2024. január 26. péntek

jan. 26
18:27
Feketelistára kerültek a státusztörvényt annak idején elutasító tanárok (rtl.hu)
Nem veszik fel az állami iskolák őket, amiért tavaly nem írták alá az új szerződésüket a státusztörvény alapján – erre panaszkodik több érintett pedagógus. Van olyan tanár, akit állítása szerint már 8 iskola is elutasított. Egy a Híradó birtokába jutott igazgatói levélből az derül ki, a tankerület vezetője nem támogatja az érintett tanár alkalmazás
jan. 26
18:30
Láz és vérhólyagok ide vagy oda, Zverev érkezik Tatabányára (m4sport.hu)
Betegsége és ötszettes elődöntős veresége ellenére nem tervezi lemondani szereplését a német Davis Kupa-csapatban Alexander Zverev.
jan. 26
18:30
Volánbusz-sztrájk: vasárnap és hétfőn várhatóan több elővárosi "kék" járat nem közlekedik (vg.hu)
Járatkiesések munkabeszüntetés miatt
jan. 26
18:30
Huszonkét év után talált egymásra egy ikerpár, akiket születésükkor más családnak adtak el (Magyar Hírlap)
Egyik örökbefogadó család sem tudta, hogy a lányok ikrek.
jan. 26
18:30
Traktorok ezrei blokkolják a Párizsból kivezető autópályákat (Demokrata)
A francia gazdák is csatlakoztak a német és lengyel tüntetőkhöz.
jan. 26
18:30
Kattant a bilincs: Hátborzongató bűncselekményeket követett el egy pécsi ügyvédnő (Nyugati Fény)
Beteg gyermeket károsított meg.
jan. 26
18:30
Így néz ki most Szandi 17 éves gyereke - együtt vonult fel anya és fia egy divatbemutatón (Sassy)
Bogdán Csaba és Szandi házasságából három gyerek született. A legkisebb fiú, Csabi csak ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt.
jan. 26
18:30
Az évtized legnagyobb értékű reptérfejlesztését jelentették be: brutális, 2,4 milliárd euró értékben bővül a madridi reptér (Roadster)
Az Adolfo Suárez-Madrid Barajas A repülőtér 2,4 milliárd euró értékű bővítését jelentette be a spanyol miniszterelnök pénteken Madridban.
jan. 26
18:32
A nő visszavette a busás borravalót, hogy megleckéztesse a szerinte hibázó felszolgálót (Sassy)
A nő úgy döntött, hogy 200 dollárt készpénzt hagy a 46 dolláros számla után, szóval több mint 150 dollár borravalót akart adni a fiatal felszolgálónak. Aztán mégis visszavonta a jattot.
jan. 26
18:33
Dolgozóinak akár hetedét is elbocsáthatja a Levi's (Portfolio)
A Levi Strauss bejelentette, hogy az új cégvezetés alatt végrehajtott átszervezések során világszerte a dolgozóinak akár 15 százalékát elbocsátja.
jan. 26
18:33
Először végeztek ki nitrogéngázzal egy elítéltet: 25 percig tartott a kínszenvedése (rtl.hu)
Még az ENSZ is elítélte a kegyetlen módszert.
jan. 26
18:33
Ezek a járatok maradnak ki a Volánbusz sztrájkja miatt (rtl.hu)
Az elégséges szolgáltatást azonban biztosítják a Volánbusz sztrájkoló dolgozói.
jan. 26
18:35
Bejelentést tettek az Állami Számvevőszéknél a Városi Civil Alap milliói miatt (rtl.hu)
A Momentum szerint a nyertesek listáján szereplő Fidesz-közeli szervezetek egy része nyílt politikai és kampány tevékenységet végez.
jan. 26
18:36
Természetes kövekkel a stílusos kertért (Édenkert)
A tereprendezés sikere nagymértékben függ attól, hogy milyen anyagot választunk a burkoláshoz. A burkoló anyag megválasztása egy összetett projekt, mivel nemcsak esztétikailag, hanem használhatóság szempontjából is alaposan körbe kell járnunk a kérdést. A járdalapok telepítése hosszadalmas folyamat és sok erőfeszítést igényel, ezért célszerű hosszú
jan. 26
18:36
Messengert használsz? Váratlan bejelentés jött, rendkívül fontos változás érkezik (Promotions)
Jön egy új policy, amely sokakat váratlanul érinthet.
jan. 26
18:36
A mellrák tünetei a bőrön is megjelenhetnek (Magyar Hírlap)
A nők egyik leggyakoribb daganatos betegsége a mellrák.
jan. 26
18:36
Folytatódik az orosz–ukrán hazugságcunami a lelőtt repülő ügyében (Magyar Nemzet)
Ukrán hadifoglyok útleveleit találhatták meg a Belgorodban lelőtt orosz gép roncsai között.
jan. 26
18:38
Felgyújtottak egy központot a migránsok – folyamatosak a lázadások Olaszországban (Magyar Nemzet)
Matracokból és kartondobozokból raktat tüzet a migránsok, használhatatlanná vált a központ.
jan. 26
18:39
Dolgozóinak akár hetedét is elbocsáthatja a Levi's (Portfolio)
A Levi Strauss bejelentette, hogy az új cégvezetés alatt végrehajtott átszervezések során világszerte a dolgozóinak akár 15 százalékát elbocsátja.
jan. 26
18:42
Megtalálod az oda nem illő sakkfigurát? Őrjítő rejtvény tartja lázban az internetet (Metropol)
Csak a zsenik tudják 8 másodperc alatt megtalálni a megoldást.
jan. 26
18:42
Újraindítja egyik budapesti járatát a Wizz Air (Adózóna)
A Wizz Air márciusban újraindítja járatait Budapest és Kisinyov között, a légitársaság hetente két alkalommal közlekedik majd Moldova fővárosába – közölte a Wizz Air.
jan. 26
18:42
"Nem tudom, milyen a normális élet" – Megszólalt a Liverpooltól távozó Klopp (ATV)
"A Liverpoolnak olyan menedzserre van szüksége, aki topjátékot nyújt, a legmagasabb szinten, és én nem lehetek ez a személy".
jan. 26
18:42
Összedolgozik a nők érdekében két vitorlásklub az Egyesült Államok két „szélén” (AQUA)
Összefogott a St. Francis Yacht Club és az Eastport Yacht Club, hogy 2024-ben is egymás után fogadják a női párosverseny-világbajnokság résztvevőit. A St. Francis Yacht Club a nyugati partot (San Francisco) képviseli, míg az Eastport Yacht Club (Annapolis) a keletin található, és azért, hogy megkönnyítsék az amerikai kontinensre utazó csapatok dolg
jan. 26
18:42
Párizs Oroszország manőverének minősítette a francia zsoldosokról terjesztett álhíreket (vg.hu)
Az ukrajnai konfliktus kezdete óta Franciaország "egy orosz dezinformációs kampány célpontja".
jan. 26
18:42
"Rohadt idegesítő" – Kiakadtak a Balázsék hallgatói, tömegesen hőzöngenek az emberek (BorsOnline)
Balázséknál még mindig folyik a casting.
jan. 26
18:42
Az Egyesült Államok átmenetileg felfüggesztette az ENSZ palesztinokat segélyező ügynökségének további támogatását (Magyar Hírlap)
Az amerikai közlemény szerint a washingtoni adminisztráció egyeztetett az ügyről az izraeli kormánnyal is.
jan. 26
18:42
Súlyos balhé készül: Elfogyott a türelem, kegyetlenül kiosztotta Orbánt az amerikai nagykövet (Nyugati Fény)
Washington csalódott.
jan. 26
18:44
"Bevettük a barátnőmet egy édeshármasba: nem sokkal később bekopogtatott egy pozitív terhességi teszttel!" (BorsOnline)
Mi ilyenkor a megoldás?
jan. 26
18:45
Párizs Oroszország manőverének minősítette a francia zsoldosokról terjesztett álhíreket (hirado.hu)
"Nem hagyhatjuk, hogy Oroszország győzzön" – mondta a francia elnök január 16-án tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján.
jan. 26
18:48
Ez a különleges tea jobban felpörget, mint a kávé (Édenkert)
Sokan vagyunk kávé-, illetve teafogyasztók. A déli féltekén létezik egy számunkra csaknem ismeretlen növény, melynek fogyasztása koffein és C-vitamin tartalmánál fogva legalább olyan elterjedt, mint a fent említett "élénkítőszerek". Ez pedig nem más mint a maté.
jan. 26
18:48
Nagy bajban a csontödémás magyar tini, elveszítheti a lábát (Ripost)
A fiú rossz hírt kapott orvosaitól.
jan. 26
18:48
Norris élvezte a Red Bull-pletykákat, de véget kellett vetnie (m4sport.hu)
Lando Norris nem titkolja, körülnézett, milyen lehetőségei lennének a McLarenen kívül, ám hamar világossá vált számára, hogy hol van a helye.
jan. 26
18:48
Jaroslaw Kaczynski pártja az Európai Bizottság és az Európai Parlament elnökéhez fordul a két képviselője elleni eljárás miatt (Magyar Hírlap)
Hozzátette: a képviselők mandátumának elvétele és bebörtönzésük példa nélküli esemény Lengyelország jelenkori történelmében.
jan. 26
18:48
Monumentális koncertsorozattal készül Balázs János (Magyar Nemzet)
Balázs János és Rahmanyinov összes zongoraversenye
jan. 26
18:50
Szinte biztosan lemarad az Eb-ről a legpechesebb magyar futballista (Magyar Nemzet)
Klubja bejelentette, hogy a középpályás újabb műtéten esett át.
jan. 26
18:51
Ebben a szakmában magas fizetés várja a fiatalokat az agrárpályán: nem veszik el a robotok a munkát (Pénzcentrum)
Jelentős fejlesztések történtek a magyar agráriumban, így megjelennek a földeken a drónok, a hatékonyabb high-tech traktorok és öntözőrendszerek is. Ezeknek köszönhetően erőforrásigényes régi gyakorlatokkal szakíthat a mezőgazdaság - közölte a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége a január 24-28-ig tartó AGROmashEXPO és Agrárg
jan. 26
18:54
Tízezrek fogják a fejüket Magyarországon, mert látták, mit tett velük a forint (Menedzsment Fórum)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
jan. 26
18:54
A BKK szerint a Volánbusz-sztrájk idején több elővárosi járat is kimaradhat (hirado.hu)
A Volánbusz a sztrájk idején a jogszabályban foglaltaknak megfelelően biztosítja az elégséges szolgáltatást, ám egyes Budapest környéki "kék" járatok kimaradhatnak.
jan. 26
18:54
Hogyan lehet kiszúrni a hazugokat? (Magyar Hírlap)
A tudomány segíthet ebben.
jan. 26
18:54
Szén-dioxid-mentes jövőre készül a Heineken (Digital Hungary)
A világ több mint 70 országában jelenlévő Heineken sörgyártó a Siemenset választotta partnerének a globális nettó zéró kibocsátási ütemterve megvalósításához, melynek célja, hogy 2030-ra nettó nullára redukálják a közvetlen (Scope 1) és a vásárolt energiából származó (Scope 2) kibocsátásukat az összes gyártóüzemükben. A két vállalat így egy hosszú
jan. 26
18:57
Most kiszámolhatja, mennyit nyert, ha reggel váltott forintot (Privátbankár)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
jan. 26
18:57
Kétségbeesés: egy hónapja nem találják az eltűnt, angyalarcú Évát (Metropol)
A rendőrség már a lakosság segítségét kéri a 13 éves kislány megtalálásához.
jan. 26
18:57
A luxusvállalatok repítették új csúcsra a francia tőzsdét (Portfolio)
Az LMVH vezetésével új csúcsra repítették pénteken a francia tőzsdét a luxusvállalatok, miután a világ vezető luxusmárka-csoportja a vártnál nagyobb forgalomról számolt be gyorsjelentésében 2023-ra vonatkozóan, melynek apropóján az éves osztalékot is megemelte a vállalat.
jan. 26
18:59
Sztrájk jön vasárnap és hétfőn a Volánbusznál, több járat is kimaradhat (Portfolio)
A budapesti agglomerációban közlekedő autóbuszokat is érinti vasárnap és hétfőn a Volánbusznál meghirdetett munkabeszüntetés - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
jan. 26
19:00
Bloomberg: az orosz elnök már Ukrajna NATO-tagságával is megbarátkozna (ATV)
Több Kreml-közeli forrás is arról számolt be, hogy az orosz elnök üzenetet küldött az Egyesült Államoknak, amelyben közölte: nyitott az ukrajnai háborút lezáró béketárgyalásokra. Sőt, a források szerint még arra is hajlandó lenne, hogy terítékre kerüljenek az Ukrajnát érintő biztonsági intézkedések is.
jan. 26
19:00
(Ön)bizalom, stabilitás – Nagy László szerint nagy lökést ad az Eb-bravúr az olimpiai selejtezőkre (m4sport.hu)
Története legjobb Eb-helyezését elérve ötödik lett a németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-Európa-bajnokságon a magyar válogatott, miután a pénteki helyosztón 23–22 nyert Szlovénia ellen. A kontinenstorna végeztével Nagy László csapatvezető értékelt az M4 Sport helyszíni riporterének, Tóth Bálintnak.
jan. 26
19:00
Vizet találtak egy közeli exobolygó légkörében (Magyar Hírlap)
A GJ 9872d a becslések alapján 400 Celsius-fokos lehet.
jan. 26
19:00
Tőkeemelés után újabb ázsiai márkák az AutoWallis célkeresztjében (Autószektor)
Czibere Tamás, a Wallis Tőkeholding Zrt. vezérigazgatója a közleményben ismertette: a Wallis csoport hosszú távú, stratégiai befektetésként tekint az AutoWallis Nyrt.-ben meglévő befektetésére. A mostani tőkeemeléssel a Wallis Tőkeholding Zrt. az elmúlt 30 nap tőzsdei átlagárán, 122,8 forinton szerez 46 416 938 darab részvényt, amelyekre vonatkozóa
jan. 26
19:02
Négyméteres cápa úszott ki egy spanyol tengerpartra (Magyar Hírlap)
A strandolók megpróbálták visszaterelni a ragadozót a tengerbe.
jan. 26
19:03
Globális terjeszkedésbe lép az oroszok hadművelete (Privátbankár)
Az orosz agresszió újabb fejleményeként francia zsoldosokat és digitális behatolókról szólnak az orosz beszámolók. Az oroszok a hadifoglyokról sem szolgáltatnak megnyugtató információt, amit az ENSZ érthető mód kifogásol.

Keresés