Az idei év a gazdasági növekedés erősítésének az éve, a költségvetés helyzete továbbra is stabil - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Nem az e heti volt az első eset, hogy Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója felszólalt a szerinte méltánytalanul magas horvát tranzitdíjak ügyében, most azonban a horvát olajvezetékeket üzemeltető Janaf reagált a vezető kijelentéseire.
Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön sajtótájékoztatót tartott Budapesten. A tájékoztató a tegnapi jelentős méretű és költséges devizalaapú forrásbevonás után kerül megrendezésre.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A "Kitör-e, vagy nem?" dilemmájának éve volt a szakértő szerint 2023, de voltak látványos, különleges, nagy erejű és váratlanul gyorsan elcsendesedő vulkánkitörések is – és sajnos halálos áldozatokkal járó is. Izlandon még mindig nem múlt el teljesen a veszély.
Büntetik az Apple-t az elemzők, sorra jönnek a leminősítések a társaság részvényeire, ami miatt pedig eladói nyomás alá kerültek a papírok az elmúlt napokban. Az Apple az egyik legkevésbé kedvelt techrészvény jelenleg a Wall Street-i elemzők körében, és többéves mélyponton van a vételi ajánlások aránya az iPhone gyártójánál. Megnéztük, hogy mi áll
Kigyulladt egy ipari telephely a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Alsózsolca külterületén – közölte csütörtökön a honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Idén januárban lépett hatályba a globális minimumadót szabályozó uniós irányelv, amely célja, hogy minden 750 millió eurós árbevétel fölötti vállalatcsoport tényleges adóterhe elérje a 15 százalékot. A minimumadó alapját csökkentő és növelő tételek megállapítása, illetve a megfizetendő kiegészítő adóteher kiszámítása hatalmas adminisztratív és jogi
Idén is kiemelt feladat a honvédségnél a tartalékos állományba és az új haditechnikai eszközökre történő toborzás - mondta Durgó Tamás alezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának Facebook-oldalán csütörtökön közzétett interjúban.
A kedvezőtlen tőkepiaci helyzet miatt rájárt a rúd 2022-ben a vegyes alapokra, 2023-ban azonban a részvények árfolyama és a kötvényhozamok is emelkedésnek indultak, így számos alap jelentős, bőven infláció feletti hozamot tudott elérni tavaly. Mindezek ellenére a befektetők nem igazán kapkodják a kategóriákhoz tartozó befektetési jegyeket: 2023-ban
Többször felröppent már a pletyka, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök több dublőrt is használ a biztonsága érdekében, akik időről időre helyette jelennek meg a nyilvános eseményeken. Egyikőjük állítólag még egy merényletet is túlélt.
Az autópálya-határátkelőnél 2024. január 3-án reggel jelentkezett kilépésre egy román állampolgárságú férfi egy BMW 320d személyautóval. Fotó: police.hu Az ellenőrzés során a határrendészek megállapították, hogy a jármű szerepel a körözési rendszerben. Alig pár órával később a magyar rendőrök egy újabb keresett kocsit fedtek fel. Egy Audi A4 román
Néha teljesen összeomlunk, és apró darabokból építjük újra magunkat: ha viszont sikerrel járunk, mint a japán kerámiák esetén, az aranyporral kevert ragasztó is több lehet bennünk.
Közhelynek számít az a megállapítás, amely szerint nincs két egyforma év a mezőgazdaságban. Így a zöldségtermesztés területén is vagy a csapadék, vagy a hőmérséklet, vagy mindkettő okoz gondot, a megszokottól eltérően fejlődnek a növények, újabb és újabb, korábban nem ismert fertőző és élettani betegségek tizedelik meg a veteményeket.
A mesterséges intelligencia (AI) már évtizedek óta létezik, de a generatív AI – amely olyan algoritmusokat foglal magában, amelyek képesek új, eredeti tartalmak létrehozására – viszonylag új jelenség. A generatív AI-t az adattudomány fejlődése, a számítási kapacitás növekedése és az algoritmusok fejlesztésének előrehaladása hajtotta előre. Ezek a f
Kicsit sem sértődött meg Lendvai Ildikó, hogy Ceglédi Zoltán politikai elemző nyilvánosan arra kérte, ne szerepeljen a tévében, amíg csak az Orbán-rendszert bírálja, s inkább beszélne a 2010 előtti, még sikeres MSZP-ről. Lendvai Ildikó szocialista politikust kérdeztük.
Többségi üzletrészt szerzett a Vajda-Papír Kft. a már több mint 10 éve a cégcsoporthoz tartozó norvégiai Vajda-Papír Scandinavia AS-ben - közölte Vajda Attila, Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
A fizetési ágazat lételeme a folyamatos fejlődés, 2024 pedig a változások évének ígérkezik. Az elmúlt évekhez képest várhatóan megkezdődik az eddig kizárólag helyi vállalkozások globális terjeszkedése, a korábban zárt körben használt és szabadalmaztatott technológiák nyílttá válása, a személyre szabottabb általános megoldások, valamint egyre nagyob
Nagyrészt javult ma a hangulat a nemzetközi porondon, és ezzel párhuzamosan a BUX index az egész napos iránykeresés után mérsékeltnek mondható, 0,3 százalékos pluszban zárt, köszönhetően annak, hogy az OTP és a Mol a kereskedés utolsó perceiben le tudta dolgozni a napon belüli esés nagy részét.
Idén januárban lépett hatályba a globális minimumadót szabályozó uniós irányelv, amely célja, hogy minden 750 millió eurós árbevétel fölötti vállalatcsoport tényleges adóterhe elérje a 15 százalékot. A minimumadó alapját csökkentő és növelő tételek megállapítása, illetve a megfizetendő kiegészítő adóteher kiszámítása hatalmas adminisztratív és jogi
Orbán Viktor miniszterelnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására pénteken részt vesz Jacques Delors, az Európai Bizottság korábbi elnökének búcsúztatási szertartásán Párizsban - erősítette meg a francia sajtó értesüléseit Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön az MTI-nek.