Legyen szó bármilyen befektetési célról, a HOLD online vagyonkezelését választók biztosak lehetnek benne, hogy pénzüket egy profi csapat döntései alapján, késlekedés nélkül kezelik. És ehhez az ügyfélnek még a telefonját sem kell felemelnie. Minden, megtakarításokkal rendelkező embernek, családnak folyamatos kihívást jelent a kérdés, hogy pontosan
Kisebb tűz keletkezett egy hévízi hotelben vasárnap éjjel, az épületet 388 embernek ideiglenesen el kellett hagynia - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
A halál nem tabu - beszéljünk róla! címmel idén is országos edukációs kampányt indít az öt országos temetkezési szervezet a közelgő halottak napja alkalmából; erről a kampány kezdeményezői tájékoztatták az MTI-t.
Nagy vihart kavart Boris Johnson a nemrég megjelent memoárjával. A volt brit kormányfő ugyanis - teljesen rendhagyó módon - felfedte, hogy II. Erzsébet csontrákban szenvedett, emellett más meglepő titkokat is elárult. Az Egyesült Királyságból Schwajda Gergő tudósította a Heti Világhíradót.
A nyugdíjak reálértékének KSH által kimutatott növekedése csupán abból adódik, hogy a nyugdíjasok egy, viszonylag alacsony nyugdíjjal rendelkező része meghal, másfelől viszont az újonnan belépők magasabb kezdőnyugdíjjal kezdik meg idős éveiket – állítja a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET). Egyeztetnének a Pénzügyminisztériummal.
„Női energia” című sorozatunkban olyan vezetőket mutatunk be, akik munkájukkal hosszú ideje aktívan hozzájárulnak az iparág alakításához, stabil működéséhez, illetve zöldebbé tételéhez. A harmadik részben a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója, Brigitte Auernigg válaszol kérdéseinkre.
Michele Morrone, akit a 365 nap filmek sztárjaként és a HELL ENERGY reklámarcaként ismerhettünk meg, újabb izgalmas szerepben tűnik fel. Ezúttal a kétszeres Oscar-díjas Anthony Hopkinsszal játszik együtt a Maserati: The Brothers című életrajzi filmben, amely a híres Maserati testvérek életét és autóipari karrierjét dolgozza fel. Morrone Alfieri Mas
Bemutatta első olyan hibrid autókra tervezett akkumulátorát a CATL, amely egyetlen elektromos töltéssel 400 kilométeres utazást tesz lehetővé. A Freevoy Super Hybrid akkumulátort többek között olyan kínai elektromos járműgyártók fogják
A különös tárgy egy gépre hasonlított, amely az adott korszakban egyszerűen nem létezhetett volna. A tudósok felfedeztek egy olyan mechanizmust, amely több mint ezer évvel megelőzte saját korát: egy olyan gépet, amit ma a világ első számítógépének tekintünk.
Izgalmas musicalgálára készül a Broadway Stars Company! Fedezd fel a legnépszerűbb musicalek és operettek klasszikus dallamait fiatal tehetségektől, akik páratlan élménnyel várják a közönséget.
Mindenkinek jól jön néhány térdig érő csizma a gardróbjában, de nem mindenki tudja, hogyan viselje megfelelően őket ruhákkal felvéve. Amikor ezeknek a párosításáról van szó, gyakran felmerülhet benned a kérdés, hogy “a ruhám szegélyének el kell fednie a csizmát? Vagy látszódjon egy kis bőrfelület, és ha igen, mennyi? Furcsán nézne ki, ha a ruhám te
32 modern technológia ami új utakat nyithat a klímaváltozás elleni küzdelemben. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem során a tudósok elképesztő és gyakran bizarr módszereket alkalmaznak, remélve, hogy ezek a szokatlan ötletek segíthetnek a globális felmelegedés visszaszorításában.Stockholmban például az emberek testhőjét használják egy öko-irodaépül
A Solitek két új, 435 W-os, 22,04%-os hatékonyságú, TOPCon technológiás napelemes tetőmodult mutatott be, melyek stílusos tetőként és nagy teljesítményű napelemes rendszerként szolgálnak, extrém időjárás-állók és fenntarthatók.
A penészes lakással nemcsak az a probléma, hogy a penészt nehéz kiirtani és az egészségre is ártalmas, hanem az is, hogy nehéz növényesíteni. Ahogy ruhákat is szárítani. Nézzük van-e olyan növény, mely penészesedő lakásban is tartható!
A Belügyminisztérium szakvéleménye szerint Budapesten és az agglomerációban megoldott az óvodai nevelési feladatok ellátása, így nincs szükség újabb magánintézményre. Legalábbis ezt jelezték vissza egy magánóvoda nyitása céljából engedélyt kérő házaspárnak.
A más piacokon létrejövő trendek követésére buzdít, és továbbra is lelkes híve a mindenre kiterjedő méréseknek – ahogyan azt már néhány éve iparági kollégáival együttesen kezdeményezte. A tévéreklámot már ő sem gondolja mindenhatónak, de azért még nem temetné. Idén is felkerült a TOP50 marketingszakember listájára, anyacégénél, az Unilevernél az eg
Sokszor vagy gondban a fél- vagy középhosszú hajaddal? Aggodalomra semmi ok, hiszen ez a típus könnyen formázható, és rengeteg sikkes frizura létezik, amelyek pillanatok alatt élettel teli és szexi lehet a megjelenésed. Íme a félhosszú haj 2024-es variációi! A félhosszú haj 2024 őszén egy trendi és szexi viselet, ami nemcsak éveket farag le a külső
Nógrád vármegye kivételével az ország egész területén nőtt az álláshirdetésekre érkezett jelentkezések száma 2024 harmadik negyedében az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb emelkedés Somogy, Fejér és Zala vármegyékben volt megfigyelhető. Ezzel párhuzamosan az elérhető állások száma kis mértékben, de folyamatosan csökkent továbbra is –
A szombatonként műsorba kerülő Otthon neked magazin műsor különleges betekintést nyújt az otthoni wellness, a minőségi pihenés és a legújabb kerti trendek világába. Ha szeretnéd te is kihasználni teraszodat és egy olyan környezetet kialakítani rajta, ami örömet, relaxálást és kényelmet hoz a mindennapjaidba, akkor kövesd te is a műsort a tévében va
Európa nyugdíjrendszerei olykor nagyon eltérő felépítésűek, egy közös azonban mindenképp akad bennük: majdnem minden uniós tagállamban és nem uniós országban jelenleg is kisebb-nagyobb átalakítások zajlanak, nem véletlenül. A következő tényekkel pedig minden kormánynak szembe kell néznie: az Európai Unióban egy férfi átlagosan 17,3 évet, egy nő 20,
Egy bénulást okozó betegség, a botulizmus miatt fulladnak vízbe madarak tömegesen az Egyesült Államokban. Tudósok szerint ez is a klímaválság számlájára írható, és globális szinten egyre elterjedtebbek és gyakoribbak lehetnek az efféle jelenségek. Északabbra húzódnak, magasabban repülnek, és korábban kezdik a szaporodási időszakot a madarak a klíma
Már Németországban is kimutatták a vírus új változatát, és Rusvai Miklós szerint importált esetek több országban is előfordulhatnak. A virológus arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mire kell nagyon figyelniük azoknak, akik üdülni vagy munkavégzés céljából Afrikába utaznak, ahol a megfertőződött betegek 7-8 százaléka életét veszti.
Új hét kezdődik új kalandokkal, boldogsággal, sikerekkel, tanulságokkal, érdemes tehát elolvasnod, hogy számodra milyen izgalmakat tartogat a hónap utolsó hétfője!
Újabb lakhatási támogatásokat tervez a kormány, amelyekkel a fiatalok jelentős támogatást kapnának az első lakásvásárláshoz, a dolgozók a lakbérhez és a lakásfelújításhoz. E kérdésekről is szól a hétfőn induló nemzeti konzultáció - közölte Hidvéghi Balázs a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán közzétett vi
Az elmúlt hetekben meghaladta Magyarországon a nyáron valaha mért legmagasabb áramfogyasztási csúcsot a naperőművek beépített teljesítőképessége, ami óriási változást jelent a villamosenergia rendszerben, és ez még csak a kezdet – derül ki a Portfolio átfogó elemzéséből. A magyarországi naperőmű forradalom világviszonylatban is az élbolyba helyez m