2023 végén több videó kezdett terjedni TikTokon, amelyeken az egyik legbizarrabb dolog látható, amit valaha is láttunk egy Tesláról, és ez nem túlzás. A felvételek Texasban készültek, és egy fehér Model Y-t mutatnak, amint egy hatalmas utánfutót vontat a közutakon, olyan látványt nyújtva, ami valóban megdöbbentő.
John Kirby a Fehér Ház első 2024-es tájékoztatóján kijelentette, hogy az erőszakos cselekmény részleteiről Washingtonnak nincsenek információi, és egyben együttérzését fejezte ki az ártatlan áldozatok hozzátartozóival.
A szociális és rehabilitációs szakgondozó tervezi, szervezi, és irányítja a gondozási és ápolási feladatokat, valamint a rehabilitációs tevékenységeket. Fő feladatai közé tartozik a szociálisan hátrányos helyzetben lévő emberek, mint például idősek és fogyatékossággal élők gondozásának és ápolásának szervezése, valamint a szükséges foglalkozások és
Az alternatív járműhajtási technikus szakember mélyrehatóan ismeri az alternatív járműhajtásokat, beleértve a hibrid, tiszta elektromos, LPG és CNG rendszereket is. Feladatai kiterjednek a gépészet, a villamos és elektronikus rendszerek karbantartására, a műszaki állapotvizsgálatokra és hibaelhárításra mind belső égésű, mind alternatív hajtással re
Tavaly 1 millió 670 ezer látogató kereste fel az auschwitzi náci német haláltábor helyén létesített lengyelországi emlékmúzeumot, ami a látogatottság lassú növekedését jelzi a koronavírus-járványt követően - közöte szerdán az intézmény.
Az Edinburgh-i Egyetem kutatói kifejlesztettek egy 3D-nyomtatott laborchipet, amelynek segítségével könnyebben tesztelhető az egyes hatóanyagok eloszlása anélkül, hogy állatokat kellene bevonni kíséreltekbe.
A kerecsensólyom lett az év madara 2024-ben - közölte szerdán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), amely szerint a faj megőrzésében óriási a magyar természetvédelem felelőssége, mert a kerecsensólyom kontinentális szinten is kiemelkedő természeti értékünk.
A Plug Power nevű vállalattal együttműködve vízmolekulákból állítanának elő hidrogént, így aztán a logisztikai centrumaikban használt villástargoncák működése száz százalékban környezetbarát lehetne.
Két perc eltéréssel, de két különböző évben jött világra egy ikerpár a horvátországi Splitben: egyikük még tavaly, az év utolsó napján éjfél előtt egy perccel, másikuk már az új évben, egy perccel éjfél után született - közölte a horvát közszolgálati televízió szerdán.
Megjelent a Magyar Közlönyben a falusi Csok-ról szóló rendelet, amely a 2024-re vonatkozó szabályokat véglegesíti. A legfontosabb módosítással a meglévő ingatlanjukat korszerűsítő, bővítő igénylők nyernek több millió forintot - derül ki a Bank360.hu új szabályokat ismertető összefoglalójából.
A 2004-es magyar film, a Montecarlo! Makkosi Róbertjeként biztos lábakon állt a kaszinóban Mucsi Zoltán, hiszen előre meg tudta mondani, melyik szám lesz a nyerő a rulettasztalnál. A kártyával azonban nem teljesen ugyanez a helyzet.
Az év értékelése előtt mindig érdemes kicsit távolabbról nézve végig gondolni, mi minden történt 2023-ban. Finoman szólva most sem volt ideális a helyzet, ebben a környezetben kellett működni a teljes…
A téli hidegben jólesnek a melegséget adó ételek, melyeket a szezámmag tökéletesen kiegészít. Nem csak, hogy az íze kellemes, de szervezetünk is meghálálja, ha beépítjük étkezésünkbe az apró magokat.
A konyhában nemcsak arra kell figyelni, hogy kidobjuk a lejárt szavatosságú élelmiszereket, hanem arra is, hogy időnként szelektáljunk a használati tárgyak között – némelyeknek ugyanis semmi keresnivalójuk ott.
A mezőgazdaság és technológia egyesülése új, izgalmas lehetőségeket teremt a fiatalok számára. Ha kíváncsi vagy, hogyan válhatsz a modern mezőgazdaság motorjává, akkor a mezőgazdasági gépésztechnikus szakma neked szól! Ne csak figyelj, hanem irányítsd a jövőt, és ismerd meg ezt a dinamikus és kihívásokkal teli szakmát. Miért a mezőgazdasági gépészt
Egy felszálláshoz készülő utasszállító repülőgép hajtóművébe mászva halt meg egy utas Salt Lake City nemzetközi repülőterén - közölte rendőrség helyi idő szerint kedden.
Amerikai, ázsiai és európai egyetemeket utasított maga mögé a győri Széchenyi István Egyetem nemzetközi hallgatókból álló csapata egy vállalatirányítási versenyen. A második helyezést elért fiatalok három különböző terület szaktudását hozták a közös munkába, melynek célja egy vállalat sikeres működtetése volt szimulációs környezetben. Egy kanadai s
Az ASCO 327C sorozatú mágnesszelep közvetlen működésű, nagy átfolyású kialakítással rendelkezik a kiváló áramlásszabályozási teljesítmény és a működési biztonság érdekében. Az Emerson bemutatta az új ASCO™ 327C sorozat mágnesszelepet, amely közvetlen működésű, nagy átfolyású kialakítással rendelkezik, amely a hasonló szelepekhez képest kiváló áraml
Itt az ideje, hogy a vakcinázást egy átfogó betegségstratégia részének tekintsük, hogy megakadályozzuk a további terjedést – szorgalmazza az Állategészségügyi Világszervezet.
Csaknem 135 ezerre nőtt azoknak a magyaroknak a száma, akik a nyugdíjkorhatár betöltését követően még dolgoztak, a 65-74 éves korcsoportból pedig minden tizedik magyar még aktív volt 2023-ban.
Január elsejétől közel 9 ezer forinttal emelkedik a nyelvvizsga-támogatás összege, így a sikeres vizsga esetén akár 66 700 forint is visszaigényelhető. A nyelvvizsga bizonyítvány megszerzését 2018. januártól támogatja a kormány, amelyet eddig már több mint 170 ezer nyelvvizsgázó igényelt, csaknem hatmilliárd forint értékben. Kinek jár a nyelvvizsg
A forgalomban lévő villanyautó-akkumulátorok mennyisége iparági szakértők szerint jelenleg még kezelhető. De minél több elektromos autó közlekedik Európa útjain, annál több lesz a kiselejtezett akkumulátorok száma, amelyeket újra kell hasznosítani. Az osztrák Industrie Magazin annak járt utána, hogyan készül az iparág erre a kihívásra és az uniós a
A Reuters beszámolója szerint az amerikai bíróság végre beadta a derekát és úgy döntött, felfedi több tucat ember nevét, akik kapcsolódnak az elhunyt Jeffrey Epstein pénzemberrel szexkereskedelemmel kapcsolatos ügyéhez.
2024. január 1-jével lezárult a magyar számviteli és adótanácsadói piac két meghatározó szereplőjének – a 25. születésnapját nemrég ünneplő WTS Klient és a Finacont – egyesülése. A közel 300 szakértővel és 4,5 milliárd forintos összesített árbevétellel rendelkező új cég WTS Klient Gazdasági Tanácsadó Kft. néven működik tovább.