A megfiatalított magyar férfi vízilabda-válogatott miután az első negyedben hátrányba került, már nem tudta ledolgozni a hátrányát, így a Görögországtól elszenvedett 10-8-as vereséggel kezdte az Európa-bajnokságot.
Nem tudjuk mindig kontrollálni, hogy mikor tör ránk az éhség. Előfordul, hogy pont lefekvés előtt vonz minket a legjobban a hűtőszekrény fénye. Ilyenkor célszerű olyan ételeket választanunk, amelyek kielégítik étvágyunkat és elősegítik a jobb alvást is. Nyugi, azért egy pohár meleg tejnél több is van, ami segíthet álomországba jutni– de igen, ez a
A minimumadó alapját csökkentő és növelő tételek megállapítása, illetve a megfizetendő adóteher kiszámítása hatalmas adminisztratív és jogi terhet jelent a cégeknek.
A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Vas Megyei Területi Szervezete Borhi András kezdeményezésére és a Kamara elnökségének egyöntetű támogatásával, 2023. augusztus 15-én közös állásfoglalást kezdeményezett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Karbantartás miatt átmenetileg nem érhetők el a Magyar Államkincstár WebKincstár, MobilKincstár és TeleKincstár szolgáltatásai. Hogy várhatóan meddig lesz ez így, arról nem adtak az oldalon tájékoztatást.
Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy korábbi kiadású LG okostévéken is elérhetővé teszi legújabb webOS rendszerét, így azok a hálózatba kapcsolt otthoni eszközök központjaként működhetnek majd.
Az egykori villalakó most a Szerencsekerékben tért vissza játékosként, ahol a műsorvezető jól kifaggatta őt egykori tévés szerepléséről is- írja a Blikk.
Megható pillanatra lettek figyelmesek a rajongók a brit királyi család éves karácsonyi sétáján – ezúttal György herceg és öccse, Lajos herceg kerültek reflektorfénybe, nem véletlenül.
A világ leghalálosabb pókjának, az emberi körmöt is átszúrni képes tölcsérhálós póknak a rekordméretű hím példányára leltek csütörtökön Ausztráliában. Az állatot az Ausztráliai Hüllőpark fogadta be, ahol mérgének kivonásával életeket menthet.
Kristin Davis megjelenése az És egyszer csak... 2. évadában annyira megtetszett egy másik hírességnek, hogy egy az egyben lemásolta azt.Talán te is felismered a ruhát, amit Davis karaktere, Charlotte York viselt a 6. epizódban. Ez nem más, mint egy piros-fekete kockás egyberuha, ami az Álomház műsorvezetőjének, Jonathan Scottnak majdnem ugyanolyan
A csütörtökön ismertetett szakértői számítások szerint a brit nagyvállalati vezetők az év eleje óta máris többet kerestek alkalmazottaik idei egész éves bérénél.
A fővárosban 2022 decembere és 2023 decembere között 19 százalékkal drágultak átlagosan az albérletek, idén pedig várhatóan 10 százalék körül növekedhetnek átlagosan az árak - közölte a Rentingo.com közösségi albérletkereső, bérbeadó platform csütörtökön az MTI-vel.
"Sikerágazat vagy válság?"- tette fel a kérdést Heimann Zoltán a decemberben megtartott Első Magyar Bor Fórumon, amely a Pannon Bormíves Céh, a Magyar Bormarketing Ügynökség és az MBH Bank közös szervezésében zajlott.
A Nébih laboratóriuma a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét ezúttal Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, korábban még nem érintett területén mutatta ki. Az állomány felszámolása jelenleg is zajlik, közölte a Nébih.
A JVSZ Economy Brunch üzleti és networking reggeli fókusztémája: "Az AI és a digitalizáció által nyújtott lehetőségek az adózás, a pénzügyek és a jog területén."
A "Keddek az emberiségért" Humanity Tuesdays tanulsága is az: az emberek a családra és a gyermekvállalásra szavaznak, ezért ebben támogatni kell őket - írja Novák Katalin a Facebook-oldalán, elárulva: a legnépszerűbb kérdés 42 millió emberhez ért el.
Több mint hárommillió alternatív hajtású járművet (NEV: New Energy Vehicle) értékesített világszerte a BYD, ezzel a NEV-piac világszintű vezetője 2022. után 2023-ban is - közölte az MTI-vel a vállalat csütörtökön.
Karácsonyi csoda történt: december 27-én egy cég átutalta a még hiányzó 70 millió forintot, így a család elindulhat Dubajba, ahol elindulhat a génterápia.
A Vanity művésznéven ismertté vált Denise Katrina Matthews több szerepben is kipróbálta magát élete során, ám csupán 57 év adatott meg neki sötét démonainak köszönhetően.