2024. október 17. csütörtök

okt. 17
16:06
Varga Mihály elmondta, mennyi béremeléssel számolnak jövőre (Növekedés)
Javuló kilátásokkal tervezik a 2025-ös költségvetést, a kormány a GDP 3,4 százalékos emelkedésére, valamint a fogyasztás 4,3 százalékos és a beruházások 5-5,5 százalékos növekedésére számít - közölte a pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten, a Portfolio Budapest Economic Forum 2024 konferenciáján.
okt. 17
16:06
Kovács László operatőrről nevezték el az Szfe új műtermét (Magyar Nemzet)
Sepsi Enikő szerint ezzel a fejlesztéssel újabb mérföldkövet értünk el a hazai filmes oktatásban.
okt. 17
16:06
Az elemzők felfedik az 5 legígéretesebb olcsó kriptovalutát, amelyek óriási kitörés előtt állnak – reflektorfényben a ZDEX (BitcoinBázis)
Az elemzők öt olyan kriptovalutát emelnek ki, amelyek ára 3 dollár alatt van, és amelyek 2025-ig jelentős növekedésen mehetnek keresztül. Ezek a hozzáférhető digitális eszközök vonzzák azokat a befektetőket, akik magas növekedési potenciált keresnek. Ezen érmék között a ZDEX kiemelkedik, mint ígéretes versenyző, amely jelentős figyelmet keltett. Ez
okt. 17
16:06
"Szülőként a legnagyobb félelmünkkel nézünk szembe nap mint nap: elveszíthetjük a most ötéves gyermekünket." (Nőiváltó)
A súlyos beteg kisfiún, Márkon csak egy drága terápia segíthet. A szülők segítséget kérnek.
okt. 17
16:06
Szijjártó: Szoktak odajönni külföldi kollégák, hogy "ugye, Pítör, ti vétóztok, ti megakadályozzátok ezt"? (Telex)
Éves beszámolóját tartotta a miniszter a külügyi bizottságban: szóba jött a RIA Novosztyinak adott interjúja, Orbán Balázs, Donald Trump és a háborúk is. Szijjártó szerint aki békét akar, azt Putyin bábjának nevezik, közben itt lenne az ideje a békepárti megoldásoknak.
okt. 17
16:06
Így vonult végig a kifutón a világ leghíresebb ducimodellje, Ashley Graham a Victoria's Secret fehérnemű bemutatóján (Sassy)
Sokak kedvence volt a csipkés szett, amiben elsétált a közönség előtt.
okt. 17
16:08
Bukaresti bázist adott át Nagy Márton (vg.hu)
A nemzetgazdasági miniszter román kollégájával találkozott Bukarestben, és az Aeroplex új bázisának megnyitása alkalmából mondott beszédet.
okt. 17
16:08
Orbán Viktor készen áll a választásokra (Magyar Nemzet)
Új gazdaságpolitikát hirdetett a miniszterelnök.
okt. 17
16:09
Nagyon furcsa, amit a magyar benzinkutakon látunk (Menedzsment Fórum)
Az idei első három negyedévben 0,8 százalékkal több motorbenzin és 1,2 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott a kiskereskedelmi forgalomban Magyarországon, mint tavaly ugyanebben az időszakban; az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 0,4 százalékkal csökkent - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) csütörtökön.
okt. 17
16:09
Nem talált a NAV olyan autószállítót, aki számlát adott volna (Piac és Profit)
Közösen ellenőrizte az autószállítókat Hajdú-Bihar vármegyében a kormányhivatal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az akció sikere nyomán megnőtt a vállalkozók hajlandósága a bizonylatolásra, és a szükséges engedélyek beszerzésére is.
okt. 17
16:09
Aggódik az Usa: Egyre nyugtalanítóbb Oroszország és Észak-Korea kapcsolata (Blikk)
Az Egyesült Államokat és szövetségeseit egyre jobban nyugtalanítja Észak-Korea nukleáris fegyverkezése és fenyegető retorikája, valamint az Oroszországnak nyújtott háborús segítsége – közölte szerdán Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes.
okt. 17
16:09
Energiaitalokat tesztelt a Nébih: itt vannak az eredmények (Adózóna)
Az energiaitalokat is elemeire bontotta a Szupermenta program. A termékteszt során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumaiban elsősorban a termékek koffein-, taurin-, cukor-, édesítőszer-, valamint vitamintartalmát vizsgálták. Biztonsági probléma nem merült fel. Élelmiszer-minőségi hibát egy energiaitalnál állapítottak me
okt. 17
16:09
Küszködnek a magyar vállalatok az AI bevezetésével (Portfolio)
Az európai kisvállalatok nehezebben tudnak finanszírozáshoz jutni, mint az amerikaiak, és Magyarországon a nyugati átlaghnoz képest is több a finanszírozási nehézség – mondta el Emily Sinnott a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján. Elmondta azt is, hogy a magyar vállalatok jól állnak digitalizációban, de az AI-adatpációval küzdenek.
okt. 17
16:12
Elmarad a madridi fieszta – győzött a törpeszúnyog (vg.hu)
A turistalátványosságot a fertőzésveszély miatt tiltották be a hatóságok.
okt. 17
16:12
Sáfrány Emese és Béres Anett reagált arra, hogy csalással vádolják őket: "A nyerteseknek nincs szüksége magyarázkodásra" (SzMo)
Az Ázsia Expressz győzteseinek boldogságát beárnyékolják a vádak. Most közös bejegyzésben reagáltak.
okt. 17
16:12
Évekre eltűnt Magyarországról, most pedig végleg visszatér a valószínűleg legnépszerűbb női divatmárka (Magyar Nemzet)
Rengetegen érdeklődnek.
okt. 17
16:12
Ezen a héten tetőzik az Orionidák, a leglátványosabb őszi meteorraj (Helló Magyar)
A meteorraj létrehozója, a Halley-üstökös utoljára 1986-ban járt a Naprendszer belső régiójában, és legközelebb 2061-ben látogat el hozzánk. A Halley az egyetlen ismert szabad szemmel látható üstökös, amelyet elméletileg kétszer is láthatjuk életünk során.
okt. 17
16:12
Jelenleg nehéz motivációt találnia, de olimpiai aranyra vágyik a magyar kajakos (Sportal)
Az olimpiai aranyérem a fő célja a kajakos Gazsó Alida Dórának, aki a nyári, párizsi játékokon egy-egy ezüst- és bronzérmet szerzett csapathajók tagjaként.
okt. 17
16:12
Magányosan vonult "csatába" Orbán a brüsszeli csúcs fotózásán (Telex)
Kevesen álltak szóba a miniszterelnökkel a közös fotózáson, később viszont megtalálta a társaságát.
okt. 17
16:12
Aranylabda-díjátadó: Kizárólag az RTL+ Premium közvetíti élőben (Media1)
A jogtulajdonossal kötött exkluzív szerződés értelmében a focirajongók Magyarországon kizárólag az RTL előfizeteses streamingfelületein követhetik figyelemmel a 2024-es, a 2025-ös és a 2026-os Aranylabda-díjátadót, az UEFA és a France Football közös rendezvényét.
okt. 17
16:14
Eddigi legdrágább autóját mutatja be a Ferrari (vg.hu)
Az F80 a Ferrari legújabb törekvése, hogy tovább növelje az árrését, amely Európa legértékesebb autógyártójává tette.
okt. 17
16:14
Szoboszlai egy csapatba terelte Marco Rossit és Dzsudzsák Balázst (Magyar Nemzet)
A félmillióhoz közelít a kedvelések száma Szoboszlai Dominik eljegyzésének hírére.
okt. 17
16:15
Mennyi lesz az Euró árfolyama így év végére?Lassan tovább gyengült a forint (ProfitLine)
Kissé gyengült tegnap a forint árfolyama. A nyitó 400,2-ről zárásra összességében 401,3-ra emelkedett az Eurhuf devizapár.
okt. 17
16:15
Döbbenetes támogatási igény az élelmiszeriparban (Portfolio)
Az élelmiszeripar és a kkv-k fejlesztése a magyar gazdaság növekedésének egyik alappillére, és a jelenlegi pályázati rendszerben hatalmas a verseny a forrásokért. A vállalkozásoknak nemcsak tartalmi és pénzügyi szempontból kell kiváló pályázatokat benyújtaniuk, hanem szükségük van egy tapasztalt, megbízható tanácsadó partnerre is, aki végigkíséri ő
okt. 17
16:15
Lesz-e idén Orbán-Putyin csúcs? "Nem tervezünk egyelőre" - Szijjártó Péter ezt mondta (ATV)
"Nem tervezünk most egyelőre ilyen találkozót" - válaszolta Szijjártó Péter az atv.hu kérdésére, hogy idén terveznek-e még Orbán-Putyin találkozót?  "Zelenszkij elnök úr béketervét is érdemes megvitatni" - mondta a miniszter, aki azt "szomorúnak tartja", hogy 36 hónapra hosszabbítják az Orosz Központi Bank szankciós felülvizsgálatát, mert ez azt je
okt. 17
16:15
Zelenszkij: Megmondtam Trumpnak, vagy atomfegyvere lesz Ukrajnának, vagy felveszik a NATO-ba (444.hu)
Zelenszkij szerint Trump jogosnak találta az érveit.
okt. 17
16:17
Elképesztő, hogy mivel vádolják ezt a börtönőrt (ATV)
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást büntetés-végrehajtási intézetbe tiltott módon bevinni tervezett tárgyak ügyében - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
okt. 17
16:18
Ez a 3 legoptimistább csillagjegy: ők minden helyzetben pozitívak tudnak maradni (Glamour)
A hétköznapjaink tele vannak kihívásokkal és bizonytalanságokkal, így az emberek egyre szorongóbbá válnak. Sokuknak újra meg kell találniuk a belső békét és vele együtt az optimizmust. Ez utóbbi megélése ajándék, ami együtt jár a reménnyel. Jó esetben jelzőfényeként ragyoghat fel számunkra, és megvilágíthat egy szebb jövőt, egy pozitívabb életszeml
okt. 17
16:18
Az EU rendeletet fogadott el a vegyi anyagok osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról (Tiszta Jövő)
Az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsa aktualizálta a vegyi anyagokra vonatkozó rendeletet, amely pontosítja az osztályozásra, címkézésre és csomagolásra vonatkozó szabályokat és hozzáigazítja azokat a kereskedelem különböző formáihoz, például az online értékesítéshez, vagy az ömlesztett árusításhoz az újratöltő állomásokon - tájékoztatott az uni
okt. 17
16:18
Noszály Sándor vallomása: "Tudtam, hogy vége és belepusztultam" (BorsOnline)
Noszály részletesen mesélt élete legnehezebb szakaszáról.
okt. 17
16:18
Több kint tízezer euró kártérítést ítéltek meg egy migránsnak (Magyar Nemzet)
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának nemrégiben hozott ítélete hatalmas vitákat kavart Németországban.
okt. 17
16:18
Beindult Orbán bandája: Botrányos gyűlést tartott a miniszterelnök szélsőséges európai pártcsaládja (Nyugati Fény)
Madarat tolláról.
okt. 17
16:18
Ilyen minőségre képesek a hazai nemesítésű burgonyafajták (Agrotrend)
Barnulnak, üregesednek, repedeznek. Ezekkel a problémákkal igen sűrűn találkozhatunk a Nyugat-Európából beszerzett burgonyafajták esetében, ám az idő – és a kutatások is – bebizonyították, hogy a keszthelyi fajták lényegesebben kisebb arányban hordozzák magukban ezeket a tüneteket. Röviden fogalmazva, a keszthelyi burgonya sokkal ellenállóbb, mint
okt. 17
16:18
Meghalt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár (Telex)
57 éves volt.
okt. 17
16:18
Hárompéniszű embert találtak Nagy-Britanniában (Telex)
Egy 78 éves férfi holttestében vették észre az eddig mindössze egyszer lejegyzett rendellenességet.
okt. 17
16:18
Gyakori az ilyen típusú baleset Nyíregyházán (Nyíregyháza)
Ráfutásos baleset történt szerda délután a Mező utcán.
okt. 17
16:18
Zelenszkij: Ukrajnának két választása van: vagy ismét nukleáris fegyverekre tesz szert, vagy a NATO-hoz csatlakozik (vasárnap.hu)
Ukrajna meghívása a NATO-ba szimbolikus üzenet lenne – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Unió tagországai állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozója alkalmából adott sajtótájékoztatóján Brüsszelben, leszögezve: ez azt jelentené az ukrán nép számára, hogy nincs egyedül. "A fegyverek nagyon fontosak, de a legfőbb fegyver a
okt. 17
16:20
Ismét szükség volt az emelőkosárra, most a Kert közben (Nyíregyháza)
A Kert köz egyik lakóépületre hajló fa ágait vágták, metszették vissza.
okt. 17
16:21
Aggasztó hír: kórházba került az Exatlon sztárja (Metropol)
Ujvári Iza Instagram és Facebook oldalára került fel egy fotó, ahol a focista egy kórházi ágyon fekszik. A rajongók azonnal aggódni kezdetek.
okt. 17
16:21
Az izraeli hadsereg végezhetett a Hamász vezetőjével (ATV)
Az IDF legújabb közlése szerint azt próbálják megállapítani, hogy a Gázában meggyilkolt három terrorista egyike Jahja esz-Szinvár, a Hamász vezetője volt-e.
okt. 17
16:21
"Az arcoddal már ne történjen semmi" – aggódnak a rajongók Voksán Virág külseje miatt (Ripost)
Voksán Virágot féltik a rajongók: úgy érzik, már túl sok a műtét és változtatás.
okt. 17
16:21
Albon is belép a százasok klubjába (m4sport.hu)
Vissza és egy kicsit előre is tekintett a közelgő jubileum kapcsán.
okt. 17
16:24
Ezen a két ábrán mutatjuk be, hogy miért nem a belső motorokkal van gond a magyar gazdaságban (vg.hu)
Finoman szólva sem biztatók a magyar gazdaság harmadik negyedéves teljesítményének előjelei, ám meglepetésre nem a belső gazdasággal van a legnagyobb probléma. Ezt be is bizonyítjuk.
okt. 17
16:24
Az RTL ezt a közvetítést is fizetőssé teszi, nem akarnak lassítani (Femcafe)
Anno az RTL A Király című sorozattal indította el ezt az egészet, mivel azt csak a streamingplatformján tudták követni az emberek. Most már jelentősen pénzt is akarnak keresni az RTL+-al.
okt. 17
16:24
Szívszorító közleményt adott ki Liam Payne családja az énekes haláláról: Mindig emlékezni fogunk kedves, vicces és bátor lelkére (SzMo)
A 31 éves énekes egy Buenos Aires-i szálloda harmadik emeletéről zuhant ki, egyelőre tisztázatlan okokból. A családja azt írta, hogy összetört a szívük.
okt. 17
16:24
"Az a szép, aki önazonos" – akkor is, ha foltos bőrrel vagy végtaghiánnyal él (WMN)
Mi az, hogy szép? Noha az éppen aktuális trendek és szépségideálok időről időre megpróbálnak precíz választ adni a kérdésre, szerencsére egyre több olyan törekvés, művész, aktivista kap nyilvánosságot, akik nem fogadják el ezeket. Közéjük tartozik Bajrami Netta is, aki fotóművészetében szakít a klasszikus ideákkal.
okt. 17
16:24
Rekord áron kelt el a Munkácsy Mihály festmény (Travelo)
40 millió forintos kikiáltási árról indult, a többszörösét adták érte.
okt. 17
16:24
Világháborús bejelentést tett a holland védelmi miniszter az orosz–ukrán háborúban (Magyar Nemzet)
Ukrajna bevetheti a Hollandia által biztosított F–16-os vadászgépeket oroszországi területek ellen is.
okt. 17
16:24
Szabó Tímea gigaberuházástól félti a Római Campinget, de a fenntartó szerint szó sincs beépítésről (Telex)
A cél a sport és szabadidős hasznosítás lehet – közölte a terület fenntartója, az Óbudai Egyetem alapítványának kuratóriumi elnöke.
okt. 17
16:24
Sokkoló tragédia: kigyulladt és teljesen leégett egy tűzoltóállomás, hiába volt jelen 170 tűzoltó (naphire.hu)
Hiába voltak a helyszínen a tűzoltók, az épületet nem tudták megmenteni. Az esetet vizsgálják, de az már kiderült, hogy az állomáson nem volt tűzjelző.

Keresés