A közösségi médiákban futótűzként terjed az a felvétel, amelyen az látható, hogy az amerikai first lady, Jill Biden az elnök, Joe Biden segítségére siet, hogy férje nehogy eltévedjen a színpadon.
A szerző előadásában hallható a Kossuth Rádióban Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című kötete alapján készülő jegyzetsorozata.
Ha köztük vagytok a pároddal, akkor valószínűleg te is azt érzed: nyert ügyetek van! Ha viszont még keresed a nagy Ő-t, jó tudni, hogy kivel illetek össze igazán!
A Természetvédelmi Világszövetség szerint jelenleg több mint 41 ezer állatfajt fenyeget a kihalás veszélye. Ezeknek a hátterében számos ok állhat, a klímaváltozástól kezdve az orvvadászaton át egyéb emberi tevekénységekig. Alábbi cikkünkben azokat a fajokat mutatjuk be, amelyekből esetenként már csak pár tucat él a vadonban, és nagy esély van rá, h
A kínai tőke még több német tőkét vonz, a német pedig még több kínait. Ezek egymást erősítő folyamatok – mondta a Demokratának Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Ötven évvel ezelőtt, 1974. január 6-án 200 lelkes madárvédő gyűlt össze a Fővárosi Állat és Növénykert Barlang mozijában, hogy új szervezetet hozzon létre – a Magyar Madártani Egyesületet (MME). Az alapító tagok nagy ambíciókkal indították útjára a szervezetet, talán nem is sejtve, hogy mi mindent fognak elérni fél évszázad alatt – írták a mme.hu-n
Kubota M5091PC félig hevederes futóművel gyorsteszt – A cikk a Profi Mezőgazdasági Gépmagazin 2020/1. számában jelent meg. A jövőben a Kubota Európában is kínál kis méretű gumihevederes járószerkezettel ellátott traktorokat. Ez elég ok arra, hogy összehasonlítsuk a szőlőhegyen használt kerekes és gumihevederes traktorokat a Weinsbergi Állami Bor- é
A Győri Audi ETO KC szombaton igazi erődemonstrációt tarott a svéd Sävehof ellen a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A 3920-ra megnyert találkozón természetesen pályára lépett az ETO friss világbajnoka, Estelle Nze Minko is. A francia klasszis a mérkőzés után beszélt arról, hogyan is élte meg a világbajnoki aranyérem megszerzését, a hazatéréről, és
A chilei legfelsőbb bíróság pénteken 20 év börtönbüntetésre ítélt négy nyugalmazott katonát két chilei fiatal megtámadásáért a Quemados (a megégetettek) ügyben.
Lloyd Austin a tájékoztatás módjáért vállalja a felelősséget. A tárcavezetőt egy tervezett műtéti beavatkozás nyomán fellépett komplikáció miatt kellett ápolni.
A bicikli elődjébe, a velocipédbe nem fért sok cucc. Így Stevens csak némi élelmet és váltóruhát vitt magával, na meg persze egy csőre töltött revolvert.
Viszonylag rövid idő alatt eljutottunk a menő akciósport-mutatványok rögzítésére szolgáló kamerák viselésétől a biztonsági célú kamerák viseléséig. A SlimDesign holland terméktervező, és -fejlesztő cég PhoneCam termékét áttörést jelentő megoldásként harangozzák be a biztonsághoz való hozzáférést kereső magánszemélyek és vállalkozások számára. A kut
Durván megrágalmaztak egy már halott embert, és nekimentek Ursula von der Leyennek a magyar diákok védelmében. Íme, 2024 első hetének legolvasottabb Mandiner-cikkei.
A Magyar Építészeti Múzeum munkatársai az archívumban igazi elfeledett kincsekre bukkantak, amelyek gyakran sci-fi filmbe illő látképet álmodtak a városnak.
Németh Anett, az olasz Pinerolo magyar válogatott röplabdázója egyelőre csak pozitív tapasztalatokat gyűjtött klubcsapatában, és úgy érzi, a nemzeti együttesnek előnyére válhat az, hogy nyáron az arany helyett az ezüst divízióban szerepel majd az Európa-ligában.
Elérkezett 2024: a megemelt összegű minimálbér és garantált bérminimum nagy lehetőséget hordoz magában nem csak azoknak, akik minimumfizetésért dolgoznak, hanem azoknak is, akik frissen vállalt gyermekeik után családtámogatást szeretnének igénybe venni. Járjunk utána, mi mindent érdemes tudni a CSED 2024 évi változásairól: nézzük, mi a CSED jelenté
Erős a hétvégi tranzitforgalom az M1-es autópályán Nyugat-Európa felé. Ennek következtében a szokottnál is erősebb a forgalom Hegyeshalom irányába. Több helyen lassulásra, megnövekedett menetidőre és szakaszos torlódásra kell számítani, továbbá a pihenőhelyek is telítettek. Az M5-ös autópályán a Budapest felé vezető oldalon, is hasonló fennakadások
Ónos esővel és havazással tér vissza a tél a következő napokban, ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. fokozott óvatosságot kér az autósoktól. A szervezet az MTI-nek szombaton küldött közleményében azt írta, vasárnaptól jelentős lehűlés érkezik, ezzel párhuzamosan az esőt a dunántúli vármegyékben ónos eső, majd gyakorlatilag az ország teljes területé
Teljeskörűen megújult Pásztó történelmi városközpontjának két épülete, a Csohány Galéria és a Gaál István-emlékház a város Zsigmond király korabeli történelmi hagyományaira építve kínál interaktív kiállítást és programokat - közölte a Nógrád vármegyei város polgármestere az MTI-vel.