Már eddig is több tudósítást szólt arról, hogy az ukránok drónokkal vadásznak orosz drónokra, de csak ritkán lehet látni két robot összecsapását a levegőben.
Jellemző volt a visszaélés a gépek által nyomtatott utalványokkal, ezért is kellett 5000 forintos korlátot bevezetni a REpontokon - mondta a Pénzcentrumnak Kozák Tamás, az Országos Kereskedelemi Szövetség főtitkára. Mint megtudtuk, a limit a banki kiutalások esetében is fennáll az automatáknál.
Nem érzi elégtételnek Lando Norris, hogy Max Verstappent végre megbüntették a kétes manővereiért, ám jelezte, ő továbbra is ragaszkodni fog a sportszerűséghez, és reméli, hogy ellenfele is csatlakozni akar hozzá.
Krausz Gábor nem igazán tudta, hogy milyen versenyzőt zúdít majd Wolf András nyakába. Elővettük a bemutatkozó videóját, amin már érezni lehetett, hogy baj lesz.
A kényelemorientált munkahelyi kultúra közelebb áll a Z generációsok többségéhez, mint a teljesítmény vagy a versengés, ám ez nem azt jelenti, hogy egész nap babzsákokban lazsálnának. De akkor mit?
A munkák ideje alatt reggel 8 és este 20 óra között az érintett szakaszon egy sáv lesz biztosított a forgalom számára. A munkaterület térségében 60 km/órás sebességkorlátozásra számíthatnak a közlekedők. A Magyar Közút a munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kéri, továbbá arra biztatja a járművezetőket, hogy még indulás előtt tájékozód
Az EU soros elnöki tisztét ellátó magyar kormány vezetője egykor a mostani győztesekkel szemben kampányolt, most azonban pont akkor gratulált sietve, amikor az EU szerint a vitatható választás után a tbiliszi kormány Moszkva felé fordítja az EU-tagjelölt országot.
Bővült a lehetséges résztvevők köre a vállalatok elektromosautó-beszerzéseit 30 milliárd forintos keretösszeggel ösztönző programban, így még több gazdasági társaság igényelhet járművenként 2,8-4 millió forint állami hozzájárulást flottája környezetbarát korszerűsítéséhez - hívta fel a figyelmet az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton közösségi
A szorongás sokféle formát ölthet, és komoly fizikai megterhelést jelenthet a szervezetünk számára. Bár súlyosabb esetekben elkerülhetetlen lehet valamilyen gyógyszeres kezelés alkalmazása, a mindennapokban gyakran előforduló szorongásos tünetek enyhítéséhez nem kell azonnal a tablettákhoz nyúlnod! A különböző meditációs technikáktól kezdve az étke
Egészségünk megőrzése érdekében elengedhetetlen a rendszeres, életkorunknak megfelelő testmozgás, valamint a káros szenvedélyektől mentes életmód és a helyesen összeállított étrend.
A tárcavezető arról számolt be: a dél-kaukázusi országban hétvégén rendezett választásokon a Georgiai Álom egyértelmű győzelmet aratott 53-54 százalékos eredménnyel.
Mijazaki Hajao animációs filmjét 20 éve mutatták be a Velencei Filmfesztiválon. A jubileum apropójából itthon újra nagyvásznon látható a japán mester egyik legnépszerűbb műve.
"Egy érdekes időszakban, izgalmas időszakban" érkeztek Georgiába – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter Tbilisziből jelentkezve a közösségi oldalán.
A Solana hálózatán február hatodika óta nem tapasztaltak problémát. Az akkori kiesés öt órán át tartott, és az esemény-nyomkövető alapján egy új verzióra való frissítéssel oldódott meg. A Protos összeállított egy táblázatot, amely részletesen bemutatja ezt és minden más Solana-kiesést a bevezetése óta: Az utolsó előtti kiesés majdnem egy évvel korá
A német parlament jóváhagyta, hogy egy sor új intézkedéssel szigorítsák a menedékjogra és a migrációra vonatkozó szabályokat. Szigorították a fegyvertörvényt is: tilos lesz például kést vinni a nyilvános rendezvényekre vagy a tömegközlekedési eszközökre. A második törvénytervezet a terrorizmus elleni harcot fokozná, ez azonban a törvényhozáson nem
Az Európai Unió több száz millió eurót különített el olyan vállalatok fejlesztésére, amelyek kritikus technológiákkal, például mikrochipekkel és kvantumtechnológiával foglalkoznak. Az új skálázási programot a héten fogják jóváhagyni, és jövőre 300 millió eurós költségvetéssel indul el, majd ennek a többszörösét költik a következő években – számolt
Bár már csak egy lépés választja el az amerikai állampolgárságtól a népszerű tévést, az ATV-n eddig is rendszeresen feltűnt. A jövő héten azonban egy ötórás műsorfolyam házigazdájaként láthatják a nézők. Villáminterjú Vujity Tvrtkóval.
A BME Egyetemi Napok 2025-ben új helyszínen kerül megrendezésre, szeptember 16–18. között. A szervezők célja a megújulás, amely új programelemekkel teszi majd vonzóbbá Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválját. Az idei eseményen a résztvevők társadalmi felelősségvállalási akcióban is részt vettek: 206.850 forint értékben gyűjtöttek össze palackoka
A Tisza Párt képviselői "egyfajta kötelességüknek" érezték, hogy kövessék az európai néppárti irányvonalat nemcsak a migrációs paktum, hanem az Lmbtq ügyében is – közölte Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője hétfőn a Facebook-oldalán. Bejegyzésében azt írta, Magyar Péter ugyan nem vett részt az Európai Parlament múlt heti plenáris ülésén és a sza
A külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a grúz kormány a választás előtt törvényt fogadott el a szuverenitás és a családok védelméről, amiért szintén rendkívüli támadásokat kapott Brüsszelből.
A munkaviszony megszűnésekor járó végkielégítés fogalmát sokan ismerik, azonban a feltételeivel nem mindenki van tisztában. Milyen esetekben jár a munkavállalónak végkielégítés? Mitől függ az összege? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
Vinicius Junior nem (!) fogja ma este átvenni a 2024-es év világjátékosának járó "Ballon d'Or"-t - legalábbis ezt állítja Fabrizio Romano átigazolási szakértő, aki ezt már megtudta. Szerinte a Real támadója nem is vesz részt a párizsi gálán.