2024. január 4. csütörtök

jan. 4
0:20
Infláció kezelése és közösségépítés: ilyen volt 2023 a Bosch HR osztályán (HR Portál)
Az infláció kezelését, a közösségépítést emelte ki egyebek mellett 2023-ból Somogyi András, a Bosch Csoport HR igazgatója. Idén pedig céljai között szerepel az AI technológia esélyeinek és veszélyeinek megismerése illetve és a fiatalok gondolkodásmódjának megértése.
jan. 4
0:20
Rájuk ismersz még? Így néznek ki ma a Sherlock sztárjai (Glamour)
Te is együtt nyomoztál Sherlock Holmes-szal és Dr. John Watsonnal a Sherlock című sorozatban? Ha te is annyira imádtad, mint mi, akkor biztosan egy életre a retinádba égtek a főszereplők. Azonban az első epizódok több mint 13 éve jelentek meg, azóta pedig nem keveset változtak a kedvenc karaktereink. Mutatjuk, hogy néznek ki ma a Sherlock szereplői
jan. 4
0:20
Külföldön is a magyarok kedvenc édességén veszekednek, eddig hazugságban éltünk a kürtöskalács kapcsán? (Promotions)
A magyarok nem tudnak dönteni, vajon melyik a legjobb kürtöskalács, amit mindenki, még a külföldiek is szeretnek?
jan. 4
0:20
Norvégia két F–16-os vadászgépet küld Dániába az ukrán pilóták kiképzésére (Magyar Hírlap)
A skandináv ország tucatnyi oktatóval részt vesz a legénység kiképzésében.
jan. 4
0:20
Tényleg irracionális a kereszténység? (Mandiner)
.
jan. 4
0:20
Mi lesz ebből? Kíméletlen üzenetet küldött a riválisának Borkai Zsolt (Nyugati Fény)
Hatalmas revansra készül.
jan. 4
0:20
Apró szörnyetegek lepték el a hazai élővizeket (AC News)
A hazánkban őshonos mocsári teknősöket lassan kiszorítják a megunt és szabadon engedett ékszerteknősök.
jan. 4
0:20
Lánczi Tamás annyit kér, bízzanak benne (Telex)
A Szuverenitásvédelmi Hivatal kormányközeli vezetője szerint csak olyanok vádolják elfogultsággal, akik "a dollárbaloldal és a dollármédia történetben maguk is involválódva voltak".
jan. 4
0:20
Január végére megszűnik a határellenőrzés a szlovák–magyar határon (Telex)
A szlovák belügyminiszter szerint most nyugodt és stabil a helyzet, a katonáknak és rendőröknek pedig pihenniük kell.
jan. 4
0:20
Meghalt egy férfi, miután bemászott egy repülőgép hajtóművébe egy amerikai reptéren (Telex)
A 30 éves férfi a terminál egyik vészkijáratán futott ki a kifutópályára, személyes dolgait az aszfalton hagyta.
jan. 4
0:20
Snoop Dogg tudósító lesz a párizsi olimpián (Telex)
A rapper már közvetített a tokiói olimpián is, abból kiindulva érdemes lesz követni a kommentárokat.
jan. 4
0:20
Rendkívüli hír: Lövöldözés volt az ukrán-magyar határon (naphire.hu)
Tizenkét hadköteles férfi próbált meg átszökni Magyarországra.
jan. 4
0:24
Ekkor van heti karbantartás a NAV informatikai rendszerén (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatja az online pénztárgépeket üzemeltetőket, szervizelőket, gyártókat és forgalmazókat, hogy a NAV informatikai rendszerének heti gyakoriságú karbantartására szerda 18 óra és csütörtök 0 óra között kerül sor – írja honlapján a NAV.
jan. 4
0:24
5 pszichológiai könyv, ha a legtöbbet szeretnéd kihozni az életedből (Glamour)
Bárki elérkezhet ahhoz a ponthoz, hogy úgy érzi, az élete más irányba tart, mint amire mindig is vágyott. Hogy a szürke hétköznapok beszippantották, és már azok az apróságok sem okoznak neki örömet, amik korábban mindig felvidították. Hogy elveszti a bizalmát abban, hogy ő is azok közé tartozik, akiknek happy enddel végződik majd az élete. Ha a te
jan. 4
0:24
Skandináv lottó: ezek a bűvös számok most milliókat érhettek, így lehetett az újévben valaki kőgazdag (Promotions)
Kihúzták a Skandináv lottó nyerőszámait, ezekkel lehetett ma valaki milliomos
jan. 4
0:24
Rüdiger góljával tartotta otthon a 3 pontot a Real Madrid (Magyar Hírlap)
A győzelmet érő gólt Luka Modric szöglete után fejelte a német válogatott védő.
jan. 4
0:24
La Liga: a Girona megint rangadót nyert (Magyar Hírlap)
A tabellán második katalán "kiscsapat" hazai pályán 4-3-ra legyőzte a harmadik helyen álló Atlético Madridot a spanyol labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának szerda esti rangadóján.
jan. 4
0:24
Okunk van bízni egy jobb jövőben (Mandiner)
.
jan. 4
0:24
Elképesztő csavar: Kiderült, miért drágult meg Lázár Jánosék soproni projektje (Nyugati Fény)
Váratlan akadályok merültek fel.
jan. 4
0:24
Mit kell tudnia a királyi bugyinak (AC News)
A királyi családban nagyon szigorúak az alsóneműkre vonatkozó szabályok. Az etikett szakértő elmondja a bugyititkokat.
jan. 4
0:24
Már nem igazgató a nemzeti parkban az, aki korábban Menczer Tamással szemben nem akart új nagykovácsi keresztet (Telex)
A fideszes államtitkár keresztényként akart új keresztet, Füri András természetvédőként nem. Menczer még Gyurcsánynét is kiáltott.
jan. 4
0:24
Kulcsfigurát öltek meg a Hamász elleni globális hajtóvadászatban (Telex)
Egy bejrúti lakóházban lőtték ki Száleh al-Arúrit, a terrorszervezet politikai szárnyának helyettes vezetőjét, katonai szárnyának egyik alapítóját. Izrael nem vállalta a felelősséget, de utalt rá, hogy célzott likvidálás történt, amit amerikai források is megerősítettek. De kérdés, hogy mennyire megvalósítható a terrorszervezet külföldön lévő vezet
jan. 4
0:24
Japán repülőgép-katasztrófa: úgy tűnik, a parti őrség gépe nem kapott felszállási engedélyt (Telex)
A légiforgalmi irányítók beszélgetéséből készített leirat szerint a kisebb gépnek azt mondták, taxizzon egy, a kifutópálya közelében lévő állomásra.
jan. 4
0:24
Egy 13 éves srác lett az első, aki tényleg kipörgette a Tetrist (Telex)
Egészen pontosan a NES-es változatot nyomta kifagyásig, ami 34 év alatt eddig csak a mesterséges intelligenciának sikerült.
jan. 4
0:24
Lebukott a lúzer tolvaj, aki ottfelejtette a helyszínen a sáros cipőjét, miután milliókat tett zsebre (naphire.hu)
Január 1-én egy tiszasülyi ingatlanból 7 millió forintot lopott el egy ismeretlen, aki távozáskor felvette a sértett csizmáját, és saját saras lábbelijét a helyszínen hagyta.
jan. 4
0:28
Kevesebb bank ad jóváírást 2024-ben a babaváró hitelnél (Adózóna)
2024-től megújuló feltételekkel igényelhető a babaváró támogatás: egyrészt 11 millió forintra nőtt a felvehető hitel maximuma, másrészt viszont leszűkült a jogosultak köre. Ezzel együtt továbbra sem mindegy, hogy a fiatal házasok hol igénylik a kölcsönt, ugyanis a hitelbírálati gyakorlat bankonként eltérő. A Bankmonitor szakértői szerint a választá
jan. 4
0:28
Rejtett dolgok kerültek elő Pomeii városából, ezek a furcsa mintázatok az egész történelmet megváltoztathatják? (Promotions)
Hihetetlen dolgok kerültek elő a Pompeii városából, a szakértők találgatnak
jan. 4
0:28
A Hezbollah vezetője óva intette Izraelt egy Libanon elleni háborútól (Magyar Hírlap)
Október 8., a Hamász és Izrael közötti háború másnapja óta a Hezbollah rendszeresen támad izraeli célpontokat Dél-Libanonból, elsősorban a határhoz közeli izraeli katonai állásokat veszi célba.
jan. 4
0:28
Fókusz (Mandiner)
.
jan. 4
0:28
Drasztikus változás jön Nagy Feró életében: Súlyos lelki sérülést szenvedett a nemzet csótánya (Nyugati Fény)
Új fejezetet nyit.
jan. 4
0:28
24 ezer tanár maradt ki a béremelésből – aztán mégsem (AC News)
A szakszervezet hiányol - a szaktárca cáfol.
jan. 4
0:28
Mégsem minden a szépség? Valószínűleg nem tudja, de Ön is így választ párt! (naphire.hu)
Bár az első benyomásnál sokat számíthat a külső, vannak más tulajdonságok is, amelyekkel megnyerhető az emberek szíve.
jan. 4
0:32
Éles sikoly szakította meg a Szomszédok forgatását, a váratlan esemény láttán a színészek és a tévénézők is elképedtek (Promotions)
Senki nem számított arra, ami megzavarta a forgatást, szájtátva meredt maga elé mindenki, az egész ország ledöbbent.
jan. 4
0:32
Jégkorong: BJA-siker a Ferencváros ellen (Magyar Hírlap)
A házigazda csapat szerzett korán vezetést, riválisa még az első játékrészben egyenlített az Erste Liga szerdai rangadóján.
jan. 4
0:32
A futball újra mi vagyunk (Mandiner)
.
jan. 4
0:32
Lövések dördültek a magyar határon: Hadköteles kárpátaljai férfiak akartak Magyarországra szökni (Nyugati Fény)
Megállították őket.
jan. 4
0:32
Cristiano Ronaldo lőtte a legtöbb gólt 2023-ban (AC News)
Ismét fantasztikus teljesítményt mutatott Ronaldo a labdarúgás világában a múlt évben. Megint ő lőtte a legtöbb gólt.
jan. 4
0:32
Brutális részletek jöttek az iráni terrortámadásról - mindenütt holttestek hevernek szanaszét (naphire.hu)
Két bomba robbant fel szerdán Kermánban, miután hatalmas tömeg gyűlt össze Kászem Szolejmáni halálának negyedik évfordulóján.
jan. 4
0:36
Ukrán haditengerészet: akár öt évig is eltarthat a Fekete-tenger aknamentesítése (Magyar Hírlap)
Az aknamentesítési művelet még tervezési fázisban van, ugyanakkor a művelet főhadiszállását már létrehozták.
jan. 4
0:36
A rák nem egyenlő a halállal – Einspach Gábor a Mandinernek (Mandiner)
Einspach Gábor galerista harminc év munkájával jutott el odáig, hogy ma a hazai művészeti világ egyik meghatározó szereplőjeként tartsák számon. Interjúnk!
jan. 4
0:36
Elképesztő rekord: Több mint 10 éve nem volt ilyen dermesztő hideg (Nyugati Fény)
Brutális.
jan. 4
0:36
Ennyien haltak meg tavaly repülőgép-balesetben (AC News)
Míg a 70-es évekhez képest a repülőn utazók száma a 14-szeresére nőtt, a repülőgép balesetek áldozatinak száma jelentősen csökkent.
jan. 4
0:36
Ettől a filmtől sokkot kapnak a gyerekek, Mickey egér késes gyilkossá változott (naphire.hu)
Mindenki kedvenc mesehőse maszkos gyilkos lett. Ez a Mickey egér már nem az, akit egykor megismertünk.
jan. 4
0:40
Darts-vb: Luke Humphries a világbajnok! (Magyar Hírlap)
A 16 esztendős Luke Littler már 4-2-re vezetett, de a világranglistát vezető Humphries zsinórban 5 szettet behúzva győzni tudott.
jan. 4
0:40
A feladat neve: Magyarország – Bogányi Gergely a Mandinernek (Mandiner)
Újévi beszélgetés a napokban 50. születésnapját ünneplő zongoraművésszel világméretű szellemi harcról, a művészet lelki üstökös szerepéről és az ima erejéről.
jan. 4
0:40
Hihetetlen bejelentéssel rukkolt elő Rétvári Bence: Komoly béremelést kapott több tízezer ember, de valami nem stimmel (Nyugati Fény)
Január elsejétől.
jan. 4
0:40
Mentálisan is lestrapál a Covid új variánsa (AC News)
Már nem az íz- és szaglásvesztés a Covid leggyakoribb tünete. Az új variáns, új problémákat is hozott magával.
jan. 4
0:40
Érthetetlen dolgokat művel a forint, nézzék, mennyibe került most egy euró (naphire.hu)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdán kora este a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
jan. 4
0:42
Gyengültek a New York-i tőzsde mutatói (ProfitLine)
Gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
jan. 4
0:44
Nyugati hatalmak: következményei lesznek, ha a húszik folytatják a vörös-tengeri támadásokat (Magyar Hírlap)
A Downing Street által ismertetett kommüniké szerint a jelentős nemzetközi probléma már kollektív fellépést igényel.

Keresés