2024. október 17. csütörtök

okt. 17
19:33
Szívhatják a fogukat a magyar befektetők: rosszul járt, aki most ide tette a pénzét (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1042,56 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel, 74 127,83 ponton zárt csütörtökön.
okt. 17
19:33
Csárdi Antal kilép az LMP-ből (444.hu)
A Belváros egyéni képviselője egyelőre nem kommentálta a döntést, amit a párt megerősített.
okt. 17
19:33
"Csigatészta és szépségverseny helyett aznap bombáztak" (hirado.hu)
A kárpátaljai tudósítók többször is kiemelték: a belső-ukrajnai, a háború elől menekülő családokat intenzív propagandával hangolják a kárpátaljai magyar lakosság ellen.
okt. 17
19:33
Lezárult a vizsgálat: meghökkentő pontokat tartalmaz a Trump elleni merényletet taglaló jelentés (ATV)
A Secret Service alapvető átalakítását javasolja a Donald Trump amerikai elnökjelölt, volt elnök ellen július 13-án a pennsylvaniai Butlerben elkövetett merénylet körülményeinek vizsgálatára alakult szakértői testület - derül ki a csütörtökön nyilvánosságra hozott szakértői jelentésből.
okt. 17
19:36
Lakástakarék-választás: rugalmasság vagy nagyobb hozam, esetleg mindkettő? (vg.hu)
Mi a legfontosabb az előtakarékoskodóknak? Felmérték.
okt. 17
19:36
Energiaügyi Minisztérium: jelentősen javult a levegő minősége (Tiszta Jövő)
A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően az utóbbi években jelentősen csökkent a levegőben a szálló por (PM10) mennyisége Magyarországon. A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. adatai szerint az értékek az egész országban megfelelnek a vonatkozó uniós követelményeknek - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap az MT
okt. 17
19:36
A végére maradt a nagy bejelentés: újra összeáll a Vettel-Schumacher páros (BorsOnline)
Jövő márciusban látjuk őket együtt.
okt. 17
19:36
Nagyobb, hosszabb és véresebb – A Mosolyogj 2 alapban ott folytatja, ahol az első rész abbahagyta (SzMo)
Perker Finn csupán két évvel az előző Mosolyogj után már el is hozta a második részt! Nem lett tökéletes film ez se, de korrekt folytatásnak lehet nevezni, ami bizonyos tekintetben felülmúlja az elődjét. Megéri megnézni? Cikkünkből kiderül!
okt. 17
19:36
Szabadlábra kerülhetnek a Menendez-fivérek (Mafab)
Újabb fordulat történt a Menendez testvérek ügyében.
okt. 17
19:36
Egyre vadabb vádak keringenek Diddy-vel kapcsolatban: már Tupac neve is felmerült (naphire.hu)
Újabb, a korábbiakhoz hasonlóan szintén elég hátborzongató vád merült fel Sean Diddy Combs-al szemben: egy nő azt állítja, hogy a zenész bosszúból megerőszakolta, mert azzal vádolta meg, hogy köze van Tupac halálához.
okt. 17
19:36
Family Market akciós újság 2024. 10.17-10.26 (Akciós Újság)
A Family Market akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Family Market akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
okt. 17
19:36
A Boston Dynamics és a Toyota tudósai humanoid MI-robotokat fejlesztenek (IT Business)
A Boston Dynamics és a Toyota Kutatóintézet (TRI) egy kutatási megállapodást kötöttek, amelynek célja a humanoid robottechnológia fejlesztésének felgyorsítása mesterségesintelligencia-modellek és a robotikai cég Atlas hardverének kombinációjával. A kutatási együttműködés bejelentésekor a két vállalat azt állította, hogy a mesterségesintelligencia-r
okt. 17
19:36
Cseh Katalin veszi át Fekete-Győr András parlamenti mandátumát (vasárnap.hu)
Párttársának, Cseh Katalinnak, a Momentum volt európai parlamenti képviselőjének adja át országgyűlési képviselői mandátumát Fekete-Győr András, akit csütörtökön jogerősen elítélt a Fővárosi Ítélőtábla egy hat éve húzódó büntetőügyben – közölte az ellenzéki párt. Fekete-Győr András egy párttársával egy hat évvel ezelőtti kormányellenes tüntetésen f
okt. 17
19:39
Súlyos veszélyre figyelmeztet az IMF csúcsvezetője, Európának is alaposan beszólt (Portfolio)
Az IMF vezetője szerint a magas adósság és az alacsony növekedés továbbra is a világgazdaság fő kihívásai. Kristalina Georgieva figyelmeztetett a nemzetközi kereskedelem korlátozásának veszélyeire, és aggodalmát fejezte ki a geopolitikai feszültségek miatt. Az IMF és a Világbank közelgő éves ülésén a globális gazdasági kilátások, a szegénység felsz
okt. 17
19:39
Már Mészáros embere is panaszkodik a kiszámíthatatlan állami szabályokra (444.hu)
Érdekes fordulat.
okt. 17
19:39
Shane beszólt Katinkának: Hatalmas csalódást kelt, hogy a siker a fejedbe szállt (Ripost)
Vajon mit akar üzenni az amerikai sportember?
okt. 17
19:42
Potápi Árpád Jánostól búcsúznak az erdélyi szervezetek, intézmények és politikusok (Magyar Nemzet)
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke búcsúüzenetében régi barátnak nevezi a váratlanul elhunyt államtitkárt.
okt. 17
19:42
2025-től változik a pontrendszer a Forma–1-ben (Racing)
Az USA Nagydíj előtt a Motorsport Világtanács ülésén született döntés arról, hogy jövőre száműzik az 5 éve visszahozott szisztémát.
okt. 17
19:42
Billa Plus akciós újság 2024. 10.17-10.23 (Akciós Újság)
A Billa akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Billa akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
okt. 17
19:42
A Hupikék törpikék varázslatos világába repít a Füvészkert fénykiállítása, a Garden of Lights (Sassy)
A színes, csillogó-villogó szabadtéri kiállítást nem csak a gyerekek fogják imádni, hanem azok is, akik ezen a mesén nőttek fel.
okt. 17
19:42
Dr. Karsai Dániel testvére: "Dani tervezett még a jövővel, semmiképp sem akart meghalni" (InStyle)
Dr. Karsai Dániel 16 nappal a díjátadó előtt hunyt el, családja és ápolója képviselték őt a díjátadón, akik megható gondolatokat osztottak meg velünk.
okt. 17
19:42
Enisa: egyre több vállalat válik kibertámadások célpontjává (ICT Global)
Az elmúlt évek technológiai fejlődése nemcsak a vállalatok együttműködési lehetőségeit bővítette és a munkavégzést tette rugalmasabbá, hanem új adatbiztonsági kihívásokat is teremtett. Ma egy rendszergazda feladatai közé nemcsak az informatikai rendszerek fejlesztése tartozik, hanem a vállalati adatvédelem biztosítása, a kiberbiztonsági szabványok
okt. 17
19:44
Billa & Billa Plus akciós újság 2024. 10.17-10.23 (Akciós Újság)
A Billa akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Billa akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
okt. 17
19:45
BörzeZárás 2024 október 17. – Szakadékba zuhant a tőzsde (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1042,56 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel, 74 127,83 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,1 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője atávirati irodának elmondta, csütörtökön a nemzetköz
okt. 17
19:48
Orbán Viktor arra kéri az uniót, hogy várjon a befagyasztott orosz vagyontárgyakra vonatkozó tervével (vg.hu)
Orbán Viktor szerint a döntést csak az amerikai választás után lehet meghozni.
okt. 17
19:48
A bankvezérek elárulták, kik juthatnak majd 5% alatti lakáshitelhez, nagyon szűk a kör (SzMo)
Nem mindegy a négyzetméterár és a kiszemelt ingatlan mérete sem.
okt. 17
19:48
Koncz Zsófia: A bölcsődei hálózat fejlesztése a családtámogatás kiemelt területe (Demokrata)
Szeptembertől újra igényelhető támogatás a bölcsődei térítési díjhoz.
okt. 17
19:48
30 ezer magyarországi cég exportál, a GDP közel háromnegyedét ők adják (Növekedés)
A kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) támogatását, az exportálni képes cégek növekedését is segíti a Demján Sándor program - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára Budapesten, a Portfolio Budapest Economic Forum 2024 konferenciáján.
okt. 17
19:48
A baloldal idén sem tart közös rendezvényt október 23-án, és nem sokat tudni a terveikről (Magyar Nemzet)
Orbán Viktor a fővárosban emlékezik 1956 hőseire.
okt. 17
19:48
Ogier vezet a Közép-Európa Rallyn, véget ért a Chile Rally, Rossel bajban (Racing)
Sébastien Ogier vezet a Közép-Európa Rally csütörtöki szakaszai után Thierry Neuville és Andreas Mikkelsen előtt. Közben véget ért a Chile Rally után indult vizsgálat.
okt. 17
19:48
Eldőlhet a PSG sztáredzőjének a jövője (Sportal)
Francia lapok szerint a Paris Saint-Germain labdarúgó-csapata szerződést hosszabbíthat a 2023-ben érkező spanyol edzővel, Luis Enriquével.
okt. 17
19:48
Menekülni kezdtek az ukrán férfiak, többüket is elfogták a moldovai határnál (naphire.hu)
Az ukrán határőrök a moldovai határ közelében elfogtak 19 férfit, akik illegálisan akartak külföldre jutni az országból - közölte csütörtökön az ukrán határőrszolgálat.
okt. 17
19:48
Dukai Miklós: Magyarország EU-elnökségi programjában kiemelt szerepet kap a klímaváltozás elleni küzdelem (Öko-drive)
Magyarország EU-elnökségi programjában kiemelt szerepet kap a klímaváltozás elleni küzdelem – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) önkormányzati államtitkára hétfőn Baján, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának a Life Logos 4 Waters projekt keretében szervezett, hatnapos nyári egyetemének megnyitóján.
okt. 17
19:51
Ezek az élelmiszerek segítenek a fiatalságunk megőrzésében (Agroinform)
Az étkezésünk megreformálásával sokat tehetünk egészségünkért és bőrünk feszességéért, rugalmasságáért is.
okt. 17
19:51
Itt a friss elemzés: súlyos ítéletet mondtak az 1000 eurós minimálbér ígéretéről (Pénzcentrum)
A nemzetgazdasági miniszter a Portfolio Budapest Economic Forum rendezvényén mutatta be a kormány gazdasági terveit, amelyek tartalmazták a már megszokott KKV hitelprogramokat, lakásépítési terveket és jövedelempolitikát. Ez utóbbi azért is érdekes, mert nincs még egy olyan európai ország rajtunk kívül, ami ilyen pontossággal igyekezne megtervezni
okt. 17
19:54
Két magyar a 32 között női egyesben az asztalitenisz Eb-n (Sportal)
Póta Georgina és Bálint Bernadett is sikerrel vette az első fordulót egyesben a linzi egyéni asztalitenisz Európa-bajnokságon.
okt. 17
19:57
Az izraeli hadsereg végezett a Hamász vezetőjével (ATV)
Az IDF legújabb közlése szerint azt próbálják megállapítani, hogy a Gázában meggyilkolt három terrorista egyike Jahja esz-Szinvár, a Hamász vezetője volt-e.
okt. 17
19:57
Törlik a leggyorsabb körért járó pluszpontot (m4sport.hu)
Öt évvel azután, hogy újra bevezették...
okt. 17
20:00
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország a légterek őrzője! (vg.hu)
Magyarország a svéd Saabot kulcsfontosságú partnernek tekinti a Magyar Honvédség modernizációs programjában.
okt. 17
20:00
Orbán Viktor: Ha az oroszok minket támadtak volna meg, természetesen az oroszokra lőttem volna (Magyar Nemzet)
A Putyinhoz fűződő kapcsolatáról, a Trump-győzelemhez fűzött reményeiről és az ukrajnai háború értékeléséről nyilatkozott a kormányfő.
okt. 17
20:02
Shane Tusup beolvasott Hosszú Katinkának: "A siker a fejedbe szállt" (Magyar Nemzet)
A háromszoros olimpiai bajnoknő egykori edzője és férje terjedelmes bejegyzésben elemezte kettejük kapcsolatát.
okt. 17
20:03
Lerántották a leplet a magánnyugdíj pénztárakról: itt hibázza el sok magyar, nem jól fektetik be a pénzt (Pénzcentrum)
Az önkéntes nyugdíjpénztárakba felhalmozott megtakarítások összege 2100 milliárd forint körüli. Ez 1.100.000 pénztártag felhalmozott vagyona, átlagosan tehát 1,9 millió Ft megtakarítás jut egy pénztártagra. A pénztárakban sok a szinte nulla vagyonnal rendelkező nem fizető tag, ezért valójában a megtakarítással rendelkezők átlagos vagyona körülbelül
okt. 17
20:03
Veszélyben az egyik magyar kórház működése, azonnali segítséget kért a polgármester (Portfolio)
Minisztériumi egyeztetést kezdeményez Keszthely önkormányzata a város kórházáról, mert veszélyben látja az intézmény jövőjét - tájékoztatta az önkormányzat csütörtökön az MTI-t.
okt. 17
20:06
Kiderült, hogy mi okozhatta Potápi Árpád János államtitkár halálát (SzMo)
Az 57 éves politikus nagyon népszerű volt, mindenki szerette. Röviddel a halála előtt még videót posztolt a Facebookon.
okt. 17
20:06
Messerschmitt vadászgép maradványait emelték ki a földből Vámosszabadi közelében (Helló Magyar)
Egy Messerschmitt ME-109-es német katonai repülőgép roncsdarabjait emelték ki a földből Vámosszabadi közelében.
okt. 17
20:09
Boss, Prada, Dolce & Gabbana: közel tízezer hamis ruhát foglalt le a NAV (Adózóna)
"Rendszeres termék" elnevezés szerepelt a rakományjegyzéken, melyről kiderült, hogy valójában közel tízezer hamis ruhát jelent. Az elkövető több mint 100 millió forint kárt okozott a "rendszeres termékek" forgalomba hozatalával, amelyek végül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnjelraktárába kerültek, olvasható a NAV honlapján.
okt. 17
20:09
Koncz Zsófia: A bölcsődei hálózat fejlesztése a családtámogatás kiemelt területe (hirado.hu)
A támogatási forma történetében ez az első alkalom, hogy azok a szülők is igénybe vehetik, akik gyermeküket önkormányzati fenntartású bölcsődében helyezik el.
okt. 17
20:09
Megérkezett az eddigi legdrágább Ferrari: így néz ki a Ferrari F80, ettől olyan különleges (Pénzcentrum)
Megérkezett a Ferrari F80, a gyártó 1184 lóerős zászlóshajója - írja a Totalcar. Az 1184 lóerős csúcsteljesítményt egy dupla turbós V6-os benzines, és három villanymotor állítja elő. A gyártás 2025 végén kezdődhet - írják.
okt. 17
20:12
Tarolt a Medve Matek és a virtuális valóság (Magyar Nemzet)
Oktatási innovációs díjakat adtak át.
okt. 17
20:12
A Red Bull versenyautóival körözött Szoboszlai Dominik (Sportal)
Különleges élményben volt része Szoboszlai Dominiknak, az Osztrák Nagydíjnak otthont adó Spielbergben.

Keresés