jordan Turpin egész különös utat járt be.
jan. 19
7:18
Marozsán nem bírt a 12. kiemelttel az Australian Openen (Magyar Hírlap)
Babos Tímea és Bondár Anna viszont sikert ért el.
jan. 19
7:18
Irán túllőtt a célon - magára haragította az egész világot (Növekedés)
Most már egyértelműen Irán lépett elő az izraeli konfliktus főszereplejővé: nem elég, hogy az általa felheccelt huszi terroristák elvágják a világ legfontosabb hajózási útvonalát, még rakétákat is lő szomszédaira, ezen belül elég merészen még az atomfegyverrel rendelkező Pakisztánnal is kikezdett.
jan. 19
7:18
Drogcsempészekre kezdtek vadászni a Wagner-zsoldosai, rossz vége lett (Mandiner)
Akciójuk előtt nem egyeztettek a helyi hatóságokkal.
jan. 19
7:18
Buszbaleset történt Kisvárdánál; egy gyermek súlyosan megsérült (Nyugati Fény)
Kilenc gyermeket és egy felnőttet könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba.
jan. 19
7:18
Ősi emberi civilizációk rejtőzhetnek az Antarktisz jege alatt? (Helló Magyar)
Régóta foglalkoztatja a tudósokat, hogy valóban csak a modern ember volt-e képes meghódítania az Antarktiszt?
jan. 19
7:18
Ismét megújul a Dacia Spring (Villanyautósok)
Vajon csak a dizájn változik, vagy műszakilag is átdolgozzák az autót?
jan. 19
7:18
Eszetlen nagy királyok leszünk, a Tankcsapda is megmondta (Telex)
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Huszárvágás címmel írt könyvet, amiben ismerteti a következő évek magyar külpolitikai stratégiáját. A lényeg: Magyarország az a haver, aki a házibuli végén, amikor mindenki kezd kidőlni, beront egy rakás piával, és mindenkivel akar inni egy felest.
jan. 19
7:18
Az ESG minősítések átláthatósága és integritása: szigorodó uniós szabályozás (Fintech)
Az ESG jelentések a vállalkozások tevékenységének fenntarthatóságát hivatottak bemutatni a befektetőknek és üzleti partnereknek. A vállalkozások legtöbbjétől mára már elvárt, hogy nem üzleti tevékenységeikről is számot adjanak. Az ESG jelentések körül kialakult szakmai diskurzus feltárta azok gyengeségeit is. Cikkünkben a friss uniós ESG szabályozá
jan. 19
7:21
Hamis hír - közölte a Belügyminisztérium (Infostart)
Tömör válasz egy lapértesülésre.
jan. 19
7:21
Fél év alatt elege lett Szaúd-Arábiából, visszaszerződött Európába a Liverpool korábbi csapatkapitánya (444.hu)
Jordan Henderson az Ajaxban folytatja.
jan. 19
7:24
Marozsán nem bírt a 12. kiemelttel Melbourne-ben (HírTV)
Marozsán Fábián négyszettes vereséggel búcsúzott a harmadik fordulóban az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 19
7:24
5 gyógynövény a jobb látásért (Agrofórum)
A szem egészségének megóvása létfontosságú, pláne a mai világban, ahol a legtöbb ember képernyő előtt tölti a napjait. Az egészséges életmód és a megfelelő táplálkozás rengeteget segíthet az egészséges látás megőrzésében.
jan. 19
7:27
Kiadták a friss riasztást a meteorológusok: brutális széllökések, ebben nem lesz köszönet (Blikk)
Ezekben a vármegyékben különösen veszélyes lehet.
jan. 19
7:30
Elkerekedhet a szeme, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró (Menedzsment Fórum)
Bár a forint január második hetét 377-en kezdte, több egységet gyengülve azon a szinten áll, ahol a 2024-es évet nyitotta.
jan. 19
7:30
Nehéz napokon van túl Caramel és párja (Blikk)
Meglehetősen nehéz és kihívásokkal teli napokon van túl Caramel és felesége, Szilágyi Szilvi. A házaspár végre beköltözhetett az új otthonába, ám ezután sem ment minden zökkenőmentesen.
jan. 19
7:30
Tömeges ételmérgezés a Bme gólyatáborában: kiderült, mekkora bírságot kell fizetnie az ételt szállító cégnek (Blikk)
Az eljárás a Kóti Mobil Kft.-vel szemben indult.
jan. 19
7:30
Izrael mégis hokizhat a közelgő világbajnokságon (Infostart)
Izrael indulhat a jövő heti, 2024-es IIHF U20-as jégkorong-világbajnokság III. divízió A csoportjának bulgáriai tornájára.
jan. 19
7:30
Megvesznek a magyar finomságért Olaszországban (Magyar Hírlap)
Hazánk egyik tragikus sorsú nemese ihlette az italt, amiért sorban állnak a helyiek.
jan. 19
7:30
Népirtás zajlik Gázában? (Mandiner)
1948-ban, a függetlenségi háború lezárását követően 200 ezer arab döntött úgy, hogy Izraelben marad. Ma 2 millióan vannak. Ez volna a népirtás?

Keresés