Az amerikai vállalatok továbbra is a második legnagyobb beruházói közösséget alkotják hazánkban, és ezért nagy szerepet játszanak Magyarország gazdasági semlegességének garantálásában – mutatott rá Szijjártó Péter csütörtökön az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara budapesti rendezvényén.
Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltár is az érdeklődők figyelmébe ajánlja a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség és a Nyíregyházi Városvédő Egyesület a város örökváltságának 200. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezését.
A Karizma Podcast a magyar üzleti és önismereti podcast szcéna meghatározó szereplője közel 3 éve. Bolya Imre karizmatikus előadó tréner, a podcast alapítója és műsorvezetője számtalan, különböző típusú vendéggel beszélgetett már – a sámántól a pszichológuson át, a "cápán" keresztül a csúcsvállalkozóig –, akikből bölcsességek, értékek, érzelmek, si
Az utolsó pillanatban döntöttetek úgy, hogy elmentek egy jelmezes buliba? Semmi baj, ezeket a jelmezeket villámgyorsan, minimális kézügyességgel is elkészítheted, ráadásul néhányhoz valószínűleg minden szükséges alapanyagot meg is találsz otthon.
A Roadpol Figyeld az utat! elnevezéssel hirdetett fokozott közlekedésbiztonsági akciót múlt héten, melynek ideje alatt az egyenruhások vármegyénkben 7286 járművezetőt ellenőriztek. A razzia során a menet közben kézben tartott mobiltelefon használata miatt 84 esetben, a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt pedig 944 személlyel szemben inté
Földimogyoróval szennyezett a Green Cuisine mustárpor, ezért a forgalmazó a Culinaris Wholesale Kft. visszahívja a terméket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.
A Nyíregyházi Egyetem az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére ünnepi megemlékezést tart 2024. október 22-én (kedden) 10:00 órakor, a "B" épület Nagyelőadó termében.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Országgyűlés külügyi bizottságának meghallgatásán arról számolt be, hogy jelenleg az emberiség a veszélyek korában él, amikor a külpolitikának is megváltozik a cél- és az eszközrendszere.
Az idei nyár több olyan utazási irodának is hatalmas fellendülést hozott, amely kriptovalutát is elfogad. Az ügyfelek elsősorban a biztonság és kényelem miatt választják ezt a fizetési formát.
Az Európai Központi Bank 25 bázispontos kamatvágást hajtott végre, így az alapkamat 3,5-ről 3,25 százalékra csökkent. Mi történt? 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatot az Európai Központi Bank, az alapkamat így 3,25 százalék. Négy hónap alatt harmadszor vágott kamatot az EKB. Miért most? Az eurozóna inflációja szeptemberben a várt 1,8 he
Szeptember 30-án kezdődött a Múzeumok Őszi Fesztiválja Gyulán. A programok kiemelt tematikája a gasztronómia. Október 18-án, pénteken a Vitézek vacsorája című rendezvénnyel várják az érdeklődőket a gyulai várba. Nemcsak vitézei, kovácsa és solymásza van a várnak, de egy hatalmas kemencéje is, amely a 18. század óta szolgálja ki a várnépet. Ezen a
A nemzetgazdasági miniszter által ismertetett 14+2 pontos turisztikai csomag pontjai közül a rövid távú lakáskiadás mielőbbi rendezése a legfontosabb feladat - hangsúlyozta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
Az Európai Unió súlyos hibát követ el azzal, hogy elutasítja a párbeszédet Oroszországgal az ukrajnai konfliktusról, mivel a tárgyalások elengedhetetlenek a helyzet megoldásához – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfői berlini látogatása során adott interjújában, amelyet a német The Pioneer hírportál közölt, és most az orosz TASZSZ
Ahogyan a kriptovaluta-piac ismét felmelegszik az év utolsó negyedévében, néhány projekt robbanásszerű növekedésre készül. Az előrejelzések szerint 2025 végére öt kriptovaluta túl fogja szárnyalni a piacot a fundamentális és a spekulatív értékelés szemszögéből. Cikkünk bemutatja, melyek ezek, ezzel ritka esélyt kínálva a profit maximalizálására. A
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedése az előzetes becsléssel összhangban 1,8 százalékra, 2021 februárja óta a legalacsonyabbra csökkent szeptemberben az előző havi 2,3 százalék után - derült ki az osztrák statisztikai hivatal végleges adataiból.
Egy brit kutatás rávilágított, hogy egy felnőtt ember ma már átlagosan mindössze 17 percig képes csupán koncentrálni, mielőtt elkalandozna a figyelme, a tizenévesek és annál fiatalabbak esetében pedig még aggasztóbb a helyzet.
Emily Osment titokban férjhez ment szerelméhez, Jack Anthonyhoz, amit a CBS Mornings adásában jelentett be. A 32 éves színésznő elárulta, hogy az elmúlt hétvégén mondták ki a boldogító igent, és most kiélvezik az első napokat házaspárként. A Hannah Montana egykori sztárja, aki Lilly Truscottként vált ismertté, tavaly nyáron a Yosemite Nemzeti Parkb
Bár sajtóközlése alapján nyár végére másfél millió hazai ügyfele lett a Revolutnak, egyre csak tolódik a litvániai anyabank magyarországi fióktelepének startja. A Revolut azonban még fióktelepként sem lenne az OBA betétvédelmi rendszerének tagja. A megnyugtató megoldást az jelentené, ha a társaság magyarországi leánybankként és székhellyel, kellő t
A nyugdíjpénztári megtakarítások elfogyasztása csak rövid távon jó az államnak és a polgárainak - közölte a magyar alapkezelőket tömörítő BAMOSZ egy friss közleményben.
Ellenőrzések jöhetnek a középiskolákban, hogy megtudják, valóban mindenhol beszedik-e az elektronikus eszközöket. Sok helyen azonban még a pedagógusoknak se szóltak minderről.
A Tufts Egyetem kutatói egy olyan forradalmi újítást hoztak létre, melyet a Pókember hálóvető képességei inspiráltak. Az új technológia lehetővé teszi, hogy selyemalapú anyagok segítségével folyadékot lőjenek ki egy finom tűn keresztül, ami azonnal megszilárdul, és erős, ragadós szálat képez.
Három, vártnál jóval kedvezőbb amerikai makroadat érkezett egyszerre csütörtökön délután, amelyek együtt behatárolják a Fed rövid távú további kamatcsökkentési mozgásterét, és így a dollár még tovább erősödött, és új kéthavi csúcsra ért az euróval szemben.
A támadás elhárításában az Ukrán Védelmi Erők légiereje, légvédelmi rakétacsapatai, mobil tűzcsoportjai és elektronikai hadviselési egységei vettek részt.
Magyarország EU-elnökségi programjában kiemelt szerepet kap a klímaváltozás elleni küzdelem – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) önkormányzati államtitkára hétfőn Baján, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának a Life Logos 4 Waters projekt keretében szervezett, hatnapos nyári egyetemének megnyitóján.
Nőtt a német Adidas AG, a világ egyik legnagyobb sportszergyártójának bevétele és működési eredménye az idei harmadik negyedévben - áll a cég honlapján.
Az ülő életmód az aranyér kialakulásának egyik rizikófaktora. Emiatt felmerülhet a kérdés, hogy a kerékpározás is növeli-e a kockázatát, illetve már kialakult aranyeres panaszok esetén szabad-e biciklizni? Cikkünkben ezekre a kérdésekre kaphat választ.
A természet védelme nem egy szűk szakma önös érdeke, hanem mindnyájunk jövőjéről szól - mondta az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hétfőn a miskolci Szeleta Parkban, ahol a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) ünnepélyes keretek között Aranyfokozatú vállalati önkéntes partnerévé fogadta az MBH Bankot.
Szerda este bombaként robbant a hír, hogy a magyar sztárfocista, Szoboszlai Dominik megkérte gyönyörű barátnője, Buzsik Borka kezét, aki természetesen igent mondott szerelmének. Az örömhírt az Instagram-oldalaikon tudatták a nagyvilággal, és a közös képeken az álomszép eljegyzési gyűrűt is megvillantották. Innen is gratulálunk nekik!