A főleg programozókra szokosodott Switch IT Kft. adatbázisa egy ideig nyilvánosan elérhető volt az interneten. Az érintettek telefonszáma, emailcíme is szabadon olvasható volt, ahogy a fejvadászok hozzájuk fűzött, gyakran elég nyers megjegyzései is.
A kormány úgy kommunikált egy tervezett rendeletéről, mintha be akarná tiltani a vendégmunkások közvetítését. A közvetítők nem aggódnak, szerintük vannak változások a tervben, a közvetítői biznisz így vagy úgy, de megmarad.
A Netflix, bárhogy is próbálkozott, nem sikerült meggyőznie a bíróságot, hogy mellettük döntsön abban a rágalmazási ügyben, amelyet a a Baby Reindeer című sorozat "múzsája", Fiona Harvey indított ellenük. A cég ugyanis azt szerette volna elérni, ha a bíróság ejti a teljes pert.
A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz (MAHOP Plusz) a 2021-2027 közötti időszakban a magyar halgazdálkodás támogatásának és fejlesztésének alapját jelenti.
Az időjárás-előrejelzők szerint az idei tél hidegebb lesz a tavalyinál, de várhatóan még mindig melegebb marad, mint a 30 éves átlag. A szakértők a La Niña jelenség hatásaira számítanak, ami jellemzően hűvösebb időjárást hoz.
Október 10. és 13. között rendezik az Őszi Margó Irodalmi Fesztivált a Nemzeti Táncszínházban, a Millenárison. A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében megvalósuló programsorozat idén is a külföldi és hazai kortárs irodalom kedvenceit hozza el, esténként pedig zenei-irodalmi esteken várják az érdeklődőket. A fesztivál keretében tized
Az Erasmus-programból kimaradó magyar diákok helyzete kezd tarthatatlanná válni, foltozni kezdik a közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényt.
A Velünk véget ér (It Ends With Us) című film óriási népszerűségre tett szert, de a kasszasikert végig viták kísérték.A Colleen Hoover-adaptáció a kritikai hangok szerint nem beszél eleget a családon belüli erőszakról − ami a cselekmény központi témája lenne. És mivel a hírek szerint a rendező Justin Baldoni és a producer Blake Lively között a krea
A szegedi Maszk Egyesület felkérésére Jászay Tamás készített mélyinterjúkat a Szegedi Egyetemi Színpad egykori tagjaival, a kötet függelékében egyedülálló színház- és kortörténeti dokumentumként elérhetővé vált Szőnyi György Endre korábban kiadatlan filmnovellája is.
Liszt Ferenc Árpád-házi Szent Erzsébet történetéből született oratóriuma, a Szent Erzsébet legendája elevenedik meg nagyszerű hazai és nemzetközi művészek előadásában, Vashegyi György vezényletével a negyedik Liszt Ünnep kulturális fesztivál nagyszabású nyitókoncertjén, október 9-én, a Művészetek Palotájában.
Egy év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.
A Robinhood, a népszerű lakossági befektetési platform, jelentős lépést tett európai szolgáltatásainak bővítése felé. A vállalat kedden bejelentette, hogy az Európai Unióban élő ügyfelei számára lehetővé teszi a kriptovaluták be- és kiutalását az alkalmazáson keresztül - közölte a Cnbc.
A Deutsche Welle riportere a kazah-orosz határ mellett lévő Mamljutka városába látogatott, ahol az Oroszországgal való kapcsolatról kérdezte a helyieket.
Először beszélt részletesen a Red Bull csapatfőnöke Daniel Ricciardo év közbeni leváltásáról. Christian Horner elárulta, júniusban még meg tudta menteni az ausztrált, ám hiába nyert neki időt, végül nem dönthettek másképp.
A bitcoin (BTC) továbbra is figyelemre méltó ellenálló-képességet mutat, miközben a kereskedők egy potenciális bikapiacra készülnek. A közelmúltbeli enyhe csökkenés rövid korrekciónak tekinthető, amit az on-chain adatok is alátámasztanak. A BTC jelenleg egy fontos bikapiaci támasz felett kereskedik, s amennyiben fenntartja ezt a lendületet, komolya
Szigorú szabályok védik a gyermeket vállaló alkalmazottakat, mégis számos akadály várhatja azokat, akik a szülési szabadság lejártát követően vissza szeretnének térni a munkába.
Mi, hegyvidéki kereszténydemokraták nem hagyjuk, hogy a baloldali városvezetés ideológiai alapú keresztény- és magyarellenes pusztításba kezdjen. Három kérdésre várjuk a választ Kovács Gergely (Magyar Kétfarkú Kutya Párt) polgármester úrtól – mondta Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért fele
A japán parlament megválasztotta kedden Isiba Sigeru volt védelmi minisztert, a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) új elnökét az ország miniszterelnökének.