A 2023-ban elért eredmények után, a jogalkotó újabb feladatokkal bízza meg a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH). A GVH látja el a külföldi támogatásokról szóló rendelet szerinti kapcsolattartásért felelős hatóság feladatait, februártól kötelezően alkalmazni kell a digitális szolgáltatásokról szóló, úgynevezett DSA-rendeletet, márciustól pedig bővülnek
Az év legolcsóbban eladott ingatlana egy 100 négyzetméteres mezőtárkányi ház volt, amely kereken 1 millió forintért került az új tulajdonoshoz. A legdrágább eladott ingatlan egy római-parti luxusvilla volt, ami több mint 700 millió forintért cserélt gazdát. A leggyorsabban eladott ingatlan egy közel 32 millió forintos Xiv. kerületi panellakás volt,
Lemondott a Harvard Egyetem elnöke kedden, miután az elmúlt hetekben egyre nagyobb nyomás helyeződött rá az egyetemen történt antiszemita megnyilvánulások miatt.
A techóriást azzal vádolták meg, hogy 2016 és 2020 között lehetővé tette az Alphabet leányvállalat számára több millió felhasználó tevékenységének nyomon követését, még akkor is, amikor az érintettek abban a hiszemben voltak, hogy privát böngészést folytattak.
A januártól élő új kamatplafonnal kínált lakáshitelek törlesztőrészlete több tízezer forinttal kisebb, mint a kamatplafon előttieké. Az járt jól, aki kivárt, a kölcsönt három hónapja felvevők viszont verhetik a fejüket a falba. Egyre több adósnak lehet vonzó megoldás a hitelkiváltás.
A 2023-as évben Magyarországon megdőlt egy politológiai törvényszerűség: a dekonjunktúra és a borzalmasan elszabaduló infláció nem alakította át drámaian a politikai erőviszonyokat.
Ha babvásárlásról van szó, sokan csak leemelik a polcról az első szembejövő terméket, legyen az fehér, barna vagy tarka. Pedig számos babfajta létezik, és nem mindegy, hogy melyiket mihez használjuk! Összefoglalónk segíthet, hogy legközelebb (még) jobb legyen a babfőzelék!
A kriptoszektor szépsége, hogy szinte napról napra változik, ezzel kínálva folyamatosan új lehetőséget a kereskedőknek. Ennek részeként most Filecoin (FIL)
Az elmúlt öt évben, mióta a kripto gaming elkezdett nagyobb figyelmet kapni, több mint 2800 web3 játék indult el, háromnegyedük azonban alig néhány hónapon belül lehúzta a rolót. A CryptoKitties 2017-es sikerét követően a Play to Earn (P2E), vagyis a játékkal való pénzkeresés egy felkapott kripto piaci narratívává vált. Ennek eredményeként 2018-ban
A csődeljárás célja a fizetési problémákkal küzdő adós pénzügyi helyzetének megszilárdítása, a veszteséges tevékenység megszüntetése, és hosszabb távon a fizetőképesség helyreállítása, amelyet átmeneti fizetési haladék segítségével próbálnak meg elérni. Fontos, hogy az eljárásnak nem feltétele a fizetőképtelenség, azaz az eljárás bármikor indítható
A vendégmunkások foglalkoztatását szabályozó új idegenrendészeti törvény szigorú lett, de a gyakorlat dönti majd el, hogy mennyire. A Portfolio által megkérdezett munkavállalói és munkaadói szervezetek abban mind egyetértettek, hogy a következő években elkerülhetetlen a külföldi munkaerő egyre intenzívebb alkalmazása, mert folyamatosan csökken a ha
A Citroen ugyan kiszállt 2019 végén a WRC gyári csapatai közül, azonban a 2017-ben megjelent C3 Rally2-vel továbbra is jelen van a világ szinten minden bajnokságában.
Amikor egy gyümölcsfaj areája érintkezik egy népcsoport hazájával, felmerül a kérdés, hogy lehetséges-e kapcsolat közöttük. A naspolya elsődleges termőhelyei Délkelet-Európában és Kis-Ázsiában keresendők.
Zsiday Viktor befektetési tanácsadó legújabb gazdasági elemzésének a Vissza a múltba címet adta, mert úgy látja, a költségvetés helyzete a 2020-as évtized első éveiben legalább olyan rossz, mint 2006-ban, a Gyurcsány-korszak mélypontján volt.
A Velencei-tó vízszintje január elejére elérte a 112 centimétert, ugyanitt 2022. december 27-én 70 centit mértek. Messze tűnt az 53 centis negatív rekord. Közel 1200 kilométeren volt árvízvédelmi készültség karácsony után Magyarországon. A korábbi évekhez képest lényegesen jelentősebb téli csapadék hatására a Velencei-tó szintje egy héten belül átl
Állításuk szerint ennyien beszélnek anyanyelvükként szkítául is, ami már csak azért is furcsa, mert csak néhány tucat hitelesnek tekinthető szkíta kifejezést ismerünk.
Negatív folyamatok a cégtrendben 2023-ban. 12,2 ezerrel kevesebb társas vállalkozás a gazdaságban. Az elmúlt hat év legkevesebb éves cégalapítása – 25,7 ezer darab. Rekord magas megszűnések – 37,9 ezer darab. Az új cégbírósági eljárások magas száma megágyazhat egy 2024. évi stagnálásnak.
Január 8-ától vásárolható az új 3 éves, fix kamatozású Fix Magyar Állampapír és az új konstrukciójú Bónusz Magyar Állampapír a lakosság számára – jelentette be az Államadósság Kezelő Központ. A FixMÁP évi 7 százalékos kamatot fizet, míg az új BMÁP induló kamata 8,01 százalék. Mindkét papír 3 havonta fizet kamatot. Közben több lakossági állampapír k