A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 293,54 pontos, 0,4 százalékos emelkedéssel, 74 189,72 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A Pénzügyminisztérium a friss EDP-jelentésben publikálta a magasabb 2024-es pénzforgalmi hiányról szóló várakozását, ugyanakkor az ÁKK részéről nincs szükség a finanszírozási terv módosítására – írja közleményében az ÁKK.
Ingyenes fotókiállítás nyílt múlt héten a Magyarország 365 fotópályázat tavalyi kiírásának díjazott, illetve legjobb képeiből a Városligetben. A Blikk bejutott a kiállításra, ahol a mintegy 140 alkotást felvonultató tárlat a mai Magyarország természeti szépségeit, építményeit, életképeit mutatja be.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Magyarország az európai élmezőnybe tartozik azzal, hogy - megfelelő időjárási körülmények között - a villamosenergia-fogyasztás több mint kilenctizedét adja a napelemes csúcstermelés - olvasható az Energiaügyi Minisztérium vasárnap közzétett Facebook-bejegyzésében.
A bakonyi módra készült ételek, legyen szó sertésbordáról, tokányról vagy csirkéről, mindig is nagyon népszerűek voltak kis hazánkban. Most öt nagyon finom receptet hoztunk, amiket érdemes kipróbálnod.
A Veszprém HC döntőbe jutott az Egyiptomban zajló férfi kézilabda klubvilágbajnokságon, miután hosszabbításban 39-34-re legyőzte a Bajnokok Ligája-címvédő Barcelonát a keddi elődöntőben.
Vadim Filaskin ukrán kormányzó bejelentette, hogy az orosz katonák behatoltak Vuhldarba, és ezzel tartahatlanná vált a városban az ukrán katonák helyzete, kénytelenek kivonulni onnan.
Hasba szúrta volt férjét családi veszekedés közben egy nő Miskolcon. A Miskolci Járásbíróság négy hónapra bűnügyi felügyeletbe helyezte a volt párját megkéselő asszonyt.
Egész Izraelben megszólaltak a szirénák, a közel 200 rakéta nagy többségét elfogta a légvédelem. Magyar idő szerint fél nyolc előtt az izraeliek elhagyhatták az óvóhelyeket, és nem érkezett hír újabb rakétaindításokról. Az iráni Forradalmi Gárda közölte, hogy a csapást Naszrallah és Haníje meggyilkolása miatt indította. Netanjahu azt mondta a támad
Keddtől új ügyeleti rendszer kezdte meg működését Budapesten. Egyelőre még talány, hogy a zavartalan ellátás biztosítható lesz-e. Az orvosi kamara ugyanis kételkedik abban, hogy minden rászoruló megfelelő ellátáshoz juthat majd.
Az amerikai alelnökjelöltek vitája általában nem mozgatja meg a választókat, de Tim Walz demokrata kormányzó és J. D. Vance republikánus szenátor összecsapása a kiélezett verseny miatt különösen fontos lehet. No meg azért, mert nincs a láthatáron új elnökjelölti vita Trump és Harris között.
A héten újabb 15,5 tonnával, 110 tonnára emelkedett Magyarország aranytartaléka a Magyar Nemzeti Bank bejelentése szerint. Kiszámoltuk, forintosítva mennyit is érne most a világpiacon a hazai aranytartalék, emellett megnéztük, hogy az összeg hogyan aránylik az államadóssághoz, vagy az ország működési költségeihez - utóbbiról kiderült, hogy Magyaror
Társat választani, megtalálni a hozzánk passzoló, minket kiegészítő embert, nem egyszerű dolog. Igazán szerencsés, aki mindenféle, a tudattalanját irányító trauma, külső szempont és elvárás nélkül tud rátalálni az igazira. De mi van azokkal, akik valahogy mindig ugyanabba a folyóba lépnek?
Matas Buzelis, a carVertical autóipari adatszolgáltató cég használtautó-piaci szakértője szerint olykor igen nehéz megállapítani egy járműről, hogy korábban elöntötte a víz, ráadásul bizonyos problémák csak jóval a káresemény után jelentkeznek. Az eladók igyekeznek eltitkolni az árvíz okozta károkat Számos árvízkáros autó érkezik Európába az Egyesü
Néhány évvel ezelőtt valósággal berobbantak az erotikus könyvek az üzletekbe és az írók ontották magukból a jobbnál jobb történeteket. Ez még azóta is tart, egy kis romantikával fűszerezve. Összegyűjtöttünk neked néhány könyvet a bekuckózós őszi napokra, ha éppen szerelemre és izgalomra vágynál.
Energetikai fejlesztések valósulnak meg Zala vármegyei rendőrségi épületekben; a projekt 2025 decemberének végén fejeződhet be - közölte a Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.
A Green Team legújabb epizódjában a tulipánoké, íriszeké, jácintoké, jázminoké, nárciszoké és társaiké a főszerep. Tóth Zoltán Deres kertjének és Szomoru Miklós pilisi birtokának köszönhetően láthatjuk őket tavaszi pompájukban, de azt is megtudjuk, mi a hagymás lasagne és hogyan készül.
Közel 200 rakétát indított Irán kedd este Izrael ellen, válaszul a libanoni hadműveletre. A Vaskupola ezúttal is tette a dolgát, az izraeli hadsereg válaszlépést helyezett kilátásba, Irán pedig tovább fenyegetőzik. Közben terrortámadás történt egy jaffai villamosmegállóban, többen meghaltak.