Volodimir Zelenszkij ukrán elnök határozottan cáfolta, hogy Ukrajna atomfegyverei visszaállítását tervezi. Ezzel egy korábbi kijelentésére reagált, amelyet Donald Trumppal folytatott megbeszélésén tett.
Pedig a szakemberek szerint ha jobban vigyáznánk a mobilunk akkumulátorára, akkor azt alaposan meghálálná. A többség ugyanazt az ordító hibát követi el.
Mint minden kisgyermek, Sarolta hercegnő is álmodozik arról, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Bár az ő sorsát és terveit a hercegnői címe nagy mértékben befolyásolja, ezzel ő még nem számol, és szüleinek, Katalin hercegnének és Vilmos hercegnek őszintén elmondta, mivel szeretne majd foglalkozni felnőttként.
Egy hajódrónnal térképezték fel októberben az algahelyzetet a Balatonon. A cél, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű terepi adat álljon rendelkezésre egy balatoni kékalga előrejelző AI algoritmus fejlesztésére - írja a Facebookon a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet.
A Momentum országgyűlési képviselője csütörtök este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a Fővárosi Ítélőtábla által hozott jogerős ítéletéről, amely hivatalos személy elleni erőszak vádjában találta bűnösnek. A politikus egyértelművé tette, hogy az ítéletet a politikai üldöztetés eszközeként értékeli, és jelezte, hogy az Európai Bíróságon
A napraforgó egyik legnagyobb előnye – a tavaszi kapás növények között – a jó adaptációs képessége még a nagy termőképességű hibridek esetében is. Ez pedig a klímaváltozás körülményei között igen fontos szempont.
Egy meg nem nevezett ukrán tisztségviselőre hivatkozva a Bild német lap azt írta, hogy Ukrajna rendelkezik az atomfegyverek létrehozásához szükséges anyaggal és tudással.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2024. október 25-től felfüggesztette a HUNGARO ENERGY Kft. földgáz-kereskedelmi működési engedélyét, a felhasználók ellátására pedig új földgázkereskedőt jelöl ki. Az átmeneti időszakban a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) biztosítja az ellátást az érintett - nem lakossági -
Világot látunk és közben segítünk? Elsőre nagyon jól hangzik az utazás közbeni önkénteskedés, vagyis a voluntourism, de tényleg ennyire egyszerű lenne ez a képlet? Ma a világjárással egy időben különböző segítő programokban, projektekben vehetünk részt önkéntesként, és ennek természetesen számos pozitív hozadéka van, de az utóbbi időben felerősödte
Az Ey Az Év Üzletembere Díj Magyarországon már két évtizede ismeri el azokat a kiemelkedő teljesítményt felmutató vezetőket, akik választ adnak a gazdasági kihívásokra, és innovatív megoldásaikkal az üzleti eredmények mellett aktívak a társadalmi felelősségvállalás területén is. A zsűri a fődíjak mellett öt kategóriában különdíjat adott át a kivéte
Sárközi Ákosnak és feleségének, Sárközi Évinek nem meglepő módon az egyik legfontosabb terep az életében a konyha. Amellett, hogy a Michelin-csillagos séf szakmájából adódóan a fél életét a konyhában tölti, otthonukban is központi szerepet tölt be ez a helyiség, hiszen már a gyerekek is elkezdtek ismerkedni a főzés tudományával. A pár a közelmúltba
Integrált internetes hallgatói felületet (IHF) hozott létre a Miskolci Egyetem a DigitALL - Az oktatás átalakítása a Miskolci Egyetemen című projekten belül, hogy hallgatóik tanulmányait a digitális térbe helyezve támogassák - közölte csütörtökönön az MTI-vel az intézmény kommunikációs központja.
A londoni Nemzeti Galéria (National Gallery) péntektől megtiltja a folyadékok bevitelét az intézménybe, miután az utóbbi időben megszaporodtak a radikális klímaaktivisták híres festmények ellen elkövetett támadásai a múzeumban.
A Pepe Unchained, a vicces béka kabalájáról ismert projekt nemrégiben vírusként terjedt el, és nem csak a humoros megjelenése miatt. Az előértékesítés már átlépte a 20 millió dolláros határt, ami nemcsak az új, hanem a tapasztalt befektetők figyelmét is felkeltette. Egy neves elemző szerint a Pepe Unchained (PEPU) lehet minden idők legnagyobb mém é
Az Európai Unió Tanácsa helyt adott a Bizottság javaslatának, és 12 hónappal elhalasztotta az erdőirtásról szóló uniós rendelet alkalmazásának kezdőnapját.
Az anyós és a meny kapcsolata nem mindig felhőtlen. Itt is egy ilyen szituáció bontakozott ki, amikor előbbi erősen bele akar szólni az esküvőbe. Persze nem ez az egyetlen bonyolult szál a történetben.
Erzsébetvárosban hamarosan szavaznak a parkolási reformcsomagról, ami nagyjából a józsefvárosban már jól ismert, és a mérések alapján sikeres modell bevezetését jelenti - írja A járda a gyalogosoké blog. Az új parkolási rendszer már a 2025-ös évre érvényes is lesz.
A Veszprém házigazdaként 34-32-re legyőzte a tabellán sereghajtó dán Fredericia HK-t a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, csütörtökön. Ugyanakkor úgy tűnik, Jehia el-Dera személyében egy nagyon fontos játékos kényszerpihenőn lesz a szezon hátralevő részében.
Egyre többen választják a rúdsportot, mégis sokan vannak, akik az éjszakai életet látják benne. Pedig aki próbálta már, tudja, hogy valójában ez egy nehéz mozgásforma. A rúdsport bőven több, mint egyszerű szórakoztatás. Arról nem beszélve, hogy ez nem a könnyűvérű lányok sportja – ahogy mondani szokták. Rajkai Eszter rúdsportoló és edző története i