Éles vita alakult ki Menczer Tamás külügyi államtitkár, a körzet országgyűlési képviselője és a Duna-Ipoly Nemzeti Park korábbi igazgatója, Füri András között arról, hogy kell-e ismét kereszt a Nagy-Szénásra.
A szőlőültetvényekben jelenleg is általános az intenzív talajbolygatás, főleg ami a szőlő sorközeit érinti. Ezzel szemben megoldást jelentő alternatíva lehet a növénytakarásos kezelés. A sorközvetés folytán azonban a talajt átszövő gyökérzet vízkonkurenciaként jelenhet meg a szőlő számára, és azokban az esetekben, amikor ez kerülendő, például telep
Idén visszatér az egyedülálló gazdák társkereső műsorosa az RTL-re, már lehet jelentkezni résztvevőnek a Házasodna a gazda 7. évadába. A 2023-as, hatodik évadban 3 gazda döntött úgy, hogy megpróbálja a választottjával és Gergő gazda azóta is együtt él Kírával, ez pedig bizonyítja, hogy nincs lehetetlen és egy koránt sem hagyományos társkereső műsor
Közel fél éve nem talál gazdára az Ötöslottó főnyereménye. Az a szerencsés játékos, aki ezen a héten egymaga helyesen tippeli meg az öt számot, több mint 4 milliárd forinttal lesz gazdagabb. Az Eurojackpotot játszók is nagy nyereményre számíthatnak, ugyanis 13 hét halmozódás után közel 46 milliárd forint várja azt a szerencsést, aki egymaga találja
Generatív mesterséges intelligencia: a Bosch kísérleti projekteket indít a gyáraiban; a generatív mesterséges intelligenciával több hónapról mindössze néhány hétre csökkenhet az Ai-megoldások bevezetéséhez és alkalmazásához szükséges idő.
Január első napjaiban 22 százalékkal nőtt országosan a használt lakások és házak iránti kereslet az egy évvel korábbihoz képest, ezzel megfejelve a december 15 százalékos erősödést. A fővárosi eladó lakásokra és házakra érkező érdeklődések száma bőven az átlagot meghaladó, 37 százalékos növekedést produkált az idei év elején.
Aligha akad olyan személy a mai világban, aki ne hallott volna annak a Southamptonból New Yorkba tartó luxushajónak a tragédiájáról, amelyik még a legelső útjáról sem tért vissza. A Titanic rejtélyeit mind a mai napig kutatják, és már kiállítást is rendeztek belőle, de valóban az igazi, szomorú eseményeket láthattuk a filmvásznon is? Sorozatunk eze
A német szolgáltatási szektor aktivitása decemberben enyhén csökkent, az árnyomás növekedése mellett - derül ki a friss bmi-adatokból. Az összetett bmi-index, amely a szolgáltatási és a feldolgozóipari ágazatot egyaránt magában foglalja, decemberben már a hatodik egymást követő hónapban maradt a zsugorodási tartományban, és a novemberi 47,8-ról 47,
Csecsenföld uralkodója, Ramzan Kadirov nem ismer kegyelmet, az autonóm oroszországi Csecsen Köztársaság uralkodója a jövőben egyszerűen a családtagokat állítja bíróság elé, ha a bűnözőt nem sikerül megtalálni. És ki is végzik őket.
A Bosch kísérleti projekteket indít a gyáraiban; a generatív mesterséges intelligenciával több hónapról mindössze néhány hétre csökkenhet az AI-megoldások bevezetéséhez és alkalmazásához szükséges idő - közölte a Bosch. A társaság üzemeinek csaknem fele alkalmaz már mesterséges intelligenciát a gyártásban, a középpontban a termelés irányítása, felü
A háztartások rezsiterheit az energiahatékonysági korszerűsítések csökkentenék a leghatékonyabban - közölte a Magyar Energiahatékonysági Intézet pénteken az MTI-vel.
Meghan Markle ma már jóval kevesebb alkalommal mutatkozik a nyilvánosság előtt, ám amikor mégis így tesz, mindig fantasztikus kreációkat ölt magára. Vajon mennyibe került neki mindez a tavalyi évben?
Mezőgazdasági vállalkozás alapításához, földterület vásárlásához, sőt, örökléshez és mezőgazdasági gépek kezeléséhez is szükség lesz a végzettségre, amit gyakorlatorientált módon, viszonylag rövid idő alatt megszerezhetnek az érdeklődők.
Az újévi fogadalmak egyik legnépszerűbb tétele a nyelvtanulás, ez azonban sok esetben az időhiányon, az anyagiakon vagy épp a nehezen követhető tananyagon hamar el is bukik. Egy magyar fejlesztésű applikációval azonban most térítésmentesen tudnak tanulni a Kréta fiókkal rendelkező magyar köznevelésben tanuló diákok, ráadásul a gyerekek is nagyon me
Annak idején nagy közfigyelmet kapott, hogy egy ismert üzletember lazacfarmot akart építeni Magyarországon. Aztán az egész ügy eltűnt a közérdeklődés süllyesztőjében. Most Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő előásta a történet végét.
Csütörtökön a férfiak Horvátországban, pénteken a nők Hollandiában kezdik meg a vízilabda-Európa-bajnokságot. A csapatokra február elejétől világbajnokság vár Dohában, a legjobbak pedig július végétől a párizsi olimpián szerepelhetnek. A nyári vb-n aranyérmes magyar férfiválogatott már biztosította helyét az év legnagyobb sporteseményén. Faragó Tam
Több hónapos előkészítés után írt alá együttműködési céllal szándéknyilatkozatot a Delta Systems Kft. és az evosoft Hungary Kft. Az elmúlt időszakban a legmodernebb platformok és dobozos rendszerek integrációját igénylő megoldásokon túl egyedi fejlesztéseket is magukban foglaló megrendelések egyre gyakoribbá váltak a piacon. Magyarország egyik legn
Hatalmas vita megy a költségvetést kis híján agyoncsapó német adósságfékkel kapcsolatban. A társadalom megosztott a kérdésben, nemkülönben a kormánypártok, amelyek – szokásukhoz híven – átharapják egymás torkát az ügyben.
Szabályosan rárepült a bíróra, lerántotta a padlóra, majd verekedést robbantott ki egy amerikai bíróságon. Nem sokkal korábban azt mondta magáról, hogy nem lázadó típus.
A hajdina, Fagopyrum esculentum, más néven pohánka, tatárka a keserűfűfélék (Polygonaceae) családjába tartozik, a hétköznapi életben mégis a gabonafélékhez sorolják, mert lisztes szilikát tartalmú magját a búzához hasonlóan fogyasztják. Magjainak színe fekete vagy barnás. Az íze is kellemes, de lássuk a gyógyhatásait!
A MÁV-START 2023-as adatai szerint az online jegyvásárlások aránya beérte a pénztári eladásokat, a jegyek és bérletek 37,7%-át már online vásárolták meg – írta meg a MÁV-Start Zrt..
Csütörtökön reggel enyhe erősödéssel kezdett a forint, de ez is elég volt ahhoz, hogy háromhetes csúcsra ugorjon az euróval szemben. Magas külkertöbbletről közölt adatokat a KSH, ami akár lendületet is adhat a magyar devizának, de az euró dollárhoz képesti erősödése is támogatja.