A szakmai karrierút egyik mérföldköve, amikor egy csapat vezetésére kap valaki megbízást. Az elégedettség első pillanataiban ritkán jut eszébe az újdonsült vezetőnek, hogy ennek a pozíciónak milyen árnyoldalai vannak: hányszor kerül majd problémák, konfliktusok kereszttüzébe, amelyeket valahogy meg kell oldania. Jó hír, hogy ezekre fel lehet készül
Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági programot hirdetett a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén vasárnap Esztergomban. A Magyar Nemzet értesülései szerint a gazdasági akcióprogram része a megfizethető lakhatás, az egymilliós jövedelem, a munkáshitel és tőkejuttatás a magyar kisvállalkozásoknak.
Rengeteg szebbnél-szebb régi magyar lánynév van, amit a babánknak adhatunk, ha különleges nevet szeretnénk. Feledésbe merült, de még ma is szépen csengő női keresztneveket gyűjtöttünk össze.
Az ázsiai nagyhatalom rohamtempóban építi a világ legnagyobb, partraszállást segítő hajóját, amely helikopterek és a kétéltű csapatok mellett már jelentős számú drónt is szállít majd.
Az első napok sikerei után az Avalanche blokkláncot használó Off the Grid-nek esélye lehet arra, hogy az első sikeres AAA, vagyis nagy költségvetéssel fejlesztett és modern grafikával ellátott kriptós játékká váljon. Az OTG a napokban vált elérhetővé az Epic Game Store online áruházban. Az OTG korai hozzáférésű változata nem sokkal az indulása után
Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági programot hirdetett a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén vasárnap Esztergomban. A Magyar Nemzet értesülései szerint a gazdasági akcióprogram része a megfizethető lakhatás, az egymilliós jövedelem, a munkáshitel és tőkejuttatás a magyar kisvállalkozásoknak.
4-5 százalékon tetőző infláció 2022-ben, Európa-bajnok magyar gazdasági növekedés 2023-ban, két számjegyű infláció az Egyesült Államokban. A nemzetgazdasági miniszter a tőle megszokott munkabírással ontja magából a jóslatokat, amik aztán köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
A Tesla nemrégiben visszavonta kínálatából a legolcsóbb Model 3 változatot, a Standard Range hátsókerék-hajtású modellt, eközben pedig bejelentette harmadik negyedéves gyártási és szállítási adatait. Az eddigi alapmodell ára 38 990 dollár volt, de mostantól a beugró Tesla jármű a Model 3 Long Range Rear-Wheel Drive, melynek ára 42 490 dollár.
Elon Musk vállalata a fejlesztés alatt álló Mars-rakéta ötödik tesztjére nem akármilyen célt tűzött ki maga elé, hiszen első alkalommal próbálkoztak meg azzal, hogy a felbocsátás után vissza is hozzák a Super Heavy névre keresztelt hordozórakétát.
Adva van tehát két ősi nagykultúra, a zsidóság s a perzsák, amelyek egymás kölcsönös megsemmisítésében látják a "megoldást" nemcsak önmaguk, de az egész emberiség számára.
A hazai diófajták őshazájának tekintett szatmári termesztőkörzetben korszerű technológiát mutattak be a gyakorlatban is, a Szatmári Diókert Kft. ültetvényeiben.
Akár lelkes horoszkópolvasó vagy, akár azt gondolod, a csillagok semmilyen befolyással nincsenek az életedre, úgy tűnik, hogy az online társkeresők életében nagy szerep jutott az asztrológiának.
Kevés lehet az energia a rendkívül sokat fogyasztó tajvani félvezetőgyártó-nagyhatalom, a TSMC számára. Három-négy évig még tartható a tempó, de utána jöhet a baj. Mit léphet a világ legnagyobb gyártója és mik a lépések földrajzi korlátai?
Határidős tőzsde indításán dolgozik az Arkham Intelligence, az egyik legnépszerűbb blokklánc nyomkövető platform. A havi 800 000 aktív felhasználóval rendelkező oldal az elmúlt hónapokban többször is nagyobb figyelmet kapott, miután felhasználói azonosították az amerikai és német kormányzat által kezelt bitcoin tárcákat és az azok által végrehajtot
Október 16. és október 21. között - szerdán csütörtökön és hétfőn munkaidőben, 8:30 és 16:00 óra között, pénteken pedig 8:30 és 14:00 óra között – vehetők át a Cyeb energiakereskedő cég által elérhetővé tett ingyenes Led fényforrások a Városházán.
Félsz a botoxtól, de látványos eredményt szeretnél? A vásárlók szerint ennek a ránctalanító szérumnak pont ilyen a hatása, miközben táplálja is az arcbőrt!
A társadalombiztosítás keretén belül megállapítható nyugdíjakra való jogosultságot és azok összegét az adott személy elismerhető szolgálati ideje is befolyásolja. Általánosságban elmondható, hogy nyugdíjra jogosító szolgálati időnek az az időszak minősül, amely alatt az adott személy a fennálló biztosítási jogviszonya alapján biztosított, és nyugdí
Bármerre viszik is a kalandjai, az elérhetőség és a segítségkérés lehetősége vészhelyzet esetén elengedhetetlen. Ez különösen olyan területeken fontos, ahol nincs mobilhálózati lefedettség. Képzelje el, hogy a Jón-tengeren hajózik, átkel a Vizcayai-öblön, vagy élvezi a nyugalmat egy festői görög sziget horgonyzóhelyén. Közben pedig a Zoleo műholdas
Az idei szeptember egy évtizede nem látott dunai árhullámot is hozott magával. Az Európa-szerte heves esőzések, a nagy folyók vízgyűjtő területén is lehullott nagy mennyiségű csapadék a nagyon száraz nyár után mindenhol megemelték a folyók vízszintjét. Emiatt számos országban – pl. Ausztria, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Horvátország – árvíz
Az osztrák válogatott 1-1-es félidő után 5-1-es, kiütéses győzelmet aratott a vendég norvég csapat felett vasárnap este a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában.
Mellkasi fájdalom, kellemetlen szorító érzés egy nagy lakoma után? Sokan legyintünk rá: csak egy kis gyomorégés, pedig lehet, hogy szívbetegség áll mögötte.
Töltött fegyver birtoklása miatt tartóztattak le egy férfit Donald Trump republikánus elnökjelölt kaliforniai választási gyűlésének közelében szombaton - jelentették be a kaliforniai hatóságok vasárnap.
Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy elhalasztja a rövid távú tartózkodásra érkező utazók automatizált nyilvántartásának, az Entry/Exit System (EES) bevezetését, amely a tervek szerint november 10-én lépett volna működésbe.
Meglepő számok érkeztek Ukrajnából. Kilőtték az oroszok a NATO-országok által leszállított Leopard harckocsik 20 százalékát. Még durvább a veszteség, ha csak a modernebb Leopard 2A6-osokat nézzük, ezek 40 százaléka veszett oda. Megtáltosodott az orosz tüzérség, vagy más áll az érzékeny veszteségek hátterében? Erre a kérdésre azért sem árt gyorsan v
Az elmúlt néhány napban tapasztalt kellemes, 20 fok feletti hőmérsékletek után ma már kicsit hűvösebb lesz az idő. Estétől többfelé lehet számítani csapadékra is, és az ország egyes pontjain akár 5 fokig is lehűlhet a levegő az éjszaka folyamán. Kedden azonban helyenként ismét 20 fok fölötti értékeket mérhetünk.
Idén 60 ezerrel kevesebb adózó, összességében a jogosultak kevesebb, mint a fele ajánlotta fel személyi jövedelemadója egy százalékát a civil szervezeteknek. Egy kutatás szerint ennek hátterében a bizonytalanság, a bizalmatlanság és a tájékozatlanság áll.
Az erős munkahelyi nyomásból eredő stressz 46 százalékkal növelheti az érelmeszesedés folyamatának előrehaladását azokban az emberekben, akik különösen érzékenyen reagálnak a stresszre - derült ki az amerikai School of Public Health in Berkeley kutatói által elvégzett tanulmányból.
A Hezbollah Libanonból indított dróntámadása több tucatnyi sebesültet hagyott maga után Izraelben, köztük súlyos sérülteket. Közben izraeli harckocsik megrongáltak egy UNFIL-támaszpontot, miközben sebesült katonákat mentettek ki. Az ENSZ főtitkár ismét keményen nekiment Izraelnek.
Több kutatás támasztja alá, hogy rengeteget számít az egészségünk szempontjából, hogy milyen ételekből mennyit eszünk. Míg zöldségből és gyümölcsből például sokan jóval kevesebbet, mint ahogyan az ideális lenne, addig az ultrafeldolgozott élelmiszerekből továbbra is rengetegen fogyasztanak túl nagy mennyiséget, pedig valójában borzasztó rossz hatás
Körforgásban, kölcsönhatásban, közösségben – címmel hirdetett pályázatot kifejezetten magyarországi nonprofit szervezetek számára a Magyar Telekom és a Hello Nonprofit. A felhívásban olyan szervezetek jelentkezését várták, melyek az e-hulladék és a digitális környezetszennyezés csökkentésére; a városi éghajlati alkalmazkodásra; vagy a hazai ökoszis
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Életünk során számos kisebb-nagyobb döntést hozunk, amelyek hatással vannak a jövőnkre is. Az egyik ilyen döntés az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás indítása lehet. Sokan keresnek kifogásokat és nem foglalkoznak érdemben a nyugdíj-megtakarítással, de az igazság az, hogy ez a pénz egyszer még fontos minőségi különbséget jelenthet számodra. Havo
Bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor rövid időn belül lenne szükségünk nagyobb összegre, akár 10 millió forintra. A bankok akár már ennél nagyobb összeget is adnak személyi kölcsönként. Összehasonlítottuk, mekkora a törlesztője ezeknek.
Egyre több európai város hoz érdemi intézkedéseket a városi teherszállítás környezetbarátabbá tételéért. Ezekről a jó példákról készült a mai napon nyilvánosságra hozott tanulmány, amely a Tiszta Városok Kampány keretében készült.
A jövőben a magánszolgáltatókat is bevonhatják a közfinanszírozású ellátásba, ha az állami rendszer bajban van. Most azonban még nincs ellátási probléma a tárca szerint.
Október 20-án a Gyermekétkeztetési Alapítvány jótékonysági koncertet szervez a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar közreműködésével a kecskeméti Hírös Agóra KultKaszinóban. A befolyó összeget a szervezet teljes egészében az éhező gyermekek étkeztetésének támogatására használja fel.