A Bak jegyébe lépő Mars lesz most a legmeghatározóbb konstelláció az égen. A Kosokra, a Skorpiókra és a Bakokra különösen nagy hatással lesz a bolygóállás. Napi horoszkóp következik.
Tíz középiskolai csapat mérte össze mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos tudását a Telekom Kraft AI Bajnokság döntőjében. Csodás alkotások születtek. Lezajlott a Telekom Kraft AI Bajnokság döntője, ahol az ország különböző pontjairól érkező tíz középiskolai csapat mérte össze a mesterséges intelligenciával kapcsolatos gyakorlati tudását. A
A nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szolgáltató faültetési és egyéb innovatív projektek támogatásával is erősíti elkötelezettségét a környezetvédelem és a fenntarthatóság iránt. A törekvésük célja a vállalat szénlábnyomának csökkentése és a globális újraerdősítés támogatása. Átfogó ESG-stratégiáját és alapértékét – „we take it personally”
A H5N1 mostanra világjárványt okoz a természetben, jegesmedve halálát is okozta már. A kutatók attól tartanak, hogy a rendkívül fertőző vírus a modern idők egyik legnagyobb ökológiai katasztrófáját idézheti elő.
A macskák általában könnyen megtanulják, hogyan használják a macskaalomot, és rendszerint ragaszkodnak a tisztasághoz. Néhány dolgot összegyűjtöttünk, ami segíthet a szobatisztaság megtanulásában!
Az elkövető férfi súlyos testi sértés gyanúja miatt állt a bíróság előtt, és miután elutasították a próbaidőre való kérelmét, elszabadultak az indulatok.
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Az eddigi legnagyobb fogolycsere történt meg az orosz–ukrán háború kezdete óta. A hírről az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij számolt be az X-en. Kiderült, hogy 230 ukrán térhetett haza, míg Ukrajna cserébe 248 oroszt engedett szabadon.
Az amerikai választók számára a gazdasági kérdések mellett a külpolitika és bevándorlás volt a legfontosabb téma 2023 decemberében - derül ki az AP hírügynökség és a Norc társadalomkutató-intézet év elején közölt felméréséből.
A tavalyi év vége ismét megmutatta a befektetőknek, hogy érdemes kötvénypiaci befektetésekben gondolkodni. De milyen lesz várhatóan 2024 a kötvények számára?
Abban azt esetben, ha az autó nem a gyorshajtóé, akkor a közúti közlekedési törvény március 1-jén hatályba lépő vonatkozó módosítása szerint a sofőrt élete végéig eltiltják a vezetéstől. Ilyen esetben a jármű lefoglalható, de nem nyilvánítható elkobzottnak és nem árverezhető el. Ez a lízingelt vagy bérelt autókra is vonatkozik – tájékoztatott az ÖA
Megszereztünk egy dokumentumot, amely szerint a BudaParton bérelhet új irodaházat a MÁV-csoport, az Állami Számvevőszék és az NVI. Van, ahol már az is megvan, ki hol fog ülni az épülő irodaházakban.
A következő hetekben több bírósági iratot is nyilvánosságra hoznak, bennük közel 200 olyan névvel, akik valamilyen kapcsolatban álltak a szexkereskedelem miatt elítélt néhai üzletemberrel.
Herceg Erikának elege lett abból, hogy rengetegen bántják az alakja miatt, sőt, sokan odáig is elmentek, hogy anorexiásnak nevezték. Az énekesnő elárulta, mi az igazság.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Ez a cikk arról szól, hogy hogyan lehet megtörni ezt a negatív spirált és rálépni arra az útra, ami valóban elvezet egy egészségesebb életmódhoz, a jobb emberi kapcsolatokhoz vagy akár egy új karrierhez.
Január van, ám a karcsonyfa még mindig teljes díszében áll a nappaliban. Már lebontanád, mert foglalja a helyet, de olyan szép! Ráadásul fogalmad nincs, meddig érdemes vagy lehet megtartani, és mikor jön el az a pont, amikor már illik megszabadulni tőle. Segítünk!
Az együtt töltött családi pillanatok remek lehetőséget adnak arra, hogy családi fotókat nézegessünk. De miért ne készíthetnénk el együtt újra egy régi kedvencet?
Bár az óceánok hatalmasnak és egységesnek tűnnek, valójában különböző áramlatok, hőmérséklet-változások és sótartalom-ingadozások által szétválasztott rétegek és részek keverékei.
Tizenkét - zömmel nyugati - hatalom következményeket helyezett kilátásba szerdai közös közleményében arra az esetre, ha a jemeni húszi lázadók nem hagynak fel a Vörös-tengeren közlekedő hajók elleni támadásokkal.
Mit szólnál ahhoz, ha az idei év nagy részét a moziban töltenéd? Bár nehéz lesz felülmúlni a tavalyi év sikereit, hiszen a Barbie és az Oppenheimer is hatalmasat tarolt a mozikban, de a filmkészítők 2024-re is sok újdonsággal és izgalmas sikerfilm folytatásokkal készültek a rajongóknak.
Tudtad, hogy a vörös áfonya betakarításakor több száz farkaspók szalad végig a víz tetején ringatózó gyümölcsökön és – jobb híján – a gyümölcsöt betakarító emberekre másznak fel?