November végén érkezik a mozikba a Futni mentem című film, amely egy család megható történetét meséli el, ahol a feleség és a lányok teljesítik az elhunyt családfő bakancslistájának utolsó kívánságát, egy futóversenyt. A film kapcsán a színész Bányai Kelemen Barna a szeretet és a pillanatok megélésének fontosságáról beszélt. Szavai alapján életünkb
A kínai BYD autógyártó vállalat szeptemberben új rekordot állított fel a havi kiszállítások terén, először lépve át a 400 000 darabos határt - írta meg a Bloomberg.
Az izraeli hadsereg (IDF) felszólította kedden húsz dél-libanoni település lakosait, hogy a közte és a Hezbollah síita milícia között várható szárazföldi harcok elől meneküljenek északra.
A főleg programozókra szokosodott Switch IT Kft. adatbázisa egy ideig nyilvánosan elérhető volt az interneten. Az érintettek telefonszáma, emailcíme is szabadon olvasható volt, ahogy a fejvadászok hozzájuk fűzött, gyakran elég nyers megjegyzései is.
A kormány úgy kommunikált egy tervezett rendeletéről, mintha be akarná tiltani a vendégmunkások közvetítését. A közvetítők nem aggódnak, szerintük vannak változások a tervben, a közvetítői biznisz így vagy úgy, de megmarad.
A Netflix, bárhogy is próbálkozott, nem sikerült meggyőznie a bíróságot, hogy mellettük döntsön abban a rágalmazási ügyben, amelyet a a Baby Reindeer című sorozat "múzsája", Fiona Harvey indított ellenük. A cég ugyanis azt szerette volna elérni, ha a bíróság ejti a teljes pert.
A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz (MAHOP Plusz) a 2021-2027 közötti időszakban a magyar halgazdálkodás támogatásának és fejlesztésének alapját jelenti.
Az időjárás-előrejelzők szerint az idei tél hidegebb lesz a tavalyinál, de várhatóan még mindig melegebb marad, mint a 30 éves átlag. A szakértők a La Niña jelenség hatásaira számítanak, ami jellemzően hűvösebb időjárást hoz.
Október 10. és 13. között rendezik az Őszi Margó Irodalmi Fesztivált a Nemzeti Táncszínházban, a Millenárison. A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében megvalósuló programsorozat idén is a külföldi és hazai kortárs irodalom kedvenceit hozza el, esténként pedig zenei-irodalmi esteken várják az érdeklődőket. A fesztivál keretében tized
Az Erasmus-programból kimaradó magyar diákok helyzete kezd tarthatatlanná válni, foltozni kezdik a közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényt.
A Velünk véget ér (It Ends With Us) című film óriási népszerűségre tett szert, de a kasszasikert végig viták kísérték.A Colleen Hoover-adaptáció a kritikai hangok szerint nem beszél eleget a családon belüli erőszakról − ami a cselekmény központi témája lenne. És mivel a hírek szerint a rendező Justin Baldoni és a producer Blake Lively között a krea
Egy év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.
A Robinhood, a népszerű lakossági befektetési platform, jelentős lépést tett európai szolgáltatásainak bővítése felé. A vállalat kedden bejelentette, hogy az Európai Unióban élő ügyfelei számára lehetővé teszi a kriptovaluták be- és kiutalását az alkalmazáson keresztül - közölte a Cnbc.
A Deutsche Welle riportere a kazah-orosz határ mellett lévő Mamljutka városába látogatott, ahol az Oroszországgal való kapcsolatról kérdezte a helyieket.
Számottevően csökkenő mértékben, de jó eséllyel jövőre is fennmarad a biztosítási szereplőket terhelő extraprofitadó. A stabilizálódó piaci környezetben végre az elmúlt éveknél kedvezőbb fejlődési pályára kerülhet a biztosítási szektor – többek között ez hangzott el a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett
A bitcoin (BTC) továbbra is figyelemre méltó ellenálló-képességet mutat, miközben a kereskedők egy potenciális bikapiacra készülnek. A közelmúltbeli enyhe csökkenés rövid korrekciónak tekinthető, amit az on-chain adatok is alátámasztanak. A BTC jelenleg egy fontos bikapiaci támasz felett kereskedik, s amennyiben fenntartja ezt a lendületet, komolya
A japán parlament megválasztotta kedden Isiba Sigeru volt védelmi minisztert, a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) új elnökét az ország miniszterelnökének.
Egy év hat hónap letöltendő börtönbüntetést szabott ki kedden a Pécsi Ítélőtábla egy férfira, aki egy mobiltársaság értékesítési partnereként dolgozott, és az ügyfelek adataival üzletelt 2021-ben - közölte a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az MTI-vel.
Úgy indult az év, hogy idén 2514 milliárddal költ többet az állam, mint amennyi bevétele lesz. Most ott tartunk, hogy 4790 milliárdos deficit lehet reális. A GDP-arányos éves hiány már félévkor jóval magasabb, mint amit egész évre terveztek.
Az amerikai hatóságok által megvádolt brit állampolgár a gyanú szerint öt tőzsdei cég rendszerét is feltörte, hogy az ott talált információkra alapozva kereskedhessen bennfentesen.
A KÁN Egyetemi Napokon idén is díjazták a legszebb, tenyésztési szempontból legjobbnak minősített állatokat. A Mász Tenyésztési nagydíját a magyarszéki Varga József és családja kapta a hidegvérűló-tenyésztésben végzett magas színvonalú munkásságukért
Sikeresen lezárta a Cofidis Csoport a Magyar Cetelem Bank Zrt., a BNP Paribas Personal Finance Csoport magyarországi leányvállalatának felvásárlását – közölte a Cofidis.
Előzetes adatok szerint 1489 milliárd forint, a GDP 3,7 százaléka volt a kormányzati szektor 2024. első félévi hiánya. A 2024. második negyedévi hiány 469 milliárd forint, a GDP 2,3 százaléka - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egytonnás, második világháborús bomba került elő Ferencvárosban - jelentette be kedden az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred kommunikációs tisztje. A robbanóeszközt a helyszínen hatástalanítják szombaton, ami miatt lezárásokra kell készülni.