50 éve nem volt ilyen brutális havazás Madridban, amit az év első napjaiban a Filomena vihar okozott. Spanyolországban a szokatlan időjárási viszonyok a káoszt okoztak a közlekedésben is, több ember életét vesztette: a belügyminisztérium mentőcsapatokat aktivált az autókban rekedt emberek kimentésére.
A napokban hatályba lépett bírósági végzés értelmében elindult a felszámolási eljárás az Update jogutódjának számító Free Group Zrt. ellen. Ennek a cégnek egyébként Schobert Norbert a névváltoztatás óta már csak a cégvezetője volt.
Az amerikai fegyveres erők központi parancsnoksága szerint az amerikai légierő megsemmisített Jemenben három húszi hajóelhárító rakétát, amelyeket a Vörös-tenger déli része felé lőttek volna ki.
A világsztár focista elég furcsa nyilatkozatot adott péntek este, ami teljesen kiakasztotta a futballrajongókat. A legtöbben úgy vélik, Ronaldónak teljesen elment az esze.
1934. január 20-án született és születésének napján, 2015. január 20-án halt meg a 20. század egyik legismertebb dalszövegírója. Ezzel a játékkal az ő munkásságára emlékezünk.
Az Embark Beyond luxus utazási tanácsadó cég nemrégiben végzett felmérése szerint az amerikaiak 61%-a szeretne 2024-ben a nagycsaláddal vagy egy kisebb baráti társasággal utazni. De miért akarnak az emberek együtt…
Pierce Brosnan nem enged a szövetségi kormánynak, és harcol a két vád ellen, miszerint a Yellowstone Nemzeti Park tiltott területén túrázott.A színész nem vallotta magát bűnösnek két illegális túrázás vádjában, miután beidézték, mert állítólag a wyomingi park "kényes" forró forrásvidékére tévedt. A bíró helyt adott Brosnan kérésének, hogy töröljék
Oxfordba küldte egyetemre a család, ám a híres magyar nemesi család sarja a diplomáciai tanulmányoknál sokkal jobban szerette a lovakat, a lóversenyt. Amikor Szemere Miklós megkezdte külügyi szolgálatát az Osztrák-Magyar Monarchia császári és királyi nagykövetségnél Rómában, Párizsban, Szentpéterváron akkor százezer forint anyai ajándék volt a tars
Egy, az orosz kormányhoz köthető hackercsoport feltörte a Microsoft magas rangú vezetőinek néhány e-mail fiókját - jelentette be az amerikai vállalat szombaton.
A globális problémákra csak az emberközpontú megközelítés adhat választ - hangsúlyozta Pham Minh Chinh, a Vietnámi Szocialista Köztársaság miniszterelnöke pénteken Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) mondott beszédében.
Pokoli időjárás közepette, csontig hatoló hidegben rajtolt január elején a világ egyik legészakibb városában, a norvégiai Tromsoban egy maratonverseny, aminek magyar indulója is volt.
Nem mindennapi módon kapták lencsevégre Orbán Viktort és Pham Minh Chinh vietnámi miniszterelnököt, amikor a magyar kormányfő Budapesten fogadta az ázsiai politikust.
A nyíregyházi kórházban egymás után két kismama is meghalt a szülészeten tavaly novemberben. A kórház azt állítja, hogy nincs összefüggés a két édesanya halála között.
A világ számos országában az emberek egyre tovább élnek, de vajon van ennek valamilyen egyértelmű mintája? Ezt a kérdést tette fel egy demográfusokból álló csoport, és kiderült, hogy a válasz igen. A várható élettartam tehát növekszik, és ezzel együtt a férfiak és nők közötti élettartambeli különbség is egyre csekélyebb.
Tatárszentgyörgyön az iskolások 60 százaléka hátrányos helyzetű, de mióta a baptisták átvették az intézményt, jut energia valódi fejlesztésre és tehetséggondozásra is.
Rekordon az emberek munkaerőpiaci részvétele a világban, ami egy fontos adat, hiszen a munkanélküliségi ráta csak csak azt mutatja, hogy hányan nem találnak munkát.
A pedagógusbéreket meghatározó, csütörtökön megjelent kormányrendeletből első ránézésre az derül ki, hogy a korábban beígért bruttó bérek alapján határozták meg a fizetési sávokat. Mindamellett a tanárok majd csak a hónap végén tudják meg, hogy pontosan mekkora béremelést kapnak. Az viszont nagyon úgy tűnik, hogy a teljesítményértékelésnél a kormán
Egyszerűsödik a honosítás Németországban az új állampolgársági törvény szerint. A jövőben könnyebben juthat német útlevélhez, aki hosszabb ideje él az országban, és megtarthatja külföldi útlevelét is. A Bundestag ennek szellemében az állampolgársági törvény reformja mellett döntött. A parlament illetékes bizottsága ezzel egy időben az illegális me
Ahogyan a kriptopiacok egyre inkább reménnyel telnek meg a közelmúltban jóváhagyott spot ETF döntés után, az Ethereum (ETH) árfolyama jelentős emelkedést mutatott. A kriptopénz sikerrel tudta megtartani a nyereségeit, felkeltve ezzel a kriptoelemzők figyelmét is. Ezen túl a Meme Moguls (Mgls) is magas lendületre kapcsolt a folyamatban lévő kripto I
Szoboszlai Dominik vasárnap még biztosan térhet vissza a pályára a sérülése után, így a Liverpool a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya nélkül látogat az ugyancsak sérült Kerkez Milost foglalkoztató Bournemouth otthonába.
Magyar nyelvterületek adatai utalnak arra, hogy a táltosok kapcsolatban álltak a szellemvilággal – állítja Agócs Gergely és Somfai Kara Dávid, akikkel a csodaszarvas motívumát is kiveséztük.
A Bitcoinra vonatkozó ESG jelentés szerint a Bitcoin-bányászat jelenleg az egyetlen olyan globális iparág, amelyet elsősorban fenntartható energiával működtetnek. A
Egy csütörtöki blogbejegyzésben a Meta bejelentette, hogy új funkciót vezetnek be az Instagramon, amivel a tizenéveseket próbálják megóvni a késő esti telefonozástól.
Munkahelyen a leírt folyamatok célja garantálni, hogy lépésenként, rendben végigmenjen minden ügy, legyenek ellenőrzési pontok. Biztonságot nyújthat. Önvédelmi eszköz. Elméletben. Mit lehet tenni, ha a folyamat szörnyszülött lesz, akadályoz, elidegenít, feszültséget szül? Jobangel írása a HR Blogon.
Az embereket régóta foglalkoztatja, hogyan alakult ki a Föld és a Naprendszer. Bolygónk jelenlegi állapotából kiindulva a tudósok vissza tudták követni a Föld történetét a kezdetekig. Ma már tudjuk, hogy a Föld abból a porból alakult ki, amely 4,5 milliárd évvel ezelőtt korong alakban körülvette az újszülött Napot. A Naprendszer eredete olyan távol