A jogi személyek szétválására vonatkozó szabályozást a 2023. évi XXXIX. törvény és 2023. évi CIX. törvény 2024. január 1-jével megváltoztatta, bevezette a leválást mint új jogintézményt a jogi személy szétválására vonatkozóan. Cikkünkben a legfontosabb változásokat és szabályokat ismertetjük.
5 napnyi oldalazás után a bitcoin tegnap ismét mozgásba lendült és 3%-ot vesztett az értékéből. Ahogy az elmúlt napok megingásai, úgy ezek az eladások ezúttal is az amerikai piacok nyitása után kezdődtek el, elemzők ezért továbbra is a Grayscale eladásaival magyarázzák a piaci gyengeséget. A Bitcoin ETF-ek a teljes napi bitcoin kereskedési forgalom
Gyorsan olvad a világ legnagyobb jéghegye, az Antarktiszról leszakadt A23a – állapították meg a kutatók. Ian Strachan, az expedíció vezetője elmondta, hogy a jéghegyet 3-4 méteres hullámok mossák, így az eróziója folyamatos. Az expedíció drónos megfigyelést is végzett a jéghegynél. A mintegy négyezer négyzetkilométer területű A23a 1986-ban szakadt
Az EU lakosainak átlagos életelégedettsége 7,1 volt egy 0-tól (nagyon elégedetlen) 10-ig (nagyon elégedett) terjedő skálán – derült ki az Eurostat nemrégiben közzétett jelentéséből.
Közel kétezer olyan üzleti tranzakció van az Egyesült Királyságban, amire nem csapnak le a tranzakciós tanácsadók. Ezt a piaci rést használná ki a magyar CMBP, ami mostantól kisebbségi tulajdonos lesz az IMAP új ágában.
A hvg360 információi szerint 60 olyan iskolát zárnának be, amelyekben 7 fős vagy annál is kisebb létszámú osztályok vannak. A portál azt írta, hogy a "papíron már létező, adatokkal és számításokkal alátámasztott, tervezett intézkedéssel a kormány megvárná a június 9-i önkormányzati választásokat." A Belügyminisztérium reagált a HVG értesülésére, és
Pénteken egy markáns hidegfront hatására újabb csapadéktömb érkezik, hajnalban, reggel az esőt északnyugat, észak felől egyre többfelé váltja majd fel havas eső, havazás.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amely szerint a tagállamoknak az európai zöld megállapodás megvalósítása során foglalkozniuk kell a szegénységgel, figyelembe véve a nemek közötti egyenlőséget és az igazságos és társadalmilag méltányos átmenetet - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.
Havi és éves összevetésben egyaránt csökkent az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése is novemberben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
Ebben a filmben sokan felfedezhetik és átélhetik gyerekkori rémálmaikat. Mindenkié más. Én is megtaláltam az enyémet. Tartottam is attól, hogy a film után, miután lekapcsolom a villanyt, kezdődik nálam a cidri. Ilyenkor olyan éberen alszom, mint a nyuszik, vagy mozdulatlanul fekszem a takaró alatt, csukott szemmel, szapora szívveréssel. Talán azt h
Tavaly 50,8 százalékkal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, az év végre már 14 ezer milliárd forint megtakarítást kezeltek az alapkezelők. A legnagyobbat a kötvényalapok nőttek, egy év alatt duplájára, több mint 5200 milliárd forintra hízott itt a vagyon. Számításaink szerint a lakosság 2,6 ezer milliárdot takaríthatott meg befektetési jegy
2023 legtöbbet eladott kötete a volt műsorvezető, jelenleg üzletember és író Frei Tamás Puccs Moszkvában című regénye lett. Ezt az eredményt azért is érdemes kiemelni, mert a regény csak az év végén, november elején jelent meg, viszont így is képes volt megszerezni az első pozíciót. A második helyet Bödőcs Tibor legújabb, negyedik kötete a Prímszám
Az UniCredit közgazdászai arra számítanak, hogy a közép- és kelet-európai gazdaságok 2024-ben és 2025-ben 3% körüli növekedést érnek el, és hasonló növekedési ütemet várnak a nyugat-balkáni területen is. „A közép- és kelet-európai régió növekedési üteme idén megközelíti a potenciális értéket, míg Nyugat-Európában 0,5%-kal a potenciális érték alatt
Egy internetes csaló 25 millió forintot csalt ki egy Pápa környéki kistelepülésen élő nőtől különböző indokokkal 2022 decemberétől egy év alatt. A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt írták, hogy a nő az egyik közösségimédia-felületen ismerkedett meg a férfival, akivel személyesen soha nem találkozott. 2022 decemberében egy levélben a férfi
Az utóbbi fél évszázad túlnyomó részében a neoliberalizmus nyomta rá bélyegét az amerikai gazdaságpolitikára, amelyben a piac mindenhatósága mellett az állami iparpolitika szinte szitokszónak, ha nem szocializmusnak számított.
Közel 200 Boeinget kényszerített földre az Amerikai Légügyi Hatóság (FAA) azután, hogy 171 utassal és hatfős személyzettel a fedélzetén kis híján tömegkatasztrófát szenvedett a gyártó egyik 737 Max 9-ese. Az Alaska Airlines Portland-Ontario járatán használt utasszállító repülőgép vészkijárata nem sokkal a felszállást követően, több ezer méteres mag
A VuWall bemutatja Pak KVM-jét a VuStream 350 IP Kvm encoderrel és a debütáló TRx 3.6-os verziójával, továbbfejlesztett Pak Kvm funkcionalitással és biztonsági frissítésekkel A VuWall, a videofalvezérlő rendszerek és az egységes vizualizációs megoldások technológiai vezető vállalata a barcelonai Ise 2024 kiállításon bemutatja IP Kvm videofal-megol
Videóra vette a vonulásukat az egyik szombathelyi tűzoltó, hogy szemléltesse, mennyire nincs könnyű dolguk, amikor megkülönböztető jelzéssel és szirénával kell áthaladniuk a vasi vármegyeszékhelyen.