2024. október 17. csütörtök

okt. 17
22:06
Meghalt Kiss Ferenc (SzMo)
A Vízöntő és a Kolinda zenekar egykori tagja 70 éves korában hunyt el.
okt. 17
22:06
Flockerz – A közösség által vezérelt új mém érme, amely átalakítja a decentralizációt (PhoneBazis)
A Flockerz egy újdonsült mém érme, amely új dimenziókat nyit a decentralizáció területén. A projekt célja, hogy a közösséget tegye a döntéshozatal középpontjába, szemben a hagyományosabb kriptoprojektekkel, ahol a döntések gyakran egy kis csoport kezében vannak. A „The Flock” néven ismert közösség lehetőséget kap arra, hogy irányítsa a projekt jövő
okt. 17
22:06
Fekete Rajmund: 1956 az egyik legnagyobb magyar ünnep, az volt, és az is marad (vasárnap.hu)
1956 az egyik legnagyobb magyar ünnep. Az volt, és az is marad – mondta Fekete Rajmund történész, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából az MTI-nek adott interjújában csütörtökön. Fekete Rajmund kiemelte: 1956 igazsága mérce és iránytű, ami a büszkeségünket táplálja. "A pesti srácok és l
okt. 17
22:12
Hegedüs Éva az EY Az Év Üzletembere Díj győztese (Márkamonitor)
Az Ey Az Év Üzletembere Díj Magyarországon már két évtizede ismeri el azokat a kiemelkedő teljesítményt felmutató vezetőket, akik választ adnak a gazdasági kihívásokra, és innovatív megoldásaikkal az üzleti eredmények mellett aktívak a társadalmi felelősségvállalás területén is. A zsűri a fődíjak mellett öt kategóriában különdíjat adott át a kivéte
okt. 17
22:12
Így ünneplik a Hamász vezérének halálát (Magyar Nemzet)
Joe Biden szerint ez egy jó nap Izrael és az Egyesült Államok, valamint a világ számára.
okt. 17
22:14
Új konyhában főz Sárközi Ákos (Márkamonitor)
Sárközi Ákosnak és feleségének, Sárközi Évinek nem meglepő módon az egyik legfontosabb terep az életében a konyha. Amellett, hogy a Michelin-csillagos séf szakmájából adódóan a fél életét a konyhában tölti, otthonukban is központi szerepet tölt be ez a helyiség, hiszen már a gyerekek is elkezdtek ismerkedni a főzés tudományával. A pár a közelmúltba
okt. 17
22:15
Integrált hallgatói felületet hozott létre a Miskolci Egyetem (ProfitLine)
Integrált internetes hallgatói felületet (IHF) hozott létre a Miskolci Egyetem a DigitALL - Az oktatás átalakítása a Miskolci Egyetemen című projekten belül, hogy hallgatóik tanulmányait a digitális térbe helyezve támogassák - közölte csütörtökönön az MTI-vel az intézmény kommunikációs központja.
okt. 17
22:15
Súlyos tiltás élesedik a népszerű múzeumban: tényleg szükséges ez a nagy szigor? (Pénzcentrum)
A londoni Nemzeti Galéria (National Gallery) péntektől megtiltja a folyadékok bevitelét az intézménybe, miután az utóbbi időben megszaporodtak a radikális klímaaktivisták híres festmények ellen elkövetett támadásai a múzeumban.
okt. 17
22:18
Kötvénybe csomagolja az ultragazdagok hiteleit a Goldman (vg.hu)
Újabb ötlettel állt elő a Goldman Sachs.
okt. 17
22:18
Pepe Unchained: A következő nagy dobás a mém érmék világában? (KriptoMagazin)
A Pepe Unchained, a vicces béka kabalájáról ismert projekt nemrégiben vírusként terjedt el, és nem csak a humoros megjelenése miatt. Az előértékesítés már átlépte a 20 millió dolláros határt, ami nemcsak az új, hanem a tapasztalt befektetők figyelmét is felkeltette. Egy neves elemző szerint a Pepe Unchained (PEPU) lehet minden idők legnagyobb mém é
okt. 17
22:21
Felfoghatatlan : három tinilány véletlenül lencsevégre kapta a halál pillanatát (Ripost)
A tragikus fotó után mind a hárman életüket veszítették.
okt. 17
22:24
Orbán Viktor kajakkirálynőre cserélte Schwarzeneggert (Magyar Nemzet)
A miniszterelnök ezúttal Kovács Katalin sokszoros olimpiai és világbajnokunkkal kereste fel a konditermet.
okt. 17
22:27
Az amerikai politika vezetői üdvözölték a Hamász vezetőjének halálát, Joe Biden a háború lezárását sürgette (hirado.hu)
Az iszlamista Hamász palesztin szervezetet vezető Jahja esz-Szinvár halála lehetőséget nyit megteremteni a terrorszervezet nélküli Gázát – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök csütörtökön.
okt. 17
22:27
Elismerte az "eszköz" létezését a Red Bull – megegyeztek az FIA-val (m4sport.hu)
Megerősítette a Red Bull, hogy létezik az a hasmagasságot állító megoldás, amivel az ellenfelek szerint lehetőségük nyílt a szabálytalanságra. Megállapodtak az FIA-val.
okt. 17
22:36
Trump – teljesül a kormány vágya és eldőlt, hogy elnök lesz? (TőzsdeFórum)
Közeledik a 2024-es amerikai elnökválasztás, és az esélylatolgatások egyre érdekesebbé válnak. A legfrissebb előrejelzések szerint Donald Trump, az USA korábbi elnöke, újra a favoritok között van. Sokan most már úgy vélik, visszaszerezheti a Fehér Házat. Az elmúlt hetekben a Trump javára forduló választási oddsok és a közvélemény-kutatások alakulás
okt. 17
22:36
Trump szerint Zelenszkij hagyta, ogy kirobbanjon az orosz-ukrán háború (vg.hu)
A republikánus elnökjelölt egy podcastban mondta el véleményét a konflikuts kezdetéről.
okt. 17
22:36
Súlyos rollerbaleset okozta a legendás debreceni testépítő halálát (Magyar Nemzet)
Hétfőn hunyt el Jenei István.
okt. 17
22:36
Uniós rendelet az erdőirtásról: a Tanácstól is "zöld jelzést" kapott a haladék (Üzletem)
Az Európai Unió Tanácsa helyt adott a Bizottság javaslatának, és 12 hónappal elhalasztotta az erdőirtásról szóló uniós rendelet alkalmazásának kezdőnapját.
okt. 17
22:36
Aron Pálmarsson visszatér a Veszprém kézilabdacsapatához (Sportal)
Az izlandi irányító, Aron Pálmarsson visszatér a bajnoki címvédő Veszprém Hc férfi kézilabdacsapatához a Handball-Planet.com szakportál csütörtöki értesülése szerint.
okt. 17
22:42
Ezért tiltotta meg az anyós a menyének, hogy fehér ruhában legyen az esküvőn (Femcafe)
Az anyós és a meny kapcsolata nem mindig felhőtlen. Itt is egy ilyen szituáció bontakozott ki, amikor előbbi erősen bele akar szólni az esküvőbe. Persze nem ez az egyetlen bonyolult szál a történetben.
okt. 17
22:42
Középiskolások jelentkezését várja az MCC (Magyar Nemzet)
A jelentkezési időszak december közepéig tart.
okt. 17
22:42
A férfiaknál csak Szudi Ádám ment tovább a nyitókörből az asztalitenisz Eb-n (Sportal)
Az öt magyar játékos közül egyedül Szudi Ádám jutott tovább az első fordulóból férfi egyesben a linzi egyéni asztalitenisz Európa-bajnokságon.
okt. 17
22:45
Óriási változás élesedik a parkolásban 2025-től Budapesten: már ez sem lesz ingyen (Pénzcentrum)
Erzsébetvárosban hamarosan szavaznak a parkolási reformcsomagról, ami nagyjából a józsefvárosban már jól ismert, és a mérések alapján sikeres modell bevezetését jelenti - írja A járda a gyalogosoké blog. Az új parkolási rendszer már a 2025-ös évre érvényes is lesz.
okt. 17
22:48
Legyőzte dán ellenfelét a Veszprém, de súlyos veszteség érte a bakonyiakat (HírTV)
A Veszprém házigazdaként 34-32-re legyőzte a tabellán sereghajtó dán Fredericia HK-t a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, csütörtökön. Ugyanakkor úgy tűnik, Jehia el-Dera személyében egy nagyon fontos játékos kényszerpihenőn lesz a szezon hátralevő részében.
okt. 17
22:48
Rajkai Eszter: A keresztény vallásgyakorlás és a rúdsport nem zárja ki egymást (Glamour)
Egyre többen választják a rúdsportot, mégis sokan vannak, akik az éjszakai életet látják benne. Pedig aki próbálta már, tudja, hogy valójában ez egy nehéz mozgásforma. A rúdsport bőven több, mint egyszerű szórakoztatás. Arról nem beszélve, hogy ez nem a könnyűvérű lányok sportja – ahogy mondani szokták. Rajkai Eszter rúdsportoló és edző története i
okt. 17
22:48
Magyar Péter bemutatta, hogy tényleg tud egyszerre három serpenyővel palacsintát sütni (SzMo)
A tiszás politikus irigylésre méltó lazasággal dobálja a palacsintákat. Amikor belejön, egyszerre kettőt is gond nélkül feldob és elkap.
okt. 17
22:54
Tapasztó Orsi: "Nagyon szeretném, hogy mire az én gyermekem felnő, egy sokkal jobb helyzet legyen ebben az országban" (InStyle)
Tapasztó Orsi a gyermekvédelem egyik élharcosa, aki abban hisz, hogy társadalmi kérdésekben a "csinálással" lehet inspirálni.
okt. 17
23:00
Szita Zoltán és Fazekas Gergő csapata, a Wisla Plock először nyert idén a férfi BL-ben (Sportal)
A lengyel Orlen Wisla Plock hazai pályán 26-18-ra nyert az északmacedón Eurofarm Peliszter otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének csütörtöki játéknapján.
okt. 17
23:02
Dán arany férfi csapatüldözőben, két japán siker a pályakerékpáros vb-n (Sportal)
A hazai közönség örömére a címvédő dán csapat állhatott a dobogó tetejére az üldözéses számban a Ballerupban zajló pályakerékpáros világbajnokság csütörtöki versenynapján, amelyen két szám is japán sikert hozott.
okt. 17
23:03
Norris, Piastri: A mini DRS-ünk okos határfeszegetés, a Red Bull megoldása szabálysértés (m4sport.hu)
Amennyiben trükközött a Red Bull, Lando Norris szerint előnyükre válik a hasmagasság módosításával kapcsolatban bevezetett austini szigorítás. Utalása azt jelzi, hogy a McLaren fizette vissza a szingapúri kölcsönt?
okt. 17
23:06
Lenyűgöző volt az ősz első szuperholdja (SzMo)
Majdnem 30 ezer kilométerrel közelebb volt a Földhöz a Hold, mint amennyi a megszokott távolsága.
okt. 17
23:06
A legjobb és legszebb arcát mutatta fel a magyarság 1956-ban (Magyar Nemzet)
A magyar forradalom és szabadságharc antikommunista és szovjetellenes volt – idézte fel Fekete Rajmund történész.
okt. 17
23:12
Nagy változások jönnek a háztartási napelemeseknél (Magyar Nemzet)
Módosítana a jogszabályokon az Energiaügyi Minisztérium.
okt. 17
23:18
Szavakban még teljes mellszélességgel állt ki Ukrajna mellett az Európai Tanács (vg.hu)
Kevés új ígéretet kapott Volodimir Zelenszkij az Euórpai Tanácstól, a régi vállalásk mellé belengetett új szankciók és fogadkozásokon kívül más nemigen jutott most.
okt. 17
23:27
Donald Trump szerint az ukrán elnöknek nem lett volna szabad engednie a háború kitörését, amit Joe Biden szavai is ösztönöztek (hirado.hu)
Donald Trump megismételte, hogy ha ő lett volna az elnök, a háború soha nem tört volna ki.

Keresés