2024. január 20. szombat

jan. 20
10:24
Elvették a jogosítványát, ezután rendezett ámokfutást egy férfi (Magyar Hírlap)
Még a rendőröknek is nekiment.
jan. 20
10:24
40. IPM Essen (Magyar Mezőgazdaság)
2024. január 23–26. között rendezik a világ egyik legismertebb kertészeti szakkiállítását Essenben, immár 40. alkalommal. Csaknem ötven ország több mint 1400 kiállítója mutatja be innovációit.
jan. 20
10:24
Rovanpera, Lappi, Solberg, Pajari is a Svéd Rallyn kezdi szezonját – Nevezési lista (Racingline)
Közzétették a Svéd Rally nevezési listáját, melyen 57 páros szerepel, köztük 8-an Rally1-es autóval, míg a WRC2-ben 20-an indulnak.
jan. 20
10:30
Vitézy nyílt levelet írt Karácsonynak: "A főpolgármester a minősítést választotta, ahelyett, hogy a lényeggel foglalkozott volna" (Mandiner)
A korábbi BKK-vezér arra kéri a városvezetőt, vonja vissza a BKK járatritkításait.
jan. 20
10:30
Eljött a vég: Megszűnik Schobert Norbi cége (Nyugati Fény)
Elindult a felszámolás.
jan. 20
10:30
Máris módosult a villanyautó-beszerzéseket támogató pályázati kiírás (Autószektor)
A 30 milliárd forintos keretösszegből egy jármű beszerzéséhez az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el vállalkozásoknak. A néhány ponton változó kiírás legfontosabb újdonsága, hogy a lehetséges pályázók körét az ügyvédi, szabadalmi ügyvivő, végrehajtó és közjegyzői irodákkal, vízitársulatokkal, valamint eg
jan. 20
10:36
Yetteles vagy? Fontos változást jelentett be a szolgáltató, ez minden ügyfelét érinti (Promotions)
A Yettel is követi a Telekom példáját.
jan. 20
10:36
Idáig titkolták, hogy mit találtak még 100 éve Tutanhamon sírjában (Magyar Hírlap)
Nagyon izgalmas részletek derültek ki a felfedezésről.
jan. 20
10:36
Kínában 13 diák meghalt egy kollégiumi tűzben (Demokrata)
Mind a tizenhárman a magániskola harmadik osztályos tanulói voltak.
jan. 20
10:36
Az iráni Forradalmi Gárda négy tagját ölhette meg Damaszkuszban egy izraeli rakéta (Telex)
Hírfolyamunk a gázai-izraeli konfliktusról.
jan. 20
10:36
Elon Musk eldöntötte, hogy elpusztítja Önt? (naphire.hu)
Nagyon komoly baj van a Teslákkal, Ön is veszélyben lehet.
jan. 20
10:39
Árverésre kerülnek Elton John gyűjteményének darabjai (Portfolio)
Február 22-én veszi kezdetét a Christie’s árveréssorozata, amelyen Elton John nagyszabású kollekciójának körülbelül 900 darabja kerül majd kalapács alá. Az aukció tételei a zenész egykori atlantai penthouse-ából számaznak, becsült összértékük pedig 10 millió dollár.
jan. 20
10:42
Európai kupameccset "nyert" a kispesti stadion (Infostart)
A Makkabi Haifa a Bozsik Arénában fogadja a belga Gentet a Konferencia-liga egyeneses kieséses szakaszának első fordulójában.
jan. 20
10:42
A NAV figyelmeztetést adott ki (Növekedés)
Idén sem haladhat át agráráru Magyarország területén ellenőrzés nélkül, közúton, vízen és a vasúti forgalomban is fokozottan figyelik a gabonát szállító járműveket - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
jan. 20
10:48
A nagy amerikai ökörbékaláz, amitől ezrek remélték a gyors meggazdagodást (Agroinform)
Van, ahol az egyik kedvenc étel a békacomb, máshol – mint hazánkban is – idegenkednek tőle a fogyasztók.
jan. 20
10:48
Elviselhetetlen fájdalmakkal küzd Deák Bill Gyula, de a műtétről hallani sem akar: "Járni sem tudnék utána" (SzMo)
Térdprotézisre lenne szüksége, de fél a műtéttől. Azt mondta, hogy ezért inkább marad minden úgy, ahogy eddig volt.
jan. 20
10:48
Kínában 13 diák meghalt egy kollégiumi tűzben (Magyar Hírlap)
Őrizetbe vették az iskola tulajdonosát.
jan. 20
10:48
Folytatódhat a megújuló energia térnyerése Magyarországon (Demokrata)
Jól startolt a Napenergia Plusz Program, folytatódhat a megújuló energia térnyerése Magyarországon.
jan. 20
10:48
Akkorát ütöttek egy férfi ánuszára a francia rendőrök, hogy megrepedt a záróizma, felfüggesztettel megúszták (Telex)
Théo Luhakát 2017-ben perceken keresztül ütlegelték a rendőrök, az ánuszát ért egyik ütés maradandó sérülést okozott.
jan. 20
10:51
Lantos Csaba: a magyarországi hálózat nagy részén újra lehet naperőműveket telepíteni (Portfolio)
Jól startolt a Napenergia Plusz Program, folytatódhat a megújuló energia térnyerése Magyarországon - mondta az index.hu hírportálon szombaton közzétett interjúban az energiaügyi miniszter. Lantos Csaba közölte, hogy a 75 milliárd forint keretösszegű pályázatra már az első héten több mint 21 ezren jelentkeztek.
jan. 20
10:54
László Csaba nem érti, a Budapest Airport milyen nemzetgazdasági érdekből nem lehet magántulajdonban (Menedzsment Fórum)
A volt pénzügyminiszterrel, közgazdásszal, adószakértővel, a Budapesti Corvinus Egyetem tanárával a Klasszis Klub idei első, január 17-ei online adásában beszélgettünk a hazai gazdaságról, a költségvetésről, a GDP-ről, inflációról, a monetáris politikáról, az európai uniós forrásokról, valamint az euró potenciális magyarországi bevezetéséről.
jan. 20
10:54
Magyar-horvát este 6-kor - sport a tévében (Infostart)
Folytatja szereplését a magyar férfi kézilabda-válogatott az olimpiai kvalifikációs Eb-n. De igen bőséges a tévés sportkínálat szombaton.
jan. 20
10:54
Indul Schobert Norbi cégének felszámolása, akinek követelése van, 40 napig szólhat (444.hu)
A névváltoztatás óta már csak a cégvezetője volt.
jan. 20
10:54
Nagyon furcsa állat bukkant fel a Balatonnál (ATV)
Egy magyar fotósnak sikerült lefényképezni az állatot.
jan. 20
10:54
Tragédia Aranyosapátikában: egy ember meghalt a lakástűzben (Pénzcentrum)
Halálos tűzeset történt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Aranyosapátiban adta hírül az MTI-nek a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
jan. 20
10:54
A karóra, ami miatt lefülelték Schwarzeneggert a müncheni reptéren (Igényesférfi.hu)
Arnold Schwarzenegger Los Angelesből utazott Münchenbe, ahol egy szúrópróbaszerű ellenőrzés során egy igazán különleges Audemars Piguet Royal Oak miatt kellett magyarázkodnia a legendának.
jan. 20
10:54
Akár tízszer többet kell majd fizetniük a fájós lábúaknak a gyógycipőért februártól (SzMo)
Az eddig támogatott cipőiket, mostantól teljes áron vásárolhatják meg, így akár 80 000 forintot is leszurkolhatnak egy lábbeliért.
jan. 20
10:54
Itt van Joe Biden bejelentése, amely újabb háborút robbanthat ki (Magyar Hírlap)
Biden elnök kegyetlen őszinteséggel nyilatkozott a húszik ellen indított nyugati támadásokról.
jan. 20
10:54
Kifakadt az Allianz vezére Davosban: A politikusok mindent meg akarnak menteni a világon, csak az embereket felejtik el (Mandiner)
Állítása szerint világszerte boldogtalan szavazókkal találkozik.
jan. 20
11:06
Íme egy ritka Kresz tábla, amiről sokaknak fogalma nincs mit jelent (Magyar Hírlap)
Főként iskolák környékén jellemző, de máshol is találkozni vele.
jan. 20
11:06
5 év házasság után jöttem rá, hogy a férjem megcsalt az anyámmal (naphire.hu)
Egy megható történet a csalódásról, megbocsátásról, újrakezdésről.
jan. 20
11:06
A technika illúziója - Megnyílt a Kállay Gyûjtemény elsõ idei kiállítása (Nyíregyháza)
Szegedi Attila festőművész 20 festménye került a gyűjtemény emeleti kiállítóterébe, tájképek és portrék egyaránt. A megnyitón dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere elmondta, Nyíregyháza számára kiemelten fontos a vármegyében élő kortárs művészek támogatása.
jan. 20
11:06
Így készül a hihetetlenül bársonyos és elképesztően krémes krumplipüré (Sassy)
Mindenkinek megvan a saját krumplipüré receptje, de nem mindegyikből lesz ilyen elképesztően finom végeredmény.
jan. 20
11:09
Jól nézd meg hová utazol autóval, térkép, hol lopják a legtöbb gépjárművet (Piac és Profit)
Olaszország egyszerűen verhetetlen a lopott gépkocsik számát tekintve. Svájc második helyezése azonban meglepő.
jan. 20
11:12
A BMW az élvonalba került Magyarországon is (ProfitLine)
A magyarországi újautó-piacnak erős és stabil szegmense a prémium kategória, amelynek élére 2023. évi 5921 darabos értékesítési teljesítményével a BMW Group Magyarország állt - hangzott el a cég sajtótájékoztatóján csütörtökön, Budapesten.
jan. 20
11:12
Majka és Dundika a kamerák előtt csinálták: Hajdú Péter álla leesett, de a tévénézők is megfagytak a váratlan események hatására (Promotions)
A megdöbbentő jelenet teljesen váratlanul érkezett és jó másfél percig tartott.
jan. 20
11:12
Az orosz aranytartalék nagysága alig változott egy év alatt (Magyar Hírlap)
Az aranytartalék értéke 155,9 milliárd dollár volt 2024 elején.
jan. 20
11:15
Politikai viharba került a magyar kormány Brüsszelben, több tízmilliárd eurónyi támogatás a tét (Portfolio)
Az Európai Parlament csütörtöki állásfoglalása komoly figyelmet fordított a magyar uniós források ügyére, de az erős nyelvű állásfoglalásnak közvetlen kihatása nincs a még befagyasztott közel 21 milliárd eurónyi magyar EU-pénzre. A decemberi döntés, mely 10,2 milliárd eurót oldott fel a jogszabályi reform hatályba lépése után, most politikai szinez
jan. 20
11:18
Vitézy Dávid: mindig számíthat rám Karácsony Gergely (Menedzsment Fórum)
Újabb fordulatot vett a főpolgármester és a volt államtitkár szócsatája. Segítséget ajánlott a járatritkítás visszavonására Vitézy Dávid.
jan. 20
11:18
Egy napon belül véget érhet az orosz-ukrán háború? Zelenszkij meghívta Trumpot Ukrajnába (Blikk)
Mivel Donald Trump nyár elején azt állította, hogy ha ő lenne az amerikai elnök, akkor a Volodimir Zelenszkij és Vlagyimir Putyin orosz elnök közti párbeszéd szorgalmazásával 24 óra alatt véget tudna vetni a háborúnak, ezért az ukrán elnök pénteken meghívta Donald Trump volt amerikai elnököt Kijevbe.
jan. 20
11:18
Visszatért Emily Párizsba, maga Lily Collins jelentette be (Glamour)
Az Emily Párizsban negyedik évadának forgatása hivatalosan is elkezdődött, nem is akármilyen fotók bizonyítják, hogy Lily Collins színésznő kezében mát ott van a forgatókönyv. Mutatjuk!
jan. 20
11:18
A kincsekről (Magyar Hírlap)
Régi emlék, amely azóta visszajár, hogy átéltem a pillanatot, és nem feledhetem, amíg élek. Ferenczy Erzsikéhez látogattam, akit mindenki csak a keresztnevén hívott.
jan. 20
11:18
Fontos Vietnám és az unió közötti kapcsolatok fejlesztése (Demokrata)
Magyarország az Európai Unió következő soros elnökeként is abban érdekelt, hogy tovább fejlődjenek a Vietnám és az Európai Unió közötti kapcsolatok.
jan. 20
11:18
Miért pont a WASD gombokkal irányítjuk a videójátékokat? (Telex)
A ma már alapvetésnek számító kiosztás elterjesztője egy legendás gémer volt, aki még egy Ferrarit is nyert forradalmi ötletével, és gyakorlatilag utat nyitott az esportnak is.
jan. 20
11:20
Totál sokk, több ezer éves repülőgépeket találtak Dél-Amerikában, amelyek repülnek is? (Magyar Hírlap)
Van magyarázat a Kolumbiában talált aranyozott tárgyakra.
jan. 20
11:24
Nagy hatótávolságú drónokat vásárol Dánia (Infostart)
Dánia 400 millió dollárt (140 milliárd forint) különít el nagy hatótávolságú drónok beszerzésére a hírszerzés és megfigyelés megerősítése érdekében a sarkvidéki és az észak-atlanti területeken – közölte a dán védelmi minisztérium.
jan. 20
11:24
A madárinfluenza hatása a baromfipiacra: a csirke szárnyal, a pulyka zuhan (Agroinform)
Még mindig népszerű a csirkehús.
jan. 20
11:24
Neymar kikerült szaúdi klubja keretéből (Igényesférfi.hu)
Nem tudják tovább tartani Neymar helyét a keretben, a szezon hátralévő részében nem számol klubja a brazil sztárfocistával.
jan. 20
11:24
Vajna Timi megható sorokkal emlékezett meg Andy Vajnáról: "Bárcsak átölelhetnélek még egyszer" (SzMo)
Szív alakú koszorút készíttetett, melyre a "Hiányzol" felirat került. Andy Vajna filmszakember, a TV2 volt tulajdonosa öt éve halt meg.
jan. 20
11:24
Miből készíthetünk házilag cinkegolyót a madaraknak? (Agrofórum)
Hogyan és miből készíthetek maglabdát télire a madaraknak? Szeretnék egy kicsit spórolni. Milyen megoldást javasolnak?

Keresés