Nem teltek eseménytelenül a karácsonyt megelőző napok a karbonvám szempontjából. Mind az uniós, mind a hazai jogalkotás tett arról, hogy az érintett gazdálkodóknak legyen mit olvasni az ünnepek alatt. Az Andersen Magyarország összefoglalójában a CBAM-mel kapcsolatos az újdonságokat tekinti át.
Nagy Márton miniszter javaslatára, a Bankszövetség támogatása mellett a kereskedelmi bankok 2023. október 9-től önkéntes kamatplafont alkalmaznak annak érdekében, hogy erősödjön a verseny a hitelpiacon, valamint új erőre kapjon a lakossági és vállalati hitelezés - közölte kedden az MTI-vel a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Sürgősségi műtétet hajtottak végre Szöulban Li Dzse Mjung dél-koreai ellenzéki vezetőn, miután keddi puszani látogatásán egy ismeretlen férfi késsel megsebesítette a nyakán.
Csak átmeneti volt a tavalyi javulás, ismét növekedik a várakozási idő az egészségügyben. A mandula, orrmandula, a varix és a szürkehályog műtéteknél nőtt a legjobban a várólista.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétette a 2024. január 01-jétől érvényes adóztatási számlaszámok és adónemeik érvényes jegyzékét, illetve az IBAN számlaszámokat.
Az innováció terén nem jeleskednek a hazai cégek, de a digitális átállást komolyan veszik - közölte a K&H kedden az MTI-vel, saját innovációs indexe alapján.
"Az utóbbi öt napban az ellenség legkevesebb 500 rakétát, illetve drónt lőtt ki Ukrajnára" – közölte az ukrán államfő, miután Rishi Sunak brit miniszterelnökkel egyeztetett telefonon.
A kínai BYD egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy megdöntse Elon Musk Teslájának a rekordját, amely a világ legnagyobb eladási számú elektromos járműgyártója.
A Momentum ellenzi a korábbi BKK-vezér indulását, az LMP - amely tárgyalásban van az ügyben Vitézy Dáviddal - Facebookon kívüli kérdésnek tartja ezt, szemben a Momentum elnöklésének kérdésével.
A jobbik képviselője "Szenteste napjának munkaszüneti nappá nyilvánítása érdekében a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosításáról" címmel nyújtotta be a T/6649. számú törvényjavaslatot.
Az ALDI ismét emeli a béreket valamennyi munkakörben. 2024. január 1-jétől a cég munkatársai az értékesítés és a logisztika területén, valamint az irodai munkakörökben is egységesen 12%-os béremelésben részesülnek. Az informatikai szolgáltatásokat nyújtó ALDI International IT Services Kft. bérei a legtöbb pozícióban szintén 12%-kal nőnek. 24 hónap
Vegyesen alakult, az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollárral szemben gyengült a forint kora estére a reggeli szintről a nemzetközi devizakereskedelemben.
"Egy lóerő 435-ért cserébe, csupa ilyen üzletet szeretnék kötni 2024-ben is" - fogalmazott 2 perces évértékelőjében a miniszterelnök, aki beszélt a láncfűrészes argentin elnökről is.
Király Linda és Suti Andris annyira közel kerültek egymáshoz a Dancing with the Stars forgatásai alatt, hogy már a jövőt is közösen tervezgetik. Most elárulták, mire kiszülnek együtt.
A budapesti atlétikai világbajnokságon volt a legjobb a sajtókiszolgálás, illetve a munkakörülmények a tavalyi évben a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (Aips) szavazása szerint.
A magyarok szerint személyenként havi nettó negyedmillió forintra van szükség a szűkös megélhetéshez, ezt a jövedelemszintet azonban csak a lakosság fele éri el – ez derül ki az Egyensúly Intézet legfrissebb szegénységkutatásából.
Megkezdődött a Gázai övezet Ciprusból történő segélyezése, kedden futott be a palesztin térség lakóinak szánt humanitárius szállítmánnyal az első teherhajó Egyiptomba - közölte a nicosiai kormány.
A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) megegyezett a 2024-es bérekről. 10-24 százalék között nő az alapbér. A 13. havi juttatás, a SPAR Hűségprogram és a munkavállalók 15%-os vásárlási kedvezménye megmarad.
Az Európai Bizottság január 2-án átutalta a korábban blokkolt 2021–2027-es kohéziós források első részét, 445 millió eurót. Ezzel elindulhat az új fejlesztési időszak operatív programjainak uniós refinanszírozása, írja a kormány.hu.
Két Luke játssza a szerda esti döntőt Londonban, a 28 éves Humphries a torna legjobb átlagával hozta a maga elődöntőjét, a tinédzser Littler újabb egykori világbajnokot küldött haza.
Az amerikai szankciók komoly akadályt jelentenek Oroszország azon tervei előtt, hogy növelje a tengeri cseppfolyósított földgáz (LNG) exportját, hogy ellensúlyozza az Európába irányuló vezetékes gázexport csökkenését - mondták elemzők, akik szerint egyre valószínűbb, hogy késni fog egy zászlóshajó projekt.
23 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el a Királyként emlegetett legenda, Zámbó Jimmy. Az előadó zenei producere megmagyarázhatatlan, paranormális jelenségekről számolt be a tragédiát követően.
Kemény szavakat fogalmazott meg Ungár Péter a Momentum számára, mikor arról volt szó, hogy Vitézy Dávidnak nem kellene indulnia a főpolgármester-választáson.
Más kerti munkákkal összehasonlítva a veteményeskertben mindig akad bőven tennivaló. Tavasztól őszig szinte minden nap van valami tennivaló: vetés és ültetés, öntözés, trágyázás, gyomlálás, növényvédelem, és végül betakarítás. A következő kalendárium vagy munkanaptár áttekintést nyújt a kerti munkákról hónapról-hónapra.
A magyar társadalom öregedése miatt a nyugdíjrendszer finanszírozási gondjai - demográfiai okokból - 2039-2042 között válhatnak kezelhetetlenné - véli Farkas András nyugdíjszakértő, melyről az Infostart.hu számolt be.
Ma van a hétszeres Forma–1-es világbajnok 55. születésnapja, de a tíz évvel ezelőtti síbalesete óta a nyilvánosság elől elzárva élő legenda aligha tud ünnepelni.