A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola valamennyi munkatársa nagyon fontosnak tartja, hogy a szülők betekintést nyerjenek az iskola életébe. Lényeges, hogy a 2025/2026-os tanévben első osztályt kezdő gyermekek szülei is megismerkedhessenek az iskolával és az ott folyó munkával. Éppen ezért nyílt tanítási napra, szülői fórumra és játékos foglalko
Saját gyártású dalvideóval készül a Comedy Central a népszerű Kísértetek című sorozatának legújabb évadjára. Az október 4-én 20:00-kor rögtön dupla résszel debütáló harmadik szezon fináléja végül mindenszentek estéjén lesz, a premiert pedig a széria szinkronhangjainak musicalbetétje kíséri.
Orbán Viktor miniszterelnök a magyar nép nevében jókívánságait fejezte ki Jimmy Carter korábbi amerikai elnöknek századik születésnapja alkalmából. A miniszterelnök szerint a magyar nemzet úgy fog Jimmy Carterre gondolni, mint az amerikai elnökre, aki visszaadta nekünk a Szent Koronát.
Száz éve született Jimmy Carter amerikai elnök, aki 1996-ban egy hétig épített házakat Vácon ötszáz önkéntes társával együtt. A tíz házból álló telepen él ma is Pintér Jenő, aki annak idején egy Népszabadság-cikknek köszönhette, hogy saját tulajdona lehetett.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Mabisz az extraprofitadó teljes kivezetését javasolja 2025-re, az NGM azonban csak a teher felezését ígérte meg a szektornak. A pontos részletek még nem ismertek, de várhatóan a bankokhoz hasonlóan állampapír-vásárlás lesz a csökkentés feltétele.
A legfrissebb hírek alapján Ohio állam is csatlakozik azon közigazgatási egységekhez, amelyek engedélyezik a lakosság számára a kriptóval történő fizetést. Egy ohiói szenátor nemrégiben egy olyan törvényjavaslatot terjesztett elő, amely előírja az állam számára, hogy az adók és illetékek kiegyenlítésére kriptoeszközöket is elfogadjon. A jogszabály
A Móricz Zsigmond Olvasókör 2024. október 7-én 16 órakor, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban találkozót szervez. A 100 éve született Váci Mihályra emlékeznek "Tisztán ragyogtam én" c. zenés irodalmi műsor keretében.
A kriptoközösség pezseg az izgalomtól! A mai nap folyamán az EigenLayer Alapítvány bejelentette a $EIGEN token feloldását. Ennek a lépésnek a célja, hogy a fejlesztők, a stakerek és az ökoszisztéma-partnerek felhatalmazást kapjanak. A főbb tőzsdéken, köztük a Binance-on való jegyzést követően az EIGEN token több mint 229 500 on-chain tulajdonost sz
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető indexe, a BUX, szeptemberben új erőre kapva folytatta az előző hónapokban látott emelkedést: a mutató 73 896,18 ponton zárt, amely 1,4 százalékos növekedést jelent augusztushoz képest. Az azonnali részvénypiac forgalma 209,47 milliárd forintot tett ki, amely napi átlagban 9,97 milliárd forintnak felel meg. A leg
Az egészségügyi dolgozók nagyarányú felmondására számít a Független Egészségügyi Szakszervezet, miután kiderült, hogy a kormány milyen módon kívánja átalakítani a dolgozók munkaidejére vonatkozó szabályokat. A Belügyminisztérium tervezetében például az szerepel, hogy az eddigi kettő helyett akár havi hat ügyeletet is elrendelhetnek a munkavállaló b
A Roland Berger „GenAI-vezérelt átalakulás” című tanulmánya szerint sok vállalat már felismerte a generatív mesterséges intelligenciában (GenAI) rejlő lehetőségeket, de a megvalósítás még a kezdeti szakaszban van. „A kezdeti szkepticizmustól a hatalmas hype-on át a higgadt értékelésig, a technológia megítélése és elfogadása figyelemre méltó átalaku
Bár az almaborecet, a balzsamecet és a rizsecet ma már lényegében alapvető hozzávalónk, a pezsgőecetet még mindig méltatlanul kevesen ismerik. Pedig egyedülállóan kifinomult íze miatt ott a helye minden borimádó ételeiben – elmondjuk, mit érdemes tudni róla.
A szülinapi facsemetéket október 4-én, az Állatok Világnapján, a káli Globalplant Garden munkatársai és tulajdonosa, Farkas Pál erdő ökológus segítségével a kápolnai Macskaárvaház területén ültetik el. -Farkas Pál javaslatának megfelelően szárazságtűrő, méhecske barát, úgynevezett "mézelő" facsemetéket ültetünk a Kiss Norbert sokszoros Európa baj
Az Opus Titász Zrt. a hálózatán végzett folyamatos fejlesztések révén egyre több helyen oldja fel a napelem telepítési engedélyek kiadásának korlátozását. A rekordmértékben fejlődő napenergia kapacitások csúcsidőszakban országszerte túlterhelik az elosztói áramhálózatot, emiatt egyes körzetekben időszakosan szüneteltetni kell az új telepítési enged
Jó hír az őszi babáknak: a szeptember és november között születettek nagyobb valószínűséggel érik meg a 100 éves kort, mint az év többi hónapjában születettek. Legalábbis ez derül ki egy kutatás statisztikáiból.
Eddig már 270 ezer m2 zöldfelület újult meg a Liget Budapest Projekt keretében – az idén a Kresz Park és a BalloonFly környezetének rehabilitálásával –, ami összesen a Városliget teljes zöldfelületének mintegy fele. Újabb állomásához érkezett a Városliget parkjának megújítása, a parkfejlesztések idei ütemben összesen csaknem 30 ezer m2 meg
Számos dologtól függ az, hogy miként öregszünk, de kétségtelen, hogy ebben az egyik legnagyobb szerepet az étrendünk játssza. Egyes élelmiszerek ugyanis olyan tápanyagokat tartalmaznak, amik lassítják ezt a folyamatot, vagy legalábbis annak a látszatát keltik, mivel különösen jó hatással vannak a bőr egészségére.
A napokban olvashattunk arról, hogy emelkedhet a kenyér ára. A témával A kapcsolatos kérdéseinkre Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke válaszolt.
Magyarország az európai élmezőnybe tartozik azzal, hogy - megfelelő időjárási körülmények között - a villamosenergia-fogyasztás több mint kilenctizedét adja a napelemes csúcstermelés - olvasható az Energiaügyi Minisztérium vasárnap közzétett Facebook-bejegyzésében.
Nem újdonság, hogy a közösségi média tele van megkérdőjelezhető tanácsokkal – az egyik legújabb bőrápolási tipp viszont egészen aggasztó, írja a Science Alert.
Egyre jobban érzik magukat a barna medvék Magyarországon: a napokban egy hajdú-bihari település környékén észleltek egy hatalmas példányt a helyiek. www.facebook.com Nyírmártonfalva Polgármesteri HivatalEgy nagytestű barna medve mászkál Nyírmártonfalva és Vámospércs környékén – jelentette be Nyírmártonfalva polgármestere, Filemon Mih
A puszpáng (Buxus) egyike a legnépszerűbb örökzöld cserjéknek, amelyet számos kertész használ sövények kialakítására vagy formázott dísznövényként. Szívóssága, alakíthatósága és szépsége miatt rengetegen választják, azonban gondozásával kapcsolatban számos kérdés merül fel. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a hat leggyakrabban feltett kérdést a puszp
Október 1-jétől a bankok az átalányadózók, őstermelők bevételének 50 százalékát kötelesek jövedelemként figyelembe venni, ha ilyen speciális adózói körbe tartozó ügyfelük támogatott otthonteremtési hitelért folyamodik. Kiderült, emiatt hogyan változnak a banki számítások.
Egy 1948-as Jaguar XK120 oldtimer súlyosan megrongálódott Salzburg mellett, amikor egy figyelmetlen sofőr, aki vezetés közben telefonált, nekiütközött. A baleset következtében az Opel Insignia is totálkáros lett, de sérülések nem történt.
A Duna House becslése szerint 2024 szeptemberében országosan 9754 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 112 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott - közölte az ingatlanközvetítő.
A kereslet töretlenül élénkül: szeptemberben 17 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, augusztushoz viszonyítva pedig 6 százalékkal erősödött. A növekvő kereslet folyamatosan apasztja az elmúlt 2 évben felhalmozódott kínálatot.
Októbertől ismét van 10 százalék alatti nyilvánosan meghirdetett személyi kölcsön kamat. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a top-kamatukkal 10-11 százalék környékén billegő bankok közül a következő hetekben többen is léphetnek. A számukra fontos – nagyobb összeget hosszabb futamidőre igénylő – ügyfeleket hamarosan ők is a
Októberben, a látás hónapjában díjmentesen végzik a preventív látásszűrést az optikák - közölte a Magyar Optikus és Optometrista Szövetség kedden az MTI-vel.
Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl Zrt. és Budapest Airport Zrt. kedden Budapesten, amely azt is célozza, hogy a nyáron kialakult reptéri káosz ne ismétlődhessen meg a jövő nyári szezonban. A megállapodásban 18 témát rögzítettek a felek, amelyek a légiutasok kényelmét, zökkenőmentes kiszolgálását tartják szem előtt.
Új adó élesedett ma: a devizakonverziót is megadóztatja a kormány egy 0,45%-os mértékű kiegészítő tranzakciós illeték formájában. Piaci forrásaink szerint a vállalati tranzakcióknál hamarosan tételesen is megjelenhet ez a legtöbb bank és más szolgáltató díjaiban, de az is jellemző lehet, hogy a vételi és eladási árfolyam különbözetét jelentő spread
Ukrajna folytatódó támogatása a helyes lépés, egyben befektetés a katonai szövetség biztonságába - jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár Brüsszelben kedden.
Újabb tíz évvel meghosszabbították a Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának területén működő Élhető Jövő Park innovációs projekt működését, amelyről az üzemeltető E.ON Hungária Csoport, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az Óbudai Egyetem és az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken írt alá szerződést Fóton.
Új adó élesedett ma: a devizakonverziót is megadóztatja a kormány egy 0,45%-os mértékű kiegészítő tranzakciós illeték formájában. Piaci forrásaink szerint a vállalati tranzakcióknál hamarosan tételesen is megjelenhet ez a legtöbb bank és más szolgáltató díjaiban, de az is jellemző lehet, hogy a vételi és eladási árfolyam különbözetét jelentő spread
Az először idén márciusban lebonyolított lakásbiztosítási kampány hatására erősödött a piaci verseny, csökkent a piacvezető biztosítók koncentrációja. Megnőtt az ügyfelek számára az átláthatóságot, összehasonlítást segítő online alkuszok szerepe, s emelkedett a jobb ár-érték arányt kínáló fogyasztóbarát otthonbiztosítások értékesítési aránya. Az üg