Orbán Viktor nem beszélt Esztergomban a Fidesz frakcióülésen a Závecz-kutatásról - mondta az ATV kérdésére Kocsis Máté. Munkatársunk kérdésére a Fidesz belső méréséről elmondta: "egyrészt teljesen mást mutatnak, másrészt, mi nem mérésekkel foglalkozunk most, hanem gazdasági kérdésekkel", hogy az emberek boldoguljanak.
Nemzetközi Konferenciát rendez az egyenlő házasságról a “Család az család" mozgalmat elindító Szivárványcsaládokért Alapítvány Budapesten november 14-én. Ez lesz az első ilyen jellegű konferencia Magyarországon, amelynek a célja, hogy párbeszédet indítson a házasság intézményéről. A Szivárványcsaládokban élő gyerekek ugyanis ma jogilag kiszolgáltat
Egy apa megtudja, hogy nem tőle van az imádott gyereke. Biológiai értelemben nem az apja. Mit lehet mondani a gyereknek, aki őt szólítja apának? És mi van az apa érzéseivel?
A 24 Extra három különböző csomagban nyújt exkluzív cikkeken túl előfizetői hírleveleket, podcastot, eseményeket és kedvezményeket az újság korábbi kínálata mellett.
Ha valami igazán szaftosra, laktatóra és isteni finomra vágysz, akkor a rakott brokkoli a tökéletes választás. Tejföllel sem rossz, sőt, de azért a besamelnek köszönhetően még ellenállhatatlanabb lesz. Mindenképp érdemes kipróbálnod. ;)
Az álmoknak általában valaki vagy különösen nagy, vagy semmiféle jelentőséget nem tulajdonít – mindegy, melyik táborba tartozol, az biztos, hogy az alvásod minőségéről rengeteget el tudnak mondani. Figyelj rájuk, mert kiemelten fontos, hogy minden nap eleget és megfelelő minőségben aludj, hiszen a szervezeted csak így tud regenerálódni.
Idén már harmadszor hibásodott meg a győri Petz Aladár Oktatókórház mindkét sugárterápiás berendezése. Mivel a készülékek nem működnek, a kezelések leálltak, így a daganatos betegeknek ismét várniuk kell, hogy megkapják a sugárterápiájukat.
A Nyugat-Balkán és az Európai Unió közötti kapcsolat erősödése kulcsfontosságú. A találkozón bejelentett új akcióterv és a Növekedési Terv 6 milliárd eurós befektetése tovább segíti a régió gazdasági integrációját és közelebb hozza a nyugat-balkáni országokat az EU egységes piacához. Von der Leyen kiemelte, hogy az EU bővítése jelenleg az egyik leg
A szépségipar egyik meghatározó szereplője, a világban több mint 135 éves, hazánkban pedig több mint 33 éves múlttal rendelkező vállalat, az Avon év elején indította útjára a nagy volumenű, hosszú távú szervezeti átalakítási folyamatát az ún. Open Up & Grow stratégia keretein belül. Ennek részeként Olasz Henrietta 2024 elejétől vezeti a dél-európai
A hosszú távon fenntartható mezőgazdasági termesztés záloga a növény-talaj-talajélet rendszer egyensúlyának megőrzése és tartós biztosítása. A sikeres gazdálkodás kulcsa nemcsak a jó biológiai potenciálú növényfajtákban, illetve az integrált növényvédelmi technológiák alkalmazásában, hanem a helyes talajerő-gazdálkodásban is rejlik.
Bruno Kahl szerint az oroszok sosem látott szintre tekerték fel a hibrid és titkos műveleteket, és néhány év múlva teljesen felkészültek lehetnek a háborúra.
Egyre több falu ad támogatást a beköltözőknek. A legújabb Eperjes, amely egymillió forintot ígér azoknak a családoknak, akik többek közt vállalják, hogy legalább egy évtizedig a településen élnek.
A volt amerikai elnök szerint a film írója, Gabe Sherman, "egy aljas és tehetségtelen senkiházi", aki szerinte rég elvesztette hitelességét, de a film készítése során inkább "figyelmen kívül hagyta az igazságot".
Ashton Kutcher és Mila Kunis ismét reflektorfénybe kerültek, ezúttal a Sean "Diddy" Combshoz fűződő kapcsolatuk miatt. A sztárpárnak emiatt végleg elege lett Hollywoodból, Európába költöznének.
Természetes megoldást jelenthet a parlagfű ellen, hogy hazánkban egyre jobban terjed a parlagfű-olajosbogár, jelenleg ugyanis ez a rovar az allergén növény egyik legfontosabb természetes ellensége. A parlagfűszezon milliók életét keseríti az őszi időszakban, így nem véletlen, hogy keresik azokat a megoldásokat, amelyek hathatós segítséget nyújthatn
A szokásos szezonális tényezők mellett a magyar kiskereskedelmi folyamatokat jóideje olyan speciális tényezők is alakítják, amelyek végén a vásárlók nyúlhatnak mélyebben a zsebükbe - a Trend FM műsorának vendége volt kollégánk.
A Volkswagen németországi üzemeinek megőrzéséért összefognak a tartományok, valamint a berlini kormány is segítséget ajánlott fel. A Stellantis autóipari konszern pedig figyelmeztet, hogy az EU ne adjon le e-autós ambícióiból, mégha válságban is van a szektor.
A várható növekedési kilátások miatt érdemes felülsúlyozni a portfóliókban a hazai részvényeket, ugyanakkor az amerikai értékpapír-befektetésekben nem árt felkészülni egy újabb inflációs hullámra – derült ki az Mbh Befektetési Bank nagyszabású szakmai konferenciáján, melyen az intézmény bemutatta széleskörű befektetéselemzési kompetenciáit. A rende
Az elmúlt évtizedekben folyamatos volt a vita arról, hogy kihez tartozzanak a Chagos-szigetek, a britek végül Mauritiusnak adták egyik utolsó gyarmatukat. Kivéve Diego Garciát, ami földi paradicsomnak tűnhet, de sokkal inkább egy katonai bázis miatt fontos. Az egykor erőszakkal kitelepített chagosiak leszármazottainak egy része örül, mások nem érti
Egy 14 pontos turisztikai csomagot jelentett be Nagy Márton, melynek része az Airbnb budapesti szabályozása, az idegenvezetés vizsgához kötése, a SZÉP-kártyák digitalizációja és a légitársaságok különadójának kivezetése is.
Bárcsak egy nosztalgiázó, sportos írás lenne ez. Benne gólokkal, például a Fradi elleni rangandón szerzett öt találattal, a válogatottbeli fellépésekkel, és egy sikeres, emlékezetes pályafutás megannyi feledhetetlen pillanatával. Csakhogy Fazekas László élete az elmúlt években már nem elsősorban a futballról szól – hanem a túlélésről.
A magyar MP Solutions Kft nyerte el a rangos Stevie Awards fődíját a leggyorsabban növekvő európai vállalat kategóriában. A HR-tanácsadással és fejvadászattal foglalkozó, 100%-ban magyar tulajdonú cég, a pandémia utáni aktív üzletfejlesztéssel érte el a most díjazott eredményt.
A Szentpéterváron rendezett nemzetközi gázfórumon az orosz állami vállalat, az Aurus bemutatta legújabb termékét, a zord orosz télre tervezett Merlon motorkerékpárt. Különlegessége, hogy az oldalkocsiban nem utasülés kapott helyet, hanem egy segédakkumulátor, amely egyszerre hajtja és fűti is a járművet. Az oldalkocsi fő funkciója a hatékonyabb sú
Nemzeti konzultációt javasol a kormánynak a Fidesz, melynek témái között a gazdasági semlegesség, a kis és középvállalkozások támogatása, a béremelés, a munkáshitel, a lakhatás és a családtámogatások szerepelnének - közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője hétfőn.