2024. október 17. csütörtök

okt. 17
9:36
Balczó Bertalan: a természetvédelem mindnyájunk jövőjéről szól (Tiszta Jövő)
A természet védelme nem egy szűk szakma önös érdeke, hanem mindnyájunk jövőjéről szól - mondta az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hétfőn a miskolci Szeleta Parkban, ahol a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) ünnepélyes keretek között Aranyfokozatú vállalati önkéntes partnerévé fogadta az MBH Bankot.
okt. 17
9:36
Trump a biológiai férfiak női sportversenyen indulásáról beszélt (Tudás.hu)
Elnöki rendeletben tiltaná meg Donald Trump, hogy a transzneműekre vonatkozó politika jegyében biológiai értelemben vett férfiak női sportversenyeken indulhassanak. A volt elnök és republikánus elnökjelölt erről beszélt Georgia államban egy nők számára szervezett kampányrendezvényen. Donald Trump olyan esetekre hivatkozott, amikor női sportolók sér
okt. 17
9:36
Szorul a hurok: Rendőrségi ügybe keveredett a pedofilbotrányban is érintett Balog Zoltán (Nyugati Fény)
Okirat-hamisítás miatt tettek feljelentést Balog püspök ügyében.
okt. 17
9:36
Mi a fene folyik a magyar rendszámok körül? (naphire.hu)
Szeptembertől már nem jár a zöld rendszám és az azzal járó több kedvezmény a növelt hatótávolságú – konnektorról is tölthető – hibrideknek és a plug-in hibrideknek. Ez érezhetően visszavetette az eladásokat. Míg korábban havonta több száz ilyen autót helyeztek forgalomba, szeptemberben mindössze 15 darab került piacra. Az elektromos autók értékesít
okt. 17
9:36
A MotoGP-vezére szerint "ostobaság", hogy Miller csak az ausztrál útlevele miatt kapott jövőre ülést (P1race)
Carmelo Ezpeleta, a Dorna vezérigazgatója több dolgot is elárult, amikor Jack Miller jövő évre való leszerződtetéséről kérdezték.
okt. 17
9:39
Repeszt az Adidas (Piac és Profit)
Nőtt a német Adidas AG, a világ egyik legnagyobb sportszergyártójának bevétele és működési eredménye az idei harmadik negyedévben - áll a cég honlapján.
okt. 17
9:39
Ennyi volt? Már a bontás is szóba került a pénznyelő, semmire sem jó, félkész Biodómnál (Blikk)
A főváros már korábban megvizsgálta a városligeti Biodóm befejezésének és hasznosításának alternatíváit, így kiderült, hogy az építmény jelen formájában az eredeti célokon túl másra nem nagyon használható. Ahhoz viszont, hogy befejezzék, több tízmilliárd forintra lenne szükség. Erre pedig a főváros kasszájából biztosan nem futja.
okt. 17
9:39
Gyászol Orbán Viktor (Metropol)
Megható szavakkal búcsúzott Orbán Viktor.
okt. 17
9:39
Az irányt keresi a magyar tőzsde (Portfolio)
Az európai tőzsdékhez hasonlóan a magyar piac is csak mérsékelt elmozdulásokat mutat ma reggel.
okt. 17
9:39
Csoda történt - Túlélte a kisbaba, hogy az édesanyja a szemétbe dobta (ATV)
A nő, aki konténerbe tette kisbabáját, beismerte a tettét
okt. 17
9:39
Több millió forintra büntette meg az Uefa a Fradit rongálás miatt (444.hu)
Az Anderlecht elleni meccsen rongáltak székeket, vécét és használtak pirotechnikai eszközöket.
okt. 17
9:39
Csányi Sándor a bankadót kritizálta, és még Nagy Mártonnak is odaszólt (444.hu)
Az OTP elnök-vezérigazgatója egy konferencián a miniszter jelenlétében beszélt arról, hogy nemcsak az adóterhek a zavaróak, hanem a kiszámíthatatlanság és hogy nem teljesülnek a kormány ígéretei.
okt. 17
9:39
Hajnali "terrorizálás" és a "gyikos" Marko-stílus – Lawson ma már hálás érte (m4sport.hu)
Fiatal versenyzőként nehezen kezelte Liam Lawson azt a nyomást, amit a Red Bull tudatosan gyakorolt rá, ma viszont már örül, hogy nem kímélte őt a hajnali telefonhívásairól hírhedt Helmut Marko
okt. 17
9:41
Nagy Márton élőben mutatta be a kormány új gazdasági akciótervét (Portfolio)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette a kormány céljait és várakozásait a következő évekre vonatkozóan. Kifejtette, hogy a harmadik negyedévben gyenge lehet a gazdasági növekedés Magyarországon, nem fog teljesülni a piaci cél, ám a jövő év első negyedévében már 3% felett lehet, majd elérheti a 4%-ot is. Nagy Márton ismertette a KKV-prorg
okt. 17
9:42
Irina Shayk nyolc év után tért vissza a kifutóra: csak úgy tündökölt az édesanya (Life)
A modell nyolc év után visszatért a Victoria's Secret kifutójára.
okt. 17
9:42
Joe Biden utolsó külföldi útján ide látogat (Tudás.hu)
Németországban kezd kétnapos búcsúlátogatást Joe Biden amerikai elnök, aki a német kormány vezetőivel találkozik – közölte a Fehér Ház szóvivője. Az amerikai elnök berlini tárgyalásainak napirendjén szerepelnek Ukrajna védelmének kérdései, valamint a közel-keleti helyzet – olvasható a közleményben, amely szerint szó lesz majd az antiszemitizmus és
okt. 17
9:42
Crosby: 1600 pont; Malkin: 500 gól - mérföldkőhöz értek az NHL-legendák (Sportal)
A pittsburghi Sidney Crosby lett az észak-amerikai profi jégkorongliga (Nhl) történetének tizedik játékosa, aki elérte az 1600 pontos határt.
okt. 17
9:42
Leégett egy vadiúj tűzoltóállomás Németországban, az épületben nem volt tűzjelző (Telex)
Szerdán hajnalban kigyulladt egy parkoló jármű a stadtallendorfi tűzoltóság területén, a lángok hamar átterjedtek az állomás több épületére is. A tűzben senki nem sérült meg, azonban tíz tűzoltóautó tönkrement.
okt. 17
9:42
902 milliárd forintos ajándék és megszűnő kedvezmények: megjelent a kormány őszi adócsomagja (Telex)
Változik a tranzakciós illeték, a szochotörvény, valamint a NAV-ra és a könyvvizsgálatokra vonatkozó törvények is.
okt. 17
9:42
Energiaügyi Minisztérium: jelentősen javult a levegő minősége (Öko-drive)
A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően az utóbbi években jelentősen csökkent a levegőben a szálló por (PM10) mennyisége Magyarországon. A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. adatai szerint az értékek az egész országban megfelelnek a vonatkozó uniós követelményeknek - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap az MT
okt. 17
9:42
Kenderház, sörállomás és bringás hostel a Média Építészeti Díja döntőjében (Roadster)
A kortárs magyar építészet legkiemelkedőbb munkái 20. alkalommal versenyeznek a MÉD-en.
okt. 17
9:43
Kemény üzenetek Csányi Sándortól: furcsa a kormány logikája, de ólommal a cipőnkben is jól futunk (Portfolio)
Kritikák egész sorát fogalmazta meg az állami és uniós túlszabályozással szemben az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Portfolio gazdasági csúcskonferenciáján, a Budapest Economic Forumon. Csányi Sándor szerint nem érdemes más európai bankba fektetni, csak a Peléhez hasonlóan "ólommal a cipőjében" is kiválóan teljesítő OTP-be. A magyar adókörnyezet m
okt. 17
9:45
Figyelem! Szalomonellaveszély miatt hívták vissza ezt a terméket! (Mindmegette)
Szalmonella lehetséges jelenléte miatt hívta vissza a Nébih az egyik, sajtos-hagymás ízesítésű kölesgolyót. A hatóság szakemberei arra kérik a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal rendelkező terméket ne fogyasszák el!
okt. 17
9:45
Heuréka! Az Adózóna podcastsorozata – 21. rész: csoportos adózási lehetőségek (tao, áfa) (Adózóna)
Rohamosan közeledik a november, ami azt is jelenti, hogy azoknak a kapcsolt vállalkozásoknak, akik még nem élnek a csoportos társasági adózás lehetőségével, ideje átgondolni a szabályok által nyújtott előnyöket. Ahhoz, hogy megalapozott döntés születhessen, érdemes az esetleges hátrányokra is gondolni, ideértve az adminisztratív teendőket is. De va
okt. 17
9:45
Pirosban zártak a vezető nyugat-európai indexek, tovább esett az Asml, növekedett a BUX (ProfitLine)
Kismértékben estek a főbb európai indexek, a DAX 0,3%-kal, a CAC 40 0,4%-kal csökkent, így a Stoxx 600 0,2%-os mínuszban zárt szerdán.
okt. 17
9:45
Nincs messze a történelmi csúcsától az OTP (Portfolio)
Emelkedéssel zártak végül az amerikai tőzsdék tegnap, majd ezt követően az ázsiai piacok is nagyrészt emelkedtek, a japán tőzsde alulteljesítő volt. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt mérsékeltek az elmozdulások a mai fontos makroadatok előtt. Ma az eurózóna szeptemberi inflációs adatait és az Európai Központi Bank kamatdöntését várjuk, míg az US
okt. 17
9:48
Lelhetsz csillogásra a fenntartható és tudatos divatban is - Lépj be a Spark Le Monde világába (Glamour)
Ha egy helyről álmodnál, ami magában rejtegeti a divatvilág legínyencebb kincseit, be kell lépned a Spark Le Monde kapuján! Zepko Zsófia egyedülálló ízlésvilágának köszönhetően, nemzetközi színvonalú márkakavalkáddal kecsegtet az immáron két üzlettel büszkélkedő concept store. A több, mint száz nevet felvonultató választék éllovasai kezdetek óta a
okt. 17
9:48
Egyetlen aprócska vörös folt miatt küzd az életéért a 27 éves nő (BorsOnline)
Elárulta mi a vérrák ártalmatlan jele, hogy másokat figyelmeztessen egy fiatal nő.
okt. 17
9:48
Érdekes tények az e-autósokról (MMonline)
A kötelező felelősségbiztosítások esetében 2 százalékos az elektromos autók aránya a K&H-nál, szemben a villanyautók teljes, hazai állományhoz mért 1 százalékos részesedésével. A K&H-s cascobiztosításoknál kiugró, 12 százalékos az elektromosok részesedése, ami azzal is magyarázható, hogy a villanyautók ára egyelőre a hagyományos autók átlagértékéné
okt. 17
9:48
Az élelmezési világnap lehetőséget kínál mindennapos választásaink újragondolására (Agrotrend)
A változatos, tápláló, megfizethető és biztonságos élelmiszerek mindannyiunk számára szükségesek az aktív és egészséges élethez. A hozzáférhetőség, az ágazatok közötti együttműködés és a kiegyensúlyozott étrend kérdéseit járta körbe az a rendezvény, amit az élelmezési világnap alkalmából szervezett a FAO, az Élelmiszerbank és az Agrárminisztérium s
okt. 17
9:48
Csányi: Furcsa logika, hogy 5 százalékos kamatplafont kell bevezetnünk, de a kormány nem vállal kötelezettséget az infláció szintjére (Telex)
Az OTP-vezér szerint annyira nehéz boldogulni a bankoknak az EU-ban, hogy nekik is szükségük lehet egy Európán kívüli fizetési szolgáltatás létrehozására.
okt. 17
9:48
Aki nem kerül a listára, vajon elfelejtődik? (kultura.hu)
Az őrült tempóban tért hódító globalizáció kétségkívül nem használ a sokszor több száz éves múlttal rendelkező örökségeink fennmaradási esélyeinek. Az Unesco közgyűlése 2003-ban fogadta el a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezményt, mellyel egyebek mellett e világszinten létező folyamat veszélyeire is fel kívánja hívni a figyelmet.
okt. 17
9:51
Duzzadt szemalj okai (Habostorta)
A reggeli szemduzzanat, különösen, ha csak az egyik oldalon jelentkezik, többféle okra vezethető vissza. Néhány lehetséges magyarázat:Ez az 5 fő ok, ha
okt. 17
9:51
Fontos díjat zsebeltek be az új Steyr Plus traktorok (Agroinform)
Újabb elismerést szereztek meg az új STEYR Plus traktorok a fontos szlovén piacon.
okt. 17
9:51
Bereczki Zoltán a Csináljuk a fesztivált! új zsűritagja (hirado.hu)
Bereczki Zoltán a Duna show-műsorának új ítésze. További újdonság, hogy négytagú zsűri értékeli a versenydalokat a stúdióban ülő közönséggel.
okt. 17
9:51
Több márka sorsa kérdéses a Stellantisnál (autopro)
Egyelőre nem tudni, mely márkák élhetik túl a válságot.
okt. 17
9:51
Újabb videófelvétel a tragédiáról? Teóriák Arina Glazunova zuhanásával kapcsolatban (Ripost)
Arina a metrólejáróba zuhant és szörnyethalt.
okt. 17
9:51
A Győr a tartalékokhoz száműzte Lukicsot, a menedzsere kategorikusan cáfol (m4sport.hu)
A vezetőedző szerint nem tud segíteni, menedzsere nem érti a döntést.
okt. 17
9:54
Megrendítő részlet látott napvilágot II. Erzsébetről: aggodalom nyomasztotta a halálos ágyán a királynőt (Femcafe)
II. Erzsébet lánya, Anna hercegnő nemrég elárulta, a néhai királynő utolsó napjaiban sokat aggodalmaskodott, ennek pedig hangot is adott családja körében.
okt. 17
9:54
A Márkamonitor rádióműsor mai vendége Hinora Ferenc (Márkamonitor)
Mai vendégem Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség elnöke, a Positive Adamsky ügynökség alapító tulajdonosa.   Hinora Ferenc a kiadói világban eltöltött kezdetek után hamar saját céget alapított, amely évről évre szép növekedést ért el, és 2021 óta Positive Adamsky néven ismert. A Magyar Marketing Szövetségnek 2013 óta az elnöke. Beszélgetésü
okt. 17
9:54
Magyar turisztikai siker: 4 magyar attrakció is a fenntartható turizmus élén (Helló Magyar)
Négy magyar turisztikai úti cél is helyet kapott a Green Destinations által elkészített listán, amely az év legjobb fenntartható turisztikai projektjeit sorakoztatja fel.
okt. 17
9:54
Olaszország drámai módon növeli a Bitcoin tőkenyereség-adóját (BitcoinBázis)
Olaszország hamarosan drasztikus lépést tesz a kriptovaluta-szektorban: a Bitcoin tőkenyereség-adóját 26%-ról 42%-ra emeli. Ez a változás része az ország új költségvetési tervezetének, amely célul tűzte ki, hogy 2025-re a bruttó hazai termék (GDP) 0,2%-át, körülbelül 4 milliárd eurót gyűjtsenek be. A tervezet szerint a bevételek nagy része a bankok
okt. 17
9:54
A digitális világ forradalma (IT Business)
Olyan korszakban élünk, ahol a mesterséges intelligencia térnyerése egyre nagyobb szerepet kap mind a vállalati, mind az államigazgatási szektorban. Rakoncza Zsolt, a Dell Technologies magyarországi vezetője betekintést nyújtott abba, milyen technológiai változások zajlanak napjainkban, és hogy ezek milyen hatással lesznek a jövőre.
okt. 17
9:54
Ősz a fürdőszobában: 8 meleg dekor tipp a hideg helyiségbe (Bien)
Az ősz nem csak a nappaliban vagy a hálószobában teheti meg a varázsát, hanem a fürdőszobában is. Amikor a természet átszínezi magát sárgára, vörösre és barnára, érdemes mi is kicsit változtatnunk környezetünkön. Ritkán esik szó a fürdőszoba dekorálásáról, pedig mindig a rejtett részletekben bújik meg a leginkább a varázslat! Nézzük, milyen zseniál
okt. 17
9:54
Az ősz egyik legegészségesebb kincse: 5 ok, amiért megéri gesztenyét enni (InStyle)
A szelídgesztenyéről általában a gesztenyepüré vagy az utcai árusoknál kapható sült gesztenye jut eszünkbe, pedig sok más őszi finomság is készülhet belőle. A gesztenye ráadásul nemcsak ízletes, hanem rendkívül egészséges is.
okt. 17
9:54
Hogyan teszi hatékonyabbá a feladatkezelést cégen belül a QlickCRM? Megmutatjuk! (Minner)
Ha eddig azt hitted, hogy egy CRM rendszer csak ügyfelek nyilvántartására jó, akkor most szeretném megmutatni, hogy mennyivel többre képes a QlickCRM. Ez a rendszer nemcsak a partnerkezelésben segít, hanem a projektek, feladatok és teendők hatékonyabb kezelését is támogatja. Miért kulcsfontosságú a hatékony feladatkezelés minden vállalkozásban? A c
okt. 17
9:57
A vendéglátó szakma részben üdvözli Nagy Márton 16 pontját, de azért még formálna rajta (Infostart)
A nemzetgazdasági miniszter által ismertetett 14+2 pontos turisztikai csomag pontjai közül a rövid távú lakáskiadás mielőbbi rendezése a legfontosabb feladat - hangsúlyozta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
okt. 17
9:57
Magyar Péter: "Borzasztó állapotban fogjuk átvenni az országot" (Blikk)
Magyar Péter először kerülhetett szemtől szembe Magyarország miniszterelnökével, Orbán Viktorral az Európai Parlamentben. A TISZA Párt elnöke az Strasbourgban megélt élményekről is részletesen beszámolt. A politikus továbbá megszólalt a pártépítésről, több ízben Orbán Viktorról és Budapest helyzetéről is.
okt. 17
9:57
Phenjan "ellenséges államnak" nyilvánította Dél-Koreát (ATV)
Észak-Korea állami médiájának csütörtöki közlése szerint "ellenséges államnak" nyilvánította Dél-Koreát, és ezt az ország alkotmányában is rögzítették.
okt. 17
9:57
Csukás István üzenetét örökre megjegyezte Forró Bence (hirado.hu)
A Család-barát műsorvezetőjének volt szerencséje még 2018-ban munkája kapcsán találkozni és beszélgetni Csukás Istvánnal.

Keresés